![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Dél-Korea jogtalanul támogatta a helyi DRAM gyártókat
2002. december 16. 18:22, hétfő
Az International Trade Commission (ITC) bizottság szerint a dél-koreai kormány jogtalan állami támogatást biztosított a Samsung Electronics és Hynix Semiconductor DRAM gyártóknak, hátrányos helyzetbe hozva ezzel a külföldi versenytársakat.
Az ITC határozatát követően az ügy az amerikai Kereskedelmi Minisztérium asztalára kerül. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma az előzetes tervek szerint január 27-én hozna előzetes határozatot, de az döntés a szakértők szerint várhatóan késni fog. Steve Appleton, a Micron Technology elnöke a közelmúltban arról számolt be az ITC-nek, hogy a társaság a 2001-es, illetve 2002-es években egyenként mintegy 1 milliárd dollár veszteséget szenvedett el amiatt, hogy az államilag tisztességtelenül támogatott dél-koreai riválisok jóval alacsonyabb áron tudták értékesíteni DRAM chipjeiket. A Hynix Semiconductor ügyvédei ugyanakkor a Micron saját közleményei alapján úgy látják, hogy a társaság jó eredményeket ért el az időszakban, és stabil pénzügyi háttérrel rendelkezik. A dél-koreai társaságot ennek ellenére nem lepte meg az ITC előzetes döntése. Daniel Porter és James Durling ügyvédek szerint a rövid döntési határidő miatt az ITC előzetes ítélete ilyen ügyekben kizárólag elmarasztaló lehet, amennyiben a sérelem megalapozottnak tűnik. "Az általános jogi gyakorlat szerint bizonytalanság esetén az ügy korai szakaszában a panaszos felé billen a mérleg" - mondta Durling, aki szerint a részletekre is kiterjedő alapos vizsgálat során nyilvánvalóvá fog válni, hogy a Micront nem érte sérelem. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Módosítja gyakorlatát vagy EU-büntetést fizet a GoogleAz Európai Bizottság azt követeli a keresőcégtől, hogy változtassa meg a piaci versennyel ellentétes gyakorlatát és tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, hogy miként akar a jövőben módosítani a több cég által támadott stratégiáján.A Facebook korlátozza online lehetőségeinketLassan lecseng a Facebookkal kapcsolatos tőzsdei őrület.2017-re egymilliárd felett az LTE Piaci elemzők az évtized második felére jósolják az LTE technológia széleskörű elterjedését, amely az elődökhöz képest sokkal gyorsabban megy majd végbe.Hatalmas leépítésre készül a HPLapértesülések szerint komoly mértékű elbocsátásokra készül a Hewlett-Packard.Windows 8 - búcsúzik az AeroÚgy tűnik, hogy az eddig hittnél sokkal nagyobb mértékű vizuális változások lesznek a Microsoft legújabb operációs rendszerében.
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|