Az IBM eltávolodik az Itanium platformtól
2003. február 11. 15:28, kedd
A világ vezető számítógépgyártó cégei között nyilvántartott IBM bejelentette, hogy a jövőben már nem kíván különösebb erőfeszítéseket tenni a nyílt forrású Linux operációs rendszer Intel Itanium processzorokra történő fejlesztése irányában, ami egyes szakértők szerint annak előjele lehet, hogy az IBM a közeljövőben egyre nagyobb mértékben el fog fordulni az Intel ezen 64 bites mikroprocesszoraitól.

Hirdetés

Ron Favali, az IBM szóvivője elmondta, hogy a Big Blue a korábban a Linux operációs rendszer Itanium platformra történő optimalizálásával foglalkozó részlegénél dolgozó fejlesztők nagy részét átcsoportosítja a Linuxot az IBM saját fejlesztésű Power processzoraihoz fejlesztő részlegéhez. Favali elmondta, hogy mindez annak következménye, hogy az Intel-féle Itanium processzorok iránt még mindig rendkívül kis érdeklődés mutatkozik. Favali egyébként nem titkolta, hogy a most bejelentett döntés komoly viszályt kelthet az IBM és az Intel között. Véleményünk szerint az Itanium projekt nem más, mint egy tudományos kísérleti projekt, mely iránt vajmi kevés érdeklődés mutatkozik, és amely projektnek lényegében nincs is piaca - nyilatkozta Favali.


Az IBM mindeddig úgymond elég langyosan foglalkozott az Intel Itanium platformmal, ugyanis bár korábban többször is ígéretet tett arra, hogy piacra fog dobni Itanium 2 processzorokkal felvértezett szerver számítógépeket, erre mindeddig nem került sor. Az IBM-hez hasonlóan a rivális Dell Computer is elég visszafogott az Intel 64 bites platformjával kapcsolatban, hiszen mindeddig ezen gyártó sem dobta még piacra Itanium 2 processzoros rendszereit, noha korábban erre már számos ígéretet tett. Mint ismeretes, az Intel második generációs Itanium processzorai tavaly július óta kaphatóak a piacon.

Az IBM mostanság már egyre kevésbé szégyenli bevallani, hogy a 64 bites szerverek piacán nem az Intel Itanium, hanem sokkal inkább a saját Power processzorainak szán nagy jövőt, és különösen igaz ez a Linux operációs rendszerrel ellátott 64 bites szerverek piacára - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Gordon Haff, az Illuminata egyik vezető elemzője.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
_joco  
2003. feb. 13. 14:07 | válasz | #11
Szerencsere sosem kozeledtem hozza, igy nem is kell eltavolodnom tole. :)
Billi  
2003. feb. 13. 08:27 | válasz | #10
Én is azaz mi is várjuk :-)
Lasszi  
2003. feb. 12. 14:09 | válasz | #9
Persze mert várják az OPTERONT.
Billi  
2003. feb. 12. 13:48 | válasz | #8
Tény és való, hogy a Power4 elég jól sikerült :-)
Az 5 -s verzió sem lehet igazán rossz :-)
2003. feb. 12. 11:40 | válasz | #7
Hm. Mintha pár napja lett volna egy hír az IBM nagyszabású terveiről a Power5-el kapcsolatban.
Lehet, hogy nem itt olvastam...
Lalyos  
2003. feb. 12. 09:52 | válasz | #6
Megmondom én: Bukta! :o)
Billi  
2003. feb. 12. 09:03 | válasz | #5
Erre lehetett számitani.
Mindenki azt hitte ha jön az itanum akkor meghajol előtte mindenki és lecserélnek minden szervert itaniumra. Mert intel. Ha már az IBM és a Dell is igy tesz akkor lesz gondban az Itanium plaform. Programok hiján. Nem igen használható. Meg nem gazdaságos. Kiváncsi leszek mi lesz ebből.
Ruban  
2003. feb. 12. 03:31 | válasz | #4
Na ja meg kurva nagy!
2003. feb. 11. 21:40 | válasz | #3
Kurv@ jól nézki ez az itánium!
2003. feb. 11. 21:24 | válasz | #2
Azt hiszem mostanában az IBM-nek olyan mindenkibe jól belerúgok kedve van, lehet, hogy most egy kicsit ő is akar a középpontban lenni...
Cat  
2003. feb. 11. 15:42 | galéria | válasz | #1
akkor már egyértelmű mért nyilatkozta korábban az egyik IBM alelnök, hogy ha az AMD csak a 64 bites megoldásai sikerében reménykedik, akkor "5 év mulva el fog tünni a piacról"

http://sg.hu/cikk.php?cid=26322