Gyakoriak lehetnek a lakható bolygók
2003. január 5. 21:55, vasárnap
Az eddig felfedezett bolygórendszerek egy a négyhez arányban képesek otthont adni az életnek, állítják az asztrofizikusok, ami jóval nagyobb érték, mint arra bárki is számított. A kutatók úgy döntöttek, egy naprendszeren kívüli földszerű bolygó után kutatni túl időigényes, helyette modellezték az összes ismert bolygórendszert, hogy kidolgozhassák melyek rejtenek lakható bolygókat.

Hirdetés

1995 óta a csillagászok több tucat bolygóra bukkantak a közeli Nap méretű csillagok körül. A jelenlegi módszerek csak a Jupiterhez hasonló gázóriások felfedezésére alkalmasak, viszont az élet, legalábbis abban a formájában, ahogy mi ismerjük, csak szilárd felszínen kezdődhet el, ahol a víz összegyűlhet. Tehát egy kis sziklás bolygó lehetne a legvalószínűbb lakóhely, azonban évekbe telne mire képesek lennénk ilyen bolygók észlelésére.

A keresés leszűkítése érdekében Serge Tabachnik és Kirsten Menou, a Princeton Egyetem kutatói 85 ismert rendszerről készítettek számítógépes szimulációt 2002 augusztusában, hogy felmérjék, melyek rejtegetnek lakható bolygókat. Bár korábban már alkalmaztak hasonló eljárást néhány naprendszeren, ez a tanulmány, mely az Astrophysical Journal-ben jelenik meg, az első, ami az összes ismert rendszert szemügyre veszi.


Az első, amit a rendszerekben kerestek, egy stabil pályával rendelkező földszerű bolygó létezésének feltételei. A gázóriások által gyakorolt gravitációs vonzás a kisebb bolygókat bizonytalan pályára kényszerítheti, vagy egészében véve kilökheti a rendszerből. Így a kisebb világoknak, hogy lakhatók legyenek, elég távol kell esniük nagyobb rokonaiktól, hogy a gravitációs vonzás ne befolyásolja komolyan pályájukat. Emellett a bolygónak belül kell esnie a "lakható zónán", azon a csillagot határoló területen, ami folyamatosan el tudja látni a bolygót folyékony vízzel. A kutatók eredményei azt mutatják, hogy a rendszerek negyede rendelkezik olyan régiókkal, ahol az életbarát bolygók elvben létezhetnek. Ez jóval magasabb arány, mint korábban feltételezték, tette hozzá Tabachnik. Levetítve az egész galaxisra, számos új Földet kaphatnánk.

Greg Laughlin, a California Egyetem tudósa, aki hasonló számításokat végzett kevesebb rendszerre nézve, egyetért az új eredményekkel. "Egybeesnek várakozásaimmal" -mondta.

A tanulmány szerzői azonban figyelmeztetnek, az eredmények még csak előzetesek. Még mindig lehetnek más gázóriások a csillagokon túl, melyeket még nem fedeztek fel, és ezek az égitestek befolyással lehetnek az eddig megállapított stabil régiókra.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nirhu  
2007. ápr. 17. 15:55 | válasz | #21
szerintem biztosan van élet a földön kívül mert az univerzum végtelen, és ha veszük az értelmes élet kialakulásának valószínűségét (jó nagy) és a rendelkezésre álló területet (végtelen) akkor elég valószínű hogy néhányszor pont eltaláljuk a kedvező körülményeket. Ha jók vagyunk matekból akkor ki lehet számolni hogy végtelen / x (ami egy véges szám) = végtelen, azaz végtelenül sok helyen alakult már ki értelmes élet.
Aki értett ebből valamit az írjon nekem: nirhu999@gmail.com
halál  
2003. okt. 09. 20:06 | válasz | #20
én meg a múlt héten találkoztam egy űrlénnyel, és ebből azt gondolom, hogy van élet a Földön kívül is.
2003. jan. 08. 00:42 | válasz | #19
Laci73  
2003. jan. 07. 17:59 | galéria | válasz | #18
Egyenlőre csak a saját felfogásunk szerinti életről tudunk bármi bizonyosat, és ezért csupán ennek modellnek a lehetőségét vehetjük számításba
Noffir  
2003. jan. 07. 16:45 | válasz | #17
Szerintem ők inkább a lakható bolygókat keresik. Bár tényleg tök érdekes lenne, ha még megérném, hogy lehet kukkolni a földön kívülieket. Ezrest rá, hogy valóságshowt csinálnának belőle! :-)
eridu  
2003. jan. 06. 22:32 | válasz | #16
Ne óvatoskodjunk evvel az "ÉLET NEM FAJ!" dumával. Ugye az elektromos áram, meg a nukleáris energia már 2000 évvel ezelőtt is létező dolgok voltak csak Szilárd Leo, meg Tesla egy picit később született.

Tehát hány csillag van az égen? 1 2 3 4 5 6 7 . . . .
Yeti  
2003. jan. 06. 21:35 | válasz | #15
Hopp, most nézem csak hogy mit írtam. Természetesen az a bojgó bolygó akart lenni.
2003. jan. 06. 19:37 | válasz | #14
Még ez is irgalmatlan nagy szám lenne az eddigi becslésekhez képest.
Yeti  
2003. jan. 06. 19:08 | válasz | #13
Ahogy én kivettem, a cikkben az áll, hogy a rendszerek 1 negyedében LEHETNE olyan bolygó, ahol lehet élet. Namármost ott van az a lehet, ugyhogy szerintem ennél az 1/4-nél jóval kissebb arányban fognak találni földszerű bojgót.
2003. jan. 06. 18:57 | válasz | #12
Skacok, eletrol van szo a cikkben, nem pedig fajrol. Olvasd el az elejet. Elet marpedig elegge sok bolygon lehet. Ertem itt a bacikat v. egysejtueket... Azt hogy milyenek a korulmenyek az mar mas dolog. Rengeteg bizonyitek van mar arra, hogy irgalmatlan forro helyen is megjelent mar elet. Csak nezz korul a foldon a viz alatt, a kurtokben stb. Nem egybol urlenyekre kell gondolni, akiknek 26 kezuk es 46 labuk van. :D
Cheky  
2003. jan. 06. 15:15 | válasz | #11
Vagyis egy StarWars nem is olyan elképzelhetetlen! :)
vax  
2003. jan. 06. 13:58 | válasz | #10
Ha egy tejútrendszerben csak egy értelmes élet létezik a világegyetemben, igy is több száz milliárdon felül van az értelmes életforma az univerzumban. A legközelebbi tejútrendszer pedig kb. 2 millió fényévre van tőlünk. Vagyis a találkozás esélye és a kapcsolat felvétel bizony technikailag is igen körülményes és hoszzú időt venne igénybe.
2003. jan. 06. 11:27 | válasz | #9
A lenti hozzászólások alapján. Elméletileg, bármelyik bolygó lakható, csak eléggé le kell szállítani az igényeket.
2003. jan. 06. 09:09 | válasz | #8
Az ott a halálcsillag?
Power  
2003. jan. 06. 08:51 | válasz | #7
Most csak a földi életthez hasonlókra terjed ki, mivel ezt ismerjük valamennyire.
Itt az az érdekes, hogy ez milyen magas arány(ha ehhez még hozzávennék a más létformának alkalmasakat is, akkor még magasabb lenne). Ha az eredmény nagyobb minta alapján is ez lesz, akkor az a legmerészebb várakozásokat is felülmúlja.
2003. jan. 06. 01:38 | válasz | #6
Javaslom a gemi allando
bevezeteset ! :)

Ha mar az eletformaknal tartunk:
Lehetnenek puding es kocsonyaalapu lenyek is...

Mitol "el" valami, honnan
eloloeny az a "valami" es
honnan nem az ?!

Olvasnivalo:
http://nai.arc.nasa.gov/astrobio/feat_questions/silicon_life.cfm
2003. jan. 06. 00:53 | válasz | #5
mer, gazorias korul keringve meg stabilabb a palyaja, mint egyebkent.... nameg aztan letezhetnek szilicium-vas alapu letformak amik klort lelegeznek be... peldaul aztan lehetnek meg meg plazma alapu letformak, olyanok, amikrol a kozvetlen kozelukben se tudnank megallapitani, hogy ezek elolenyek....
lola  
2003. jan. 06. 00:03 | válasz | #4
Élet elvileg nem csak olyan formájú lehet, mint itt a Földön.
Ezt a "szakértő" urak elfelejtették.
Cat  
2003. jan. 05. 23:42 | galéria | válasz | #3
és miből gondolod hogy annak a fajnak pont az lakhato mint nekünk? ;)
bypet-  
2003. jan. 05. 23:00 | válasz | #2
Igen, de erre azért nem annyira sok az esély..
gemi  
2003. jan. 05. 22:20 | válasz | #1
Szerintem azt is figyelembe kéne venni,hogyha egy faj elég fejlett,akkor megpróbál más bolygókat is lakhatóvá tenni a technika révén. Ami szintén növeli ezt az arányt