|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A Microsoft hálózati újdonságok bemutatását tervezi
2002. szeptember 21. 12:55, szombat
Különböző források szerint a Microsoft a közeljövőben több új vezetékes, és vezeték nélküli hálózati eszköz forgalmazását kezdi meg, vagyis a világ legnagyobb szoftvercége megpróbál befurakodni ebbe a számára új, és nem utolsó sorban meglehetősen zsúfolt piaci szegmensbe. A redmondi cég a várakozások szerint napokon belül öt vezetékes, valamint ugyancsak öt vezeték nélküli hálózati újdonságról rántja majd le leplet, mely hardvereszközöket a szakma némi szkepticizmussal fogadja.
A Microsoft természetesen nem hallgat a vészmadarakra, és a közeljövőben nem titkoltan egyre nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a vezetékes, illetve a vezeték nélküli hálózatokra, azon belül is az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő otthoni hálózatokra. A Cahners In-Stat piackutató intézet legfrissebb adatai szerint míg 2001-ben világszerte mintegy 10,5 millió háztartásban volt számítógépes hálózat, addig az idei évben ezen háztartások száma már meghaladja a 16,6 milliót, ezek alapján pedig teljes mértékben érthető a Microsoft nem kis lelkesedése. Egy a HomeNetHelp.com munkatársai által készített felmérésből pedig az derül ki, hogy az otthoni hálózattal nem rendelkező amerikai háztartások mintegy 45 százaléka három hónapon belül, másik 45 százaléka pedig hat hónapon belül szeretne beruházni egy otthoni hálózatba. A Microsoft egyébként már csak azért is hangsúlyozza az otthoni és egyéb számítógépes hálózatok fontosságát, mert még az idén számos olyan terméke lát majd napvilágot, mely nagy mértékben kihasználja az ezen hálózatokban rejlő lehetőségeket. Ezen Microsoft újdonságok közé többek közt a következők tartoznak: Windows Media Center, Tablet PC, Windows Media Player 9, Mira. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |