Fény derült a Tejútrendszer sötét közepére
2002. október 21. 14:23, hétfő
Egyre kevésbé férhet kétség ahhoz, hogy egy hatalmas tömegű fekete lyuk lakozik galaxisunk, a Tejútrendszer közepén. A tudósok ezt a fekete lyukhoz közel keringő és gyorsan mozgó csillag, a Saggitarius A megfigyeléseiből állapították meg. A csillag viselkedésén alapuló számítások szerint a fekete lyuk tömege nagyjából 3,7 milliószorosa a Nap tömegének.

A fekete lyukak az univerzum egyik legegzotikusabb jelenségei. Az elméletek szerint a fekete lyuk olyan pontszerű objektum, mely olyan erős gravitációs vonzással rendelkezik, hogy bármilyen anyag számára, ami túl közel kerül hozzá a biztos végzetet jelentik.

Sokan úgy vélik haldokló csillagok összeomlásából keletkeznek, de egyre több jel utal arra, hogy a legtöbb galaxis, vagy akár mindegyik hatalmas fekete lyukat hordoz magjában. Hogy hogyan keletkeztek ezek a gigantikus tömegű objektumok, hogyan kapcsolódnak a galaxisok kialakulásához és fejlődéséhez, az a mai napig is rejtély. Bár a Tejútrendszer fekete lyukának jelenlétét - mely 26.000 fényévnyi távolságra van a Földtől - már régóta feltételezték, az új adatok állítólag megerősítik létezését.

"Nagy előrelépés" - jellemezte tömören Dr. Reinhard Genzel, a müncheni Max Planck Intézet földönkívüli fizikával fogalakozó munkatársa, a projekt-csapat egyik kutatója. "Sikerült kizárnunk néhány lehetségesnek tűnő alternatívát... így nem maradt más ésszerű magyarázat, mint a fekete lyuk jelenléte."


Az új bizonyítékokat a Nature magazinban publikálták. Tíz évnek megfelelő megfigyeléseken összpontosul, az S2 nevű csillagról, beleértve a világ legnagyobb optikai teleszkópjának, a chilei Paranal Obszervatórium megfigyeléseit is. Az adatok azt bizonyítják, hogy az S2 15,2 év alatt kerüli meg a galaktikus középpontot, legkisebb megközelítése 17 fényóra.

"Ez az egyetlen eset az egész csillagászatban melyről tudjuk, hogy ilyen közel merészkedik és meg is tudjuk figyelni. A többi csillag legtöbbje évszázados, sőt évmilliós keringési periódusokkal rendelkezik" - mondta Dr. Genzel.

Az S2, ami Napunk hétszerese azért éli túl ezt az utazást, mert a fekete lyuk esemény horizontját járja körül, azt a vonalat, amin belül az anyag már nem képes kiszabadulni a rettenetes vonzásból, mindezt elképesztő másodpercenkénti 5000 kilométeres sebességgel teszi.

"Pályája most még biztonságos, de ha összeütközik egy másik csillaggal, megváltozhat, és könnyen beszippanthatja a fekete lyuk, és ezzel sorsa megpecsételődik" - mondta Dr. Rainer Schödel, a kutatás vezetője, mely lenyűgözte a tudósokat.

"Az új adatok közelebbről vizsgálják a galaxis közepét, mint eddig bármikor" - mondta Dr. Karl Gebhardt, a Texas Egyetem egyik csillagásza.

"Az adatok fényében az egyetlen magyarázat, hogy egy nagy tömegű fekete lyuk rejtőzik ott, az eredmények pedig jól bizonyítják, hogy ezek az objektumok nem csupán elméleti síkon léteznek, ez a valóság."
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. okt. 31. 18:19 | válasz | #27
Mivel Világegyetemünk véges kiterjedésű (gömbszerű alakot tételeznek fel) lehetséges, hogy mellettünk egészen más tulajdonságú- fizikájú világegyetem-gömbök léteznek...de akkor mi van a világegyetemek között?
Erről megint csak vitázni lehet, a mai tudomány erre nem hiszem, hogy választ tud adni.. vagy mégis?
Normal  
2004. okt. 28. 11:25 | válasz | #26
És az eszetekbe jutott már, hogy nem egy Big Bang volt, hanem minden galaxis külön életciklussal rendelkezik, saját ősrobbanással?
A gömbhalmaz közepe egy idő múlva összesűrűsödik, összeonlik, és spirálisban lefolyik - aztán jön az új Bumm.
Hmm?
2003. okt. 31. 14:28 | válasz | #25
Pontosan,már sikerült bizonyítani a fekete lyik letezését a tejútrendszer közepén,sőt valószínűsítik (azonban még nincs egyértelműen cafolhatatlan bizonyíték
), hogy a Tejútrendszer analógiáján a többi galaxis is egy fekete lyuk körül forog!
2003. aug. 01. 11:54 | válasz | #24
Igenis bizonyított, hogy fekete lyuk van a Tejútrendszer közepén. Nagyjából egy-két éve sikerült egyértelműen bizonyítani. Azóta már azt is sikerült megfigyelni, amikor elnyelt egy meteor méretű anyagdarabot, pontosabban az általa okozott röntgenkitörést.
2003. aug. 01. 09:54 | válasz | #23
Az ugyan meg nincs bizonyitva hogy fekete lyuk van ott kozepen, de valaminek ugye lennie kell, ami egybetartja a galaxist, ami korul kering az egesz cucc. Persze a pontszeruseg szerintem huleseg, leven egy pontnak nincs kiterjedese, marpedig egy anyaghalmaznak akarmilyen suru lesz terfogata is.
Imre  
2002. okt. 28. 10:43 | válasz | #22
ELTE TTK fizikus es csillagaszat szak
Vick  
2002. okt. 26. 13:13 | válasz | #21
Azért örülök,hogy értelmes emberek is hozzászólnak a cikkekhez.

PL Imre.Te aztán tudsz,ez a szakmád,vagy hol szereztél ekkora tudáshalmazt?

Szasztok
2002. okt. 25. 13:06 | válasz | #20
:-DDDDDDDDDDDDDDD
2002. okt. 25. 02:08 | válasz | #19
egyebkent nem lenne latvanyos a raketa porszivo beleejtese sem, meg akkor sem, ha annak eppen annak nagyteljesitmenyu ionhajtomuve van, es hidrogenbomba van a nozijan:)) csak lelassulna, es kesz... de elotte az arapalykelto erok, atomjaira apritanak az egeszet....
2002. okt. 25. 02:04 | válasz | #18
megneznem, hogy egy pontszeru fekete lyukat mikroszkop alatt nezeget valaki... persze csak parszaz fenyevnyi tavolsagbol, egy pipec tavcsovon keresztul, egy fenysebessegfolotti urkapszula fedelzeterol:)) mivel kicsiket elnyelne a foldet, meg a napot, meg mindent a kornyeken az a luk, mialatt a muki nezegeti:)) aztan a muki csak azt latna, hogy nem lat, mert nincs mivel, ja, es foleg azt hogy mar nincs is muki, mert ot is beszippantotta a fekete luk:))
2002. okt. 23. 12:20 | válasz | #17
tuti az idegenek
Xantia  
2002. okt. 22. 16:18 | válasz | #16
Amilyen lassan jön ide a fény, lehet, hogy már bele is eset a lyukba.

Isten szereti a golfot.
Imre  
2002. okt. 22. 13:51 | válasz | #15
A sarga a csillagkozi por, es a csillagok fenye. A feket lyuk a galaxis meretehez kepest igen kicsi, sok csillag es nagymennyisegu por veszi korul, igy nem latszik. A kep termeszetesen csak egy illusztracio, nem a Tejutrendszerrol keszult foto.
alma  
2002. okt. 22. 12:58 | válasz | #14
Pedig a képen sárgának néz ki.
Vagy ez egy negatív?
Imre  
2002. okt. 22. 10:34 | válasz | #13
A mostani hirben az az igazi hir, hogy ha nem fekete lyuk van ott, akkor csak nagyon sok, egymashoz igen kozeli neutroncsillag okozhatja a megfigyelt palyat. Mivel felettebb valoszinutlen, hogy a viszonylag kis terfogatba a szukseges mennyisegu neutroncsillag zsufolodna, lenyegeben biztosra mondhato, hogy a kerdeses objektum egy fekete lyuk. Ezt eddig nem tudtak ennyire egyertelmuen bizonyitani, es a tomegere is csak becslesek voltak.
Power  
2002. okt. 22. 08:18 | válasz | #12
Tudni még mindig nem lehet 100%-os biztonsággal. Amit a 70-es évek elején sejtettek, azt ma már jobban alá van támasztva, de még nincs bizonyítva. Ez az eset is csak egy újabb közvetett bizonyíték, hogy ott valami nagy tömegű a távcsővel nem látható objektumnak kell lennie.
DE ez te már tudod, mi? Bízd ezt náladnál hozzáértőbbekre!
X2  
2002. okt. 22. 08:14 | válasz | #11
Veriel, olyan okos vagy, mint egy fekete lyuk!
Gabest  
2002. okt. 22. 04:19 | válasz | #10
Tejút? Innen nézve inkább körforgalom. De várjunk csak, hogyan nézhetem innen? Ki fényképezte le ilyen messziről? :P
Dino  
2002. okt. 22. 03:51 | válasz | #9
Én azt bírom hogy ugyanazt a "nagy" tudományos felfedezést leírják ujra és ujra csak más körettel. Hát vazz ezt a fekete lyukas dolgot már Stephen W. Hawking is tudta a 70-es években. Már az agyamon folyik ki ez a " a galaxisunk közepén fekete lyuk van emberi szindroma". TUDJUK!!!!!!!!!!!
Veriel  
2002. okt. 22. 03:05 | válasz | #8
Még valami. Ha valami pontszerű, akkor az nem látszik. Ha nem látszik, akkor honnan tudják, hogy fekete? Lehet, hogy zöld, vagy piros.
Veriel  
2002. okt. 22. 02:28 | válasz | #7
Amúgy meg, ha pontszerű a fekete lyuk, akkor bármelyik űrhajóba simán belefér. Nem tudom, miért nem hozzák le a Földre, meg kéne nézni mikroszkóp alatt, mindjárt nem volna olyan érdekes.
Veriel  
2002. okt. 22. 02:21 | válasz | #6
Szerintem bele kéne lőni egy jó nagy rakétát, hátha felrobban. Elég látványos lenne.
Imre  
2002. okt. 21. 21:40 | válasz | #5
Az S2 jelu csillag nem azonos a Sagitarius A-val. Ez utobbi maga a Tejutrendszer kozepe, es korulotte kering a csillag is.

A Chilebne levo tavcso nem a vileg legnagyobb optikai tavcsove. Ez utobbi a 10 meter atmeroju Keck I es II, Hawaiin. A chilei tavcso "csak" 8,2 meter atmeroju, bar negy van belole egymas mellett.

A csillag palyaja csak annyira biztonsagos, hogy folyamatosan, bar nem tul gyorsan spiralozik a fekete lyuk fele.
2002. okt. 21. 20:13 | válasz | #4
Ja, napozni biztos lehet rajta, csak nagyon lobogna a hajad ha felállsz, hogy megnézd mit csinál a szomszéd pipi :)))
Bwana  
2002. okt. 21. 16:59 | válasz | #3
És a kilátás sem lehet semmi :)
2002. okt. 21. 16:39 | válasz | #2
mér' király körhinta. :o)
zozza  
2002. okt. 21. 16:34 | válasz | #1
ház vazz, az S2-n sem érdemes telket venni...