IBM technológiára épülő high-tech lakások
2003. április 9. 11:44, szerda
A virginiai Roanoke város Tinker Creek negyedében élő egyes szerencséseknek többé már nem jelenthet gondot, hogy amikor reggel elhagyják otthonukat, nyitva felejtik az ablakokat, vagy ajtókat, ugyanis egy új kezdeményezésnek köszönhetően immár lehetőségük nyílik a nyílászárók távolról történő irányítására.

Hirdetés

Történt ugyanis, hogy a világ vezető számítógépgyártó cégei között nyilvántartott IBM a Commonwealth Builders nevezetű céggel társulva a térségben százhetven új lakást a legújabb otthoni automatizálási technológiákkal vértezett fel, ily módon létrehozva a világ első olyan lakónegyedét, melyben a Big Blue otthoni hálózati megoldásai kitüntetett szerephez jutnak. A high-tech eszközökkel felszerelt vadonatúj lakások ára 220 ezer dollár, vagyis valamivel több mint 50 millió forint.

Az új lakások tulajdonosainak természetesen nemcsak a nyílászárók távolról történő nyitására-csukására van lehetőségük, így például akár a munkahelyükön tartózkodva is lekapcsolhatják az égve felejtett tűzhelyt, illetve akár azt is megtehetik, hogy már hazaérkezésük előtt egy órával feljebb kapcsolják a lakás fűtését, így mire hazaérnek, kellemes meleg fogadja őket. Az IBM munkatársai elmondták, hogy a high-tech otthonok technológiai hátterét az IBM és a tajvani székhelyű CP Tech közösen biztosítja. A lakásokban megtalálható NetAppliance nevezetű átjárót (gateway) például a CP Tech szállította le, mely gateway szoros kapcsolatban áll az IBM-féle WebSphere Studio Device Developer és Tivoli Device Manager szoftverekkel. A belső és külső hálózatok közötti kapcsolat biztosítására hivatott átjáró maga egyébként az IBM WebSphere Everyplace Embedded Software nevezetű beágyazott szoftverét futtatja.

"Örömmel jelenthetjük be, hogy átadtuk a világ első olyan high-tech otthonait, melyek esetében rendkívül fontos, központi szerepet játszanak az IBM hálózati megoldásai. Tény, hogy ezen high-tech megoldásokat eddig is lényegében bárki megvalósíthatta az otthonában, ha volt rá elegendő pénze, azonban ilyen otthonokat mindeddig nem lehetett kulcsra készen kapni, ráadásul nem ilyen kedvező áron. A most átadott új lakások a közepes árkategóriába sorolhatók, és korántsem nevezhetők megfizethetetlennek" - nyilatkozta Gene Cox, az IBM egyik igazgatója.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Okoska  
2003. ápr. 09. 18:30 | válasz | #3
Látom magam előtt, ahogy egy jól fejlett hackercsapat rákapcsolódik a lakásomra, és nyitogatja az ajtókat, ablakokat, hogy társaik könnyedén kipakolják a lakást.
Red_  
2003. ápr. 09. 13:16 | válasz | #2
Latom magam elott, hogy nem a munkahelyukrol fogjak az ajtot/ablakot taviranyitoval mukodtetni, hanem a fotelbol:) Tarsadalmunkban az elhizas fo okai kozott emlegetik a taviranyitott eletmodot, ahol szinte mindent megkapunk a fotelbol ulve. (Muanyag) Etel/ital rendelheto interneten, a napi informacios betevo is karosszekbol elerheto, csak WC-re kell (egyenlore) elmenni. Az elhizast pedig a korai halalokok kozt emlegetik, de ezt szerintem mindenki tudja, sokan megsem tesznek ellene semmit azon kivul, hogy keveset esznek. Attol lefogyni nem fognak.
Elegge elkanyarodtam a cikktol, inkabb ezeket a gondolatokat ebresztette bennem, mint erdemi velemenyt a technikajarol (mert szerintem az nem nagy szam). Es minek kell bonyolitani az ilyen egyszeru dolgokat? Addig ertek vele kb. egyet, hogy jo dolog a lakas biztonsagara figyelni.
i  
2003. ápr. 09. 12:19 | válasz | #1
nahiszen

ha én tudom távolról irányítani, akkor más is

már látom magam előtt, ahogy a tulaj áll a saját házának bezárt kapuja előtt, amelyen lcd képernyő, rajta a felirat:

"ön még nem fizette meg a home 2005 termékünk aktuális bérleti díját, ezért nem jogosult a belépésre

kérjük, hogy a bérleti díj megfizetésének igazolását követően a legközelebbi viszonteladónknál aktiváltatssa újra a lakását

üdvözlettel: az IBM(/m$/sony/adobe stb.) csapat"

vagy pl. minden ablaknyitás után tejelni kell majd