Jól szerepelt a GPS irányítású rakéta
2002. május 21. 08:29, kedd
Új Mexikóban harmadik alkalommal tesztelték le az MLRS (Multiple Launch Rocket System) kilövő rendszerrel működő irányított rakétát. A legutóbbi tesztben a rakéta hibátlanul működött a GPS (Global Positioning System - globális pozicionáló rendszer) irányítás segítségével. A rakétát az MLRS M270 kilövőállásról indították, majd ezt követően 70 kilométert repült, és sikeresen kioldotta a töltetet.

A teszt fő vizsgálati célja az volt, hogy kipróbálják a kilövőállás megbízhatóságát, a motorteljesítményt, a farokszárnyak elhelyezkedését, a pörgési ráta csökkenését, illetve a navigációs rendszer pontosságát. Az előzetes, nemhivatalos adatok szerint az összes teszt sikeres volt. Ez volt az utolsó mérnöki és fejlesztési teszt (EDT), és minden várakozásnak megfelelet, sőt néha azokat felül is múlta a rakéta.

"Az EDT tesztek eredményét látva elmondhatom, hogy nem is lehetnénk ennél elégedettebbek az irányított rakétával kapcsolatban" - nyilatkozta Ron Abbott a Lockheed Martin rakétavezérléssel foglalkozó részlegének alelnöke. "Ennek a rakétának a pontossága és megbízhatósága minden várakozásunkat felülmúlta. Véleményem szerint ez az MLRS rakéta hatalmas értéket jelent majd minden hadvezetőnek" - tette hozzá.


Az irányított MLRS programot az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Olaszország, Franciaország és Németország közös összefogással fejleszti. A rakéta végleges hatótávja várhatóan 60 (vagy annál több) kilométer lesz, és az első éles bevetésre a jelenlegi tervek szerint valamikor 2005 környékén lesz alkalmas.

Hirdetés

Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2002. máj. 22. 20:45 | galéria | válasz | #15
"Van 2 problémám:
Az a legnagyobb probléma hogy Pár év múlva meg lesz az Európai GPS. Akkor majd mihez kezdenek az EU tagállamok egy ami segítséggel használható fegyverrel?"

"Már rég megvannak."

Akkor most mi van kisember?

2002. máj. 22. 07:01 | válasz | #14
Valszeg a helyi Hepiend kft-nek. :)
Lammer  
2002. máj. 22. 06:13 | válasz | #13
Skacok! engem inkább ez aggaszt: "és az első éles bevetésre a jelenlegi tervek szerint valamikor 2005 környékén lesz alkalmas."
Miért mi lesz akkor WW3?
jaj ne...
inkább költenék ezt a sok pénzt máshová... :)
Pheel  
2002. máj. 21. 23:42 | galéria | válasz | #12
Akárhogy nézzük, még mindig a lézer- és belső kereső irányítású cumók a legpontosabbak. Persze ezek nem holmi GPS-sel bénáznak. :) És a lézeresek még csak nem is sokkal drágábbak. Éppen csak annyival, hogy nem gyártanak belőle annyit a világon és így drágább a kisebb széria.
2002. máj. 21. 19:57 | válasz | #11
Van 2 problémám:
Az a legnagyobb probléma hogy Pár év múlva meg lesz az Európai GPS. Akkor majd mihez kezdenek az EU tagállamok egy ami segítséggel használható fegyverrel?
A másik az hogy a GPS legnagyobb pontossága 10 méter (van aki azt mondja képes megállítani egy ajtó előtt de az téved) hogy a fenébe lenne képes eltalálni így pl egy tankot? Pl a JDAM bombákat a 2000 fontos (907kg) bombákra szerelik fel mert az ha mellé esik is megsemisítő erejű.
2002. máj. 21. 19:49 | válasz | #10
vezérlőműholdakat "kell fellőni "

Már rég megvannak.
2002. máj. 21. 18:28 | válasz | #9
Arra nem gondolsz, hogy pont ezért is csinálhatták ?
:))
Pheel  
2002. máj. 21. 18:08 | galéria | válasz | #8
Oké, akkor gondolj arra, hogy a harctéren attól függenél, aki a GPS-t szolgáltatja (USA). Hát köszönöm szépen. Kikapcsolja a sugárzást és bebuktad az egész rakétás hülyeségedet...
izeke  
2002. máj. 21. 12:41 | válasz | #7
De egy rendetlen haboruban GPS olcsobb, mint sajat navigacios cuccot ramolni a raketaba.
Rive  
2002. máj. 21. 11:50 | válasz | #6
Igazad van! Egy csillagrombolóval valóban lenne esélyed az ellen a 30-sok műhold ellen -> az meg már tényleg elég rendes háború ;)
2002. máj. 21. 11:42 | válasz | #5
Dehátezmekkorahülyeség!

GPS alapú! Egy rendes háborúban az az első, amit megsemmisítenek :)
2002. máj. 21. 10:51 | galéria | válasz | #4
Az a baj hogy nem olvastok a sorok (sörök :) között. Az egész arról szól, hogy ehhez új gyártósorok kellenek, vezérlőműholdakat kell fellőni (a föld körül jó sok kell majd) amihez meg drága űrsiklós programok társulnak... etc. etc... egy rakat pénz... valakiknek...
Rive  
2002. máj. 21. 10:26 | válasz | #3
Én sem (#2), más kérdés viszont, hogy gyártottak atomfegyvert harckocsiból/lövegből kilőhető formában is...
2002. máj. 21. 10:16 | válasz | #2
60 vagy annal tobb km hatotavolsagu raketara en nem szerelnek nagy Nuke-t, de meg kicsit sem :-)
Tomika  
2002. máj. 21. 08:45 | válasz | #1
Na most azon kívül, hogy egy jó nagy Nuke-ot rá lehet szerelni, mire jó még?