A Microsoft kilép az OpenGL csoportból
2003. március 6. 19:06, csütörtök
A szoftveróriás megszakította kapcsolatát azzal a szabványügyi csoporttal, amely a nagyteljesítményű OpenGL háromdimenziós számítógépes grafikai technológia fejlesztését felügyeli.

Hirdetés

A redmondi (Washington) székhelyű szoftvercég február 15-ei hatállyal kilépett az OpenGL Architecture Review Board bizottságból, mivel elmondása szerint a jövőben saját, zárt DirectX technológiájára kíván összpontosítani.

Mint ismeretes, az OpenGL és DirectX technológiák az - elsősorban háromdimenziós - számítógépes grafika megjelenítését hivatottak ellátni, illetve felgyorsítani. Az OpenGL a Windows változatok mellett minden MacOS, Linux, és Unix operációs rendszerben megtalálható, a Microsoft DirectX azonban zárt jellege miatt csak a szoftveróriás saját operációs rendszere alatt érhető el.

A Microsoft elmondása szerint a társaság támogatja az ipari szabványokat, és az OpenGL Architecture Review Board (ARB) csoportnak is az egyik alapító tagja volt 1992-ben. Az OpenGL technológia az utóbbi időben azonban nem fejlődött elég lendületesen ahhoz, hogy a társaság továbbra is értelmét lássa a megoldás támogatásának.

"Többszáz szabványügyi testülethez tartozunk" - mondta Charmaine Graving, a Microsoft Windows termékmenedzsere. "Úgy érezzük, ezek a szervezetek rendkívül fontosak az ipar számára, és itt nem csak azokra a szabványügyi csoportokra gondolunk, amelyek saját üzleti tevékenységünket érintik, hanem minden olyan szabványra, amely a felhasználók javára válik. A jelen esetben azonban úgy érezzük, hogy a Microsoft különböző, egymástól elfelé haladó technológiák között áll, és az ipari támogatást tekintve az OpenGL nem a jó irányvonalat képviseli."

A Microsoft egy külön sajtóközleményben tudatta, hogy a szabványügyi csoportból való kilépése ellenére a továbbiakban is támogatni kívánja az OpenGL technológiát saját megoldásaiban. "A Microsoft a legnagyobb tisztelettel tekint az ARB összes tagjára, és a jövőben is együtt kíván működni velük, valamint azokkal a szoftverfejlesztő cégekkel, amelyek OpenGL-alapú alkalmazásokat kívánnak kiadni a Windows operációs rendszerhez. Bár a Microsoft a jövőben saját grafikai megoldását kívánja továbbfejleszteni, a társaság továbbra is a Windows Platform fontos elemének fogja tekinteni az OpenGL-t" - áll a közleményben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Pheel  
2003. márc. 11. 18:53 | galéria | válasz | #22
"Kivétel persze az XBox, mert az majdnem egy PC..."
Mert a linux min fut? Sun SparcCentereken? :)
JTBM  
2003. márc. 11. 07:52 | válasz | #21
A Windows ezzel a lépéssel nagyon megnehezíti, hogy valaki két platformos játékot fejlesszen. Gyakorlatilag lenyúlja a játékokat, mert azok mostantól csak Windows alatt fognak futni, portolás Linux alá nagyon költséges lesz. Kivétel persze az XBox, mert az majdnem egy PC...
CAD  
2003. márc. 10. 14:16 | válasz | #20
Ti most megis mirol beszeltek?
Larv  
2003. márc. 09. 10:35 | válasz | #19
Laci73:) Szeretnek veled beszelni, lehet ? ANVARIA
Regota kereslek:( el vagy tunve:(




BOCSANAT MINDENERT
b  
2003. márc. 09. 03:53 | válasz | #18
:) lehet, de én még mindíg úgy érzem, hogy nem nézek és olvasok eleget. :)
Pheel  
2003. márc. 08. 09:45 | galéria | válasz | #17
Öcsém! Nem nézel te egy kicsit túl sok fantasy-t? ;-)))))
2003. márc. 08. 08:22 | válasz | #16
hát igen ez jó szöveg volt de a M$ válasz út között áll aztán meg nagyon fontos eleme lesz e Winfosnak! persze! Akkor ez mért válaszút ?
b  
2003. márc. 08. 03:05 | válasz | #15
namost ha ez vicc lenne, akkor nevetnénk rajta egy jót. azonban sajnos ez a véres valóság. a dx8.1 *nagyon* hajaz az opengl-re. ez mozzanat fontos darabkája bill "kígyónyelv" géc világuralmi törekvéseinek. pár éven belül a világra fogja szabadítni redmondi balrogjait és akkor majd csak egy emberben bízhatunk: linusz "mitrandír" torvalcc-ban.
2003. márc. 08. 00:22 | válasz | #14
A piacgazdaság nem egyszereplős - pont ez a lényege. A MicroSoft viszont mindenáron egyszereplős akar lenni, lehetőleg minél több területen... nem rinyálnánk mi sem, ha a PiciPuhán kívül létezne még legalább egy, hasonlóan tőkeerős és hasonló profilú cég.
2003. márc. 07. 21:39 | válasz | #13
Én nemértem hogy mit rinyáltok ez lehet hogy nem egy kedves lépes volt, de ez nemis a kedvességről szól, a piacgazdaság nemaz...

Ez totál nyilvánvaló hogy 2 dudás nemfér meg egy csárdában az esete...
2003. márc. 07. 17:50 | válasz | #12
Ja es videotelefonalok meg minden :))) Sajnos meg a Linux nem ellenfele a Winfosnak :((( En legalabb probalok atterni. De a Linux lassu inkopatibilis meg minden, es sajnos ez igy van hiaba isteniti mindenki. Szetanyaztam magam mire talaltam egy azaz 1 db jo nvidia drivert ! ( GF 440 ti ) gigabyte alaplap samsung ram meg mindembol a leheto legjobbat gepem van legalabbis szerintem!
hipp  
2003. márc. 07. 14:39 | válasz | #11
rosszul látod...
a microsoft saját szebványokat gyárt és azok kerülnek az oprendszerbe, így kényszerítve másokat a többi szabvány elhagyására
ppp  
2003. márc. 07. 13:48 | válasz | #10
Sőtt nem csak videót, hanem minden multimádiát
2003. márc. 07. 11:37 | válasz | #9
Ott az mplayer, minden videot lejatszik neked.
Laci73  
2003. márc. 07. 11:28 | galéria | válasz | #8
Hello Johann!

A MicroSoft igyekszik a konkuens OpenGL szabványt "kilökni" a Windowsból. A cél: tovább szilárdítani saját 3D szabványuk, a DirectX helyzetét.
Johann  
2003. márc. 07. 08:03 | válasz | #7
Rossz a szemlélete az MS-nek. Ahelyett hogy az egységes szabványokat támogatnák, és arra törekednének, hogy a különböző rendszerek minden tekintetben együtt tudjanak működni, inkább még nagyobb hegyeket görgetnek közéjük! Én is úgy látom, hogy ez a stratégia nagyon rossz irányba vezet a jövőt tekintve.
Most hogy erősödnek a nyílt rendszerek ahol viszont fontos a szabványosság és kompatibilitás, lehet hogy az emberek okosabbak is lesznek, és nem az elszigetelt világot választják.
És már nem is beszélek a platformfüggetlenséget szem előtt tartó fejlesztésekröl, ahol igazán jól jön majd ez a lépés az MS részéről...
M$  
2003. márc. 07. 07:25 | válasz | #6
Nem az oprencer jó, hanem sajnos tény, hogy a szoftverek 90% Windows alá történik fejlesztésre. Amúgy meg egyértelmű a lépés. Ami nem Windows alá megy, az nem működhet jól. Ezért a kilépés. M$ mindig is a zárt dolgok híve volt. Szerintem ez az elszigetelődés a M$ részéről idővel nagyon vissza fog ütni, mi a M$ halálához is vezethet.
2003. márc. 07. 02:19 | válasz | #5
Na akkor most ki akar monopol helyzetbe kerülni a számtech piacon? Kinyirt mar minden epkezlab rendszer amelyik egy kicsit is jobb mint az ove es lenyult mindet ami jobb volt mint a sajatja! Be kell, hogy ismerjuk egesz ugyesek! Nem ????
En is lelkesen probalom hasznalni a LINUX-ot ( redhat 8-am van ), de hetkoznapi hasznalat soran lasd multimedia meg miegyebek nincs jobb mint az MS op. rendszer. Csinaljon valaki jobbat es azonnal letorlom!!!
2003. márc. 07. 01:22 | válasz | #4
Végülis már szinte mindent lenyúlt és átültetett opengl-ből a directx-be, szóval dobhatja...
2003. márc. 06. 21:31 | válasz | #3
Baker, kinek hiszi magát M$.Már ideje lenne valakinek valogbarugni öket.Csináljon már végre egy normális OP rendszert.És ne olyanba piszkálojon bele amihez végképp nemért.
Hallatlan
2003. márc. 06. 20:07 | válasz | #2
inkabb pe'nz
xan  
2003. márc. 06. 19:58 | válasz | #1
glide gyerekek glide :P