Idősebb a Föld, mint gondolták
2002. szeptember 4. 19:28, szerda
Két új tanulmány is segít megerősíteni, meddig tartott a Föld kialakulása, ledöntve a pontos időzítést övező viták utolsó bástyáit, azonban megkérdőjelezi a Hold formálódásának vezető elméletét.

A Föld 30 millió évvel a Nap születése után érte el kifejlett méretét, bizonyítják az egymástól független tanulmányok. Ez egybe esik a vezető elméleti modellel és a legtöbb egyéb mutatókkal. Azonban ez közel 70 millió évvel gyorsabb, mint azt a Hold kialakulásának elméletgyártói várták, akik számítógépes modelljei szerint a Hold egy hatalmas becsapódás következtében szakadt ki a fejlődésben levő Földből 100 millió évvel a Naprendszer eredete után.

A Földről azt tartják, hogy a Nap körül kavargó óriási, viszonylag lapos, forgó gázkorongból és porból jött létre. A por sziklákká állt össze, melyek egymásnak csapódtak. Voltak, amik összetapadtak: aszteroidákká, és más, proto-bolygónak nevezett nagy objektumokká nőve ki magukat, melyek túlélői a bolygók.


Szinte minden tudós egyetért a fentiekben a négy belső bolygó kialakulását tekintve. A legjobbnak tartott kormeghatározó módszer - a radioaktív hafnium és wolfram arányát kutatja az ősi anyagokban - a Föld kialakulásának folyamatát 60 millió évben határozta meg, ám a két tanulmány bebizonyította, hogy a számítások hibásak. Az egyik kutató csoportot Qingzhu Yin, a Harvard, míg a másikat Thorsten Kleine, a Münster Egyetem munkatársa vezette.

"A Föld idősebb, mint korábban gondoltuk" - mondta Kleine a SPACE.com-nak. "Adataink kimutatják, hogy ezek az ütközések szinte teljes olvadást okoztak a Földön, egy fejezetet előidézve, amikor a Földet magmaréteg borította, melyet magmaóceánnak nevezünk."

Mindkét csapat újra elemezte a hafnium és wolfram arányát azokban a meteoritokban, melyekről úgy tartják, egyidősek magával a Naprendszerrel. Tanulmányozták a Vesta aszteroidáról származó meteoritokat a Föld kőzeteivel együtt. Mindkét tanulmány megállapította, hogy a Föld a Naprendszer létének első 30 millió évében alakult ki. A Mars, mivel kisebb, mindössze 13 millió év alatt fejlődött ki, eközben a Vesta 4 éven belül jött létre, a korábbi becslések ezt az időt 16 millió évre tették.

Kleine szerint ez arra utal, miszerint a bolygó magjának kifejlődéséhez szükséges idő összefügg a bolygó végső méretével, ami kézenfekvőnek tűnik, ám eddig egyszer sem mutatták ki. Mindez nem jelenti azt, hogy a bolygó kialakulása ilyen egyszerű lenne. "A Föld és a Mars helyzete bonyolult, mert növekedésükbe belejátszik a Vestához hasonló testek elnyelése, majd magjaik újrafeldolgozása" - mondta Alaister Cameron, a Harvard és az Arizona Egyetem tudósa, aki nem vett részt a tanulmányban, azonban elemzést írt róluk.

Cameron hozzátette, az új adatok megkérdőjelezhetik a Hold kialakulásának elméletét, mely szerint 100 millió évvel a Nap születése után a Föld csak 90%-át érte el végleges méretének, amikor egy Mars méretű objektum ütközött neki. A becsapódás anyagot lökött ki, ami pályára állt a bolygó körül, majd összeállva kialakult a Hold. Cameron szerint az új időkeret alapján újabb számítógépes szimulációkra lesz szükség. Neki tudnia kell, mivel egyik tagja volt annak a két kutatócsoportnak, akik kidolgozták a becsapódás következtében létrejött Hold eredeti elméletét a hetvenes évek közepén.

Hirdetés

Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. aug. 12. 21:46 | válasz | #10
A világ rettentő képlékeny dolog! Az egész nézőpont kérdése! Ha egy korongot szemből vagy oldalról nézem teljesen más formája van! A tudomány is ilyen. Ha valaki egy szobába van bezárva csak azt tudja, hogy a szobába van, de hogy ez hol van azt már nem! Ezzel azt akarom mondani, hogy sose foglyuk meg érteni a világunkat hogyan működik amíg benne élünk!
2002. szept. 12. 01:08 | válasz | #9
en pl emg tom kulomboztetni az atlantiszt meg a fenyhajos izeket az ufojelensegektol, de egy fizikus nem??? erdekes, pedig biztos nem vagyok olyan okos mint 1 tudos... azonkivul, aki ezt a sok baromsagot kitalalja, az is benne van a buliban, nyakig, (aki nem ossza a velemenyemet, annak varjuk gajra a hitelet, allitsuk be j-s hujenek, es kesz)
Kelta  
2002. szept. 06. 09:24 | válasz | #8
a tudomány nem hiszem vagy sem kérdése!
Az a kérdés : vizsgálom-é megprobálok rá magyarázatot találni,vagy inkább eltussolom mert nem illik bele a nagytudásuak nézöpontjába.
Lásd pl: dinonyomok által széttaposott emberi nyomok afrikában,ugye.....
2002. szept. 05. 18:29 | válasz | #7
Hat azert nem csodalom hogy a sok ufo meg atlantisz utan nem hisznek el minden baromsagot.
Kelta  
2002. szept. 05. 17:36 | válasz | #6
Laci!
Nem teljesen értek egyet veled. Az a tapasztalatom, hogy igenis elkennek dolgokat.Ami nem illik bele begyökerezett elképzelésükbe,az már nem jo.és mereven elutasitják, söt megbélyegzik aki mást mond.pl:öskor, egyiptom, sumér történelem..bár ez nem fizika de itten nagyon jellemzöek a dolgok...
Persze vannak tudosok akik nyitott szemmel járnak és kérdeznek,kutatnak,söt nem félnek bevallani: nem értem! és probálják megfejteni
2002. szept. 05. 15:53 | válasz | #5
Szép az a kép...
Laci73  
2002. szept. 05. 14:53 | galéria | válasz | #4
Hello Imre!
Igen. a Mars és a Jupiter között húzódó aszteroid öv nemigen illik a képbe.

Hello Kelta!
Számos dolog van amit nem értünk, de hidd el a kutatók többsége megpróbálja megfejteni ezen talányokat. A tudományos tézisek közül nagyon sok "csak" elmélet, mert gyakorlati bizonyítékot nem találtunk rá, "csupán" a logika szól mellette. Sokszor úgy látszik, hogy a vaskalapos tudósok el akarják kenni a dolgokat, pedig csak a realitáshoz, azaz az eddig elért eredményeikhez próbálnak igazodni. Ez nem azt jelenti hogy nem létezhetnek más dolgok, csak a jelenlegi megközelítés más.
Kelta  
2002. szept. 05. 09:16 | válasz | #3
Asszem a tudosoknak egy csomó mindenröl halvány fogalmuk sincsen,és csak halandzsáznak itten,hogy ezt elrejtsék!!
Gözük sincsen pl: gravitácio mibenlétéröl, a mágnesességröl, az élet keletkezéséröl,a fizika egy csomo jelenségéröl ami holt ellentmond a ma elfogadott fizika szabályainak,de mivel nincs magyarázatuk ezért nem foglalkoznak vele.jobb ha elmodelezzgetnek a hold keletkezéséröl mintha nem mindegy lenne ....
rolika  
2002. szept. 05. 07:40 | galéria | válasz | #2
mik voltak itt régen :)))
Imre  
2002. szept. 04. 20:10 | válasz | #1
Mar csak olyan "aprosagokat" kellene megvalaszolni, hogy mi szol a bolygokeletkezes forro modellje mellett vagy, hogy miert is alakul ki hamarabb a kisebb bolygo es, hogy mi a helyzet a Mars es a Jupiter kozott esetleg letrejott bolygoval, azaz honnan erednek a kisbolygok (pl. Vesta). A harom kerdesre adott valaszok fontosak a fenti elmelet szempontjabol.