Az Internet szeptember 11 után
2002. szeptember 10. 18:06, kedd


Hirdetés

Egy évvel a szeptember 11-i támadások után elmondhatjuk, hogy az egész világra hatással volt. A személyiségi jogok határai lecsökkentek, nőtt a megfigyelés mértéke, és az adatbázisok is nagyobb mértékben összekapcsolhatók. Milyen jövő felé tartunk?

Az Electronic Privacy Information Center kiadásában a múlt héten jelent meg az első átfogó jelentés, mely több mint 50 országot felölelve tekinti át a szeptemberi katasztrófa kihatását a személyiségi jogokra. Négy trend érzékelhető világosan: a magánszféra védelmét erősítő törvények gyors eróziója, a vállalatok, kémszervezetek és a rendőrség közötti megnövekedett adatcsere, nővekvő lehallgatás és a nagymértékben megnövekedett érdeklödés a személyazonosító rendszerek iránt, mint például az arcfelismerés.


Fagyasztókban őrzik a még
azonosítatlan maradványokat
Mindezen változások nagy része alig pár hónap alatt, már 2001 vége előtt megtörtént. Az irányvonal nemcsak a közvetlenül érintett Egyesült Államokban, hanem a terrorizmus veszélyére válaszolva a nyugati világ nagy részében (így hazánkban is) megváltozott. Az Európai Unió követelményé tette a cybertámadások terrorista cselekményhez hasonlatos büntethetőségét, Ausztrália és Kanada törvényben tette lehetővé az állampolgárok számítógépes lehallgatását, Nagy Britanniában pedig az internetszolgáltatók visszatarthatnak adatokat rendőrségi célokra. Kanada megnyitotta a légiforgalmi adatbázist a hatóságok részére, a német hivatalnokoknak pedig nyilván kell tartaniuk az ismert bajkeverőket. Egy új francia törvény szerint az internetszolgáltatóknak 1 évig meg kell őrizniük a levélforgalmat, és meg kell könnyíteniük a kódolt levelek elolvasását is. A diktatórikusabb berendezkedésű államok, mint Kína vagy Vietnam terrorista fenyegetésre való hivatkozással megnövelték az Internet elnyomását. Kína a múlt héten a Google és az Altavista keresőt is letiltotta, Li Dawei volt rendőrt pedig júliusban 11 évi börtönre ítélték, mivel az Interneten keresztül támadta a kormányt. Egyes hírforrások szerint nálunk is megfigyelőeszközöket telepítettek az internetszolgáltatóknál, de ezt később sehonnan nem erősítették meg.

Az Egyesült Államokban Bush elnök már október 26-án aláírta az "USA Patriot Act" nevű törvényt, mely kiterjeszti az elektronikus megfigyelés minden formáját, megnöveli a CIA és a szövetségi rendőrség közötti információcsere mértékét, és az internetszolgáltatókat még szorosabb együttműködésre biztatja a rendőrséggel. Az FBI egy "csodalámpa" elnevezésű technológia fejlesztésébe is fogott, amit titokban installálhatnak a célszemély számítógépére, megfigyelve minden tevékenységét.

E-terrorizmus: Szabadság vagy biztonság?

Az FBI-ügynökök minden olyan nagyobb, több tízezer embert tartalmazó adatbázist begyűjtöttek, ami adatokat szolgáltathat a terrorizmus elleni harchoz, legyen akár az a Búvároktatók szövetségének taglistája, áruházláncok vásárlók adatait tartalmazó adatbázisa vagy az utazási irodák direkt marketinghez használt levéllistája.


A tornyok helye ma
Sokak szerint teljesen természetes a hasonló, határok nélküli kormányzati aktivitás a mostani biztonságra éhes hangulatban. Egy évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy egy repülőiskola diákjai a WTC ikertornyait szemelték volna ki, és kevesen tartanának vissza olyan információkat, ami megelőzhet egy hasonló támadást. A közvéleménykutatások szerint az emberek többsége toleráns a megnövekedett felügyelettel, biztonsági szigorításokkal és más változásokkal szemben. A polgárjogi szervezetek azonban korántsem ilyen beletörődőek: aggódnak, hogy a támadások miatt fokozódott hatósági aktivitás, és az emberek megengedő álláspontja törvénytisztelő állampolgárokat is szükségtelenül akadályoz, és aláássa a szólásszabadságról és a privátszféra védelméről szóló alkotmányos jogokat. Kiáltásukra viszont nem sok ember figyel: az emberek jó része szerint a biztonság a magánéletről szóló jogok előtt szerepel, és ha felteszik maguknak a kérdést, melyik a nagyobb veszély, a kormányzat vagy a terrorizmus? - inkább félnek a terroristáktól és bűnözőktől, mint az állami megfigyeléstől.

Ironikusnak tűnhet, de az Internet szabad gyökerei ellenére pont hogy meggyorsította a változásokat. A mindenhol burjánzó logfile-ok és a hatalmas vásárlói adatbázisok, egyesítve az egyszerű kezelhetőséggel és a más oldalakkal való hatékony összekapcsolással, jelentősen megkönnyíti a hatóságok dolgát. Az új irányelvek szerint az FBI-ügynökök akkor is betekinthetnek az adatbázisokba, ha az nem kapcsolódik semmilyen nyomozáshoz. A Boston Globe kutatásai szerint az utazási irodák és szállítással foglalkozó cégek 64%-a adott hozzáférést az FBI számára a vásárlói vagy az alkalmazotti adatokhoz történő hozzáféréshez de a vállalatok mindössze 14%-a tájékoztatta erről vásárlóit. Kiszivárgott az is, hogy egy szupermarket hálózat teljes klubkártya állományát rendelkezésükre bocsátotta.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
boff  
2002. okt. 21. 02:35 | válasz | #28
szegeny counter strikeosok
azok naponta hanyszor leirjak neten hogy BOMBA AK47 stb:D
Petike  
2002. szept. 23. 20:35 | válasz | #27
Eleg szomoru, de semmilyen ellenorzes nem segit. Ha repulokbol bombat csinalhatnak es megolik magukat, az ellen hogy kuzdesz? Halallal nem lehet ezeket fenyegetni. Mindegy, mit ellenoriznek, abbol lehet fegyvert csinalni, amibol csak akarsz. Holnap a buszsorforok kapnak fegyvert??? Nagy Testver meg figyel, de en azt mondom, figyeljen is. Sok allat jarkal szabadlabon.
hmm  
2002. szept. 14. 18:26 | válasz | #26
itt az uzleti titok a lenyeg, habar szokas zserint csak a feltorekvo gittegylet kft-k vannak veszelyben mivel a nagyok tuti olyan titkositast hasznalnak amit nem egykonyen tornek fel :)
Vatyi  
2002. szept. 13. 20:46 | válasz | #25
Gyöngyösön az előbbiben helyesen. Adom itt a tippeket az Alkaloidának bazzeg :)
Vatyi  
2002. szept. 13. 20:44 | válasz | #24
Yeowan ? Véletlenül nem Szolnokon(23em) a vasútállomásnál,esetleg a Várkonyi-téren(18em) vagy a Városmajor úton(18em) ? De nyöngyösön és Pécsett is van ilyen toronyház(20-21em) meg Újpalotán is...
yeowan  
2002. szept. 13. 16:10 | válasz | #23
"En ma egy magyar "felhokarcoloba" megyek 11.emelet drukkoljatok, nehogy eltrafaljanak minket egy repulovel ;)" Bazze en egy magyar <"felhokarcolo"> 11. emeleten LAKOM. Ez durva? :) Feljek? ;)
2002. szept. 13. 08:50 | válasz | #22
jaja, nagy testvér rulz 8(.
2002. szept. 12. 20:57 | galéria | válasz | #21
Mi ez, viszhang? :)
2002. szept. 12. 20:31 | válasz | #20
1984
bypet.  
2002. szept. 12. 20:06 | válasz | #19
A hűtűs kép tényleg fasza.
Mért nem darálják be az egészet konzerbe? Még úgysem ettem amerikait, legalább kipróbálnám azt is.
bypet.  
2002. szept. 12. 20:04 | válasz | #18
Kiváncsi lennék hogy a pár milliárd internet használót hogy tudnák egyszerre figyelni, szerintem ehhez még a "nagy" amerikának sincs meg az erőforrása.
Ha mégis , akkor meg szívás.
Az meg szinte biztos hogy az újabb, jobb, gyorsabb, stabilabb vindózokba beleteszik az amerika + támadás keresőt, remélem ez a régi vinekbe még nincs benne!
2002. szept. 12. 18:48 | válasz | #17
csak nem mind1 milyen formaban adjak neked elo hogy elpatkolt az egyik rokonod, csaladtagad:]
ronick  
2002. szept. 11. 22:34 | válasz | #16
legalább tudod hogy meghalt, és nem reménykedsz tovább, hogy esetleg, hátha, talán, ha szerencséje volt, akkor most komában fekszik egy korházban azonosíthatatlanul... ez is valami...
2002. szept. 11. 17:48 | válasz | #15
Nem lehet valami jó érzés hogy eltűnt hozzátartozó fogkeféjét/alsónadrágját kell magaddal vinned a DNS-azonosítás végett, majd utána átadnak két leszakadt végtagot, mondván hogy ez volt a bátyád...
2002. szept. 11. 16:38 | galéria | válasz | #14
1984
kewin  
2002. szept. 11. 15:32 | válasz | #13
nyilván dns ellenőrzés végett ;)
Tompi  
2002. szept. 11. 09:49 | válasz | #12
"Fagyasztókban őrzik a még
azonosítatlan maradványokat "
Azonositaskor:
- Asszonyom felismeri az elhunyt ferjenek a vesejet? ;))))
Tompi  
2002. szept. 11. 09:47 | válasz | #11
Ez egy tok jo cikk! Szokatlanul jo ;)))
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2002. szept. 11. 08:30 | galéria | válasz | #10
nate ;) es emg nem is vagy paranoias ... hat ha tudnad miket csinal az elharitas, es mijen cimen a telco/isp -knel... ;) jobbis ha nemtudod ;)
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2002. szept. 11. 08:28 | galéria | válasz | #9
En ma egy magyar "felhokarcoloba" megyek 11.emelet drukkoljatok, nehogy eltrafaljanak minket egy repulovel ;)
2002. szept. 11. 08:06 | válasz | #8
Ugye azt tudjuk, hogy magyarorszagon is, mint minden orszagban van nemzetvedelmi hivatal. Ez egyertelmu. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy bizony megeshet, epp lehallgatjak a telefonunkat, figyelik a netet mit irkalunk osszevissza, am mindaddig nem forditanak kulonosebb jelentoseget tenykedesunknek, mig ki nem ejtunk, le nem irunk kenyes szavakat. Akkor mar jobban odafigyelnek rank.
Hat akkor figyelem, kedves megfigyelok:

BOMBA, halal, terror, kokain, pisztoly, AK47, bomba, robbantas, bomba, csempeszes, bomba, Zabhegyezo :)), bomba, al-kaida, pokolgep, IRA, ETA, Szir szeparatistak, Szaddam, Mao-Ce Tung, Hitler, ja es bomba.

:")))
nat

Sephi  
2002. szept. 11. 07:28 | galéria | válasz | #7
Nah! Ez kb. annyit jelent hogy ha veletlenul vagy direkt mondjuk ramesz egy olyan sitera hogy "Csinajunk bombat Abdulah-al" akkor 5 perc mulva az ajtonal kopogtat aa efbijaj?
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2002. szept. 10. 22:03 | galéria | válasz | #6
Csak nem megvan a fordítójuk a PGP-re is ???
Be is rosálok bazzeg, ha a hódmezővásárhelyi ügy "szagértője" visszafordítja a file-jaimat...

:-(
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2002. szept. 10. 22:01 | galéria | válasz | #5
És ugyan mit látnak belőle, ha PGP-zve van?

Amúgy meg Win98-am van :-())))
2002. szept. 10. 21:55 | válasz | #4
Hello Frank99!

Már minden szerveren fenn van :) De régebben is bevett módszer volt hogy a hatóságok blenéztek a levelekbe. Ugyan ki tudná meg? Másrészt mit lehet tudni mi van benne?
Detran  
2002. szept. 10. 21:33 | válasz | #3
vajh hova vitték azt a marha sok betont? :)
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2002. szept. 10. 21:28 | galéria | válasz | #2
A csodalámpa szerintem benne van az XP Service Pack 1.-ben....
netto  
2002. szept. 10. 18:41 | válasz | #1
brutál az a fagyasztó ;)