Patriot rakéta tesztek vegyes redményekkel
2002. június 10. 12:24, hétfő
Az Egyesült Államok Rakétavédelmi Ügynöksége és a hadsereg a Csendes-óceán térségében található Kwajalein atollon létrehozott Ballisztikus Rakétavédelmi Teszthelyszínen működés közben vizsgálta a PATRIOT Advanced Capability-3 (PAC-3 - Megnövelt Képességű Patriot 3) rakéták megbízhatóságát, vegyes eredményekkel.

A kilövésre szánt két PAC-3 rakétából az első sikeresen befogta a célpontot, a második rakéta kilövése azonban kudarcba fuladtt, ennek okát mét jelenleg is vizsgálják. A teszteket azért hajtották végre, hogy a gyakorlatban is leteszteljék az egyetlen kétszintű ballisztikus rakétafenyegetés ellen egymás után kilőtt két PAC-3 rakéta eredményességét.


A célpont módosított Minuteman motorokból készült, és a tesztnek demonstrálnia kellett volna, hogy a rendszer képes a nagysebességű, gyenge radarjeleket kibocsátó célpontot ballisztikus szárnyaslövedékként (tactical ballistic missile - TBM) felismerni, megkülönböztetni azt más járművektől és szeméttől, illetve képes megsemmisíteni azt. Ez már a negyedik működést vizsgáló teszt volt, és a tervek szerint legkésőbb e hónap végére a tesztfázisnak be kéne fejeződnie.

A PAC-3 rakéták nagysebességű lövedékek, és a Patriot rakéták legújabb generációjához tartoznak, és feladatuk hatékonyabb védelmet biztosítani a fejlett szárnyas lövedékek, illetve ellenséges repülőgépek ellen. Működésük alapja meglehetősen nagy sebességük, amit kihasználva még a levegőben összeütköznek a célponttal, megsemmisítve és semlegesítve azt. A rakéta a legújabb fejlesztésű radart, fejlett célpontkiválasztó rendszert és új rendszerszoftvert tartalmaz.

Hirdetés

Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2002. jún. 11. 21:58 | galéria | válasz | #12
"még a levegőben összeütköznek a célponttal"

Miért kellene összeütköznie a célponttal? A közelében kell felrobbannia, nyílván a robbanótöltet méretétől függően.
Imre  
2002. jún. 11. 19:22 | válasz | #11
Azert ne felejtsuk el, hogy sem a Patriot, sem az orosz SZ-300 es SZ-400 a ballisztikus raketak ellen keszult. Ezeknek az elsodleges feladata a repulogepek elleni harc. Ezekre kivaloan megfelelnek. A raketak joval gyorsabban mozognak, igy joval nehezebb ezeket eltalalni is.

A lezerek bar nagyon igeretesek, de mindenkeppen csak a jovo zenei. Nem egyszeru feladat olyan nagy energiaju lezert csinalni, amelyik meg tud semmisiteni egy raketat.
Okoska  
2002. jún. 11. 18:26 | válasz | #10
Ja, de eredetileg nem úgy volt írva, csak a SG-seknek volt pofájuk nemcsak a cikkben, de a hozzászólásomban is kijavítani, mintha hülye lennék. Az a baj, hogy nem én, hanem ők nem tudnak magyarul.
2002. jún. 11. 14:29 | válasz | #9
Claus a 30 éves rakétát a fenti körülmények között pont olyan nehéz lelőni, mint a maiakat vagy mint egy kődarabot. A ballisztikus rakéták technikája nem sokat javult, legfeljebb pontosabbak lettek, kisebbek és kevesebb radart vernek vissza. Emellett a potenciális támadó országok technikája is megfelel a 30 évvel ezelőttinek.
2002. jún. 11. 00:31 | válasz | #8
Igen, ezt pont így kell írni :)
[Cifu]  
2002. jún. 10. 22:49 | válasz | #7
Amúgy ez az egész Patriot-dolog egy nagy politkai/média gumicsont. Az izraeliek is 'vásároltak' (najó, kaptak ajándékbe) belőle párat, és ment a nagy szöveg, hogy az öböl-háború csúcstechnikája így-meg-úgy...
Közben pedig nyomatják tovább a PAC-2-őt és a PAC-3-at, mint a 'rakétavédelem csúcsa', holott szépen csendben az izraeliekkel közösen fejlesztenek egy IR tartományban működő rakéta-elhárító lézer-t. Jah, és ez a project nem is szerepel az annyira magasztalt ABM tervekben, amikre milliárdokat költenek.
Azért vannak hülye emberek az USA-ban is szép számmal...
Okoska  
2002. jún. 10. 20:24 | válasz | #6
"Csendes-óceán" - biztos vagy benne, hogy ezt így kell leírni???
2002. jún. 10. 14:44 | válasz | #5
Jó vicc hogy egy több mint 30 éves technikát képviselő Minuteman ballisztikus rakétát sem tudd leszedni,akkor kérdem én hogy áll a mostanság kifejlesztett cuccosokkal?
2002. jún. 10. 14:42 | válasz | #4
Azért lehet, hogy müködik az az SDI, de ha így lenne, akkor az USA helyében én sem reklámoznám.
A PAC-3 meg addig is jó "parasztot vakítani".
:))
2002. jún. 10. 14:33 | válasz | #3
"Talán az SDI (űrháborús) védelem hatékonyabb lehet: a részecskesugár-fegyverek ütősebb védelmet adhatnak...ha adnak... "

Meg is valaszoltad a kerdest.... gondolod ha adna meg benaznanak itt ilyen raketakkal?Az SDI egy szep alom, ha mukodne nem ezek a raketak allnanak a parasztvakito aloszaly figyelmenek kozepponjaban.
2002. jún. 10. 13:29 | válasz | #2
redmények ???
Laci73  
2002. jún. 10. 13:28 | galéria | válasz | #1
Talán kevesek számára ismert tény, hogy az Öböl-háborúban - tíz évvel ezelőtt - a média által agyondícsért és magasztalt Patriot rendszer a valóságban siralmasan leszerepelt. Bush elnök (az akkori, idősebb Bush) nyilatkozata hatalmas kamu volt a rendszer 100% körüli hatékonyságáról. A kilőtt Patriot-ok többsége nem találta el az iraki SCUD rakétákat, illetve ha el is találta nem tudta kellőképpen megsemmisíteni őket. Sokszor eltalálta ugyan a SCUD törzsét, de maga a robbanófej tovább zuhant a lent lévő célra, SŐT volt olyan eset hogy a SCUD-al együtt zuhant le az izraeli városokra. (Az izraeli védelmi miniszter állítólag a telefonban kikelt magából amikor az amerikai kollégákkal tárgyalt.) Talán az SDI (űrháborús) védelem hatékonyabb lehet: a részecskesugár-fegyverek ütősebb védelmet adhatnak...ha adnak...