Bizonytalan a múlt hónapban becsapódott meteor sorsa
2002. október 16. 23:10, szerda
Az Egyesült Államok Védelmi Hivatala megerősítette, hogy nyilvánvalóan egy űrszikla becsapódása ragyogta be az eget Szibéria egyik kietlen területe fölött múlt hónapban. Ezalatt a tudósok megpróbálják meghatározni, vajon becsapódott-e az objektum bolygókba, vagy sem.

Hirdetés

A Bodaibo (Irkutszk körzet) környéki szemtanuk elmondása szerint szeptember 24-én egy tűzgolyó szelte át az égboltot. Vadászok, későbbi állításuk szerint egy krátert találtak, melyet leégett erdő határolt. A Brit FKO Információs Központ szerint a régió egyik szeizmikus megfigyelőpontja rögzítette az eseményt.

Az FKO-k (földközeli objektumok) főként olyan aszteroidák, melyek a Föld Nap körüli pályáját keresztezve barangolnak a világűrben, ezekre használják a meteor kifejezést. A kisebb meteorok elégnek mielőtt elérnék a felszínt, ezek a hulló csillagok. Az autó vagy akár busz méretű objektumok hozzák létre az úgy nevezett tűzgolyókat, melyek már elérhetik a felszínt.

A szeptemberi űrsziklát a Védelmi Minisztérium egyik műholdja nyomon követte tengerszint feletti 62 kilométeres magasságtól egészen 30 kilométerig. A hivatal azért figyeli a meteorokat és a becsapódásokat, hogy el tudja különíteni a rakétáktól és a lehetséges nukleáris robbanásoktól, mivel egy kozmikus objektum becsapódásának téves értelmezése szükségtelen nukleáris válaszlépéseket eredményezhet, ahogy erre már több szakértő is figyelmeztetett. A tudósok nem erősítették meg magát a becsapódás tényét Bodaibo közelében.

"Sajnos pillanatnyilag nem tudjuk mi is történt pontosan" - mondta Mihajil Nazarov, a Vernadszki Geokémiai Intézet munkatársa. "Bodaibo szeizmikus állomása rögzített egy jelet, amit nem könnyű értelmezni." Az eseménytől távolabb fekvő szeizmikus megfigyelőpontok semmit sem észleltek, ami arra utal, hogy ha az űrszikla túlélte a légkörbe történő belépés hőjét, akkor a becsapódás viszonylag kicsi volt.

Különös módon a bodaibói esemény történelmi múltra tekinthet vissza, mint az 1908-ban, szintén Szibériában történt eset kistestvére. Akkor a becslések szerint egy futballpálya méretű meteor robbant fel a többségében lakatlan Tunguzka régió fölött, több száz kilométeren át letarolva a fákat. Az esemény az akkori jóval kevésbé érzékeny szeizmikus eszközökkel is jól mérhető volt, sokkal nagyobb távolságokban, mint a bodaibói esetnél, hangsúlyozta Nazarov, aki szerint nehéz lenne megtalálni a krátert, mivel az eset éjjel történt és kevés a szemtanú, aki segíthetne a tudósoknak az objektum röppályájának és egyben a lehetséges becsapódási pont meghatározásában.

Pedig a tudósok kapva kapnak minden lehetőségen, hogy meteor becsapódásokat tanulmányozzanak, abban a reményben, hogy a meteorok darabjaiból többet megtudnak szülő testük összetételéről. Egyes aszteroidák szilárdabbak, mint mások és sokkal nagyobb az esélyük hogy elérjék a felszínt.

Az 1908-as tunguzkai űrszikla mérete a pusztító aszteroidák kategóriájának kezdetét jelenti. Múlt héten egy tudós bejelentette, hogy új számításai szerint nem sok "Tunguzka-meteorit" van a Föld szomszédságában, ezerévenként egy ilyen becsapódásra van esély. A csillagászok eddigi álláspontja szerint ilyen kisebb katasztrófák százévente történnek. Az ennél nagyobb űrsziklák becsapódására még ennél is jóval kisebb az esély.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2002. okt. 25. 01:35 | válasz | #20
hm??? hol vagyok? Mz\xßaäárkh, mar megint elszamoltad a belepesi szoget, te ebadta! hanyszor mondtam mar, hogy tedd le azta csapszex magazint, mikozben teret valtunk! Ne tessek, meg a kratert is elrontottad! Mz\xßaäárkh, a csapmanias pilota... aaorgh... mi lesz igy az ¤÷×\_T[j]*iksznegyzet/H beli urprogrambol, ha mar ijjen urcsap-manias pilotakat kapunk...
2002. okt. 19. 08:00 | válasz | #19
Ez az X-Aktak x+1. resze. :)
2002. okt. 19. 00:52 | válasz | #18
Na és mi van az UFO-kkal?
MaDFoX  
2002. okt. 18. 18:22 | válasz | #17
Marhasag... Az infravoros erzekelokon ugy virit a becsapodas mint az allat, meg 24 oraval kesobb is!
Az persze konnyen elofordulhat hogy eppen nem jar arra egy muhold sem, es csak ugy arraterelni egyet eleg kemeny dolog lenne... de mintha fent a cikkben lenne szo valamilyen vadaszokrol... ...vagy azota a szemtanuk eltuntek?
Mar megint a hulye politika fosztja meg a vilagot egy esetleg komoly tudomanyos elorelepestol... "Ez a MI meteorunk, MAGUKNAK semmi koze hozza, majd tajekoztatunk mindenkit, ha ugy latjuk jonak..." b@$$zak meg!
2002. okt. 18. 15:10 | galéria | válasz | #16
Akkor marad a kérdés miért nem akarják meghatározni?
2002. okt. 18. 13:10 | válasz | #15
Wharyoo-nak igaza van, ha követték akkor a két magasság közti megtett út/idő meghatározza a sebbességét, a két magasság közti időkülömbség pedik a súlyedés mértékét, tehát minden adott, hogy 10km2-es pontosságal megadják a helyét, amit műholdal elég könnyű feladat átvizsgálni. Utánna mehet a kutató csapat. De inkább nem akarják nyílvánosságra hozni, nehogy más ország kutatói is megnézhessék.
2002. okt. 18. 12:20 | válasz | #14
A müholdakkal valószínüleg az a baj, hogy az újságolvasás miatt nagyon "oda vannak zoomolva", és ezért nem szúrja ki az optikájukat az a luk, amit a kavics ütött. :))))
Mellesleg lehetne koordinátákat is meghatározni, hiszen "a Védelmi Minisztérium egyik műholdja nyomon követte tengerszint feletti 62 kilométeres magasságtól egészen 30 kilométerig".
Nem hiszem, hogy közben irányt váltott volna, és ha ki tudják számolni egy X távolságra lévö csillag/bolygó mindenféle sebességét, meg irányszögeket, akkor nehogymár egy a nyakunkba pottyant követ ne találjanak meg...
J@no  
2002. okt. 17. 21:50 | válasz | #13
csak azok a műholdak elvileg titkosak (az más kérdés hogy mindenki tud róla : ))))
q11  
2002. okt. 17. 20:57 | válasz | #12
ja, elolvassák az újságot, ha megadod a koordinátákat. ha megmondod méter pontosan, hogy hol esett le a meteor, akkor percek alatt lesznek képek róla.
Efreet  
2002. okt. 17. 20:13 | válasz | #11
alapvetően nem értem a dolgot... a felső légkör és a világűr földközeli régiója tele van pakolva olyan izékkel, amik egy újságot elolvasnak ami az utcán hever... most akkor egy kavicsot, ami biztosan felborított pár fát, meg esetleg okozott egy kis tüzet nem találnak meg... jajjjjmár :)
Cselex  
2002. okt. 17. 19:54 | válasz | #10
A föld nevű bolygóra becsapódott a meteor.
Ami nem más mint egy meteornak álcázott űrhajó.
Amint leszáll az este a lárvák elhagyják a hajót és megtámadják a szomszédes településeket.
Az emberek zombivá majd késöbb módosult mutánsá .
És elepik a földet de egy szervezet segíthet a földön!!!!!!!
MIB
3xtr4  
2002. okt. 17. 19:35 | válasz | #9
Karmazsin: az viszont nem nyelvtani, pusztan stilisztikai hiba .. :)
Imre  
2002. okt. 17. 14:32 | válasz | #8
Mit is kellett volna elmeletileg leszerelnie minden orszagnak? Eddig csak a hadrendben levo toltetek szamanak csokkenteserol hallottam.

Husz evvel ezelott meg egyertelmu volt, hogy kinek kell visszaloni, anelkul is, hogy pontosan meghataroztak volna a becsapodo test palyajat. Most mar nem olyan egyszeru a helyzet.
2002. okt. 17. 14:09 | galéria | válasz | #7
HEHE:

"kozmikus objektum becsapódásának téves értelmezése szükségtelen nukleáris válaszlépéseket eredményezhet,"

Visszalőnek az űrnek atomrakétával? :D

DE mivel ha elméletileg minden ország leszerelte? KHM..
2002. okt. 17. 13:37 | válasz | #6
3xtr4:
Az Erőt még az angol nyelvben is NAGY f-el írják.
:)
JohnnySmith   2002. 08. 29. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 08. 29. óta regisztrált VIP fórumozó 
2002. okt. 17. 12:59 | galéria | válasz | #5
lol
3xtr4  
2002. okt. 17. 11:50 | válasz | #4
May the force be with you, young Jedi ...
3xtr4  
2002. okt. 17. 11:49 | válasz | #3
zotyoking : amig nem tudsz helyesen angolul, addig en a helyedben nem egetnem magam az ilyen es ehhez hasonlo szosszenetekell ...
2002. okt. 17. 10:51 | válasz | #2
The forces with you, youg Jedi!
Xboxman   "Rest in Peace Xboxman" 
2002. okt. 17. 09:25 | galéria | válasz | #1
Az invázió elkeldődött!