![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Az IBM növelte szerverpiaci előnyét
2002. november 24. 16:20, vasárnap
Egy a Gartner Dataquest piackutató cég által a napokban nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, hogy az IBM továbbra is őrzi első helyezését azon globális szerverpiacon, mely a legutóbbi negyedévben közel 3 százalékkal zsugorodott. A jelentés szerint a Big Blue szerverpiaci eladásai az idei év harmadik negyedévében négy százalékkal növekedtek, a cég forgalma ugyanis ezen időszakban 3,3 milliárdról 3,4 milliárd dollárra nőtt. Ennek köszönhetően az IBM mintegy 2,1 százalékkal növelte szerverpiaci részesedését, mely így már elérte a 32,1 százalékot. Érdekes adat, hogy míg 2002 második negyedévében a szerver számítógépek piacán még mintegy 10,9 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le, addig a harmadik negyedéves forgalom már csak 10,5 milliárd dollár volt.
Az IBM és a Dell Computer előretörésére természetesen csak úgy kerülhetett sor, hogy közben a konkurencia némileg visszaesett, esetünkben az említett két gyártó a szerverpiac második, illetve harmadik helyezettjének rovására volt képes növelni piaci részesedését. A jelenlegi második helyezett Hewlett-Packard forgalma az elmúlt hónapokban 2,9 milliárdról 2,5 milliárd dollárra csökkent, ami mintegy 11 százalékos forgalomcsökkenést és 2,2 százalékos piaci részesedés csökkenést jelent. A Hewlett-Packard pillanatnyilag a szerverpiaci torta közel negyedét, egész pontosan 24,5 százalékát tudhatja magáénak. A harmadik helyezett Sun Microsystems forgalma az elmúlt negyedévben 10 százalékkal csökkent, így a cég szerverpiaci részesedése mintegy 0,9 százalékkal 12,6 százalékra csökkent. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Módosítja gyakorlatát vagy EU-büntetést fizet a GoogleAz Európai Bizottság azt követeli a keresőcégtől, hogy változtassa meg a piaci versennyel ellentétes gyakorlatát és tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, hogy miként akar a jövőben módosítani a több cég által támadott stratégiáján.A Facebook korlátozza online lehetőségeinketLassan lecseng a Facebookkal kapcsolatos tőzsdei őrület.2017-re egymilliárd felett az LTE Piaci elemzők az évtized második felére jósolják az LTE technológia széleskörű elterjedését, amely az elődökhöz képest sokkal gyorsabban megy majd végbe.Hatalmas leépítésre készül a HPLapértesülések szerint komoly mértékű elbocsátásokra készül a Hewlett-Packard.Windows 8 - búcsúzik az AeroÚgy tűnik, hogy az eddig hittnél sokkal nagyobb mértékű vizuális változások lesznek a Microsoft legújabb operációs rendszerében.
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |