Új "holdat" találtak a Föld körül
2002. szeptember 14. 14:44, szombat
Egy amatőr csillagász elképzelhető, hogy a Föld egy újabb holdját fedezte fel, ami a szakértők szerint csak mostanában érkezhetett.

Rengeteg kétség és bizonytalanság övezi a rejtélyes objektumot, ami a J002E3 jelzést kapta. Lehet hogy egy elhaladó szikladarab, amit foglyul ejtett a Föld gravitációja, vagy egy visszatérő elhagyott rakéta burkolata hozta izgalomba a csillagászokat? A felfedezés Bill Yeung nevéhez fűződik, aki arizonai obszervatóriumában észlelte és jelentette be, mint elhaladó földközeli objektumot. Hamarosan azonban rádöbbent, hogy az új objektum egyáltalán nem kíván eltávolodni bolygónktól, ehelyett 50 napos pályán köröz.

Az Apollo 12 a kilövés elötti pillanatokban (1969. November 14.)
Paul Chodas, a NASA Jet Propulsion Laboratóriumának munkatársa szerint mostanában kellett hogy érkezzen, máskülönben már régen észlelték volna a csillagászok számtalan eget kémlelő automatizált eszközei. A számítások arra utalnak, hogy valamikor az év első felében csapódhatott Földünk társaságához.

Bill Yeung miután észrevette az objektumot kapcsolatba lépett a massachusetts-i Kisbolygó Központtal, mely a J002E3 jelöléssel látta el és felrakták a honlapjukra is. Hamarosan azonban az objektum mozgása arra utalt, hogy pályára állt a Föld körül. Mozgását egy elhasznált rakéta burkolat vagy valami egyéb űrhulladék jellemzi. A szakértők azonban nem teljesen biztosak mi is az objektum valójában.

Az ausztrál Tony Beresford megfigyelései azt mutatják, hogy az objektum helyzete nem egyezik meg egyetlen ismert űrhulladékéval sem. Az európai megfigyelések pedig nem találtak a lassan forgó fém objektumra utaló változásokat fényességében. Röppályája arra enged következtetni, hogy valamikor áprilisban vagy májusban eshetett gravitációs fogságba, de még ez sem teljesen bizonyos. Ha beigazolódna, hogy természetes eredetű, akkor a J002E3 lenne a Föld harmadik természetes holdja. Az 1986-ban felfedezett másodikat Cruithne-nak nevezték el, pályája egy lópatkó alakjára emlékeztet a Föld és a Hold gravitációjának taszigálása következtében.

A NASA tudósai legfrissebb megfigyelései szerint csupán űrhulladékról van szó, feltehetően az Apollo-program egy Saturn V hordozó rakéta harmadik fokozata. Ám bármi legyen is az, valószínűleg nem sokáig fog keringeni a Föld körül, mivel a számítógépes kalkulációk alapján 20 százalék az esélye, hogy jövő évben összetalálkozik a Holddal.

Hirdetés

Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2002. okt. 01. 01:33 | válasz | #31
itt az uzenetuk: ...::..::::..:..:::::.....:::::.::..::...:::...˙::
2002. okt. 01. 01:31 | válasz | #30
ha csak most fedeztek fel, es olyan instabil, hogy meg a kovetkezo nehany evben a Holdra csapodik.... akkor nemreg erkezhetett
2002. szept. 17. 17:14 | válasz | #29
Vazzer

Én tudom micsoda. Az anyósba a minap atom nagyot rugtam. De azt nem gondoltam volna hogy ettől pályára áll! Nem csoda ha rakéta fokozatnak nézik, mert amit főz az olyan állagú mintha rakéta égéstérben készült volna. Szóval ne aggódjatok!!! Én tudom mi a csoda az és csak bízok benne hogy nem esik vissza!
2002. szept. 16. 23:06 | válasz | #28
Szerintem támad a Husszein Irakból.

Én is megvizsgáltam a dolgot és ma este még csak 1 hold volt az égen. Majd szólok ha kettő lesz.
wert  
2002. szept. 16. 18:10 | válasz | #27
ezt a baromságot, ezek az amcsik egyre hülyébbek.
bypet.  
2002. szept. 15. 22:22 | válasz | #26
De én még mindig nem tudom mekkora ez az űrdolog.
Ha meg úgyis becsapódik a holdba hamarosan akkor meg nem mindegy hogy most holdnak vagy űrszarnak hívjuk?
Az azért érdekelne hogy a becsapódást lehet e majd látni..
Imre  
2002. szept. 15. 19:55 | válasz | #25
Jelenleg nincs arra vonatkozo megallapodas, hogy mekkora egitestet lehet holdnak nevezni. Nem is biztos, hogy meret alapjan kell eldonteni a kerdest. Egy masik lehetseges szempont a bolygo es a kisero tomegenek aranya. Ha ezt nezzuk, a Fold-Hold rendszer erosen kilog a sorbol, mivel a Foldhoz kepest szokatlanul nagy a Hold tomege. Ha a Hold palyajat is megnezzuk, kiderul, hogy erosebben vonza a Nap, mint a Fold, azaz a Hold igazabol elsosorban a Nap korul kering, a Fold csak zavarja a palyajat. Mindent osszevetve helyesebb lenne kettosbolygonak tekinteni a Fold-Hold parost, mint bolygonak es holdjanak.
2002. szept. 15. 16:30 | válasz | #24
Ez a szemét sajnos strapabíróbb, mint szeretnénk. Az űreszközökben alkalmazott gömb alakú nyomástartó edények általában némi pörkölődéssel megússzák a visszatérést, de pottyant már le jóformán komplett rakétafokozat is.

Ha az objektum természetes, akkor mennyire lesz látványos a Holdnak ütközése?
Mr. X  
2002. szept. 15. 15:33 | válasz | #23
Mint kiderült : Űrszemét volt...:)
Laci73  
2002. szept. 15. 14:37 | galéria | válasz | #22
ööö...egy kis javítás :)

"...de a csillagászok közül sokan úgy emlegetik a Mars körül kerigő Deimost (12,6 km) és Phobost (22,2 km) mint kísérő égitesteket, nem pedig holdakat."

Laci73  
2002. szept. 15. 14:35 | galéria | válasz | #21
Hello Mad Mind!

Én a mi Holdunkat tekintem viszonyítási alapnak, tekintve hogy a kérdéses akármi is a Föld körül lébecol. A Marssal kapcsolatban igazad van, de a csillagászok közül sokan nem úgy emlegetik a Mars körül kerigő Deimost (12,6 km) és Phobost (22,2 km) mint kísérő égitesteket, nem pedig holdakat.
2002. szept. 15. 13:14 | válasz | #20
vicces:)
amugy ez tényleg egy régi ürrepcsi levált hajtóműve...
ami eddig máshol keringett de eljöt ta föld mellett és megint itt kereg és esély van arra hoyg lezuhan de a nagy része el fog égni, csak egy kis darab fog lezuhanni..ezt írta a blikk
2002. szept. 15. 09:34 | válasz | #19
Lelki szegény?
na ne bazz

először is aláírom, hogy a kis dolgokat nehezebb észrevenni, de akkor meg mi a tökömért csinálnak belőle ekkora felhajtást. "3. hold"

röhely

annyi űrszemét közül kiválasztottak egy olyat, ami kicsivel nagyobb az észlelhetőnél és elnevezték Jé izének, hát ezt nevezem.
2002. szept. 15. 09:10 | válasz | #18
Szerinted mekkora tömegtől lehet holdnak nevezni valamit? A Mars kísérői sem sokkal nagyobbak, mégis holdak.
2002. szept. 15. 08:09 | válasz | #17
Nintendroid: ja en is olvastam ilyet hasonlo kepregenyekben ;)
2002. szept. 15. 08:08 | válasz | #16
Nemigaz hogy nem latjak hogy micsoda!!! Minnyan veszek egy vadasztavcsovet es megnezem mi lehet az. Aztan majd kiderul hogy az Alien bolygo erkezett a kozelbe :)
2002. szept. 15. 03:51 | válasz | #15
Mióta terjednek a szintetikus drogok, egyre több Holdat látnak a Föld körül egyesek.
2002. szept. 15. 02:46 | válasz | #14
nembaj hogy már a pénteki blikkben benne volt hogy ez egy űrhajtómű???
2002. szept. 15. 01:13 | válasz | #13
atomot neki...
2002. szept. 14. 23:28 | válasz | #12
"a számítógépes kalkulációk alapján 20 százalék az esélye, hogy jövő évben összetalálkozik a Holddal."

Szegényke.
Cifu78  
2002. szept. 14. 22:48 | válasz | #11
Akinek újdonság a 2. hold: A föld második holdja egy cirka 5 km-es égitest, feltehetően egy a Föld gravitációja álltal befogott aszteorida. De amúgy aki nem lusta, keressen rá a neten a Cruithne névre. :))

Amúgy meg hogy az "űrszemét-holdat" eddig nem vették észre, nem olyan nagy dolog, ha valaki átlátja, milyen gigászi feladatról van szó (lásd Bálint üzenetét).

Az asdfélkjjf-szerű "na most jól megmondom a magamét" hozzászólások csak arról árulkodnak, hogy azért magyarországon sincs hiány lelki szegényekből...
Dav_  
2002. szept. 14. 20:33 | válasz | #10
Szerinterm egy csomó ilyen beállt holdun lehet. Szinte lehetetlen őket észrevenni. Olyan mintha egy 1 négyzet kilóméteres fekete alapon pici fehér pöttyökkel ellátott lapon észre akarnánk venni fél centis kis fekete mozgó lapokat amik néha eltakarják a fehér pontokat úgy hogy a lapot 5 centi távolról nézzük.
2002. szept. 14. 19:31 | válasz | #9
És a cikk végén az irója kirúgja a mellette lévő ajtót, es kinéz egy gigantikus váróterembe :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

A 2ik holdrol en se hallottam :(
Pedig elnevezhettek volna rólam. Múderhód. Tök jól hangzik :)
2002. szept. 14. 19:27 | válasz | #8
Rengeteg ún. "űrszemét" kering a Föld körül. (régi műholdak, kiégett rakéta fokozatok, megsemmisült űreszközök roncsai stb.) Olyannyira, hogy egy-egy újabb műhold pályára állításánál figyelembe kell vegyék ezek pályáját. Ezen tárgyak később általában belépnek a Föld légkörébe és elégnek. Nem tudom mi ebben az újdonság, a NASA is elintézte két sorral :) Másrészt a Hold tömege ÖSSZE SEM HASONLÍTHATÓ egy-két ilyen "holdéval". Holdnak nevezni olyan költői túlzás, mint az abakuszt digitális mesterséges intelligenciának hívni.
2002. szept. 14. 17:40 | válasz | #7
Próbáld meg egy ötször öt méteres valamiről százezer kilométer távolságból megmondani, hogy micsoda... a dolog ráadásul kevéssé veri vissza a fényt. Könnyű messzire ellátni, ha az, amit nézel, irtózatosan fényes, ezért akár több éjszakán át folyamatosan gyűjtheted róla a fényt és nem akarsz rajta részleteket felbontani.
2002. szept. 14. 17:14 | válasz | #6
"Hamarosan azonban az objektum mozgása arra utalt, hogy pályára állt a Föld körül."
A ... főnökükkel ... akarok ... beszélni.

Békével jöttünk! :]
Cheky  
2002. szept. 14. 17:08 | válasz | #5
Mi az hogy a 3. holdunk?

"Ha beigazolódna, hogy természetes eredetű, akkor a J002E3 lenne a Föld harmadik természetes holdja. A másodikat Cruithne-nak hívják, 1986-ban fedezték fel, pályája egy lópatkó alakjára emlékeztet a Föld és a Hold gravitációjának taszigálása következtében."

Erről csak én nem halottam még?
blabla  
2002. szept. 14. 15:57 | válasz | #4
Ahh elmondom..
Azert nem tudjak hogy mi az mert az amcsi csillagasz nem tudja leolvasni az "objektum" oldalarol az tajvani feliratokat :)))))))))))
de segitek nekik: "Ching Csung Ming Jang Bowly Raketya" :D

(amugy tenyleg vicc az egesz....nem tudjak azonositani...es meg ezekre van bizva a kisbolygofigyeles...lol)
2002. szept. 14. 15:31 | válasz | #3
egy kérdés:
Olyan **rva messzire ellátnak a csillagászok a bazi nagy távcsöveikkel...
hogyan lehet, hogy nem látják, hogy mi az, ami a föld körül kering?
lehet hogy kisbolygó, lehet hogy csak hulladék
nem igaz, hogy ennyire bénák
hogy a fenébe tudtak ezek tv-s közvetítést összehozni a holdról anno?
most már kezdek én is gyanakodni, hogy csak átverés volt az egész....
yeowan  
2002. szept. 14. 15:25 | válasz | #2
Hat ez tipikus peldaja a "Csinaljunk a semmibol cikket" mentalitasnak... ;)
2002. szept. 14. 15:12 | válasz | #1
Hmm...