Robbanás a DVD lejátszók piacán
2002. július 3. 15:17, szerda
A legfrissebb piackutatási adatok szerint lassan ott tartunk, hogy a házimozi rendszerek jobban fogynak, mint a legújabb hollywoodi filmekre szóló mozijegyek, és ebben a szakértők szerint nem kis szerepe van annak, hogy a DVD lejátszó berendezések minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvendenek. Egy az NPDTechworld piackutató cég által a napokban nyilvánosságra hozott jelentésből kiderül, hogy az asztali DVD lejátszók eladásai manapság olyan rohamos ütemben nőnek, hogy ehhez hasonló robbanásszerű növekedésre a fogyasztói elektronikus eszközök piacán eddig még nem volt példa. A DVD eszközök gyártásával foglalkozó óriáscégek természetesen tisztában vannak azzal, hogy termékeik egyre kelendőbbek, és új szolgáltatások bevezetésével mindent megtesznek azért, hogy továbbra is egyre több vásárlót tudjanak megnyerni maguknak, ezenkívül pedig mindenképpen említésre méltó, hogy a gyártók olyan eszközeiket is ellátják DVD lejátszási képességekkel, melyek esetében ez nem is olyan rég szinte elképzelhetetlen lett volna.

Hirdetés

"A gyártók tudják, hogy a DVD lejátszók a rendkívül keresett fogyasztói elektronikus eszközök sorába tartoznak. Mostanában az a tendencia, hogy a gyártók különböző teljesítménnyel és szolgáltatási körrel rendelkező DVD lejátszók révén próbálnak meg némi differenciálódást belevinni a termékskálájukba. Mindezt természetesen úgy teszik, hogy folyamatosan egyre több vásárlót tudjanak megnyerni maguknak, ezenkívül pedig az érintett gyártók DVD piaci nyereségüket is fokozatosan növelni szeretnék" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Tom Edwards, az NPDTechworld egyik elemzője.

Edwards elmondta, hogy a DVD lejátszók népszerűségének növekedése nem meglepő módon magával hozta a házimozi rendszerek eladási mutatóinak a javulását is. Az általában egy erősítőből, egy DVD lejátszóból, valamint hangfalakból álló házimozi rendszerek piacán 2001-ben közel 230 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le, mint egy esztendővel korábban, de ami talán ennél is érdekesebb adat, 2002 első öt hónapjában ebben a piaci szegmensben nem kevesebb mint 987 százalékkal több terméket adtak el, mint a 2001-es esztendő hasonló időszakában. A belépőszintű DVD lejátszók ára az Egyesült Államokban immár jóval 100 dollár alatt van, ami a DVD lejátszók eladási mutatóinak rohamos javulását, és a jó öreg VHS rendszerek iránti kereslet megcsappanását hozza magával, igaz a DVD rekorderek egyelőre még Amerikában sem számítanak hétköznapi eszközöknek.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Munch  
2002. júl. 04. 22:52 | válasz | #13
Hol lesz neked 10000 év mulva dvd? :DDD Szerintem 10 év mulva már nem is fog érdekelni senkit. Legalábbis olyan lesz kb mint most a cd. Sok dolog van, amit útálok a dvd-ben... nincs kedvem felsorolni. :D
2002. júl. 04. 11:22 | válasz | #12
Meg valami... egy aranyos vicc, hatha valaki meg nem ismeri: XY (gondolj ide barkit, aki szerinted nem jo ember) meghal, es lekerul a pokolba. Az ordog megszolal neki:
"Te nagyon jol szolgaltal, ezert kivalaszthatod, melyik konderba akarsz kerulni!"
Mennek korbe a pokolban, elernek egy konderhoz, ami mellett ket szmokingos ember all, XY megkerdezi:
"Hat ez kinek az ustje?"
"Ez az angoloke, ha valaki ki akarna maszni, akkor az egyik szmokingos a mutatoujjaval nemet int, az elszegyelli magat es visszamegy az ustbe"
Mennek tovabb, kovetkezo fazek mellett ket geppisztolyos katona.
"Hat ez kike?"
"Ez az oroszoke, ha valaki elkezd kimaszni, az egyik or elkialtja magat, hogy SZTOJ es egy sorozatot enged a levegobe, mire a lelek megijed es visszamegy a konderba."
Elernek a harmadikhoz, XY nezi-nezi, sehol senki, csak a konderban a szenvedo lelkek.
"Hat ez kiknek a fazeka, es miert nincs itt egy or se?"
Mire az ordog:
"Ja, az a magyaroke, ode nem kell or! Mihelyt egyikuk megprobal kimaszni, a tobbi rogton visszaranjta!!!"

No, eddig a vicc. Szoval osszefoglalva, ameddig a magyarok olyanok, amilyenek, es a nehezsegek ellenere sem probalnak felulemelkedni legalabb hozzaallasban, addig szarban maradunk. Ha pedig a jovendo nemzedeket nezem, akik elvileg majd minket fognak eltartani, csak meg sotetebbnek latom a helyzetet.
2002. júl. 04. 11:10 | válasz | #11
Kicsit pontatlan szerintem a cikk, nemreg az volt a nagy hir, hogy egy uj muanyagalapu chippel mar rohadt olcso lesz a DVD lejatszok, es FELVEVOK (!!!) ara rovid idon belul meghozza. Persze egyertelmu, hogy ezek csak akkor kerulnek majd piacra akar Amerikaban, akar itthon, amikor a mar legyartott regebbi keszlet elfogy. Max addig csinalnak ra akciokat, pl vegyel DVD playert csak 39999 Forintert, aztan majd szentsegelj 3-6 honap mulva, amikor a felvevo fog ennyibe kerulni. Munch-csal nem ertek egyet, szerintem nem sokkal dragabb, mint ha VHS-en veszed meg, igy orok, es a legjobb, hogy ha tanulni akarsz nyelveket, akkor ez bazi jo hozza. Most neztem volna vissza egy kb. 5 eve felvett filmet VHS-en...egy-ket ora utan mar kialakult az agyamban a kepjavito es hangkonvertalo algoritmus, amit a lato es halloszerveimre a kozponti idegrendszerem segitsegevel alkalmazva mar rajottem, hogy ez tenyleg az a film. Szoval a DVD, ha normalisan fogja meg az ember, es nem karcolgatja, akkor elmeletice 10000 evig ugyanazt a minoseget adja. Folytatva a temat a VHS csak 1 hang max 1 felirattal kisse elmarad. A legjobb, amikor pl a Tuzhanyo c. filmben Tommy Lee Jones magyar hangon megszolal a tortenes kozepen kb ilyen stilusban: "Jujj-vesszo-jujj uram-sorvege-isten mit csinaljunk?" Persze ha az ember csak magyarul tud, es a haver veszi at neki kazin, akkor mas teszta, de aki tobbre vagyik, annak szerintem elegge megeri. Hogy mast ne emlitsek egy csomo ujsagban manapsag teljes mozi van DVD-n, es ujsaggal egyutt max 2500 forint. Szoval ha megnezunk egy 2000 Froncsiert kaphato VHS kazit, akkor semmivel se huzosabb. Persze ha majd mint emlitettem nemsoka elterjed a DVD felvevo, es az irhato DVD ugyebar 10000szer irhato, akkor mar tenyleg mindenki valtani fog. Mindenesetre tenyleg sokkal gyorsabb a valtas, mint CD-re volt anno. Az ketsegtelenul igaz, hogy a legujabb jatekszerek nem a magyar atlagnak keszulnek, de miben igaz ez? Semmiben. Jo esetben a mi gyerekeink (ja egyebkent 23 vagyok), rosszabb esetben az o gyerekeik fognak abban a korban elni, amikor mar jobb lesz.
2002. júl. 04. 10:20 | válasz | #10
Ha van egy jó videókártyád akkor:
egy DVD-rom 15000 Ft
egy videó átalakító pár száz forint.
Tessék és máris nézheted a DVD-det a tévén.
Goku  
2002. júl. 04. 09:10 | válasz | #9
rengeteg DVD gyártanak, csak a Sony és a Philips vavonta legalább 60-60 ezret, és október november táján még emelni fogják a termelést.

Ami az árakat illeti, nálunk jóval kisebb a kereslet és az igény a DVD-re, meg a filmkínálat is a csekély.
Amit láttam legolcsóbban az "csak" 130USD.
Munch  
2002. júl. 04. 07:42 | válasz | #8
Én részemről útálom a DVD-t. :DDD Annyi pénzt nem ér meg egy rohadt film. Majd ha bejönnek a recorderek, akkor talán lesz értelme... De én szivesebben nézek addig S-VHS-t, vagy VHS-t. Sőt, lehet hogy utána is... A gépbe nekem is van dvd player, az is 20 körül volt, de nem is használom szinte...
2002. júl. 04. 00:19 | válasz | #7
Megint elfelejtették hozzátenni a cikkben, hogy "a fejlett országokban".
Mr_Rob  
2002. júl. 03. 23:33 | válasz | #6
hja, a legnagyobb kibaszás, hogy ott 10x annyit keresnek, és fele annyiba kerül a cucc! A magyar embernek meg mindent el lehet adni, csak menjen rá a fél fizetése, és tudjon vagizni, hogy Ő márpedig ennyiért vette meg. Nálunk nem azt mondod, hogy milyen jó, 20-ért tudtam venni egy DVD lejátszót, hanem hogy fél évig gyűjtöttem rá, én vagyok a májer!
hugi_0  
2002. júl. 03. 22:27 | válasz | #5
az egy dolog hogy itt meg csak nem is olcsobb de
te mennyi ido alatt keresed meg azt a szaz dolcsit ? :-((
2002. júl. 03. 21:02 | válasz | #4
Ez magyarország, a büdös életbe nemlesz itt olyan mint USAba, meg a világ többi országába.......Valami kurvára elvan itt kurva....
CSOCSO  
2002. júl. 03. 19:19 | galéria | válasz | #3
mert onnan hozzák ide..meg japánbol.. nah azé...
Lame  
2002. júl. 03. 18:57 | válasz | #2
Mert ez Magyarorszag
Okoska  
2002. júl. 03. 18:47 | válasz | #1
"A belépőszintű DVD lejátszók ára az Egyesült Államokban immár jóval 100 dollár alatt van." - Nálunk vajon miért nem?