A NASA ellenszegül a gravitációnak
2002. március 26. 15:15, kedd
A törvények azért vannak, hogy legyen mit megszegni. Legalábbis a NASA úgy tűnik, így gondolja. Közel kétévnyi várakozás után az űrhivatal Marshall Űrrepülő Központja úgy határozott bemutatja azt a szerkezetet, ami a remények szerint ellent mond a gravitáció törvényeinek. A szerkezet szívében olyan hatás megy végbe, ami gyökeresen megváltoztathatja kapcsolatunkat a természet legalapvetőbb erőivel. Forradalomról beszélnek, nem fejlődésről. Az űrhajók forradalma csak egy csepp a tengerben. Visszatérve a Földre, a belsőégésű motor veszélyeztetett fajjá válhat, melyeket gravitációs meghajtású autók, repülők, liftek váltanak fel.

A gravitációnak ellenszegülés álma hosszú múltra tekint vissza. Ikarusztól kezdve az út sikertelen kísérletekkel van kikövezve, hogy megszabadítsuk lábunk a természet legrendíthetetlenebbnek tűnő törvényétől. A NASA projektje mögött rejtőző csapat azonban azt állítja, erőfeszítéseik a valódi tudományon alapulnak, a NASA pedig 600000 dollárt fizetett, hogy a gépet az ohio-i Superconductive Components Inc. (SCI) külön számukra megépítse. Az SCI high-tech kerámiákra és szupravezető anyagokra specializálódott. A forradalmaknak általában akadnak véráldozatai is, ez sem kivétel. Számos fizikus szerint a projekt elpocsékolt idő volt, az egyetlen dolog, ami nagyot nyom a latban, a NASA szavahihetősége.

A történet elég szolidan kezdődik, egy jó nevű tudományos magazin oldalain. Ott 1992-ben egy orosz fizikus, Jevgenyij Podkletnov közzétette kísérlete eredményét, melyben azt állította felfedezett egy "gravitáció-pajzs" effektust. A cikk szerint Podklentovnak sikerült 2 százalékkal csökkenteni a gravitáció erejét egy kis objektumon, valójában a súlyát csökkentve. 2% nem hangzik soknak, mégis megrengette a tudósokat, hiszen a gravitáció törvénye szent és sérthetetlen. Az orosz írása elég ködös volt, mivel félt, hogy elszipkázzák az ötletét, így senkit sem engedett be laboratóriumába, ennek hatására munkaadója, a finn Tampere Egyetem kiadta az útját. Egy évtizeddel a cikk megjelenése után Podkletnov elmondta, számos ember ismételte meg az általa elért eredményeket, ám senki sem tudott tiszta eredményeket felmutatni. Ezek egyike volt Ron Koczor, a Marshall kutatója, aki két évet töltött Podkletnov kísérletének tanulmányozásával, míg végül feladta.

Az orosz azonban ragaszkodott hozzá, hogy a hatás igen is létrejön, ha megvannak a pontos kísérleti feltételek, Koczor végül úgy döntött profikra bízza a dolgot, 1999-ben meggyőzte a NASA-t, aki megbízta az SCI-t Podkletnov eredeti berendezésének lemásolásával. A részletek vázlatosak ugyan, az alapötlet azonban elég egyszerű. Egy koronggal kezdődik, körülbelül 15 centiméter átmérőjű és fél centi vastag, melyet az orosz titkos receptje alapján szupravezető anyagból készítettek. A korongot -233 Celsius fokra hűtötték és mágneses mezővel lebegtették. Ezután egy elektromos mezővel forgásra késztették. Percenkénti 5000 fordulatnál, ha egy tárgyat helyezünk fölé, az elkezd veszíteni a súlyából. Valamiért ellenszegül a gravitációs erőnek, a trükk a pontosság, ami még az SCI szakértelmével sem könnyű, ám a cég alelnöke James R. Gaines szerint bár egy éves késésben vannak, már nagyon közel járnak ahhoz, hogy a szerkezetet átadhassák a NASA-nak. Gaines technikusai nem gravitációs szakértők, egyszerűen csak megépítették a gépet az előírások szerint, innentől a NASA felelőssége a tesztelés, amit nagy várakozás kísér. A NASA érdeklődése nem elméleti, hiszen még zéró-gravitációs környezetben is fel kell gyorsítani valahogy az űrhajót olyan hatalmas sebességre, hogy az elérje a csillagokat, melyre a hagyományos rakéta technológia képtelen. A Podkletnov hatás szerint hatékonyan csökkenthetnék az űrhajó tömegét, ezáltal csökkentve a gyorsuláshoz szükséges energiát.

Hirdetés

Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
FtranX  
2004. ápr. 28. 03:46 | galéria | válasz | #51
Ez nem konzervativitás kérdése. A tudományos társadalom legfurcsább elméletet is elfogadja, ha kísérletileg sikerül bebizonyítani!
2004. ápr. 25. 22:03 | válasz | #50
No no! Ez a meg nem értett tudós téma sem így van.
Pl: Einstein is csak az akkori geometriai és gravitációs tudásokat ötvözte pár év munkával. Szóval a relativitás elmélet akkor már nagyon a levegőben "lógott", ha nem ő hát más egyk ét év eltéréssel publikáta volna. A zsenialitása abban rejlik hogy átlátta a dolgokat...
Az már kétségtelen, hogy a legforradalmibb elméletek ellen tiltakoznak a legjobban, de persze ez még nem jelent semmit, csak az emberiség és a tudósok konzervitivitását jelzi (Einstein sem fogadta el élete végéig a kvantummechanikát pedig addigra kísérletileg bizonyították)!
2003. szept. 24. 17:16 | válasz | #49
Hozna. Az űrhajót ugyanis fel kell emelni a felszínről pár száz kilométer magasságba. Ez bizony elég jelentős energiát igényel. Ha mér egyszer pályára állt az űrhajó, akkor is hat rá a gravitáció, hiszen kör (vagy ellipszis) pályán tartja valami. Ha csökkentjük a gravitációs erőt, akkor a pálya tágulni kezd, és végül elhagyja a Föld gravitációs terét (tehát ahol nagyobb a Föld tömegvonzása, mint a Napé).
2003. szept. 24. 16:42 | válasz | #48
Úgy gondolom, hogy az utolsó bekezdésben közölt feltevés, hogy a "Podkletnov hatás szerint hatékonyan csökkenthetenék az űrhajó tömegét" árulkodik a közlés komolytalanságáról. A gravitáció csökkentése ugyanis - ha van ilyen - csökkenthetné ugyan az űrhajó SÚLYÁT valamilyen gravitációs környezetben, de nem csökkenthetné viszont az űrhajó gravitációtől független, csak a beleépített anyag mennyiségétől függő TEHETETLEN TÖMEGÉT. Egy stacionárius pályáról történő meghajtásnál, a gyorsításhoz szükséges erőnél azonban ez a tömeg játszik szerpet, nem pedig a helyfüggő súly. Így az űrhajózás szempontjából ez az egész dolog - ha létezik egyátalán is - nem hozna semmit. Jellemző viszont ez a földi viszonyoktól és primer érzékléstől elvonatkoztatni nem tudó gondolkodás.
2002. nov. 07. 18:59 | válasz | #47
Az aspektus 2. része és a kivonatok egy része olvasható, letölthető! Folyamatosan töltjük fel! Ismerkedjetek meg az új térelmélettel, egy logikai megközelítésből szemlélt nagy fraktálrendszerrel! A webla elérhető a www moetrius.hu
Üdvözlettel Moetrius kilép
2002. okt. 25. 17:38 | válasz | #46
Ha hitetlen vagyés nem hiszed el hogy kavicsra lépsz, bár figyelmeztettek, az a Te dolgod, ha nem látod ami előtted van az is a Te dolgod amíg csak Téged érint. Ha viszont mást, sokunkat a nagy Tömeget figyelmeztethetsz, hogy láss! Nyisd ki a szemed! Vedd észre ami nyilvánvaló, tedd félre a hitetlenséged, és próbál a logikus eszedre, a megérzésedre hallgatni! A Gravitáció kulcs a Tér, az energia és az élet megértéséhez, amelyből megértheted, hogy mi miképpen működik, de ha nem akarod hát ne tedd! Majd másoktól megtudod, pedig részt vehetnél az ismeret feltárásában, de ki is hagyhatod a lehetőséget ! A Tér attól még olyan és úgy működik miként az Aspektusban le van írva! A gravitáció sem vonzó hatás, csak a hatáskülönbségi többlet amely a gravitáló testekre a szabad tér felöl a nagyobb sűrűségű anyagmező tömegközpontja felé erőt fejt ki!
Sok más fontosabbat is megtudhatsz, de csak ha nyitott vagy az újra, van hited és képzelő erőd!
Az ősrobbanást felejtsd el! Bizonyítható, hogy téves értelmezés volt a vörös eltolódást a sugárzó objektumok távolodásával magyarázni! A másik kézenfekvőbb megoldás talán túl egyszerű hogy elhiggyék, pedig ez a helyes! A vörös eltolódás oka, a sugárzó objektumokból érkező teljes színkép csillapodó sugárzásnak tekintése, amely miatt a sugárzási energia egy része mindig kivonódik. Ettől is lassul a hozzánk érkező sugárzás valamennyi frekvencián. Egyszerűen a köztes téridőben kölcsönhatásba kerül amelytől az energiája a távolsággal arányosan egyre kevesebb hajtóerővel késéssel érkezik!
2002. okt. 06. 16:46 | válasz | #45
Utánnanézek.. kis türelmet..;-)
Imre  
2002. okt. 05. 22:31 | válasz | #44
Elobb valaszold meg azt a kerdest, hogy mi az elektromagneses, az eros es a gyenge kolcsonhatas. Mar csak azert, mert a gravitacio egy pont ugyanolyan kolcsonhatas. Se tobb, se kevesebb. Az mas kerdes, hogy nekunk jelenleg matematikailag megoldhatatlan problemat jelent a minden merettartomanyban helyes leirasa.
2002. okt. 03. 19:41 | válasz | #43
Üdv.

Ööö.. szooval, én még mindíg azt szeretném kérdezni, hogy mi a gravitácioo..
2002. okt. 03. 19:03 | válasz | #42
A gravitáció egy egyszerű dolog, amelyet könnyű megérteni, de ez a kulcsa az anyagnak az energiának. Az azonosság a lényege, amely a Casimir hatáson alapul. Ha elolvasod az Aspektust, amely 2002 novembertol a Weben lesz és fórum lehetőséggel bír, megértheted, hogy hogy működik az energia, az élet és a gravitáció, azaz mi is a teret kitöltő matéria, az hogyan szerveződik, hogy lesz belőle anyag, hatásidő és összefüggő hatalmas fraktálrendszer
Pécs 2002 okt. 3 Moetrius
2002. okt. 03. 19:02 | válasz | #41
Javítás, A gravitáció a Casimir hatásazonosság térbeli megfelelője
2002. okt. 03. 18:59 | válasz | #40
A gravitáció egy egyszerű dolog, amelyet könnyű megérteni, de ez a kulcsa az anyagnak az energiának. Az azonosság a lényege, amely a Caselli hatáson alapul. Ha elolvasod az Aspektust, amely 2002 novembertol a Weben lesz és fórum lehetőséggel bír, megértheted, hogy hogy működik az energia, az élet és a gravitáció, azaz mi is a teret kitöltő matéria, az hogyan szerveződik, hogy lesz belőle anyag, hatásidő és összefüggő hatalmas fraktálrendszer
Pécs 2002 okt. 3 Moetrius
z.p.e  
2002. ápr. 10. 13:58 | válasz | #39
Einstein tényleg zseni volt,viszont nem csak a felszínét kapargatta a dolgoknak. Volt a számításában egy konstans amit fizikailag nem tudtak magyarázni, neki viszont volt egy felvetése erről,amit később elvetett,a tudóstársadalom is hasonlóképpen elvetette. Viszont napjainkpan a legésszerűbb magyarázatott adja ez az elvetett dolog egy bizonyított és érthetetlen jelenségre.
2002. ápr. 06. 18:24 | válasz | #38
Elolvastam a cikket a NASA web oldalan (ld. awender #34 uzenete). A szerzok konkluzioja az, hogy az eddig elvegzett kiserleteikbol igazabol nem lehet semilyen (sem pozitiv, sem negativ) kovetkeztetest levonni. Ezek utan nem ertem, mire a nagy izgalom?
Rive  
2002. márc. 29. 08:30 | válasz | #37
Ennyire nehéz felfogni, miről írok???

Nem azt vonom kétségbe, hogy az USA mennyire nyomul!

Azt próbálom elmagyarázni, hogy a nyomulásnak a jelenlegi _módszere_ világviszonylatban iszonyatosan veszélyes!
2002. márc. 29. 00:27 | válasz | #36
De eppen igen, az otlet orosz, akit senki az amcsikon kivul le sem futyult, igy odahivtak, megadtak neki minden kellot es a dolog meg lessz csinalva, ez hianyzik europaban, es mashol is, miert nem tamogatta a finn egyetem ahol dolgozott? Ez az amirol beszelek, a legtobb dolog nem az USA-ban lessz megkezdve, de majdnem minden itt van befejezve!
tomcs  
2002. márc. 27. 23:10 | válasz | #35
na eloszoris. tudom hogy nez ki a gravitacios erotorveny klasszikus megfogalmazasa, es ez a modell nem azert van mert baromsag hanem mert az altalunk ismert dolgokat _eleg jol_ leirja. maradjunk akkor a gorogoknel, ok ezt a jelenseget azzal magyaraztak hogy 1 targy azert esik le mert a fold elemhez tartozik, es minden oda tart ahol a termeszetes helye van. es abban a korban az a modell is tokeletesen megfelelt. es voltak olyan tudomanyos dolgok, amiket ennel sokkal elszalltabb jelensegekban fedeztek fel es vezettek le hasznalhato szintre. szvsz nem szabad kizarni hogy sikerult valamit kitalalniuk de a mai viszonyok, a sajto meg a kozvelemeny barmolasa miatt szkeptikusan kell fogadni, az ujsagokat ugyanis nem az erdekli hogy az igazat irjak hanem az hogy hasznuk legyen, 1 zsiros cikk ami rekordpeldanyszamot hozhat megeri megfontolni meg 1 pert meg 1 jo adag karteritest is.
2002. márc. 27. 21:52 | válasz | #34
A hir nem kacsa!

NASA honlapjan angolul a hir:
"American Institute of Aeronautics and Astronautics 1 A IAA 2001- 3364
EXPLORATION OF ANOMALOUS GRAVITY EFFECTS BY MAGNETIZED
HIGH- TC SUPERCONDUCTING OXIDES Glen A. Robertson"

Link: http://www.grc.nasa.gov/WWW/bpp/pdf/Robertson-JPC.PDF
Pheel  
2002. márc. 27. 19:36 | galéria | válasz | #33
Az a vicces ebben az egészben, hogy ilyen erő, hogy gravitációs nem létezik, csak még nem találtak jobb és az emberi agy által befogadhatóbb modelt a tér-idő görbületekre. Szóval a gravitáció törvényét nem lehet megdönteni, mert nem is létezik valójában.
2002. márc. 27. 19:30 | válasz | #32
Én is kérek 200 miliárd dollárt és 2200-ra előállok az örök élet italával,ha nem állok elő akkor nem sikerült :)
2002. márc. 27. 14:47 | válasz | #31
Nem kell minden felvetést csípôbôl elvetni, ne legyünk má' oly nagyra magunkkal, hogy mostmár mindent tud az emberiség a dolgok állásáról, a világmindenségrôl meg minden. (Különben is 42)
**Galileit még meg is égették, pedig persze, hogy igaza volt.**
:o)
Több helyrôl olvasni, hogy amit az utóbbi évtizedekben láttunk "hatalmas" technológiai fejlödés, az kispiskóta ahhoz a forradalomhoz képest, ami itt körvonalazódik szépen lassan. Fogunk mi még itten nagyokat csodálkozni!
----
Az antigrav- dolog meg má' mér ne lehetne megvalósítható? A gravitáció is csak egy energia, még ha MOST még nem is tudja senki pontosan hogyan is működik....
Ja és szerintem Einstein zseni volt, de biztos, hogy csak a felszínét kapargatta a dolgoknak.
Egy régebbi hírben a tudósok megcsinálták, hogy egyazon atom egyszerre két helyen van. (hülyeségnek hangzik de igaz)
Az 5000 rpm meg nem nagy dolog, a vinyóm is gyorsabban pörög.
(hogy hogyan lesz ebbôl a dologból használható kütyü az meg már nem csak a tudósok, hanem a mérnökök dolga...

sci-fi rulez! Pláne, ha benne élünk! :o)
Pöty  
2002. márc. 27. 14:03 | válasz | #30
A meg nem értett tudósokról csak annyit, hogy a legtöbb magyar tudós is külföldre adja el a tudományát mert itthon le sem szarják. Pedig nem kis dolgokat találnak fel. Aki nem hisz az efféle tudományos eredményekben az meg művelődjön egy kicsit. Amit az iskolában tanulsz pl: Bór féle atommodell azt a XIX. század elején találták fel, de ugye ezt most tanulod. Azóta kicsit felgyorsult a tudományos élet és elég sok törvény megbukott!! A mai tudományos szemlélet kicsit más mint ami a köztudatban benne van !
2002. márc. 27. 11:43 | válasz | #29
KACSA MAGAZIN :-)))
2002. márc. 27. 11:41 | válasz | #28
Hehehe. Akkor ezt az oldalt nézzétek meg:

http://mpt.selfexpression.com/getinvolved/pdv.html

Innen is a products az érdekesebb :)
Azért kíváncsi vajok, ki akkora barom, hogy befektessen hozzájuk ...
Már a cég neve se piskóta Gravity Controll !!!
Kelta  
2002. márc. 27. 09:52 | válasz | #27
Az a gond ezzel,hogy a NASA nak sok sok zsozso kell az egyéb dolgaihoz pl:Mars:))
Ezért néha felröppent ilyen marhaságokat,aminek nyilván komoly alapja van,mert szerintem igen komoly kutatások folynak ez ügyben,de azt nem fogják nyilvánosságra hozni:))
Ezért kitalálnak ilyen sületlen történeteket,hogy lássák .ök aztán dolgoznak....600ezer dollár???nevetséges...az egy komoly kutatásnál semmire se elég...porhintés az egész.
FloatR  
2002. márc. 27. 09:44 | válasz | #26
tomcs: ne legyél már ennyire értetelen. Nyilván a földröl való felszállás energiaigényének csökkentéséröl szól a dolog.
Bunny  
2002. márc. 27. 09:40 | válasz | #25
Eltekintve a konkrét cikktől azért valamit jó lenne ha belátnál. A világot megrengető dolgok 99%-a egy "meg nem értett tudós" fejéből pattant ki.
Ez van.
2002. márc. 27. 09:16 | válasz | #24
Szerintem kamu az egész. Nem hülye filmben vagyunk, ahol a magányosan dolgozó meg nem értett tudós egyedül feltalál valami világrengetőt. Amit persze az ultraprofi SCI-nek évekbe tellett utánacsinálni. Meg aszongya: "orosz titkos receptje alapján"... na ne már, baromi egyszerűen kielemezhető minden anyag, nincs olyan, hogy titkos összetétel... ez is pongyola fogalmazás: "ha egy tárgyat helyezünk fölé"- talán azt is lebegtetjük fölötte? Vagy oda van rögzítve valamihez? Akkor meg hogyan mérik a súlyát? És csak a tárgy súlya csökken, vagy a tartószerkezeté is, hiszen a fölé lóg a korongnak. Vagy, ha nem lóg fölé, akkor a tárgy csak azon részeinek csökken a súlya, ami a korog fölött van, vagy az egésznek? ...ez az egész cikk teljesen Mai Nap stílusú igénytelen bulvárhülyeség.
2002. márc. 27. 08:42 | válasz | #23
Kedves tomcs az űrben is vannak gravitációs hatások, csak sokkal gyengébbek a távolságok miatt.
Rive  
2002. márc. 27. 08:30 | válasz | #22
Enterprise, ez éppenséggel nem a te véleményedet támasztja alá.

1. Honnan is jött az eredeti ötlet? Hol valósították meg először?

2. Már megint nem _együtt_ dolgozzák ki a dolgot, hanem _csak_ a NASA... Akár sikerül, akár nem, innentől kezdve hatalmas tudománypolitikai botrány lesz belőle.
NasaTm  
2002. márc. 27. 08:07 | válasz | #21
A fenysebeseget is megdontotek megis fiokba kerult. Ki erti ezt ? Ergo a relativitas elmeletel is hibak vannak.
tomcs  
2002. márc. 27. 02:45 | válasz | #20
jajj de lyo hozzaszolasok... eloszoris az urben legyen gravitacio... aaaaah... de lyo vicc :D
erdekelne bovebben hogy mirol szol pontosan a kiserlet de ha a hatasmechanizmust meg ok se ismerik akkor kepzel7itek mi jut ki ebbol az egeszbol a sajtonak.. amugy csak kiserletezgessenek nyugodtan, nem elbaszott penz, ad6nanak tobbet is, szvsz tobb penzt csesznek el folosleges dolgokra mint amennyit ilyen jellegu kutatasokra. vegulis anno a gorogok meg azt hittek hogy ket darab magnes "szeretkezik" (ez komoly, valami ilyen szavuk volt ra) mostanra meg milyen jol rajottunk hogy mi miert is van.. vegulis az a mervado hogy felev mulva is hallunk meg rola vagy eltunik a sullyesztoben mint barmi mas nephulyito orokmozgo
gy  
2002. márc. 27. 02:24 | válasz | #19
"a gravitáció törvénye szent és sérthetetlen"

Ekkora baromsagot is regen hallottam. A hulye is tudja, hogy a gravitacio valtoztathato. Csak a modszerre nem jott meg ra senki. Ez a kiserlet, ha sikeres, akkor csak ezt bizonyitja. A gyakorlati alkalmazas meg igencsak messze van meg.
2002. márc. 27. 02:05 | válasz | #18
RIVE! Ha errefele jarsz, eppen ez az amirol beszeltem! Itt az USA-ban oruletes dolgok tortennek, csak sok mindent a fiokban tartanak meg nem muszaj elovenni, ez nem trefa, ezt nehez megerteni meg nekunk magas szakepzetteknek es igen iskolaztatott szemelyeknek is, itt oruletes a sebesseg es most szeptember 11. - ota a dolgok legalabb ketszer felgyorsultak... hidd el ez harmadik generacio, meg legalabb 2. generazio ujabb es szeduletesebb dolog var bejelentesre, hogy mikor az sajnos nem a mi hatalmunkban van...
anonym  
2002. márc. 27. 01:56 | válasz | #17
ejj..ez mind szep es jo...bar ha engem kerdeztek en pont az ellenkezojet kutatnam, hogy abban a ruhes urben ahol nincs gravitacio, LEGYEN!!!..ugy mint a jo kis Star Wars-ban:)))
Draco  
2002. márc. 27. 00:11 | válasz | #16
Na most azt tudni kell hogy attol hogy a kiserlethez -233 fok kell meg nem jelenti azt hogy az esetleges gyakorlati alkalmazashoz is. Mivel ha ez letezik akkor a cikk szerint meg maga a tudos se erti hogy hogy mukodik ezert csak az elso mukodo kiserletekig kell fentartani ezt a homersegletet miutan megertettek a hatasmechanizmust mar lehet mas modszerekkel kiserletezni. De amig meg azt se tudjak hogy hogy letezhet ez egyaltalan....
fucker  
2002. márc. 26. 22:48 | válasz | #15
csak nem témahét?
tomcs  
2002. márc. 26. 21:50 | válasz | #14
"A Podkletnov hatás szerint hatékonyan csökkenthetnék az űrhajó tömegét, ezáltal csökkentve a gyorsuláshoz szükséges energiát."
na ezt se igazan kellett volna. nem tom honnan szarmazik az anyag, de az ilyen osszegzomondatokat ne az irja mar meg aki nem tudja mi a kulonbseg a tomeg es a suly kozott. egy test tomegenek az egvilagon semmi koze ahoz hogy van-e egyaltalan gravitacio es az mekkora
Darius  
2002. márc. 26. 21:26 | válasz | #13
A -233 Celsius fok tényleg nagyon hideg, de az űrben még ennél is hidegebb van és az űrhajók mégis kibírják... A kozmikus háttérsugárzás 5 Kelvin, azaz az űrben mindenhol -268 Celsius fok van.
2002. márc. 26. 21:11 | válasz | #12
http://index.hu/politika/kulfold/gravitacio/
pascal  
2002. márc. 26. 19:00 | válasz | #11
Jaja! Váratlan halálozások lesznek ha a repülő autóval kecsegtetnek :)
[Cifu]  
2002. márc. 26. 18:40 | válasz | #10
Jah, csak azt ne feledjétek, hogy:
1.: -233 Celsius fok _nagyon_ hideg, a sima szénacél ilyen hőmérsékleten teljesen szétpusztul. Ráadásul ezt a hőmérsékletett huzamosabb ideig kellene elviselni a szerkezetnek...
2.: A felhasználásnál aligha hiszem, hogy az űrhajóhajtómű a lényeg. Éppen hogy a lakóegyszégekben az állandó gravitáció megteremtése lehet az igazi cél. Egyfelől a tartós súlytalanság túlságosan is károsítsa az emberi szervezetett, másfelől ezálltal meg lehet oldani, hogy akár 10 G-s gyorsulás közben is állandó 1 G hasson az űrhajósokra. Ez utóbbi értelme az, hogy a jövő űrhajói akár egy-két óra alatt is megtehetnének olyan utakat, mint a Föld-Hold, ami az Apollo-sorozatnak még 3 nap volt...
Cheky  
2002. márc. 26. 18:39 | válasz | #9
...csakhogy nem fogja engedni!
_joco  
2002. márc. 26. 17:13 | válasz | #8
Navegre! Az oljamaffia pedig mostmar elhuzhat a halal muszerere!
2002. márc. 26. 16:48 | válasz | #7
Szerintem mar Rosswell ota ezzel kiserleteznek :) marmint akkor egy veletlenul leesett ...
Csatti  
2002. márc. 26. 16:30 | válasz | #6
Ok, tegyuk fel, hogy mukodik. Akkor mar csak egy baszott nagy korongott kell akasztani az urhajokra, ami 5000-el porog -233C fokon. Hmm, marha jol nezhet ki. :)
Andras  
2002. márc. 26. 16:08 | válasz | #5
A NASA-nak mostanában elég rosszul megy, szóval szerintem nem reklámoznák ezt a cuccost, ha nem működne.
Andras  
2002. márc. 26. 16:08 | válasz | #4
A NASA-nak mostanában elég rosszul megy, szóval szerintem nem reklámoznák ezt a cuccost, ha nem működne.
b  
2002. márc. 26. 15:51 | válasz | #3
> A törvények azért vannak, hogy legyen mit megszegni.

jaj, ezt nem köllött vóna.
Laci73  
2002. márc. 26. 15:48 | galéria | válasz | #2
A hír nagyon sok bizonytalan elemet tartalmaz. Meg nem értett tudóstól kezdve a slágertéma szupravezetésig...
radical   2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó
2002. márc. 26. 15:37 | galéria | válasz | #1
Nabazze ez a nem semmi. Bár április elseje sincs messze...