A digitális média piacát is megnyeri a Microsoft?
2002. július 2. 11:26, kedd


Az utóbbi időben kiélezett küzdelem látszik körvonalazódni a digitális média piacon, amely eldöntheti, hogy a felhasználók áttérnek-e a Microsoft fájlformátumaira, vagy továbbra is életben maradnak a versenytársak technológiái.

Egyik oldalon a szoftveróriás Microsoft saját, zárt Windows Media technológiáit, illetve utódjukat, a közeljövőben megjelenő Corona-t próbálja egyeduralkodóvá tenni. A másik oldalon többek között ott áll a RealNetworks, amely számos más digitális média fájlformátumot támogat, illetve az Apple Computer. Az utóbbi társaságok a nyílt MPEG-4 szabványt szeretnék általánosan elfogadtatni.

A Microsoft jelenleg számos komoly akadállyal kénytelen szembenézni a piacon, ami például a médiaanyagok tulajdonosainak és forgalmazóinak ellenállásában nyilvánul meg. A tartalomszolgáltatók a legtöbb esetben nem hajlandók átadni üzleti tevékenységük egyik kritikus komponensét egyetlen technológiai szállítónak. A lemezkiadók, filmstúdiók, és kábelszolgáltatók egy-két kivétellel a nyílt szabványokat támogatják, amelyek biztosítják a platformok közötti kompatibilitást, és kiegyenlítettebb licenszelési feltételeket valósítanak meg.

A kínálkozó lehetőségek ugyanakkor megérik az egyedüli küzdelem kockázatát a Microsoft számára, mivel a társaság az íróasztalon túl is komoly piacokat lát a Windows számára, úgymint például média szerverekben, kéziszámítógépekben, és otthoni digitális szórakoztatóelektronikai eszközökben.

"A szórakoztatóipari szolgáltatásokra való váltás kulcsfontosságú lesz csakúgy, mint a szerverek és fájlformátumok feletti befolyás. Az egész erről szól" - mondta Michael Gartenberg, a Juniper Research elemzője.

Az MPEG-4, mint ismeretes, a kábeles, földi sugárzású, műholdas, és webes műsortovábbítás alapkövének tekintett MPEG-1 és MPEG-2 technológiák utódja. Az MPEG-2 szabványt a hollywoodi filmstúdiók a DVD-Video lemezek adattömörítési szabványának is elfogadták. Az MPEG-4 mindezek mellett gyakorlatilag az MP3 audióformátum lehetséges leváltójának is tekinthető.


Ami a zárt megoldásokat illeti, mind a Microsoft, mind a RealNetworks kínál saját audió-, illeve videótechnológiát. Az Apple Computer szintén jelentős résztvevő a piacon, mivel a társaság QuickTime eszközei a legelterjedtebbek a digitális médiaanyagok készítéséhez.

Ebben a kiélezett helyzetben egyelőre úgy tűnik, hogy a Microsoft előnyt tud szerezni a riválisokkal szemben. Erre a legjobb példa a Nielsen/NetRatings internetes piackutató cég közelmúltban kiadott jelentése, amely a Microsoft és a RealNetworks párharcáról számol be a digitális média fájlformátumok piacán, és amely a Microsoft Windows Media formátumok lassú, de egyértelmű előretöréséről számol be.

A Windows Media formátum térhódítása több egyéb tényező mellett részben annak tudható be, hogy a szoftveróriás Microsoft egyre több funkciót integrál Windows operációs rendszerébe, ezáltal saját formátumának alkalmazására ösztönözve a felhasználókat. Ez a magatartás azonban egyáltalán nem nyerte el a riválisok tetszését, így a társaság jelenleg alig látszik ki az antitröszt perek áradatából.


Hirdetés

 [1] 2 3 4 5  Következő oldal >>
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Lammer  
2002. júl. 23. 13:49 | galéria | válasz | #25
valahogy így! én most importáltam wavot (grabbelt cdről) és kiexportáltam 256Kbit legjobb qualityt amit enged a Quicktime mp4be! lenyomtam az mp4plugint winampho és most is hallgatom. minőség fasza egy picit kisebb (mp3256Kbit 6,2 Mega) 6,1 mega lett.
Ennyi!
2002. júl. 10. 18:50 | válasz | #24
szerintem messze a legtutibb mediaplayer:

http://www.bsplayer.org/

probaljatok ki. megeri.
zz  
2002. júl. 08. 23:28 | válasz | #23
Használjatok Zoomplayert!
szinte mindent be lehet állítani benne, folyamatosan fejlesztik, mindent lejátszik.
Okoska  
2002. júl. 08. 18:39 | válasz | #22
Sajnos sztavrosz, le vagy szavazva...
Egy igen gyakran használt funkciót nem szoktak egy almenübe eldugni, másrészt a konkurens szoftverek kivétel nélkül ingyen is képesek teljes képernyős lejátszásra.
Shaman  
2002. júl. 08. 10:15 | válasz | #21
Maximálisan egyetértek. A jó öreg 6.4-es médiaplayer volt az igazi!
Divx-re meg ott a microDVD player.Na ennyi. Ja és természetesen XP-n:)
QT gagyi.:) (mondjuk mov-ra jó)
fotel  
2002. júl. 08. 10:03 | válasz | #20
Mediaplayer - XP-n de az oldskool! NEm ez a csicsagec, vissza a régi jó ismert mplayer2.exe -vel.
Na, az az igazi - meg WinDVD - az Divxre is király (komoly! és van playlist de nincs lassító skin csicsa)


QT-ben lehetne mondjuk egy Alt + Enter kombinávió a full screenre mert legalább 7mp megkeresni
2002. júl. 08. 09:13 | válasz | #19
vazz, tokmindegy mit agyalnak ki elobbutobb valami jo ember codec formajaban kozze teszi, innestol meg mindenki azzal jatsza le amivel akarja
quicktime: telleg tre, csak akkor hasznalom, ha muszaly
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2002. júl. 08. 09:11 | válasz | #18
Azé mer láma vagy nem a program a hibás (szerintem egyáltalán nincs eldugva), és általában, ha regisztrálatlan verziót használsz, akkor valamivel korlátozni szokták a készítők (tudnék még sorolni pár playert amiben a shareware verzióban valami limit van)! További jó okoskodást!
Okoska  
2002. júl. 07. 23:21 | válasz | #17
A Present Movie opció csak a Pro (azaz megvásárolt, regisztrált) változatban van benne. Szóval még sokat kell okosodnod, hogy engem ki tudj oktatni...
És egyébként miért kell ennyire eldugni??? Félnek, hogy valaki megtalálja?
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2002. júl. 07. 22:08 | válasz | #16
Helló Okoska! Honnan vetted azt a hülyeséget, hogy a QT-ban nincs full screen? Nézd meg a present movie opciót! :-) Erről ennyit!!! Még sokat kell okosodnod!
Munch  
2002. júl. 07. 14:55 | válasz | #15
WMA egy undorító minőség. Néha már szinte hallgathatatlan. Mp3Pro se jó, plugi-ines, meg rosszabb a minősége, és winampnek se mindíg tetszik. Az XP-s mediaplayer valamivel jobb, de a VCD-t kicsit bénán jeleníti meg. Quicktime-mal az a jó, hogy nem akad lejáccás közbe, de az inkább apple-re való.
suska  
2002. júl. 07. 11:30 | válasz | #14
Azerintem az MP3-at felváltja az MP3 Pro. Kicsi, s jó... A QT Player meg utálom, mert nem támogatja a full screent.
Okoska  
2002. júl. 07. 00:05 | válasz | #13
A WMA-ra nem mondanám, hogy jobb minőségű, és kisebb... Azt csak az MS tudta bebizonyítani a speciálisan kiválasztott anyagokon...
A QT-vel az a baj, hogy nem tudod normálisan teljes képernyőn nézni. Azért ez alapelvárás...
Yvorl  
2002. júl. 06. 23:37 | válasz | #12
A Quictimemal nekem az a bajom, hogy jó és rossz minőség esetén aránytalanul sok helyet foglal, viszont közép minőségnél egész jó. Amúgy én teljesen Windows media párti vagyok.. kicsi, jó minősgű és ha egyszer ott a mediaplayer akkor nem akarok külső lejáccókat.. engem megnyert az összes integrált ms cucc... szerintem az IE messze a legjobb böngésző, és a mediaplayer is nagyon fejlődik...
amúgy az mp3 remélhetőleg tényleg hamarosan meghal, eljárt felette az idő.. több, mint 7 éves a szabvány, ebből követezően ma már sokkal kisebb helyen elfár jobb minőségben a hang (lásd Windows Media Audio). Szerencsére a legtöbb mp3 lejátszó támogatja a WMAt is..
2002. júl. 06. 10:59 | válasz | #11
Furcsállom hogy azt hozod fel indoknak Okoska, hogy az MPEG-4 nincs kész. Ugyan lehet hogy még nem lett végleges, már a Quicktime 6-al lehet MPEG-4 et nézni, és tényleg 20%-al kisebb ugyanolyan minôség mellett mint a mpeg-2.

Lehet hogy az mp3-at nem fogja felváltani egy darabig, de mint ahogy most az ogg vorbis-t is
használják az emberek (az igényesebbek), úgy lesz aki használja.

A quicktime-al megosztanátok hogy mi bajotok van?
(ez most nem egy uszító kérdés, csak érdekel)

Mert én csak azt használom, media player meg real audio nincs is a gépemen, és eddig nem volt túl sok gondom vele.
Munch  
2002. júl. 05. 08:32 | válasz | #10
Különben a tököm tele van a sok lejátszóval. RealPlayert fel se rakom, mert jóformán összeomlik tőle a rendszer, annyi reget csinál. Quicktime meg jó dolog, csak gagyi. A mediaplayer-t meg útálom. Akkor már értelmesebb egy radligh-t.
Okoska  
2002. júl. 03. 18:49 | válasz | #8
zsepi  
2002. júl. 03. 09:11 | válasz | #7
érdekes csávó vagy te okoska... ha az egyik érv totál hamvába hull, elismered, és előhozakodsz egy másikkal (amit most nem minősítenék), hogy ugyanazt igazold ;>
Nem vagy te egy kicsit tul okoska? :)
Okoska  
2002. júl. 02. 23:23 | válasz | #6
Tudom, minek a rövidítése az MP3...
Ettől függetlenül, egy jó ideig nem fogja tudni leváltani az MPEG-4 az MP3-at:
1. Az MPEG-4 még nincs kész.
2. Az MP3 nagyon el van terjedve, nem csak számítógépen, hanem millió más eszköz (mobiltelefon, hordozható lejátszók, DVD lejátszók) támogatja, tehát jó néhány év kell, amít kiszorítja az MP3-at.
Magyarul most tök felesleges azt emlegetni, hogy eltűnik az MP3.
2002. júl. 02. 21:17 | válasz | #5
MP3=MPEG1 audio layer 3

Motion Picture Experts Group

Igy remelem vilagos, hogy mirol van szo.
2002. júl. 02. 20:00 | válasz | #4
F@szom fog szaros reklámokat nézegetni realmedia lejátszás közben. A quicktime meg eleve röhejes...
Go  
2002. júl. 02. 19:52 | válasz | #3
Nem egészen. Itt nem divx-ről van szó! A divx-nél csak kilopták a félkész mpeg4 videotömörítését és kicsit belepiszkáltak. Az mpeg4 még nincs kész, de ha majd kész lesz akkor nem csak egy video tömörítés lesz. Van abban audio, hyperlink szöveg, térhatás, animálás, többféle sávszélességű adatfolyam egy fileban stb. Még felsorolni is sok.
Okoska  
2002. júl. 02. 19:07 | válasz | #2
Az MPEG-4 soha nem válthatja le az MP3-at, mivel egy videótömörítési szabványról van szó...
2002. júl. 02. 12:42 | válasz | #1
"A digitális média piacát is megnyeri a Microsoft?"

Na mar csak ez hianyzott... szep lassan tenyleg a szoftvertol a WC papirig....