Az amerikai felnőttek egyharmada használja a kormány weboldalait
2002. április 4. 16:30, csütörtök
Az Egyesült Államokban minden harmadik felnőtt inkább a kormány weboldalait keresi fel, és kihagyja a hosszas sorbanállást a különböző kormányhivatalokban.

Hirdetés

Egy szerdán kiadott tanulmány szerint az amerikaiak egyre gyakrabban veszik hasznát a kormány internetes szolgáltatásainak, amelyek segítségével könnyen és gyorsan szert tehetnek különböző formanyomtatványokra, hivatalos bejelentéseket tehetnek, sőt akár még szálláshelyet is foglaltathatnak maguknak. A világháló használatával elkerülhető a véget nem érő telefonálás, illetve a kígyózó sorok végigállása.

A szövetségi, állami, és helyi kormányszervezetek az utóbbi időben komoly figyelmet fordítanak az "e-kormány" megalkotására, az emberek pedig egyre gyakrabban fordulnak a világhálóhoz különféle hivatalos információkért, illetve szolgáltatásokért, áll a Pew Internet and American Life Project tanulmányában.

A 2001-es évben összesen mintegy 68 millió amerikai állampolgár kereste fel az Egyesült Államok kormányának weboldalait, amely jelentős növekedés a 2000-es év 40 milliós értékéhez képest. Az amerikai kormány weboldalainak látogatói a jogosítványuk érvényességének meghosszabbításáért sorban álló társaikkal ellenben ráadásul általánosan elégedettek is az internetes szolgáltatásokkal. A piackutató cég szerint a felhasználók mintegy 80 százaléka elégedett az amerikai kormány internetes szolgáltatásaival.

"Sokan adóbehajtónak, vagy törvényhozónak tekintik a kormányt, és nem is gondolnák, hogy hozzávetőleg 53 millióan a kormány webodalai segítségével tervezik meg vakációjukat" - mondta Elena Larsen, a jelentés egyik készítője. A tanulmány szerint a felhasználók többsége elsősorban információszerzésre használja a kormány weboldalait, és az interaktivitást igénylő lehetőségeket csak kevesebben veszik igénybe.

A megkérdezettek több, mint fele válaszolt úgy, hogy felhasználta a kormány internetes szolgáltatásait utazási információk gyűjtéséhez, kutatási munkák elvégzéséhez, űrlapok letöltéséhez, illetve hivatalos kérdések tisztázásához. Minden ötödik megkérdezett a választások során a világhálót is segítségül hívta a könnyebb döntés érdekében. A megkérdezettek 34 százaléka küldött a világhálón üzenetet hivatalos személyeknek, és 16 százalék készetette el adóbevallását online.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
a  
2002. ápr. 05. 05:35 | válasz | #2
Na arrol is megvan a velemenyem aki a netezes kozben donti el kire fog szavazni :D
b  
2002. ápr. 05. 02:09 | válasz | #1
> a választások során a világhálót is segítségül hívta

ezt tenném én is, csak nem tudom eldönteni hova mennyek: a fidesz.hu-ra vagy a mijép.hu-ra, nagy dilemma. :)