Az Intel tranzisztorai hamarosan "nyugovóra térnek"
2002. június 15. 13:30, szombat
Az Intel Corporation képviselői a napokban New Orleans-ban bejelentették, hogy a chipgyártó következő generációs mikroprocesszoraiban alkalmazni kívánja az úgynevezett "alvó tranzisztor" technológiát, melynek segítségével csökkenthető lesz a mai high-end kategóriás processzorok esetében egyre komolyabb nehézségeket okozó átvezetési, vagy más néven kóboráram, és amely technológia révén minden korábbinál magasabb működési frekvenciájú processzorok lesznek előállíthatóak.

Hirdetés

Az Intel munkatársai az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy az alvó tranzisztor megoldás alkalmazása révén az átvezetési áram legrosszabb esetben tizedére, de akár századrészére is csökkenthető lesz, noha a technológia gyakorlati megvalósításához jelen pillanatban még egyes dolgok nem állnak a fejlesztőmérnökök rendelkezésére. Desmond Kirkpatrick, az Intel egyik, CAD (Computer Aided Design) szakterületen dolgozó kutatója szerint az alvó tranzisztor technológia megvalósításához olyan CAD eszközök szükségesek, melyek jelenleg még nem léteznek, vagyis mihamarabb ki kell fejleszteni őket. Kirkpatrick szerint amennyiben a feltételek adottak lesznek, akkor a most bejelentett vadonatúj technológiával először a 0,10 mikronos, vagy a 0,065 mikronos gyártási technológiával készülő következő generációs Intel mikroprocesszorok esetében találkozhatunk majd.

A napokban New Orleansban zajló 39. Tervezés Automatizálási Konferencián tartott előadásában Kirkpatrick elmondta, hogy az alvó tranzisztor technológia egy az órajel kapuzáshoz hasonló megoldás. Ez utóbbi technika lényege, hogy a processzor inaktív részein letiltódik az órajel, ily módon pedig akár jelentős mértékben is csökkenthető a processzor teljesítményfelvétele. Az Intel kutatója előadásában utalt arra, hogy az említett két technológia közötti lényeges különbség abban rejlik, hogy az alvó tranzisztor technológia esetében nem az órajelet, hanem az áramot kívánják kapuzni. Kirkpatrick elmondta, hogy meglátása szerint az alvó tranzisztor megoldás technológiai szempontból mindenképp működőképes, azonban a gyakorlati megvalósításához szükséges eszközök hiányában egyelőre kérdéses, hogy pontosan mikor debütálhat majd az Intel processzoraiban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Imre  
2002. jún. 18. 20:58 | válasz | #21
Pont ezaz. A biztositekok nagyon lassuak. Mire kiegnek, addigra a mikroelektronikanak mar csak lagyan fustolgo emleke marad. Nekem is ugy remlik, hogy azert van bizti is a tapban, de mar regen szedtem szet. Ha tenyleg van, annak nem a gepet kell megvedenie, hanem magat a tapot.
Tompi  
2002. jún. 18. 09:35 | válasz | #20
Hmm... nem tudom, de mintha nekem lenne olvadobizti a tap-ban.(majd ha lesz idom megnezem az egyik szetvert tapomban :)
Ettol meg lehet benne figyelo elektronika, ami lekorlatozza a hirtelen dinamikus lokeseket(amit meg kibiz az olvadobizti, de a gep mar nem :)
Imre  
2002. jún. 17. 21:01 | válasz | #19
A modern (tehat pl. szamitogep) tapegysegekben nem biztositekkal oldjak meg a tularam elleni vedelmet. Egy kulon aramkort terveztek erre a celra, ami figyeli az aramot, es adott esetben lekapcsolja. A zarlat megszuntetese utan ki, majd bekapcsolva ujra mukodik minden tovabb. Ha jol sejtem, mar nem csak az aram nagysagat figyelik, hanem a valtozas sebesseget is. A hirtelen megnovekvo aramfelvetel is rosszat jelenthet.

Az en jo oreg tapegysegem bizony jol birta a strapat allo ventivel is. Egyszer szereles kozban valami belelogott, es megallitotta. Izzadt ugyan, de kibirta.
Tompi  
2002. jún. 17. 15:39 | válasz | #18
En egyszer levettem a taprol a veltillatort. Megnott a holeadasa a kicsinek. Az elettartama, meg lecsokkent kb 5 percre ;))) Tehet nem hiszem, hogy sokaig kibirna egy tap akar 20-50wattol is nagyobb terhelest! Bar ezt nem tudom! Ki kell merni! ;)

Imre: Azt a tularam vedelmet nem ugy hivjak, hogy olvadobiztositek? :)))
Ja es ugy veletlenul sem keverjuk a felvett es leadott teljesitmenyt??? Nem keves ho szalad el a tapon! Koszonheto pl: a fesz.stabilizatoroknak...
tomcs  
2002. jún. 17. 13:42 | válasz | #17
jaja fizikaora rulz :)
amugy.. van valami olyan is megadva a tapokon hogy 1es feszultsegeken mennyire terhelheto (hany amper) es ezeket nem hinnem hogy "buntetlenul" tul lehetne lepni. mindenesetre en ugy tudom ha nem veszesen de tulterhelsz 1 tapot akkor az ertekek elkezdenek ingadozni de azert javitsatok ki ha rosszul tudom
Tompi  
2002. jún. 17. 12:51 | válasz | #16
Szerintem ebben a techinkaban nem az a lenyeg, hogy par KW/h-val csokkentsuk a fogyasztast, hogy aztan a villanyszamlasnak ne kelljen annyit kicsengetni.
Itt ebben az a poen, hogy kisebb teljesitmeny felvetel, kisebb holeadas. Ezert nagyobb frekin is lehet akar hajtani a procikat! Ha csak a 10-edere is sikerul lecsokkenteni, ahogy mondtak, ezzel igencsak megnovekedhet a procik frekvenciaja!
mir  
2002. jún. 17. 06:45 | válasz | #15
aham.
thx.
Imre  
2002. jún. 16. 23:29 | válasz | #14
A tapra irt teljesitmeny azt jelenti, hogy a rakapcsolt fogyasztok teljesitmenyfelvetele mennyi lehet maximalisan. Ha atlepi a rairt erteket, akkor az automatikus tularamvedelem lekapcsolja a tapot.
mir  
2002. jún. 16. 22:23 | válasz | #13
CAD:azonos órajelen valóbban jelentősen többet.
de ha a PR mutatókat vesszük alapul, akkor a teljesítményfelvételkülönbség mindössze pár W.
tomcs:
csak hagyatkozzunk a fizikaórákra, és ezek szerint a teljesítmény nem a trafón, azaz a tápon mlik, hanem az arra kapcsolt fogyasztókon. a tápon található érték csak a huzamosabb idejig elviselhető maximális értéket jelenti.
azaz ha neked van 1 200Wos tápod, és 1 percig mondjuk 280W a teljesítményfelvétel, semi sem fog történni.
ha huzamosabb ideig mondjuk 220W valószínűleg akkor sem, csak kicsit melegebb lesz, mint lennie kellene.
de az, hogy 1 táp 300Wos nem azt jelenti, hogy mindíg annyit termel, hanem hogy addig van rá garancia.
CAD  
2002. jún. 16. 22:16 | válasz | #12
Nemtudom mennyit fogyaszt, de jelentosen tobbet mint egy intel proci... azt a teljesitemynt, meg imho hagyuk.
tomcs  
2002. jún. 16. 21:07 | válasz | #11
naa itt enyhen tulbecsultetek.. azert kell marha eros tap, mert ha egy tap mar a hataron dolgozik akkor - ugye az eszkozok teljesitmenyfelvetele eroteljesen dinamikus - szal ha 1 pillanatra megkozeliti a tap max teljesitmenyet akkor elkezdhet ingadozni es az hibahoz, fagyashoz vezethet. amugy meg nekem van 1 63 centis sony tv-m es annak valami 100akarhany watt-ot irtak szal ne tulozzunk, nem zabalnak ezek ennyit. de majd le7 kitalalok valami modszert es megmerem, mert most elkezdett erdekelni..
mir  
2002. jún. 16. 19:56 | válasz | #10
az meg a másik...
2002. jún. 16. 19:50 | válasz | #9
Csak közbevetőleg eggyik AMD -sem fogyaszt szerintem 90W-ot!
mir  
2002. jún. 16. 15:18 | válasz | #8
CAD: az azonos teljesítményű P4 többet fogyaszt, mint az ugyanolyan teljesítményű athlon XP.
Imre  
2002. jún. 16. 12:57 | válasz | #7
Marpedig szoktam :P Eredetileg XT volt, aztan folyamatosan atalakult. Jelenleg C 333A-nal tart. Lassan jo lenne valami ujabb, de meg halogatom egy darabig. Amig mined megy rajta, ami kell, addig minek?
Pheel  
2002. jún. 16. 03:06 | galéria | válasz | #6
Egy max 486-oshoz ez elég is, csak ne akarjál CD-t írni :)
Imre  
2002. jún. 16. 02:30 | válasz | #5
Hmm. A gepemben 150 W-os tap van. Persze az is igaz, hogy nem 2,6 GHz-es P4 vagy XP 2200+ van mellette.
Pheel  
2002. jún. 16. 01:07 | galéria | válasz | #4
Számoljunk:

proci ~60 W
2 vinyó 40 W
CDROM 20 W
CD-RW 20-100 W
hűtő 5 W
AGP 25 W
PCI-ok fejenként 10 W
tápventi 3 W

Amúgy lövésem sincs mi mennyit fogyaszt, de én kb így képzelném el.

A TV-d pedig igencsak közelít a 300-hoz szerintem. Legalábbis az enyém megeszi. Tudom szar, de megeszi.

Atomerőművem, sok pénzem nincs. (iCel900 - 300W-os táp)
CAD  
2002. jún. 16. 01:00 | válasz | #3
A tap maga nemhinnem hogy fogyaszt, szerintem proci fogyaszt legtobbet (p4 valami 70w kornyeken) - persze a monitor utan... es szerintem is egyszeruen hihetetlen, hogy maga a gepnek mert 300-400 wattos tapokat kell igenyelnie... pheel neked vagy van atomeromuved, vagy rohadt sok penzed van... ja es amd-krol meg nem is beszeltunk, ha jol tudom azok ugy 90w-tol alabb nem is nagyon adjak magukat... hehe a meleg nyari esteken tuti csinalnak is 40-50 fokokat ;>
Pheel  
2002. jún. 16. 00:40 | galéria | válasz | #2
Hát akkor ne vegyél gépet. Csak a monitorod meg a tápod együtt többet fogyaszt ennél és akkor még szó sincs a külső perifériákról (hangfalak, scanner, nyomtató, stb)

Egy egyszerű TV kifutja a 300-as korlátodat. Szóval zárkózz jól be és vágj el minden kábelt :-PPP
Imre  
2002. jún. 15. 22:21 | válasz | #1
Ideje. Nem vagyok hajlando 200-300 W fogyasztasu szamitogepet venni. Semmi sem indokolja.