Továbbra is veszteséges a Transmeta
2003. január 20. 22:57, hétfő
A fennállása óta mindeddig nyereséges működésre képtelen Transmeta munkatársai beszámoltak a cég 2002-es üzleti teljesítményéről.

Hirdetés

Sokak számára talán már nem is jelent komolyabb meglepetést, hogy az elsősorban alacsony fogyasztású és hőtermelésű mobil processzorairól ismert gyártó ezen beszámoló kapcsán újfent komoly veszteségekről, valamint forgalomcsökkenésről adott hírt. Szakértők szerint mindez egyenes következménye annak, hogy az elmúlt esztendőben a személyi számítógépek piacán folyamatosan romlottak az eladási mutatók, valamint annak, hogy a Transmeta 2002-ben egyetlen olyan versenyképesnek mondható termékkel sem rukkolt elő, mely ár, teljesítmény, vagy éppen szolgáltatás tekintetében feladta volna a leckét a konkurens gyártóknak. A felhasználók a Transmeta processzorokról általában csak annyit tudnak, hogy alacsony fogyasztásúak, valamint elég gyenge teljesítményre képesek, ez pedig vajmi kevés ahhoz, hogy a cég chipjei végre révbe érhessenek.

A Transmeta képviselői a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy a cég nettó bevétele az elmúlt üzleti év negyedik negyedévében mindössze 6,1 millió dollár volt, mely összeg mintegy 300 ezer dollárral kevesebb a megelőző negyedévi bevételnél, és több mint 1,5 millió dollárral kevesebb a 2001-es esztendő utolsó negyedévi bevételi adatánál. A cég nettó vesztesége az elmúlt év utolsó negyedévében mintegy 21,7 millió dollár volt, ami közel megegyezik a megelőző negyedév 21,8 millió dolláros veszteségével, viszont "csak" kevesebb mint fele az egy évvel korábbi mintegy 49,7 millió dolláros negyedévi veszteségnek.

A Transmeta munkatársai ezenkívül arról is beszámoltak, hogy a chipgyártó az elmúlt esztendőben mintegy 24,2 millió dolláros forgalmat bonyolított le, a cég 2002-es összvesztesége pedig elérte a 110 millió dollárt. 2001-ben a Transmeta forgalma még 35,6 millió dollár volt, vesztesége viszont ebben az évben nagyobb volt, egész pontosan 171,3 millió dollárra rúgott. Szakértők szerint a Transmeta 2003-ban sem számíthat komolyabb fellendülésre, ugyanis az igazi nagy ász, a TM8000 típusjelzésű vadonatúj Astro processzorok túl későn, várhatóan csak az év harmadik negyedévében fognak napvilágot látni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Lasszi  
2003. jan. 22. 08:32 | válasz | #5
Bocsi elolvastam.
:(((
hollo  
2003. jan. 22. 03:44 | válasz | #4
A szamok varazsa... hogy' is gondolhattad, hogy ilyen HATALMAS a Transmeta?... hajha...
:)
Flashy  
2003. jan. 21. 21:24 | válasz | #3
:))
2003. jan. 21. 14:17 | válasz | #2
millio ocsi millio
Lasszi  
2003. jan. 21. 09:02 | válasz | #1
Egy negyedév alatt 6,1 milliárd dolláros nettó bevétel mellet panaszkodnak?!

Az AMD meg INTEL együtt nem produkál ennyit 3 hónap alatt.