Lassan vége a nyárnak, a fecskék hamarosan melegebb éghajlatra költöznek, néhány fa már kezdi bontogatni rozsdaszínű koronáját. És mi az, ami mindezekkel együtt jár? A Sziget!
Idén nem nagyon készültem, mivel sok más dolgom lenne, és a sziget.hu amúgy sql errorokkal megtűzdelt weboldalán sem találtam annyi jó programot, mint a régi szép időkben. De ahogy múltak a napok egyre több haverom sorolta a kötelező, kihagyhatatlan koncerteket. Időközben megérkeztek a belépők is, és próbáljon már meg valaki heti jeggyel a kezén otthon maradni. Megpróbáltam, nem jött össze. Tehát akkor Sziget. Egy hét ide vagy oda nem lehet kihagyni. Sör 1 euró, és a legjobb csajok a világon - isteníti a rendezvényt Németországban a média. Az utóbbi állítás 101%-ban igaz. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy még a miniszterek is minden rekordot megdöntve érkeztek, mi több, tódultak a szigetre.
Itt volt Kovács Kálmán informatikai, Kiss Péter munkaügyi, Csillag István gazdasági, Kóródi Mária környezetvédelmi, Juhász Ferenc honvédelmi, Görgey Gábor kulturális, Jánosi György ifjúsági, és Lamperth Mónika belügyminiszter. Természetesen Medgyessy Péter is együtt bulizott kormányapparátusával kistehén pólóban, lekörözve a FIATAL Demokrata Orbán Viktort aki még soha nem volt a szigeten.
Demszky Gábornak úgy látszik nem jött be az általánosnak mondható, napi 5-6 kilométeres gyalogtúra, ezért jobbnak látta, ha járművel közlekedik. Szerzett is magának egy locsolókocsit, így már semmi sem állhatott útjában, hogy megtalálja a számára legkedvesebb programot. Ez rövid időn belül sikerült is neki, hiszen találkozott a szigetre látogató nyugdíjasokkal, akikkel önfeledt szórakozásba kezdett. A rémült idősek, akik először voltak a rendezvényen, megjegyezték: Ez nem olyan, mint a tévében. Gondolom kellemesen érintette őket a félmeztelen, tarajos punkok, a spanglizó rasztafárik és a kőkeményen headbangelő rockerek látványa. Az egyik öregember órákig nem jutott szóhoz. A nap végére viszont kivetkőztek gátlásaikból és saját nyugdíjas szigetet követeltek maguknak. Sokat gondolkodtam rajta, vajon mi hozhatta lázba őket ennyire? A hatalmas pogó a Destruction koncerten, vagy Dave Clark techno reszelése a fényár hangárban?
Mint tudjuk a sziget már nem a régi. Az egykori fő attrakciónak számító rock bandák erősen a háttérbe szorultak, és inkább a jelentéktelen populáris irányba történik elmozdulás. Ez meglátszik a látogatottsági mutatókon is. Idén az előző év ugyanazon napjához viszonyítva minden nap kevesebb vendég érkezett. A szervezőknek rá kell jönniük, hogy komoly tartalmat kell felmutatniuk, ha szeretnék a szigetet a világhírű rendezvény fényében megtartani.
Persze aki jól átböngészte a műsorfüzetet, nem unatkozott. Idén is felléptek kiváló együttesek, előadók, akiket főleg a kisebb helyszíneken lehetett megtekinteni. Jelen volt a taraj nélküli ős-punk banda a UK Subs, a kiváló jazz-funk muzsikát játszó Herbaliser, az elektronikus és világzenét nagyszerűen ötvöző Transglobal Underground, na és persze Stereo MC's. A Dreadzone-t telt ház, illetve sátor fogadta. Senkit nem érdekelt a bent uralkodó hihetetlen hőség. Semmi bemelegítés vagy egyéb halandzsa, az angol srácok egyből belevágtak a közepébe, és lezúzták mindannyiunk fejét dub-elektro kompozíciójukkal. Vasárnap este a Pannon Világzenei színpadon Natacha Atlas kápráztatta el a nagyérdeműt csodálatos hangjával, valamit fantasztikus zenekarával. A Krishna sátorban esténként a Gouranga band és a Mantra zenélt masszívan. Megmozdult a Very Bad Things, Bandanas, Másfél, a Polly is Dead, a Korai Öröm. Tehát alapjában véve szép számmal lehetett programokat találni, néha bizony előfordult, hogy egyszerre két helyen kellett volna lennem. A bulik kiértékelése több oldal terjedelmű lehetne ezért, ezzel most meg sem próbálkozom. Az eső szerencsére csak az első és az utolsó napon esett, de ez senkit nem érdekelt.
[IMG]<a href="http://www.kepfeltoltes.hu/view/050915/berni.gif"><img src="http://www.kepfeltoltes.hu/thumb/050915/berni.gif" border="0" alt="A képet a Képfeltöltés.hu tárolja."/></a>[/IMG]
Na én pont ezért nem megyek ki már 2 éve. Szomorú, de így jártunk. A cikkhez meg annyit, hogyha már kedveli a jelenlegi kormányt, akkor legalább a főnök nevét helyesen kéne leírni...
Hát azért abban van igazság, hogy nem is olyan régen még Mike Patton szaladt ki és ordította hogy COLLLLISIOOOONNN!!!! nem a Ville Valo (pfujjjj) meg a kicsit túlkoros Szűcs Robi danolászott a nagyszínpadon. :)
Tényleg nem ez a lényege a Szigetnek, de azért akkor jobb volt. :) Amikor először meghívták a Boney M-et meg a Chumbawambát lehetett érezni hogy rossz ez a tendencia. :) Én inkább OZZFEST-re mennék!! :)
Ja, egyébként nem vagyok egy nagy rocker, sőt... de ilyen helyen csak a zúzós zene adja azt a feelinget, ami kell. :)
"minden arany ami 3 leddel fénylik"
sonydefenseforce.com
A II. szigettől kezdve 2000-ig minden évben kint voltam párnapot (akkor még olyan szlogen ment hogy „egy hét együtt” meg ilyenek). Most kimentem egy hétre sátorral hogy hátha most így két év kihagyása után jobban tudok viszonyulni az újdolgokhoz, mint pl. a disco + techno és az ezzel járó „embertársaim” és beláttam azt hogy rájuk is szükség van mert biztos mára már ez a zenei irányzat is kiszorult a klubokból és a szórakozó helyekről, mint régen a rock, a blues, a jazz, az alternatív meg a punk bandák. Hát igen ezek szerint eljárt az idő felettük is, de akkor mit játszanak a szórakozóhelyek többségében azt tudom. Bár lehet hogy újra megnyitott jó pár blues kocsma (csak éppen elkerülte a figyelmemet) vagy legyet hogy sok szórakozó helyen leszerelték a DJ keverőpultját, és torzítókat raktak a helyére meg dob szerkót! Azért jutottam az idei szigeten ilyen következtetésekre ugyanis úgy vettem észre hogy azok a zenei stílusok amik régen legalább itt elfogadottak voltak ma már nem kapnak elég teret és a populáris zene itt is túl nagy szerepet kap és ez szomorú a pepsi ford-dal együtt mert az pedig kritikán aluli volt.
"spec nem gyerek diak ismerosok miatt megyek ki:]"
Hát én viszont már szinte csak itt látok sok egyetemi és gimnáziumi havert, úgyhogy én igen. Ha zenét akarok, akkor bekapcsolom otthon... Ez persze túlzás, de mondjuk megértem, ha valakinek nem bejövős csak a zene miatt a sziget. Meg hát sajnálom is őket, hogy csak ez kell nekik.
"a masik nincs napi 60 koncert...de ami van az minosegi:]"
Ez mondjuk igen szubjektív dolog, hogy kinek mi jön be, speciel nekem idén Belga koncert jobban tetszett, mint az eddigi 10 sziget összes sztárzenekara :) Szóval nekem biztosan nem a nagy nevek szakítanak. Egy kis banda számomra sokkal "minőségibb" néha, mint sok nagy.
"a masik...ha unod minek mesz ki?:]"
Olvasd el még egyszer a mondatomat, és utána légyszi ne fordítsd ki! Amúgy végülis ráhibáztál: nem kizárólag a zene miatt megyek ki. Egyre kevésbé.
"mellesleg ezeken a helyeken van zuhanyzo lasd szigeten is:]"
spec nem gyerek diak ismerosok miatt megyek ki:] a masik nincs napi 60 koncert...de ami van az minosegi:] a masik...ha unod minek mesz ki?:] mellesleg ezeken a helyeken van zuhanyzo lasd szigeten is:]
Eléggé szomurú, hogy a politika is bekerült a szigetre. Amugy meg izlések és pofonok, a sziget jó és ezzel szemben igénytelen is(pld:higénia). Persze aki pesti annak jó, mert hazamehet tusolni, de aki ott van 1 hétig.Igénytelen tusolók és vécék.Na ennyit erröl.
Hát ha valaki a nagy nevekre bukik, akkor tényleg az a jó választás. És ott van kint annyi gyerek/diákkori ismerős? Tart hét napig? Egy külön "minivárosban" van megrendezve? Lehet naponta 60 koncertből/előadóból válogatni? Vannak ott ilyen minőségű magyar csajok? :) Haza lehet ugrani éjszaka zuhanyozni? Ha unom a hangos dolgokat, akkor van valami kulturális program? Mennyi ilyen kérdést írjak még? Nekem ezek jelentik a szigetet, nem a nemzetközi sztárok.
Ki lakik ott keleten? Szexuális Zaklatás Panda!
Ki segít, hogyha gondod van? Szexuális Zaklatás Panda!
Ki mondja meg, hogy mit lehet? Szexuális Zaklatás Panda!
erre csak azt tudom mondani hogy nezd meg hogy csak a szomszedba milyen egy ilyen fesztival...rockslide meg tarsai...jah es nezd meg a most aug vegen rendezesre kerul weien fesztival fellepoit...es akkor erdemes elgondolkozni hogy itt 3rugoert mit kapsz es ott mondjuk 5ert mit kapsz:] 2rugo a kulombseg, de a skill annal magasabb:]
Qwer: kb. 4-6 éve még Dajcstomiék, Vikiék csapoltak a szigeten többször is. Akkor még leereszkedtek a plebszhez. Néhány évvel ezelőttig pedig rendszeres volt a nagyszínpados Tarlós beszéd. Duke66: én is elsősorban az elektronikus zenét kedvelem, de ha Sziget és BP pomádé között kell választani, akkor nem az utóbbit választom. Trendroid: senki nem hívja meg a politikusokat. Aki akar, az kimegy. Mondjuk szerintem sincs ott a helyük, ha akarják menjenek ki szórakozni, de ne kampányolni.
Na most hogy ilyen szépen beszóltam mindenhova, lehet flémelni :)
Ki lakik ott keleten? Szexuális Zaklatás Panda!
Ki segít, hogyha gondod van? Szexuális Zaklatás Panda!
Ki mondja meg, hogy mit lehet? Szexuális Zaklatás Panda!
nyilvan azert hivjak meg oket h utana nyomjak az allami tamogatast nem? a sziget elektronikus reszerol meg jobb nem is beszelni, egyszeruen nem oda valo, enis amiatt mentem ki tobbek kozt, de nagyon nem jott be. amugy osszessegeben szerintem jodolog, azmeg h a fel parlament kiment kulonosebben nem zavart.
Sziget SUXX! Köcsögöknek való. AKkor inkább már BP Parádé. Kistehén meg kinyalhatja. Ennek mi köze a számítástechnikához? Jézusom, a Supergamez átmegy bulvárlapba bazz?