Hirdetés

A Serial ATA merevlemez összeköttetési szabvány a hosszas fejlesztési munkálatok után lassan elnyeri végleges formáját, és az idei évben általánosan elterjedhet a piacon. Milyen változásokat hoz azonban a technológia elterjedése?

Az első párhuzamos ATA technológiára épülő merevlemezes meghajtók a '80-as évek második felében jelentek meg. Az IDE (Integrated Drive Electronics - Integrált meghajtóelektronika) néven is ismert technológia a '80-as évek végétől folyamatos fejlődésen ment keresztül, és ennek megfelelően jónéhány alváltozata napvilágot látott. Az újabb és újabb ATA specifikációk megjelenésének többnyire az adatátviteli sebesség növelése volt a célja, de bizonyos egyéb korlátokat is le kellett győzni az idők folyamán.

Az első ATA szabvány 3,3 MByte/s-os adatátviteli sebesség elérését tette lehetővé, amely ma már nevetségesen alacsonynak tűnhet, de a maga korában, az akkori eszközök kiszolgálásához tökéletesen elegendő volt. A párhuzamos ATA megoldások utolsó változatát a merevlemez gyártó Maxtor fejlesztette ki, de a 133 MByte/s maximális adatátviteli sebességet ígérő Ultra ATA-133 technológiát más merevlemez gyártók nem implementálták, hanem az Ultra ATA-100 bevezetését követően egyből az új, soros kommunikáción alapuló Serial ATA felé vették az irányt.

Az első ATA merevlemez meghajtók 10-40 MByte adat rögzítésére voltak képesek. A mai változatok ennek már a sokszorosát képesek tárolni, és a legújabb meghajtók a 300 GByte-os tárolókapacitás határt is átlépték. Joggal merülhet fel azonban a kérdés, hogy megfelelő lehet-e a mai korszerű merevlemezekhez az a technológia, amelyet a mérnökök mintegy 15 éve folyamatosan javítgatnak, foltozgatnak. A választ leginkább talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy megfelelő éppen lehet, optimális azonban aligha. A jövőre vonatkozó skálázhatóság pedig már teljesen más kérdés.

Párhuzamos (balra) és a Serial ATA

A párhuzamos ATA szabvány egy 16 bit széles, forrás-szinkronizált adatvonalon továbbítja az információt az eszközök között. A "forrás-szinkronizált" nagyjából annyit jelent, hogy az órajelet a vezérlő magába az adatfolyamba ágyazza. Ez a megoldás az adatátviteli sebesség, illetve az órajel növekedésével egyre több problémát vet fel. Ezek közül talán a legsúlyosabb a jelvisszaverődés, a zaj, illetve a jeltorzulás. Ezen problémák hatásának csökkentése érdekében az Ultra ATA-66 -ról Ultra ATA-100 -ra való váltáskor a fejlesztők 3,3 voltra csökkentették a korábban 5 voltos TTL (tranzisztor-tranzisztor logika) jelszintet. Az adatátvitel biztonságát zavaró zajt az Ultra ATA-66 óta duplázott (80-as) érszámú szalagkábellel igyekeztek kiszűrni a mérnökök, amelyből sorban minden második ér (szál) gyakorlatilag csak árnyékolási feladatot lát el, és sem adatot, sem vezérlési információt nem közvetít az egységek között.


A problémák ezzel azonban nem oldódtak meg. A megbízható működés az új megoldásokkal is csak úgy garantálható, ha a szalagkábel hossza nem haladja meg a 18 hüvelyket (46 cm). Ez pedig különösen a termetes számítógép házakban uralkodó viszonylag nagy távolságok miatt okoz gyakran gondot, és azt eredményezte, hogy a kábelek a legtöbb esetben csak erőltetve érnek el a vezérlőtől a meghajtókig. Ez pedig sem a kábelnek, sem az adatátvitel biztonságának nem kedvez. A 80 eres szalagkábelek a vékony vezetékek miatt ráadásul könnyen sérülnek, amely sérülés enyhébb esetben általában csak az adatátviteli sebesség Ultra DMA-33-ra csökkentésére készteti a vezérlőelektronikát, súlyosabb esetben azonban az adatátvitel bizonytalanná válását, megszakadását is okozhatja.

Szintén probléma, hogy az egyre finomabb technológiával készülő chipek a jövőben már nem lesznek képesek hatékonyan kezelni a 3,3-5 V körüli jelszinteket, amelyeket a párhuzamos ATA szabvány alkalmaz.

Serial ATA interfész Barracuda V-ön

Látható tehát, hogy a sokasodó problémák elkerülhetetlenné tették egy merőben új, jelentős tartalékokkal rendelkező, a jövőben tovább skálázható technológia kifejlesztését, illetve bevezetését. A Serial ATA technológia alapspecifikációjának kidolgozásakor már megdőlt az a korábban általánosan elfogadott "tény", miszerint a párhuzamos adatátviteli megoldások nagyobb sebességet tesznek lehetővé, mint a soros megoldások. Bár több adatvonal egyidejű alkalmazásával az átviteli sávszélesség egy bizonyos határig viszonylag könnyedén növelhető, e határ fölött ismét a soros megoldások kerülnek előtérbe. Ennek oka elsősorban az, hogy a párhuzamos megoldások esetében sokkal nehezebb megoldani az egyes csatornák zajszűrését és árnyékolását, valamint az adatok átvitelre való előkészítése és átvitel utáni visszaalakítása is sokkal bonyolultabb elektronikát igényel. Mindezen tényezők elsősorban a párhuzamos megoldások költségeit növelik meg, de bizonyos fizikai korlátokba is ütközhetnek.

Laptopok Már 49 900 Ft-tól!	E-book olvasók Már 17 043 Ft-tól!	Tablet PC-k Már 23 140 Ft-tól!	LCD monitorok Már 19 800 Ft-tól!
részletek »	részletek »	részletek »	részletek »