Nanomágneses adathordozó proteinből
2003. április 28. 22:12, hétfő
A számítógépek merevlemezes kapacitása százszorosára növelhető egy hétköznapi protein felhasználásával, amivel nanoméretű mágneses részecskéket állíthatnak elő, állítja egy brit cég, a Nanomagnetics.

Az apoferritin protein, testünkben a vasat megkötő fő molekula alkalmazásával, egy egyenként pár nanométeres átmérőjű mágneses részecskékből álló anyagot hoznak létre. Minden részecske egy bitnyi információt képes tárolni és együtt sokkal nagyobb sűrűségben lehet felvinni a merevlemezes meghajtóra, mint a jelenlegi lehetséges előállítási módszerekkel.

"Egyszerűnek hangzik, és viszonylag az is" - mondta Eric Mayes, a Nanomagnetics elnöke a New Scientist magazinnak adott interjújában. "Az eljárás lehetővé teszi a merevlemez ipar számára, hogy a mágneses adathordozók végleges nagysága egészen közel kerüljön a nanoméretekhez".

Az anyag jelenleg is fejlesztés alatt áll, Mayo azonban úgy véli, cége technológiája már az év végére felülmúlja a hagyományos merevlemezek sűrűségét.
Dieter Weller, az amerikai Seagate adathordozó kutatási igazgatója szerint jelentős akadályokat kell még leküzdeni ezen a területen. Véleménye szerint a problémák megoldhatók és becslése szerint a nanomágneses anyag 6-10 éven belül válik elérhetővé.

Az apoferritin proteinek gömb alakúak és 12 nanométer átmérőjűek, 8 nanométeres mélységű maggal rendelkeznek. Amikor a vas feltölti a magvat, a párosítást ferritinnek nevezzük. Az eljárást kidolgozó Nanomagnetics ezt savas oldattal kezeli, hogy eltávolítsa a vas magvat a ferritinből. Ezt követi egy második oldat, ami feltölti a magvakat egy mágneses kobalt-platina ötvözettel.

Az eredményként kapott elegyet, melyet DataInk névre kereszteltek, a merevlemez felületére permetezik, majd hővel kezelik. Ez átalakítja minden egyes molekula kristályos szerkezetét, arra serkentve azokat, hogy egy szorosan összetömített egyszeres réteggé álljanak össze, illetve a hevítés a protein külső burkát szénné alakítja. Jelenleg körülbelül 450 gigabit adatot lehet egy négyzetcentiméternyi lemez területre préselni. A gyártók szerint ez az érték idővel maximum 3000 gigabitre nőhet, Mays állítása szerint az új anyag viszont lehetőséget nyújt 5000 gigabit eltárolására is négyzetcentiméterenként, hozzátéve, hogy a DataInkkel bevont lemezek írásának és olvasásának módszere már a tervezőasztalon van.

Mindazonáltal Weller óvatos. Elmondása szerint számos kutató dolgozik jelenleg nanoméretű mágneses anyagokkal, akik ugyanazokkal a nehézséggel néznek szembe. A Seagate proteinek felhasználása helyett egy kémiai úton előállított nanomágneses anyagon dolgozik. Weller szerint a legjelentősebb probléma, hogy a részecskék nem egy egységes irány felé orientálódnak, le vagy fel, hogy így mágneses töltést tudjanak eltárolni.

"A különálló mágneses szemcsék sorba állítása mindannyiunknak nehézségeket okoz" - ismeri el Mayes. "Reméljük túl tudunk jutni ezen a problémán a hártya képződés és a hevítési folyamat során egy mágneses mező alkalmazásával".
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2003. máj. 02. 00:28 | válasz | #4
human/gepi kombinalt virus, tiszta sor...
legkozelebb majd a gepem elkapja tolem az influenzat, en meg elkapom tole a klezt?!
Sub  
2003. ápr. 29. 14:59 | válasz | #3
Hát. Csak ráköhögsz és lehet formatálni :)
Vagy esetleg atípusos tüdőgyuszit is lehet tárolni rajta :D
2003. ápr. 29. 14:18 | válasz | #2
Innentöl kezdve már nem csak vírusok hanem akkor bacik is veszélyeztetik majd a gépeket ? :))
Gabest  
2003. ápr. 28. 23:05 | válasz | #1
A kidobott lemezekből pedig meg lehet oldani a fejlődő országok élelmezését is! Csak nehogy egy baci hamarabb lerágja a felületet.