Nvidia: csökkenő nyereség és bevétel
2003. február 14. 18:31, péntek
A különböző grafikus processzorok és alaplapi chipkészletek fejlesztésével foglalkozó Nvidia Corporation nyilvánosságra hozta legfrissebb pénzügyi adatait, melyekből kiderül, hogy az Nvidia a negyedik üzleti negyedévben mintegy 50,9 millió dolláros nettó nyereségre tett szert.

Hirdetés

Ez az összeg több mint 34 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi nyereségnél, mely mintegy 76 millió dollárra volt tehető. A gyártó egész évre levetített nettó nyeresége még ennél is nagyobb mértékben csökkent. Míg a 2001-es üzleti évben az Nvidia még több mint 176,9 millió dolláros nyereségre tett szert, addig a legutóbbi üzleti évben már csak 90,8 millió dolláros nyereséget regisztrálhatott, ami közel 50 százalékos visszaesést jelent.

Az Nvidia munkatársai nemcsak csökkenő nyereségről, hanem csökkenő forgalomról is beszámoltak. Konkrét adatokat tekintve a cég negyedik negyedéves forgalma 468,9 millió dollár volt, ezzel szemben egy évvel ezelőtt az Nvida még több mint 500 millió dolláros forgalmat bonyolított le. Jó hír viszont, hogy az egész évet tekintve az Nvidia az egy évvel korábbi 1,37 milliárd dolláros árbevételét 1,91 milliárd dollárra volt képes növelni.


Az nVidia részvényárfolyama az utóbbi egy év folyamán töredékére esett vissza

Marvin Burkett, az Nvidia egyik vezető gazdasági szakembere a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a cég által közölt negyedik negyedéves adatok azt a mintegy 40,4 millió dolláros tételt is magukban foglalják, melyet a gyártó a Microsofttól kapott nemrégiben. Mint ismeretes, az Nvidia és a Microsoft között az elmúlt hónapokban hosszas viták folytak az Nvidia által az Xbox játékkonzolba szállított chipek árazásáról, mely viták azonban nemrégiben lezárultak, így az Nvidia megkapta az említett összeget a Microsofttól. Burkett elmondta, hogy az Nvidia a negyedik üzleti negyedév végén 1,03 milliárd dolláros készpénz mennyiséggel rendelkezett, mely összeg egyébként egy évvel korábban 911 millió dollár volt.

Jen-Hsun Huang, az Nvidia elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a cégnek komoly gondokat okozott a GeForce FX grafikus processzorok piaci bevezetése, azonban mindez már a múlté, és az Nvidia azt tervezi, hogy az első negyedév végéig legalább 1,5 millió darab GeForce FX-et fog eladni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Lasszi  
2003. feb. 17. 08:49 | válasz | #6
Hát igen. Most már csak az ATI eredményeire lennék kiváncsi.
Azért az a 1.5 millió db FX eladási terve nem semmi.:O
duke.  
2003. feb. 16. 02:59 | válasz | #5
", hogy legalább a sok negatív kritika tompításaként - válaszként - miért nem viszik le az árakat"

Ha levinnek az arakat,az a vegso csapas lenne az fx-re,olyan lenne mintha maga az nvidia is beismerne,hogy egy rakas szar lett a kartya.
Igy legalabb a hozza nem erto sok penzu vasarlok megveszik,mondvan a dragabb biztos jobb is.
KK24  
2003. feb. 14. 21:09 | válasz | #4
Az Nvidia talpon maradása a saját mohóságán múlhat. "Kihozták" az egyenlőre problémás FX-et csillagászati árakkal, így egy-két "márkahű" vásárlón kívül nem sokan fognak sorba állni érte, amennyiben a teljesítményeket és az aktuális műszaki problémákat (hűtés) meg nem oldják. Mint tudjuk az árakat ilyen dimenzióban közel sem az előállítási költségek határozzák meg, amikor egy kártya ára 1 év alatt - a megszokott piaci trendet figyelembe véve - akár a harmadára csökkenhet. Ezért nem értem, hogy legalább a sok negatív kritika tompításaként - válaszként - miért nem viszik le az árakat. Lehet, hogy tényleg olyan gyengére (ár-teljesítmény arány) sikerült a kártya a konkurens termékekhez képest, hogy a sznob hatást meglovagolva most még gyorsan el akarnak adni pár ezret borsós áron, mert később még olcsóbban sem fog jobban menni a cuc, mivel a konkurencia addig lekörözi őket?
ayden  
2003. feb. 14. 19:34 | galéria | válasz | #3
Hát az FX jött látott és majd visszanéz:)
Remélem azért odacsap mert jólenne egy kis verseny, árban is:))
minusz  
2003. feb. 14. 19:21 | válasz | #2
Ami jelentősen csökkent az a nyereségesség, de mivel az árbevétel nőtt, valószínúleg valamiféle befektetés vagy fejlesztés miatt lehet, vagy pedig a jelentős árverseny következtében. Szóval szerintem nincsenek nagy bajban. Bár az FX még csak most jön majd :))
hmm  
2003. feb. 14. 19:09 | válasz | #1
hajra nvidia, tessek labraallni, nem akarunk meg egy grafikus processzor gyartot elvesziteni