Továbbra is a HP vezeti a nyomtatópiacot
2002. november 27. 23:59, szerda
A nyomtató gyártók az idei harmadik negyedévben több nyomtatót tudtak eladni, mint a tavalyi év azonos időszakában, az eladott készülékek összértéke azonban csökkent, áll a Gartner Dataquest jelentésében.

Hirdetés

A harmadik negyedévben eladott nyomtatók összértéke 1,7 milliárd dollár volt, ami 11 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi időszakhoz képest, közölte a piackutató cég. A nyomtatók eladási darabszáma a vizsgált időszakban 5,82 millió, egy évvel korábban pedig 5,8 millió volt.

A piacvezető gyártó továbbra is a HP, amely a nyomtatópiac 52,6 százalékát tudhatja magáénak. A második helyen jelenleg a Lexmark International Group áll 21,8 százalékkal. Az Epson részesedése 13,9 százalék, a Canon pedig 7,7 százalékkal az ötödik helyet foglalja el.

Ami a keresett nyomtatók típusát illeti, a digitális fényképezők elterjedése jelentősen fellendítette a színes tintasugaras készülékek iránti keresletet, áll a Dataquest jelentésében. Ezt a növekedést azonban ellensúlyozta a vállalati szegmens visszaesése. A vállalatok a jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanis felesleges luxusnak tartják a színes nyomtatókat.

A különféle társaságok összesen alig 96 ezer színes nyomtatót vásároltak az idei harmadik negyedévben, amely szám eltörpül a magánfelhasználók számára eladott mennyiség mellett. Ez a mennyiség azonban még így is 49 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.

A nyomtatópiacon hamarosan új gyártóként jelenik meg a Dell Computer, amely társaságnak a Lexmark International, mint szerződéses gyártó fogja készíteni a készülékeket. A HP a Dell lépésére egy egész sor új, színes tintasugaras nyomtató piacra dobásával kíván válaszolni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás