Az egerek már megtalálták a rák ellenszerét
2003. április 29. 21:04, kedd
Amerikai tudósok pusztán a véletlennek köszönhetően olyan egérre bukkantak, ami ellenáll a rákos sejteknek. A "rákálló" egér kikövezheti az utat a jövő gén- vagy gyógyszeres terápiái számára, ha sikerül rájönni a rákkal szembeszálló mechanizmus működésére.

Hirdetés

A Wake Forest Orvosi Egyetem kutatói egy 700 tagú, a fenti tulajdonsággal megáldott egérkolóniát szaporítanak abból a kórnak ellenálló hím egyedből, akire egészen más irányú kísérletek során bukkantak rá. Az orvosok már jó ideje tudják, hogy ritka esetekben a rák képes rejtélyes körülmények között felszívódni. Azonban ez az első eset, amikor sikerült kimutatni, hogy ez a rákölő képesség genetikai alapokon nyugszik.


Dr. Zeng Cui
"Úgy tűnik, az ellenálló képesség végtelen" - mondta Zeng Cui, a tanulmányt vezető biokémikus. "Adhatunk neki bármennyi tumorsejtet, az egér megszabadul tőlük".
"Még csak kezdeti szakaszban vagyunk, de minden okunk megvan a bizakodásra" - tette hozzá Mark Willingham, a kutatócsoport másik tagja. "Reméljük, egy nap csapást mérhetünk vele az emberi rákos daganatokra is."

A tudósok az eredeti rákálló egér felfedezését a szerencsének köszönhetik, egy olyan kísérlet során sikerült rábukkanni, melyben az egerekbe enyhe szöveti rákot, szarkómákat fecskendeztek be. Egy egérnél az ismételt injekciók hatására sem alakult ki a rák. Amikor a szóban forgó egér egy átlagos egérrel párosodott, egyes utódai szintén ellenállóvá váltak, majd az utódok is átadták tulajdonságukat utódaiknak, és legalább hét generáción át volt követhető az öröklődés.


A nagy sejtek S180-as ráksejtek, a sárga nyíl a széttépést mutatja

"Úgy tűnik egyetlen gén, vagy egymáshoz igen közel álló gének csoportja okozza az ellenállóságot " - nyilatkozott Cui a New Scientist magazinnak. Az egér rák-ölő képessége szokatlanul egyenletes több fajta rák esetében is. "Ami meglepő, látszólag az egér képes valami közöset felismerni az összes rákos sejt esetében" - mondta Cui. "Általában igen nehéz közös jellemvonást találni".

Willingham elmondása szerint az egér "egészen új módon" végzett a rákos sejtekkel. A test szokásos első védelmi vonalát, a fehér vérsejteket egyáltalán nem használta. Ehelyett a test veleszületett immunrendszere támadta meg és törte össze a tumor sejteket. A megfigyelések ellenére egy jelentős kérdés nyitott maradt. Hogyan ismeri fel az egér a rák sejteket? Cui spekulációi szerint a tumor valamilyen diffúz tényezője árulhatja el a halálos sejteket. Az elsődleges prioritás az ellenállásért felelős gén azonosítása.

"Az Emberi Génállomány Projektnek köszönhetően megpróbálkozhatunk hasonló gén felkutatásával az ember esetében is" - mondta Willingham.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. máj. 03. 15:18 | válasz | #8
:-D
2003. máj. 02. 00:52 | válasz | #7
ime, a rakallo eger:
es a rakallo ember:
Tikal  
2003. máj. 01. 16:47 | galéria | válasz | #6
Mert a cápákat senki sem szereti, meg különben is ezek a nagyfoguak azt teszik a levesbe, szal a cápákat nem kell védeni.

Köcsög cápauszony evők!!!!
2003. máj. 01. 10:59 | válasz | #5
én úgy tudom, hogy a cápák is ellenállnak a ráknak. most akkor ez azért ilyen nagy előrelépés, mert emlősöknél találtak ilyet?
2003. ápr. 30. 16:41 | válasz | #4
Figyuzzatok skacok!Én nem vagyok rákos és nem is leszek ugy hogy szarok a rákra! Megérte megbaszni a hugom hörcsögét! ugyan nem egér de attól még jó volt! Igazad van ank párosodjunk!Meg minden!
Noffir  
2003. ápr. 30. 15:43 | válasz | #3
Ez az!!! Gyerünk srácok, marhára szurkolok!
ank  
2003. ápr. 30. 13:39 | válasz | #2
Parosodjunk egerekkel!
citkar  
2003. ápr. 30. 00:14 | válasz | #1
csoki
ez igen érdekes
de az ellenállsárol semmit em mond,csak hogy veleszületett ellenállás,s nem használ fehérvérsejtet,amit furcsának atrtok,hogy semmilyen fehérvérsejtet sem használ:o)
de mindneképp felettén különös hogy így kiöli a tumoros sejteket
ha rájönnek mivel ismeri fel tuti alkalmazhtnánk embereken, s odajutnak a gyógyszerek célküvetően ahova kell
csak mire lesz s kész s alkalmazható