Új kor kezdődik a DVD iparban?
2002. április 23. 22:00, kedd


A különféle, közelmúltban megjelent, illetve hamarosan megjelenő DVD-író meghajtók, valamint a DVD következő generációs változatainak körvonalazódó tervei egyaránt arra utalnak, hogy a CD-t leváltani készülő technológia fejlődésének egy új fázisához érkezett.

A DVD technológia gyermekkora

A CD szabvány rendkívül széles körű elterjedését követően, az 1980-as évek végén, illetve a '90-es évek legelején vetődött fel az ötlete egy eddiginél jóval nagyobb kapacitású optikai adattároló média megalkotásának. Az új média, illetve az új meghajtók kifejlesztését a vezető elektronikai gyártók közösen szerették volna elvégezni, ezért a társaságok 1992-ben közös konzorciumot alapítottak DVD Forum néven.

A DVD (Digital Versatile Disc - Univerzális Digitális Lemez) szabvány fejlesztését végző konzorcium egy olyan lemezes, optikai adattároló rendszert tervezett megalkotni, amely alapjaiban a CD technológiájára épül, de a CD lemezeknél jóval nagyobb tárolókapacitást biztosít, és az adatátviteli sebesség drasztikus növelését is lehetővé teszi. A DVD-Video lemezek emellett még két rendkívül fontos tulajdonsággal is rendelkeznek: Egyrészt olyan másolásvédelmi technológiát tartalmaznak, amely megnehezíti a lemezek tartalmának illegális másolását, másrészt a lemezek és lejátszók földrajzi területek szerinti régiókódokat kaptak. A régiókódok elsődleges célja az, hogy a gyártók kontrollálni tudják az egyes lemezek elérhetőségét a különböző országokban, és egyúttal a piacot is felosszák egymás között. Mint nemsokkal később azonban kiderült, a DVD-Video lemezek másolásvédelmi technológiája korántsem bombabiztos, a régiókódok megkerülésére pedig általában a DVD meghajtók adnak lehetőséget.


Több éves megfeszített fejlesztői munkát követően a DVD-Video szabványra épülő lejátszók első prototípusai 1996-ra készültek el, az eszközök tömegtermelése ezt követően pedig hamarosan be is indult. A DVD szabvány a gyárilag nyomott, csak olvasható lemezek tárolókapacitását 4,7 GByte-ban határozta meg, amely a CD lemezek 650 MByte-os kapacitásának hozzávetőleg hétszerese. A szabvány a hagyományos egyoldalas, egyrétegű lemezek mellett támogatja az egyoldalas kétrétegű, illetve kétoldalas kétrétegű lemezeket is, 9,4, illetve 18,8 GByte tárolókapacitással. A DVD-Video lemezeken a filmek MPEG-2 audió- és videótömörítési eljárással kerülnek rögzítésre, amely a Video CD-k esetében alkalmazott MPEG-1 -nél sokkalta jobb kép- és hangminőséget eredményez. Ezzel egyidejűleg a DVD szabvány az 1x-es DVD sebességet közel 1400 KByte/s-ban szabta meg, amely szintén jóval nagyobb az 1x-es CD 150 KByte/s sebességénél, és illeszkedik a DVD-Video lemezek MPEG-2 videótömörítési technológiája által igényelt bitrátával. Az audió DVD, illetve az írható DVD formátumok ekkor még nem álltak teljesen készen.

Az első DVD-Video lejátszók 1997-ben kezdtek elterjedni az amerikai piacon. Az eszközök iránti kereslet kezdetben visszafogott volt, a holtponton való túljutás után azonban szélsebesen kezdett hódítani a technológia. Az asztali DVD lejátszók megjelenését követő hónapokban a gyártók sorra dobták piacra az eszközök számítógépes változatát is, a DVD-ROM meghajtók eleinte azonban meglehetősen nehézkesen törtek be a piacra. Az európai piac kisebb késésben volt az amerikaihoz képest, mivel Európában csak 1998 első felében jelentek meg az első DVD eszközök.

Az 1998-as év végére fellendült a DVD-ROM meghajtók piaca, mivel a felhasználók egyre nagyobb jövőt láttak a CD technológiával visszafelé kompatibilis eszközökben. A Pioneer Electronics még az év vége előtt kiadta első DVD-R technológiájú DVD-író meghajtóját, amelyet a társaság elsősorban professzionális mastering célokra szánt, ára ennek megfelelően pedig az eget súrolta. A Panasonic márkanevéről ismert Matsushita Electric Industrial Co. a Toshiba-val, valamint több másik gyártóval együttesen eközben piacra dobta az első generációs újraírható DVD-RAM szabványra épülő meghajtókat. A meghajtók egyoldalas, 2,6 GByte-os, illetve kétoldalas 5,2 GByte-os DVD-RAM lemezeket tudtak írni és újraírni, amelyeket az asztali lejátszók, illetve a DVD-ROM meghajtók többsége azonban nem volt képes beolvasni. Az elsősorban archíválási célra szánt DVD-RAM meghajtók ára viszont jóval alacsonyabb volt, mint a Pioneer-féle DVD-R eszközöké.

Szintén az 1998-as évben került pont a DVD-Audio szabványra is. A technológia a CD-Audio lemezek 16 bit, 44,1 kHz-es mintavételezéséhez képest sokkalta jobb minőségű, 24 bit, 96 kHz-es digitális audió rögzítését teszi lehetővé.

A '90-es évek végén komoly problémát jelentett, és részben még mostanában is problémát jelent, hogy az európai piacon a DVD-Video lemezek kínálata sokkalta szegényesebb, mint az Egyesült Államokban.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
izso74  
2004. jan. 12. 15:35 | válasz | #44
Ha valaki tud 8,5 gb dvd írót az légyszi irjon mert érdekel ,hogy honnan tudom beszerezni!!!
tundee  
2002. aug. 08. 23:03 | válasz | #43
Ha érdekel tudsz nekem szerezni DVD+R lemezt 1700 alatt?
Map  
2002. máj. 30. 00:39 | válasz | #42
DVD keves, ez az igazsag. remember, anno par lemez volt egy game, doom stb iszonynagy gamek 10-30 megak. ez annyit tesz, hogy kb 30db siman elfert egy cd-n. manapsag minden game 1-2cd, ezt beszorozva 30cal...no valami olyasmi kene, hogy valtsak. 4.7es dvd...minek?
enis  
2002. máj. 18. 15:03 | válasz | #41
Csak eppen azt felejted el, hogy letezik a DVD-nel sokkal jobb hang, es jobb kepminoseg, mint amit azon kapsz. Es ez elerheto volna.
Meg jo lenne ha rajonnenek a filmesek, hogy a 25 fps elegge elavult.
vgez  
2002. máj. 16. 20:14 | válasz | #40
dvd hangban DTS szerintem már nem gyenge de a nagy tömeg megveszi anélkül is akkor meg minek "fáradjanak" a gyártók.
fexik  
2002. máj. 16. 14:53 | válasz | #39
Szerintem a legnagyobb baj minden emberrel, hogy a telhetetlenségük határtalan. Ha jól belegondoltok mennyire nincs értelme az egész számítástechnikának - félelmetes. Erre a szakmára felettéb jellemző, hogy "ha a kisújamat nyújtom a karomat akarja" A DVD pedig... Most ez van és biztosan akkor fog kijönni valami jó amikor éppen lecseréltem a CD-t DVD-re. Ez mindig így van. És az is marhaság, hogy nem szeretné cserélgetni évente a gépet valaki. Ha nem akarunk ráfizetni és kb. a legujabb technikát akarjuk követni, akkor úgyis cserélünk. Épp ezért minek ezt kifogásnak felhozni?
Veriel  
2002. máj. 10. 23:14 | válasz | #38
Ne rohogtess.
Hogy lenne mar egy tomoritett hang minosegi... az mp3 is tok szar. A DVD-n tokre latszik az mpeg tomorites, a hangja meg zug.

SONY  
2002. máj. 10. 11:49 | válasz | #37
Nekem az a baj a DVD-vel hogy gyenge a tárolókapacitás. A korrekt a CD kapacitás 100-szorosa lenne (a mai kornak megfelelően) !
SONY  
2002. máj. 10. 11:46 | válasz | #36
Akkor a hiba nálad van ! A DVD filmek nagyon jók, a hang is tökéletes. Valóban igaz hogy a DVD sem tuti adattárolás szempontjából, de a CD annyival rosszabb. Tehát egyértelmű hogy a DVD a CD-hez képest előrelépés. Ugyanúgy mint a szar crt monitorhoz képest az LCD !!!
Veriel  
2002. máj. 06. 23:33 | válasz | #35
A DVD-t el kene felejteni. Annak idejen nagy szam volt, de aki kicsit megnezi, rajon, hogy tok szar minoseg. Marmint a film. A kep is gaz, de a hang egyenesen tragikus. Csinalhatnanak mar jobbat.

Adattarolasra meg nem hasznalnam, mert tok ertelmetlen. Egy DVD ugyanugy tonkremegy, ha karcolodik, eltorik, mint egy CD, csak akkor nem 650 mega adatom veszik el, hanem par giga. Mivel szamitogeppel dolgozom, rendszeresen archivalok, es mindig uj cd-re. Meg egy cd-t is alig hasznalok ki, a DVD mekkora pocsekolas lenne. Ja, es a DVD is tonkremegy nehany ev alatt, mint ahogyan a CD is, szoval nagy atveres.

Tenyleg inkabb csinaljak meg az 1 kobcentis kristalyt, es olyan vedoburkolatot kore, hogy sose legyen semmi baja, 50 ev mulva sem. Es a filmeket meg valami ertelmesebb tomoritessel, a hangot _tomorites nelkul_ tegyek ra.
2002. ápr. 30. 15:41 | válasz | #34
Szerintem a DVD mint saját célra történő adattárolási formátum nem működik. Jó dolog egy DVD lejátszó a kölcsönzött filmekhez/(rippeléshez) de az író teljesen felesleges. Akkor már inkább veszek egy 80Gb-os HDD-t 30000-ért. Akkor 1 Gb tárolás kb. 375 Ft-ba kerül. Nem kell hozzá 200.000-es DVD író és ha van HDD kereted meg mondjuk egy Mpeg2 kártyád és egy sima hangkártyád, akkor kész a házimozi. A DVD írás meg egy hatalmas nagy kínlódás.
Különben a CD lényegében az 1,44-et váltotta, a DVD meg azért nem több 100-szoros növekedés a CD-hez képest. Én maradok a HDD-nél, aztán DV kamerára (digitális jelként) visszaírom a videót. De ha HDD-n tárolnám, akkor is jobban jönnék ki.
2002. ápr. 30. 07:41 | válasz | #33
Eloszor el akarjak adni meg a 20 eve kifejlesztett dolgaikbol keszitett hardvereket is.
2002. ápr. 30. 07:40 | válasz | #32
Te buta. 2500-3000 Ft volt egy CD lemez anno 650 megas kapacitassal. Es mennyi is volt ugyanez floppy lemezben? Mondjuk 7-szer annyi. Na, leesett?

Most a DVD-knek van egy iszonyu eros CD iros konkurrenciajuk.

Ezenkivul a 4.7giga nevetseges. A DVD formatum bejelentesetol kezdodoen letezik a ketsavos ketoldalas 19 gigas verzio.

Ha most azt hiszik a DVD gyartok hogy majd hanyattesek a 4.7 gigajuktol, akkor tevednek. 2002-ben mar azert inkabb legalabb 40-50 gigas lemezeket varnek.
2002. ápr. 29. 18:24 | válasz | #31
Hunger háttt ezh az igazság....
vax  
2002. ápr. 28. 22:39 | válasz | #30
Ilyet láttam a 2001 Ürodesszia-ban. Akkor már tavaly feltalálták.:)
Gabest  
2002. ápr. 28. 21:35 | válasz | #29
Shaman: Jobb helyeken már 1-2 dollár az írható dvd-r lemez.
Hunger  
2002. ápr. 28. 14:27 | válasz | #28
Úgy gondolom, hogy nagy nulla a kapacitása a DVD-nek is. Egyébként is el kellene már felejteni ezt a 2 dimenziós tárolást (mert ugye a szalagos meghajtó volt az 1 dimenziós) és ideje lenne már piacra dobni azt a több terabájtos tárolót, amit közel 6 éve ígérnek... Egy 1 cm X 1 cm X 1 cm (tehát 3D :) nagyságú kristálykockában ugyanis ennyit el tudnak tárolni. Hogy mi lehet a visszahúzó erő? Talán az író-olvasó berendezés nagysága? Netán laboratóriumi körülményekre van hozzá szükség? Esetleg a széles körben elterjedt megannyi merevlemez gyár becsödölése miatt hátráltatják ezt a technológiát?
2002. ápr. 27. 19:58 | válasz | #27
Tippelni se merek, mi lesz itt 20 év mulva :)))
dewdew  
2002. ápr. 26. 22:40 | válasz | #26
Az mindenkeppen a DVD mellett szol, hogy elfogadhato mennyisegu anyag irhato ra, es nem kell a CD-t 10 percenkent cserelni, ha jo minosegu hazi videot irtal ra.
Shaman  
2002. ápr. 26. 20:41 | válasz | #25
Számoljunk csak!
Kincses szerint megéri DVD-n tárolni jelenleg!
Szerintem nem,ugyanis 1 cd ára kb.150 ft. (van olcsóbb,meg drágább is erről nem akarok vitát nyitni) 4.7Gb/700Mb=6.7valamennyi. Tehát kb. 7 CD-re fér rá egy DVD. 7*150=1050 ft. Szóval ha ugyanazt az adatot CD-re írom,akkor 1051 ft-ba kerül,ha DVD-re akkor minimum 2000 ft-ba.Ráadásul a DVD író még baromi drága. Akkor miért is éri meg jobban?
2002. ápr. 26. 08:00 | válasz | #24
Hi Mindenkinek!

Szerintem nem rossz dolog a DVD-n való adattárolás. Aki az árak miatt prüszköl az lehet hogy elfelejti hogy annak idején '95 körül egy 1x sebességű CD-R 300-350e forintba került és egy lemez hozzá 2500-3500 Ft +AFA volt és a tároló kapacitása is 640 MB (nem kérek pontos számításokat mert nincs értelme) Most egy DVD író 100-200 e FT egy lemez 2000-5500 Ft és egy kicsit nagyobb a kapacitása 4.3-4.7 GB Ha jól megnézzük akkor nem hiszem hogy nem fog elterjedni, mivel sokkal inkább érdemes lesz ezen tárolni az adatokat mint mondjuk CD-n.
A Video tárolásról meg annyit hogy a VHS csak európában ennyire elterjedt formátum (mert ugye sokkal olcsóbb) mint a BETA de a minőségről ne is beszéljünk. Ha valaki még mindíg 20 éves videót használ az meg is érdemli. Lehet hogy nem próbált még ki valami komoly minőségű Analóg felvételt, vagy annak digitalizált változatát.

Szerintem a digitális technkia felé haladva és azt tökéletesítve rá lehet jönni, hogy amit analóg technikával csak nagy nehezen lehet megoldani, azt digitálisan "pillanatok alatt" és igen kis befektetéssel

2002. ápr. 25. 15:50 | válasz | #23
Mike!

Dewdew arrol beszelt, hogy nem szeretne evente cserelni a filmhordozo mediumokat.Illetve a regi anyagokat Dvd-rol Blue rayre, majd Blue Rayrol XY ra masolgatni.Mert az uj mediumok bevezetese kozti ido valoban egyre csokken.Ez filmek eseteben csak egy bizonyos ideig indokolt, feltelezem ezzel te is tisztaban vagy (korlatozott TV felbontas stb.).

Nem tudom minek kell ezt dramatizalni, illetve vegletekbe menni.
dewdew  
2002. ápr. 25. 15:37 | válasz | #22
latom nem ertetted meg, hogy mit mondtam...
Mike  
2002. ápr. 25. 15:11 | galéria | válasz | #21
de abból is csak a 360K
a nagyobb felesleges!
Mike  
2002. ápr. 25. 15:10 | galéria | válasz | #20
NEM KELL KIADNI
nézegesd csak a VHS-t még 20 évig.
Mike  
2002. ápr. 25. 15:08 | galéria | válasz | #19
Éljen a VHS!
Milyen járjunk autón amikor jó a lovas kocsi is!
Minek jarjunk lovas kocsin amikor jó a gyaloghintó is!
Minek menjünk bárhová?
uh-uh
Mike  
2002. ápr. 25. 15:06 | galéria | válasz | #18
Igy van. Ezentúl meg ide ne írjál, és kapcsold ki gyorsan a számítógépet is.
2002. ápr. 25. 13:32 | válasz | #17
5.25 col flopi rulz :)
2002. ápr. 25. 12:38 | válasz | #16
Nincs mese ha eljön az idő váltani kell különben, begyepesedik a CD ipar:-)
Gabest  
2002. ápr. 25. 10:49 | válasz | #15
MACekhez milyen van?
Lame  
2002. ápr. 24. 21:44 | válasz | #14
Nem artana,ha kitalnanak mar valami szabvany ami vegre el is terjed rendesen, mert szep lassan de a 4,7Gb-s DVD elavult, anelku, hogy egyalltalan elterjed volna ...
Es az, hogy miert nincs SCSI-s DVD iro szinten 1 kicsit furcsa
YAY  
2002. ápr. 24. 20:43 | válasz | #13
Ezek a nyájas (NYÁJAS!!!!nem nyálas)Dumák!!!!!!!!!
dewdew  
2002. ápr. 24. 19:27 | válasz | #12
a CD csak szetrobban...

De most nem errol van szo, nem kerdojelezem meg a technikat es annak lehetosegeit, csupan annyit kozoltem, hogy mostantol ezert is mindig ujabb penzeket kell kiadni 2-3 evente, mig szerencses esetben egy VHS videomagno 20 evig kiszolgalt.
zee  
2002. ápr. 24. 18:23 | válasz | #11
az lehet,de áruld el nekem,hogy vhs-en hol tudsz olyan egyszerűen videót editálni,mint cd-n vagy dvd-n?
és ez csak egy példa volt a sok közül,amit említhetnék.de a szalag begyűréséről még nem is beszéltem,ami pedig a cd-nél érdekesen következne be :)))
2002. ápr. 24. 18:10 | válasz | #10
a 30 gigás vincsi azért 28, mert a gyártóknál egy megabyte 1.000.000 byte, nem pedig 1024*1024, azaz 1048576 byte.
dewdew  
2002. ápr. 24. 18:02 | válasz | #9
Ez mind nagyon szep, es orulok, hogy egyre nagyobb kapacitasu lemezeket fejlesztenek ki, de azert kicsi hatulutoje is van a dolognak.

Az elmult 15-20 ev alatt minden filmet lehetett archivalni VHS kazira, es nem volt vele semmi gond.

Most a digitalis kameraval felvett hazi videoimat CD-re irom, ket ev mulva DVD-re fogom, ujabb 5 ev mulva Blu-Ray-re, aztan ki tudja mire. 20 ev mulva ott fogok tartani, hogy egy lemezre rairhatom az osszes eddig felvett videomat. Es meg is kell tennem, mert ki tudja, hogy a mai CD-k meddig lesznek kompatibilisek az eppen aktualis meghajtokkal.
Az uj technologia miatt mindig uj lejatszot kell vasarolni, mig a mai napig mukodnek a 20 eves VHS videok.
Szoval jo lesz ez a gyorsulas, de jo volt az eddigi lelassult allapot is.

2002. ápr. 24. 17:50 | válasz | #8
Anti_IQ!
A smajli lemaradt a mondanivalod vegerol.
Fogod magad es eltolod a keped a DVD forumra ahol pontos leirast talasz rola.De, megsporolom neked es a cikkironak az ezutan valo nymozast.

"For viewing movies and other visual entertainment. The total capacity is 17 gigabytes if two layers on both sides of the disk are utilized. "

Az ertek folfele kerekitett 16.9GBrol.

http://www.dvdforum.com/faq-dvdprimer.htm
2002. ápr. 24. 17:38 | válasz | #7
Javítsuk 17,239-re!
Az egy egész jó köztes szám és nem kell vitatkozni rajta, mint azon pl., hogy a 30 gigás vincsi miért csak 28...
hugi_0  
2002. ápr. 24. 17:30 | válasz | #6
Bakelit RULZ
2002. ápr. 24. 17:29 | válasz | #5
Az valoban egy eliras lesz.Egeszen pontosab 16.9 -re kellene kijavitani.
Looney  
2002. ápr. 24. 12:49 | válasz | #4
Jól szóltál MegaLOL:o)))
Munch  
2002. ápr. 24. 10:53 | válasz | #3
útálom a digitális világot... maradok a VHS-nél egy darabig...
2002. ápr. 24. 10:52 | válasz | #2
"...illetve kétoldalas kétrétegű lemezeket is, 9,4, illetve 18,8 GByte tárolókapacitással..."
Tudtommal a két réteg esetén nem lehet a 4.7GB-ot megduplázni, mert a két réteg együttes kapacitása csupán 8.5 GB, így a két oldalas oldalanként két réteges DVD kapacitása 17GB! És nem 18.8GB!
2002. ápr. 24. 10:47 | válasz | #1
Majd ha kb. 1000 huf lesz 1 irahtó dvd lemez és az iró hozzá se lesz csillagászati áru akkor talán gyorsabban fog terjedni a DVD...:-)