Egy kedden megjelent tanulmány szerint a világon Brazíliában csap be a legtöbb villám, itt okozza a legtöbb halálesetet, illetve okozzák a legnagyobb gazdasági kárt az elektromos viharok.
Hirdetés
Osmar Pinto, a Légköri Elektromosságkutató Csoport tagja, aki a Brazil Űrkutató Intézet műholdfelvételeinek segítségével térképezte fel a villámcsapásokat, elmondta, hogy az ország területén évente 70 millió villám csap be, ami másodpercenként 2-3 elektromos kisülést jelent.
"Ez nagyjából kétszerese annak, mint ami a nagyjából hasonló területű Egyesült Államokat éri" - mondta Pinto. Brazília a világ legnagyobb trópusi országa, és az elektromos viharok sokkal gyakoribbak a trópusokon.
Latin-Amerika legnagyobb országában évente mintegy 100 emberéletet követelnek a villámok, mely a világon évente ily módon bekövetkező halálesetek 10 százalékának felel meg; éves szinten mintegy 200 millió dolláros kárt okoznak a távvezeték- és telefonhálózatban, egyéb társaságoknak, illetve magántulajdonban. Pinto elmondása szerint a gyakori áramkimaradások 70 százalékát a villámok okozzák.
"A légköri kisülések által leginkább sújtott területek feltérképezése sokat segíthet az ott található létesítmények védelmében" - tette hozzá Pinto.
Mi horvátországban fotóztunk 4mp-es idővel villámokat a tenger felett. Némelyik kép egész jó lett. DE mázli az tényleg kell hozzá, vagy egy marha nagy vihar :D
olyan rohadt nehéz ilyen szépen villámokat fotózni... (nagyon alacsony fényérzékenység, 10+perces expozició, és 1gy nagy adag mázli :) ) amúgy google-val 'lightning photograpgy gallery' meg ilyesmik beirogatásával lehet elég korrekt oldalakat találni...
Moderáld magad, ne nekem kelljen!
Nem tudok leszállni a lóról, túl magas...
Gondolom a Metallica Ride the Lightning c. abumát is egy brazíliai körutazás ihlette :)))
Mi haszna a hatalomnak, ha nem gyakoroljátok?
Ha egy férfi nem mutat elég tiszteletet irántatok, akkor annyit se hagytok a rohadt kocsmájából, hogy gesztenyét pirítson rajta, értve?
GEŐŐ