Apple Creative Event 2002
2002. március 27. 13:48, szerda


A hétórás buszozás következtében fellépő enyhe hátfájás, az évszakhoz képest kifejezetten barátságos idő, és két (nagyon finom!) sajtos-szalámis szendvics: Prágában vagyunk, az Apple által rendezett Creative Event-en. A CE most már hagyományosnak mondható, hisz tavaly a mi szépséges székesfővárosunkban került megrendezésre ez az elsősorban a kelet-közép európai piacra koncentráló konferencia, melyen az idén (is) szerencsénk volt részt venni. Az alábbiakban eme három, az Apple termékei, és az azokon futó alkalmazások jegyében eltelt közel három napnak a tapasztalatait szeretnénk megosztani veletek.

Az ACE tulajdonképpen csak március hatodikán kezdődött, de mi már egy nappal korábban korában ott csücsültünk a prágai Konferencia Központ közvetlen szomszédságában található Holiday Inn-ben. Az ok: másnap nem csak az Apple tájékoztatta a nagyérdeműt, hanem a Handspring is bemutatót tartott az összegyűlteknek. A Handsping pedig (aki még nem hallott volna róluk) pedig nem más, mint egy viszonylag fiatal cég – 1998-ban alakultak – akik mára a személyi kommunikációs/ kéziszámítógép piac egyik vezetőjévé, és legnagyobb újítójává nőtték ki magukat. A Handspring bemutató középpontjában új termékük, a Treo állt, melynek régiónkban történő forgalmazását épp aznap jelentette be a cég.
A Treo egy nagyon dizájnos kis kompakt kommunikátor, mely a mobiltelefon és a kéziszámítógép jellemzőit egyesíti magában web-böngészéssel, valamint szöveges üzenetek kezelésével kiegészülve. A Treo kis méretű, alig hosszabb egy átlagos mobiltelefonnál – bár azoknál jóval szélesebb. Súlya csupán 147 gramm, és ebben a kicsi eszközben – felnyitható fedelének köszönhetően – egy viszonylag nagyméretű képernyő is elfér. A szerkentyű újratölthető teleppel, valamint egy praktikus tekerőgombbal is rendelkezik, mellyel egykezes használata is lehetővé válik- ez utóbbit rögtön ki is próbáltuk, és valóban nagyon jól el lehet vele lenni, tényleg nincs szükség mindkét kacsónkra a gyakrabban használt funkciók eléréséhez. Kezelése meglehetősen egyszerű, több ezer bejegyzéses adatbázis képest tárolni, és ezzel alaposan megkönnyíti a felhasználó dolgát hívás/ hívásazonosítás-ügyileg. Hozzáférhetünk vele a nethez is, méghozzá a Handspring (díjnyertes) Blazer böngészőjén keresztül, mely kifejezetten kommunikátorokra lett optimalizálva. A Blazer ráadásul még gyors is, korrekt hozzáférést biztosít szinte bármilyen netes oldalhoz (persze a flash-es huncutságokkal azért még ő sem boldogul el), nem csupán azokhoz, melyek kizárólag mobil hozzáférésre lettek tervezve.

A Treo ugyancsak tartalmazza még a szabvány Palm OS jellemzőket, mint az asztali géppel való e-mail kliens szinkronizálás (például a Microsoft Outlokkal, vagy a Lotus Notes-szal), illetve a több ezer Plam OS alkalmazással való kompatibilitást. A Treonak két változata is létezik: a Treo 180 beépített billentyűzettel rendelkezik, míg a 180g típusjelű modellről ez lemaradt, és a hagyományos, Palm OS-ben már megszokott Graffiti kézírásfelismerést használja. A Handspring ígéretei szerint hamarosan (májusban) egy harmadik modell is kapható lesz majd, ezúttal színes kijelzővel. Mindent összevetve a Treo egy nagyon jópofa kis szerkezet, a bemutató után felmerült bennünk a gondolat, hogy mi lenne, ha eltennék emlékbe egy kis aranyost - sajna visszakérték.

Miután könnyes búcsút vettünk a Treotól, következett látogatásunk igazi célja: az Apple kétnapos termék és alkalmazás bemutatója. Nagyon jó lenne, ha most az írhatnám hogy "Rengeteg újdonságot jelentettek be, és vinnyogva kapartuk a falat a sok érdekesség láttán", de ez nem így volt. Az Apple Creative Event nem a bejelentésekről szól, inkább amolyan kötetlen, workshop jellegű beszélgetés gyártó és felhasználó között, ahol mindent megnézhetsz, megfogdoshatsz és kipróbálhatsz. Az Apple bemutatójának rivaldafényében – természetesen – a vadiúj iMac állt. Mivel az új gépről korábban már olvashattatok nálunk a MacWorld Expo kapcsán, nem akarlak titeket technikai részletekkel untatni, vessünk inkább egy pillantást a masina mögött meghúzódó gyártói/tervezői filozófiára, illetve a személyes tapasztalatainkra.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2002. ápr. 08. 12:03 | válasz | #18
Hát nemTom ... inkább az avokádó mint a jonathan :)
adg  
2002. ápr. 07. 15:58 | válasz | #17
ddgfhgfhgf
2002. ápr. 03. 13:03 | válasz | #16
"mondjuk nyílt titok, hogy a windows eredetileg macOS koppintás volt, mégha Billy bácsi tagadja is,bár Jobséknak sem kell a szomszédba menni ötletlopásért, ugyebár ők a Xeroxtól "nyúlták le"..."
Szépek ezek a városi legendák!!! :)
Na most BG-nek az ötletet a saját grafikus rendszerhez tényleg az Apple Desktop adta, ezt nem is tagadta.
Viszont mind a Windows, mind az Apple rendszerek fejlesztésében részt vett pár mérnök abból a "bizonyos" csapatból.
Az a "bizonyos" csapat pár évig fejlesztett valami grafikus interfészt egy a Xerox által létrehozott laboratóriumban. Aztán mindenkit szélnek eresztettek mert (állítólag) haszontalanak találták a dolgot :)
A lényeg az, hogy mindannyian valamilyen számítástechnikai céghez kerültek, ahol az adott cégnek kezdtek el hasonlót fejleszteni.
Ha jól emléxem nem az Apple-é volt az első ami elkészült, de hol van ma már a többi cég????
2002. ápr. 02. 10:01 | válasz | #15
Viszont már nem annyira user friendly mint a 9.x rendszerek. Akárhányszor futottam bele valami problémába, a Mac help általában pár szóval lerendezte, és a "keresd meg a rendszergazdád" mondattal zavart el mindig. Elég anyázós hangulatot keltett. Emellett van még benne pár bug, ami nagyon zavar, és sok hiányzik a 9-bôl megszokott dolgokból. A Dock idegesítô, a gui lassú, DE tényleg stabil. Nekem össz-vissz 1 kernel faliure-öm volt eddig (mondjuk nem is használom mindennapi munkára).
light  
2002. ápr. 02. 01:07 | válasz | #14
osx egy nagyon jo es nagyon stabil rendszer, most is azt hasznalom a macen itthon, de sajnos egy eros G4es igencsak elkel ala... azalatt nagyon lassu.

a bsd alap szerintem nagyon jo van. csak a gui lassu igazan.
2002. ápr. 02. 00:57 | válasz | #13
Naná hogy láthatták, elég sokáig volt kint public beta-ként, hogy legyen mibôl ötleteket meríteni....

Mondjuk nem vagyok elragadtatva a Unix alpjától, eddig mindig örültem hogy nem kell DOS-al találkoznom, most meg már ebben is ott a prompt...
liquid  
2002. márc. 31. 20:46 | válasz | #12
A jelenlegi mac oprendszereket elnézegetve meg mondjuk az jut az ember eszébe, hogy ezt billy fiúék is láthatták, mielőtt nekiálltak volna xp-t csinálni... :-)
Att  
2002. márc. 31. 20:40 | válasz | #11
Nem tudom, most lehet,sokan fognak anyázni, de hozzátéve, hogy a macOS X-et nem ismerem, de a korábbi verzióktól nem vagyok elszállva...
(mondjuk nyílt titok, hogy a windows eredetileg macOS koppintás volt, mégha Billy bácsi tagadja is,bár Jobséknak sem kell a szomszédba menni ötletlopásért, ugyebár ők a Xeroxtól "nyúlták le"...)
2002. márc. 29. 17:10 | válasz | #10
Valmivel 100k fölött van az ára- legalábbis informácioim szerint.
2002. márc. 29. 16:04 | válasz | #9
Mennyibe kerül itthon egy iPOD?????
2002. márc. 29. 10:26 | válasz | #8
Aki egyébként eddig csak képen látott iMac-et, az ugorjon le az egyik Apple kereskedésbe, meg lehet nézni és ki lehet próbálni ôket.
A mammutnál (retek utca) és a nyugatinál (nagy ignác utca) biztos van, és mindkét helyen elég segítôkészek :)
Az iPod is megér egy misét, érdemes meghallgatni hogy szól az a kis dög.
Mindenesetre jobban mint a MD lejátszóm. :(
liquid  
2002. márc. 28. 22:37 | válasz | #7
Nost méééér, szerintem nagyon is aranyos. :-) Élőben tényleg gusztán néz ám ki, pláne ha mellette van a két kis dizájnos gömbhangszórója is. Nekem speciel az egyel korábbi, neonszínű imac dizájn nem teccet, szóval ízlések és pofonok...
2002. márc. 28. 21:47 | válasz | #6
Ha csak annyiba kerülne, mint az amerikai ár * 280 biztos többen vennék itthon is.
Csakhát ÁFA, vám, szállítás...
Nem a Mac a nagyon drága, csak sajna nem keresek dollárban és az USA-ban. Fôleg nem amerikai fizetést.
2002. márc. 28. 15:52 | válasz | #5
eleg idiotan nez ki, mint egy fel almaba szurt rozsdas szeg es azon a monitor. letisztult forma. hehe, ez vicces. Nem szokasom fikazni, de ez tenlyeg gagyi.

A gep valoszinuleg nem piskota elfogadnek egyet. A laptopojaik viszont jol neznek ki.
2002. márc. 28. 09:21 | válasz | #4
szerintem a palm/ipaq stb legnagyobb problémája az adatbevitel kérdése. Egyszerűen lehetetlen pár betüs, néhány szavas jegyzeteken kivul bármit belevésni, annyira körülményes, még kézirásfelismeréssel is.
b  
2002. márc. 28. 02:06 | válasz | #3
igen, abszolút. :) a cikk nagyon kellemes és olvasmányos, csak mivel mekintosokról is szól kénytelen voltam valami csúnyát írni. :)
liquid  
2002. márc. 27. 18:10 | válasz | #2
Remélem komolyan gondoltad azt a szmájlit a végén, mert semmi politikai felhang nem volt benne... :-)
b  
2002. márc. 27. 14:26 | válasz | #1
> a mi szépséges székesfővárosunkban

fú, ezek a jobboldali felhangok így a választások közeledtével. hát nem tudom. :)