Óriások csatája: A SUN pert indított a Microsoft ellen
2002. március 11. 16:34, hétfő
A SUN Microsystems a napokban pert indított a Microsoft ellen többek között a társaság Java szoftverének kezelése miatt, és amennyiben megnyeri azt, a cég akár 1 milliárd dolláros kártérítést is kaphat.
Hirdetés
A perrel a SUN egyes hírek szerint a Microsoft Internet Explorer forráskódok, illetve a Windows operációs rendszer, és a magasabb szintű Microsoft szoftverek közötti interfészek nyilvánossá tételét is el szeretné érni. A társaság egyik fő célja mindezek mellett, hogy a bíróság előzetes végzésben kötelezze a Microsoftot a Java Windows XP-be, illetve Internet Explorerbe építésére.
A SUN Microsystems által, a kaliforniai San Jose-ban bejegyeztetett per kibővíti a Microsoft ellen irányuló szövetségi, és állami antitröszt pereket, amelyek elsősorban az Internet Explorer, és a Netscape webböngészők esetére összpontosulnak, a szerver operációs rendszerek hasonló kérdéseit azonban nem érintik.
Michael Morris, a SUN jogi képviselője elmondta, a társaság megpróbálja meggátolni, hogy a Microsoft az operációs rendszerek terén fennálló monopól helyzetével visszaélve saját szoftvereit az internet kötelező tartozékává tegye, "és a társaság által felügyelt pontokat állítson fel az internet elérésben". Mint Morris elmondta, a SUN a .Net Windows-ból való eltávolítását szeretné elérni. "A Microsoft a .Net rendszert arra akarja felhasználni, hogy a PC operációs rendszerek piacán fennálló vezető pozíciójával visszaélve kibővítse monopóliumát minden internetes eszközre és szoftverre" - áll a SUN vádiratában.
"Jó lenne már túljutni ezeken a kérdéseken, amelyek döntő többségében a tavaly lezárt per kapcsán már megállapodás született" - mondta Jim Desler, a Microsoft egyik szóvivője. "Sajnos az ilyen pereskedéseknek a szoftverfejlesztők, és a felhasználók látják kárát."
A Microsoft a Java kérdésében minden felelősséget a SUN-ra hárít: "A Windows felhasználók milliói nap, mint nap könnyedén érik el a Java technológiát. A Java technológia széleskörben elterjedt, és azok a felhasználók, akik nem fogadják el, nem a Microsoft tettei miatt döntöttek így, hanem a SUN saját hibái miatt" - mondta Desler.
"Office: mondd meg, kérlek, miért nincs az MS-féle office-programok egyikében sem korrektül kidolgozva a UNIX alatt írt szövegek olvashatósága? Vagy a korábban elég elterjedtnek számító TeX formátum támogatása? Hm?"
Szerinted? Teljesen egyértelmű. A Microsoft nincs ráutalva, hogy támogassa őket, mivel ő a piacvezető. Bezzeg a konkurencia vígan olvassa a .doc, .xls, stb formátumokat! Persze csak annyira, amennyire meg bírták fejteni a struktúráját. :-)))
>> Nem valaszoltal az IE nem szabad Java muszaj dologra
Írtam: >> Ez a 'pereljünk be mindenkit, akit lehet' játék sem szép Ez szerintem elegendő válasz.
A forráskódok ügyében az előző hozzászólásom harmadik pontja továbbra is érvényes.
Az állami monopolizmus ellenszere a közvélemény - ez odakint sokkal nagyobb hatalmat jelent, mint itthon. Vietnam idején - kis túlzással - elegendő volt.
Az, hogy az MS a kezdeti '95, '98 híres instabilitásától eljutott a mai PC rendszereik szintjére, valamint, hogy beindították a számítógépes biztonság fokozását előirányzó programjukat, közvetlenül az alternatív rendszerek terjedésének - és tulajdonságainak - a következménye. Mindezeket sokkal olcsóbban el lehetett volna érni, ha az említett célokat már a kezdet kezdetén figyelembe veszik, és ennek megfelelően tesztelik a rendszereiket. Egy ekkora programtervezési hibát mifelénk minden oktatási intézményben egy hatalmas karóval szokás honorálni: nem tudom, ezügyben odakint milyen a helyzet. Az, hogy mennyire tartanak az alternatív rendszerek előretörésétől, lemérhető azon, hogy mennyire támadják őket. Az pedig, hogy ez a támadás nem a törvényhozáson keresztül történik, állami segédlettel, a jelenleg folyamatban levő pereknek köszönhető. Bár, erre is voltak/vannak kísérletek: az EU-ban folyamatosan forszírozzák a szerzői joggal kapcsolatos kívánságaikat - amik a felhasználók totális jogfosztását jelentik -, és az USA-ban is van egy törvényjavaslat, ami az open-source rendszerek kinyírását jelenti. Tisztességes eszközök?
Office: mondd meg, kérlek, miért nincs az MS-féle office-programok egyikében sem korrektül kidolgozva a UNIX alatt írt szövegek olvashatósága? Vagy a korábban elég elterjedtnek számító TeX formátum támogatása? Hm?
>> A torteneszek szerint nem.
Elég durva csúsztatás összehasonlítani az MS elleni támadásokat az orosz helyzettel. Gratulálok annak, aki ezt le merte írni. Jó vastag csizmatalpat lehetne csinálni az arcbőréből.
Amire az általad idézett részlet céloz, arra sokkal élőbb párhuzam a századeleji szicíliai maffia: a helybelieknek ők biztosították a munkát, az előrelépés lehetőségét, az élelmet. Valahogyan mégse tekintjük őket pozitív szereplőnek, mert egyszersmind gondoskodtak a totális kiszolgáltatottságról is.
Azon, hogy a távközlési monopólium megszüntetése után ugrásszerűen javult a szolgáltatás minősége, nem változtat semmit, hogy ki mennyit fizetett ilyen-olyan állami tisztségviselőknek. Vagy közgazdászoknak, publicistáknak.
Ugye nem gondolod, hogy valaki azokon az XT-ken meg 286 meg 386 okon valami jobbat tudott volna csinalni, hogy az meg mukodokepes legyen is. A PC az kisgep volt mindeg, es mint minden kisgep ossze vissza rogyott amikor csak tehette. Igy volt ez a Macintoshal is meg az Amigaval is, meg minden masik geppel. Unixot irtak rajuk (de nem lehetett alkalmazni mert tul lassuak voltak a gepek es tul sok memoriara volt szukseg), ahogy a hardver fejlodott ugy a Microsoft termekei is csiszolodtak, itt van az egessz mese, Linux jol jott biztpossan, hogy meggyorsitotta a dolgokat, de nem hiszem, hogy semmi konkurencia nelkul is az MS oriasikat javitott volna a termekein, mert amit ok akarnak (Bill Gates szemelyessen), az elerhetetlen ez nelkul, Billy pedig nem hulye. Mond meg kerlek ki az aki zavarja oket, hogy fejlesszek az Officet (amikor itt nincs is konkurenciajuk), vagy miert dobtak piacra olyan szoftvert ami meg senkinek sem volt, Ja igen ha nem tudod 1998-ban leptek be az OLAP piacra es most 2001 ben piacvezetok lettek, pedig itt Oracle es IBM uralkodott, ok nagyon visszaestek, az MS Szerverszoftverje jelenleg a legjobban fejlodo, pedig world class minosegu es sebessegu termekekrol van szo, ezt a piac is tudja ertekelni ezert is novekszenek evi 30 - 40% a szerverpiacon, nemely esetekben sott 100%+ is. Hol van itt az Oracle, nem beszelve, hogy az Oracle adatbazis kereken ketszer annyiba kerul mint az SQL Server, es a futtatasi koltsegek meg meg tobb mint duplak, emelett lasabb (stabilitasi gondjai ugyan nincsennek, de itt sem jobb az SQL-nel, ami a biztonsagot illeti, az pedig rohelyessen vegzodott, ugyanis Larry Ellison bejelentette, hogy az Oracle UNBREAKABLE, aztan pedig csak ugy viccbol feldurtak mint a sz.rt egy kozonseges puffer tultoltessel :)) UNBREAKABLE - alaphiba volt benne. Persze az SQL nek is valoszinuleg vannak hasonlo gondjai, de 2x olcsobb 2x gyorsabb, 3x jobban tamogatott es 10x gyorsabban fejlodo szoftverrol van szo, a jovo egyertelmuen az ove, itt meg a birosagok sem csinalhatnak semmit. Kepzeld el egy 32 procis szerver ara kb 100.000 dollar! Az Oracle license erre a gepre minimum 1.2 millio dollar - es akkor Larry Ellisonnak van pofaja az Open Sourcerol dumalni. Ugyanez SQL Serveren Billynel (aki torkaszakadtabol azt dumalja, hogy a szoftvernek draganak kell lennie) csak 500.000 dollar! Ki itt a hulye? Ja ne beszeljunk arrol, hogy SQL Servere valo alkalmazas fejlesztesek legalabb 2x olcsobbak, az OLAP rendszerrol meg ne is beszeljunk.
Egyetertek! Egyedul hala Istennek az Attorney General (most Bush kormanyzataban) konzervativ pasi aki nem eppen Microsoft ellenes, most inkabb az aprolek ugral, na de ha igy fojtatjak az MS-t csak megerositik, mert megolni nem tudjak, ami pedig nem ol meg az csak erosebbe tesz, az Oracle-rol es Larry Ellisonrol pedig nem erdemes dumalni, marhabb gazenbert nem igen hordott meg a Fold!
Rive: "A 'kopott komcsi duma' alapján szedte szét az USA kormánya az említett monopóliumokat. A többi a történészekre tartozik. Szerintük megérte."
A torteneszek szerint nem.
The Soviet state punished "economic crimes": entrepreneurial actions that went against the central plan and resulted in "excess" profits. It didn't matter that the public need for food, clothing, and liquor could only be served because a few heroes were willing to take the risk of prosecution. The will of the bureaucrat was all that mattered, especially in punishing political enemies of the regime. The kangaroo court harassing Bill Gates and Microsoft is the same: state thugs muscling a man for serving consumers...." http://www.mises.org/fullarticle.asp?control=77&month=2&title=Economic+Crime%3F&id=3
ez targyalja a trosztellenes torveny eredetet es a Standard Oil ugyet: Antitrust's Greatest Hits - The foolish precedents behind the Microsoft case http://reason.com/0111/fe.dk.antitrusts.shtml
esetleg ide is erdemes benezni, kulonosen annak aki tudja ki volt Ayn Rand: http://microsoft.aynrand.org/
Ugyhogy a torteneszek szerint nem erte meg. Viszont az USA elozo elnokenek, a "tisztessegerol" elhiresult clintonnak igen. Te nyilvan ugy kepzeled, hogy a politikusok onerdekuket figyelmen kivul hagyva mindig az emberiseg javat akarjak... Hadd emlekeztesselek, hogy a Sun 3 millio dolcsit a Project Sherman-ra, hogy valahogy ravegye az allamugyeszseget(DoJ) az MS piszkalasara. Nyilvan mert a tularazott ocskavasa a piacon nem allja a versenyt. Az Oracle is tobb szazezer dollart adott clintonnak - biztos azert mert annyira ert az adatbazisokhoz, igaz?
Ja es tevedesek elkerulese vegett a foallamugyeszi pozicio (attorney general) nem a fuggetlen biroi testulethez tartozik, hanem az elnok altal kijelolt politikai pozicio.
Nem valaszoltal az IE nem szabad Java muszaj dologra, se, hogy mit szolsz a kovetkezohoz: Az MS dolgozott 15 evet, hogy megirja a Windowsot (ami kb. 7 milliard dollarjukba kerult), most valaki kinyitja a kodot (ha az MS tenne ezt onszantabol akkor OK, mert ok ugy dontottek), de ha valaki rakenyszeriti oket akkor az nagy baj - Holnap pedig Joskabacsi kiadja a Joska Windows 1.0 (az MS-kodon alapozva) es egy budos vasat sem koltve el a fejlesztesre, elkezd penzt keresni rajta. Rendben van e ez igy. Ha valaki nem tudja, akkor pl. a Linux kernelt Linus Torvalds open sourcenak csinalta mindjart a kezdetben, a disztribuciok tobbi nagy resze pedig az AT&T lab. problemainak idejen, a Unix fejlesztoi eltavolitottak a Copyright sztringeket a sourcebol es amit csak birtak az USA egyetemjeire kuldtek, hogy ne hogy odavesszen a Unix, ezt utanna a Berkley Systems Unix neven ismert disztribuciobol szarmazik, tehat egy szpecifikus dolog miatt lett open source. Viszont nem engedheti meg az emberiseg, hogy valaki rakenyszeritsen valakit, hogy a forraskodot kinyissa, mert ha igy lessz akkor az ALLAM MONOPOLIZMUSAROL beszelunk es ez mindenkeppen torvenytelen aktus lenne es akar az eddigi civilizacio alapjait is veszelybe vihetne.
Hát most inkább ne mondjam meg, hogy mi vagy! Ez nem a Windows gyengesége! Ez minden programozási nyelv leírásában benne van. És amúgy sem a Windowsról, hanem a Java-ról írták.
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
Húúú micsoda okfejtések!!! Már kezd áltudományos magyarázkodásba áthajlani az egész!
Mára már szinte minden valamire való site tartalmaz Java elemeket(api-k,scriptek) és ha egy ilyenre tévedsz az új XP-del az egyből figyelmeztet, hogy ha élvezni szeretnéd az oldal szolgáltatásait akkor letölti neked a Java VM-et.Nem egy nagy idő és csak egyszer kell (Msjavx86.exe 5,5MB).
Egy kis érdekesség a végére (mindenki megtalálhatja a teljes szöveget a Windows könyvtárában a License.txt fájlban)
"...8. MEGJEGYZÉSEK A JAVA TÁMOGATÁSRÓL. A SZOFTVERTERMÉK TARTALMAZHAT A JAVA PROGRAMNYELVEN ÍRT PROGRAMOK HASZNÁLATÁT BIZTOSÍTÓ RÉSZEKET IS. A JAVA TECHNOLÓGIA NEM HIBATŰRŐ RENDSZER, ÉS NEM ARRA TERVEZTÉK VAGY GYÁRTOTTÁK, ILLETVE NEM ARRA SZÁNTÁK, HOGY HIBAMENTES MŰKÖDÉST IGÉNYLŐ VESZÉLYES KÖRNYEZETBEN ON-LINE VEZÉRLŐBERENDEZÉSKÉNT HASZNÁLJÁK VAGY ILYEN CÉLRA FORGALMAZZÁK. ILYEN VESZÉLYES KÖRNYEZETNEK MINŐSÜLNEK TÖBBEK KÖZÖTT AZ ATOMERŐMŰVI LÉTESÍTMÉNYEK, A REPÜLŐGÉPEK NAVIGÁCIÓS VAGY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZEREI, A LÉGI FORGALOMIRÁNYÍTÁS, A KÖZVETLEN ÉLETMENTŐ BERENDEZÉSEK VAGY A FEGYVERRENDSZEREK, MELYEKBEN A JAVA TECHNOLÓGIA HIBÁJA KÖZVETLENÜL HALÁLESETHEZ, SZEMÉLYI SÉRÜLÉSHEZ, ILLETVE SÚLYOS FIZIKAI VAGY KÖRNYEZETI KÁROSODÁSHOZ VEZETHET. Jelen figyelmeztetés közzétételére a Microsoftot a Sun Microsystems, Inc. céggel kötött szerződése kötelezi...."
Hát Windows alatt sem sok lélegeztetőgépet üzemeltetnek...:))
1. A monopólium lényege, hogy nincs olcsóbb alternatíva. Innentől kezdve lényegtelen, hogy szellemi termék az alapja, vagy természetes erőforrás - vagy esetleg az ópium, mint a kínában a gyarmati időkben. Egy totális monopólium nem tud szétesni a piac keretei között.
2. Szerencsére jelen helyzetben volt alternatíva - így aztán az MS-nek is össze kellett magát szednie. Látszik is a javulás. Alternatíva - és perek - nélkül viszont erre semmi se kényszerítette volna őket.
3. A forráskódok ügye jelenleg egy égbekiáltó MS hazugság miatt van terítéken. Egy olyan állítást, amit Ballmer tett, bizonyítani kell. Erre pedig csak a forráskódok alapján van lehetőség. Itt bizony önmagukat ejtették csapdába.
4. Szerinted mennyibe kerül az IT piacnak a cracker-tevékenység, ami a gyenge biztonsági megoldások következménye?
5. Irtam: >> Ez a 'pereljünk be mindenkit, akit lehet' játék sem szép ... de erre már csak akkor kerül sor, amikor valaki megszegte a játékszabályokat. Ez jelenti az igazi visszatartó erőt a tisztességtelen magatartás ellen. Ennek megvan az ára, kétségtelen. A másik alternatívának is, és nem kisebb.
6. Törvényes keret. Ja. Az az MS rugta fel elsőnek. Most meg issza a levét. Ez van.
Tudod Rive, a vilagon a legnagyobb hiba a GENERALIZACIO - nem lehet egy Olajkartellt (aki termeszetes kincseket (olaj) tart a magaenak), egy tavkozlesi monopoliumot (aki egy ket drotot fog magaenak), vagy egy acel-monopoliumot (aki szinten termeszetes kincset...) egy softverceggel (aki szellemi munkan alapul) kiegyenliteni. Na de ha ez sem jelentene semmit, akkor en telyessen egyetertek, hogy torvenyek keretein belul kell dolgozni (igy volt ez az emlitett monopoliumok ugyeben), de kerdezem en mi itt a torvenyes keret??? Az, hogy IE nem szabad Java muszaly, vagy az hogy valaki rakenyszeritsen (alkotmanyellenes, es torvenyellenes), hogy a technikai dokumentaciot es a blueprintet (forraskod) INDUSTRY TOP SECRET, mindenkinek megmutasd? Vagy talan akkora baromsag, hogy valaki helyetedd dontson, hogy mit csinalj, mert miert csinalnak en Windows Litet ha nem akarok, miert nem kenyszeritsuk ra a Ferrarit, hogy 3 hengeres motrokat csinaljon, mert a 12 hengeres tul erros a konkurencianak. Es hidd el a piaci verseny mindeg gyoz, az emlitett monopoliumok szetestek (tonkrementek volna) az allam beavatkozasa nelkul is, mert nem fizet senki sem valamit ha jobbat kap kevesebbert, jon a Linux allami szaras nelkul is, az egessz torveny huza vona mind mesterseges dolog es a Sun es Oracle dusgazdag pofajai iranyitjak, ezt mar regen az analitikusok (Microsoft vagy non-Microsoft) is mondjak. Csak mostmar nevetsegesse vallik, mert az MS irto sokat dolgozik (mondhatunk minden rosszat rolluk, de a szervezettseguk, munkakapacitasuk es munkatelyesitmenyuk elerhetetlen a mai vilagban ezt szamokkal is ala lehet tamasztani) itt van az o erejuk, nem a monopolban, hanem dolgoznak mind a lovak, ezert nem lehet veluk semmit, es minden tovabbi per, habar egy cseppet lassitja oket, de a perelo karara megy, latszik is mert vesztesegben van a Sun is es az Oracle is, itt a nagy kalacsert folyik a harc, nem pedig azert, hogy neked (vasarlonak) jobb legyen, az MS-t nem kell senki se hogy zavarja, a MAX munka magatol elorehaladast, jelent - gondolkodj csak el milyen volt az MS softver 10 evel ezelott, 5 evel ezelott es milyen most, ekkora fejlodesen nem ment at semmi es senki, igy lessz ez a jovoben is. Nem birtak veluk amikor az ocska Win95/98 volt a piacon, ki fog most az XP-vel, inkabb dolgoznanak ok is nem pedig pereskednenek. Es ha a SUn megkapja az 1 milliardot (add ehhez meg 1 milliardot a birosagi koltsegekre) mit gondolsz ki fogja azt kifizetni??? Ugy gondolog Billy Boy, en azt mondom te meg en. A csomo uresfeju barom jogasz (de lehet, hogy nem is uresfejuek, csak igy felel meg nekik) zsebrevagnak 1 milliardot. Csak tavaly az MS 600 milliot koltott a birosagi marhasagokra - ez 600 millioval kevesebb az R&D - re, 600 millioval kevesebb a vasarlok zsebeben es 600 millioval tobb a semmi kreativ es az eg vilagon senkinek semmi haszna belolle ugyvedek zsebeben. Tehat ha ugy gondolod hogy ez OK, akkor... nincs szavam! Ebbe mindketten belefulladunk, de nem azert mert nem tudunk uszni, hanem azert mert koveket kotottek a labainkra!
Erről a scriptről meg annyit, hogy nekem azonnal kidobott egy ablakot az explorer, hogy nálam le van tiltva az ActiveX, szóval ez nem fog menni. LOL :))) Ártsatok, ha tudtok :))))
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
NO COMMENT! A tiszta piaci verseny már megmutatta mire képes... Elég sokba került, mire az USA-ban sikerült szétszedni a távközlési monopóliumot, az olajkartelleket, vagy éppen az acél-monopóliumok visszaszorítását is említhetném... Ez a 'pereljünk be mindenkit, akit lehet' játék sem szép, viszont hathatós gátakat jelent a tisztességtelen piaci magatartás ellen. Ha nincs igazi verseny, nem fut fel a Linux, akkor sokkal többért vehetnénk a sokkal szarabb programokat a sokkal gazdagabb MS-től: fulladj bele!
NO COMMENT! A Sun es az egessz "Jo" vilag egyszer azt mondja, hogy az MS ki kell vegye az Internet Explorert a Windows-bol, aztan pedig pofatlanul odaszol, hogy a Java-t bele kell raknia??? Na most kerdezem en milyen pofatlansag ez, ugye az IE az nem az OS resze a Java pedig igen??? Ha engemet kerdeznenek en mar regen telyessen megengednem a tiszta 100% (pure) piaci versenyt, gondolom az MS mar ketszer ekkora volna a Sun meg mar nem is letezne, mert csak mesterseges fekekkel fogjak vissza az MS-t es csak mas hatan elnek ok es a hasonlok. Nekem ez mind kezd buzleni a kommunizmusra, meg kell engedni a 100%-os piaci rendszert, aki nem tud uszni az fulladjon bele vagy ne mennyen a vizbe! Egyszeru!
nekem volt dolgom olyan konfiguraciokkal amik alatt a 95/98 mar a telepites alatt meghalt, az NT Workstation meg problemamentes rajtuk a mai napig. Lehet, hogy a MS jobban koncentral a melyebb zsebu ugyfeleknek szant termekekre...
En egy W2K Servert uzemeltetek (Service Pack 2 + Microsoft Internet Security and Acceleration Server + Hotfix patch + IE5), mikor becserkesztem az oldalt szolt, hogy nem igazan tamogatja a forrasban megirt kicsiny scriptet, majd belokte a Script Debuggert kapasbol kijelolve a 18-as sort var oPopup=window.createPopup(); ,hogy talan javitsunk rajta.
http://www.liquidwd.freeserve.co.uk/ - elindit egy shellt... es? Ennyi, mast nem tud csinalni... egybknt ezzel rombolni nem fogsz tudni, hanem megnyit 500000 db ilyet, akkor alt+ctrl+del ... kijelolod, es lelovod.. 2 mp.
"Jaj "véletlenül" az MS által "szabványosított" javaval megy csak." - ez nem java, ez egy egyszeru javascript, aminek vajmi keves koze van a sun-hoz.
Egybknt meg mint mondtam, ki oli meg az autogyarakat, mert az autoba beleteszi a szelvedot, a gumikat, a radiot, es a vilagito berendezeseket is? :)
Egybknt Java weben mar egy ideje szinte total halott, van egy ket hely ahol hasznalhato, de alapvetoen mindenki tartozkodik tole, es a CGIvel, vagy grafikai esetekben Flashel probalja helyetesiteni, es mit mondjak, az elobbi ket dolog, webes celokra magasan java felett van... (hanslyozom webes).
En azt hiszem hogy a sitebuildereknek nagyon is jo, hogy szinte cask IE-re kell fejleszteni, mert nincs attol idegesitobb, mint amikor 2-3 bongeszore kell optimalizalni az oldalt, ezzel pl: az oldal meretet esetenkent sajnos az optimalizalas miatt tobszorosere novelve (kis tulzassal).
En szemelyserint elegedett vagyok IE-vel, es nyilvanvalo hogy opreanak vannak funckioi amit ie nem tud alapbol (pl az a felnyilo ablakok gondja), de es ha epp olyan oldalt nezel, ami pop-up-os designra van epulve, es egynel tobb is megjelenik?
Egyik sem szabvány. Max ipari szabvány, de ez a cím inkább a SUN-t illeti meg. A gond csupán jogi. A Microsoft jogtalanul használja a Java nevet, a nyelvi elemeket és technológiát lényegesen másabb implementációban.
Egyébként az IE térnyerése nem a Java cuccosoknak köszönhetö. Meg kellene egy kissé vizsgálni az API-ját, amit script irányában nyújt, és lehet csodálkozni. Sokkal több dolgot lehet benne lényegesen egyszerübben megvalósítani, mint a többi böngész? esetében. Ha valaki website-ot fejleszt mindig a Netscape API-jával szív, illetve azzal, hogy több API-t kell használni. Vannak akik megspórolják ezt, és lekullantják a többi browser-t. Vicces az egészben az, hogy a W3C is a Microsoft-féle API irányában szabványosít.
Miért gondolod, hogy a SUN által kifejlesztett JAVA szabványos? Nincs bejegyezve, szóval csak egy lehetőség. A MS kibővítette, tehát kvázi azért nem megy mással, mert a MS-é többet tud és ezt kihasználják az új oldalak. Az új, MS-féle JVM inkább nevezhető szabványnak újabban, mert szerintem már több gépen van ez, mint a SUN féle JVM. Ha most még nem is, ez csupán idő kérdése...
"Gratulálok! Találtál egy oldalt, ami nem megy IE alatt. Van még jópár. Meg kb 10x ennyi, ami Opera, Necckép, Mozilla, stb alatt nem megy." Na éppen ez az! És miért nem megy az a 10x ennyi oldal, miért? Jaj "véletlenül" az MS által "szabványosított" javaval megy csak. Nnna ezért (is) van a per. Mert az egy dolog, hogy MS mit enged meg magának a verseny (?) érdekében ... de itt semmilyen választást nem hagyott, és mindezt egy szabvány elcseszésével érte el.
Van egy nagyon szuper kis popupkiller progim, ami fejléc alapján öli az ablakokat. Ha egyszer megmondod neki, hogy az ilyen fejlécűeket irtsa ki, akkor amíg ki nem veszed a listából, addig kiirtja mindig. Persze lehet pause-álni a progi futását, stb.
Tudok angolul, elolvastam. Na és? Attól hova rohanjak, hogy van egy bug, amit ki lehet használni? Másban is van. Ráadásul nálam még csak elő sem jön. Hűha! :-P
Konkrétan nem a bannerre gondoltam... IE alatt hogyan oldod meg azt, hogy a WAREZ és társai oldalak ne nyissanak 5000 reklám popup ablakot 1 másodperc alatt. De úgy csináld , hogy egy másik ablakban viszont menjen és csak 1 bomb megnyomásával kapcsold. :-)
És még sorolhatnám...
Az oldalt _NEM_ azért ajánlottam mert NEM MEGY IE alatt. Ha tudsz angolul és elolvastad akkor nem írtál volna ekkora ökörséget!
Azért észre kéne venni pár apróságot ezzel a Java-val kapcsolatban: - Ahogy azt az utóbbi pár évben a SUN mindenkinek jól az orra alá dörgölte, kizárólagos joggal rendelkezik a nyelv és a technológia fölött, amelynek a használatát ingyenessé tette. Ez SZVSZ elég ellenszenves hozzáállás, de megtehette. - Amit az MS a JVM-el csinált, az a SUN-os implementáció kibövítése, nem megváltoztatása (bár a bövítés is változtatás :). A közösnek tekintett törzsben vétett egy-két implementációs hibát, de voltak már ezzel így mások is. - A SUN az elöbbiek miatt jogosan követelte, hogy szüntessék be az MS JVM-et. Viszont most gyakorlatilag _semmilyen_ jogalapja nincsen arra, hogy kikényszerítsen egy számára el?nyös termékkapcsolást. Mellesleg megjegyzendö, hogy a Solaris megvételével a hiperkorrekt SUN ingyen termékkapcsol egy StarOffice licenszt :) ismerös valahonnét? - Aki becsapva érzi magát, teljes nyugalommal felpakolhatja az IE alá a SUN JRE-t; tökéletesen együtt tudnak müködni. - Azokat a lamer-eket a szakma elöbb-utóbb kiveti, akik kompatibilitási problémákat vetnek fel, miközben J++ applet-eket fejlesztenek. - Aki csak annyit lát a Java-ból, hogy a böngészö alatt futkározik valami eröforrászabáló dolog (bezzeg a Flash :), az legalább annyira kívülálló (éi. gagyi), mint a imént említett "csodacsapat".
Explóder: - Hogy jogos-e az ingyenes mivolta, az hogyan lehet kérdés (ld. sok más egyéb ingyenes dolog). Hogy integrált, azt meg hadd döntse már el aki integrálja, ugyanígy a felhasználó is eldöntheti, hogy mivel böngész. (Én pl. Opera 6-al) - Milyen alapon követel forráskódot a SUN? Eszem megáll. Követelném az UltraSparc szerverek architektúrájának részletes gyártási tervét, és a processzorok layer-einek logikai rajzát :)
El akarja érni a .NET kikerülését a Windóz alól: van saját vékony-klienses technológiája, csak népszerüsíteni kellene; erröl szól a verseny. Jaaa, hogy néha nem versenyképes a natív kóddal szemben? Hmm, gáz, így jártak, a technológia sötét oldala.
Ez az egész legalább annyira nevetséges, mint az Apple-féle MAC OS X skin jogi védettsége (csak Windóz alatt, Linux-hoz lehet azért használni :)
Na, megnéztem a Csodaszájtot... (www.kaon.com/gallery.html) tényleg aranyos, megnéztem rajta a cipőt...
Barátságos nyitásként installál egy .cab fájlt, majd rögtön küld egy 65kilós kis izét. Eddig OK, de szerintem csak szemlélet kérdése, hogy .cab fájlt pluginnek tekintjük-e. Amikor adding detail címszó alatt további 222kilót küldött, mert ki mertem nagyítani a cipőt, akkor már elkzdtem aggódni...
A http://www.sumea.com/6_0/engine.html is aranyos, érdekes a "hanghoz Flash Plugin szükséges" felirat az oldalon... Más kérdés, hogy a dolog 1GHz-es, Gforce 2-es gépen 8FPS-t tud az "Appartment" demóban.
Ami a Flash full Java implementáció mivoltát illeti, bárcsak így volna. Sajnos nagyon sok korlátot beleépítettek. Ha pl. nem csak a szomszéd kecskéjén keresztül lehetne FSCommanddal kommunikálni, akkor jobban fel lehetne pl. használni webapplikációkhoz is. Így marad a gombfoci.
És most az a kvázi szabvány. Nekem megfelel, meg még jópár emberkének a világon. Ők legalább mernek váltani.
Galocza: az NT nem azért terjedt el, mert a MS rászoktatta az embereket, hanem mert messze jobb, mint bármely más Windows és van olyan stabil, mint bármely más oprendszer, ami a stabilitásáról híres, csak ez ugye még támogatott is. :)))
Kedves Pheel, félreértettél! Nem vagyok elvakult Linuxos, sem "GNU az Isten" beállítotságú emberke. Csak az Operánál látom, hogy éppen mivel szenved, az IE-ben meg találgatom mitől áll az a szép kék csík ott alul. Fentartom a vélemyényemet, hogy nem kellett volna az MS-nek belebuherálnia a szabványba. Ez már eljátszották többek között a Fontok nemzetközi kiosztásával és Billentyűzet kiosztással is. Merthogy mindkettőből volt nemzetközi szabvány ..... aztán jött az MS :(
az nem tetszik, ahogy intézik a dolgokat. 1. ingyenes explorer. nekünk jó, bár nem biztos, hogy törvényes. erről is volt vita. következmény: ingyenes netscape, azóta nincs normális belőle, nincs verseny, választási lehetőség. ez nekünk igenis rossz. 2. oprendszerbe épített explorer. szerinten ez nagy pofátlanság volt, de már ezen se lehet segíteni. következmény: explorer messze a legnagyobb részesedésű, a többiek lehalnak. megint beszűkül a választási lehetőség->nekünk rossz. 3. a fentiekkel kapcsolatos a java téma is: elterjesztették a hiperinkompatibilis java-marhaságukat, és mivel a piacot ők uralják, az oldalak is erre készülnek nagyrészt (MOST MÁR). értelmetlen, és nekünk rossz. volt egy szabvány, ami - ki tudja miért - nem volt elég jó az msnek. pedig milyen szép is lenne, ha a böngésződdel minden oldalt meg tudnál nyitni... 4. nem közvetlenül ide tartozik, de vicces, ahogy ügyesen átszoktatták a népet alig 5 év alatt az nt vonalra dos/3.1ről. jött a w95, a játékok csak azon futottak. az ember nehéz szívvel elbúcsúzott régi dos/3.1 rendszerétől. aztán w98/se/me, majd 2000 és xp. alig 5 év alatt sikerült átszoktatni a népet egy olyan rendszerre, amit eredetileg mindenki elutasított. szépen, fokozatosan, kompatibilitást ígérve 8). okosak ezek az ms fiúk az biztos...
Eloszor a Sun bepereli az MS-t, hogy ne hasznaljon Java-t. Aztan most bepereli, hogy hasznaljon (azaz ingyer terjessze a Sun termeket). Kisse hulye ez a McSqeely, eldonthetne mar mit akar.
Ez a veg nelkuli pereskedes eleg sokat elarul arrol, hogy mit is gondol a Sun valojaban a sajat termekeinek eletkepessegerol a piacon...
Fábry-t idézve, üzenem a Sun-nak (asszem ő is idézett): "Hát hölgyeim és uraim, oda-vissza, ahogyan vagytok, teccettek volna forradalmat csinálni. Csókolom." :)
Az a jó mind a JAVA-ban, mind a Flash-ben, hogy nem kell nekik sok erőforrás :-PPPPPPP Izé. Én inkább maradok vmi emberibbnél. Illetve törekednék afelé.
Tényleg szépek ezek a dolgok, de ha nem JAVA-ban lenne és nem egy böngésző lenne a frame, akkor kb 10-edennyi erőforrással beérné.
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
Mábocs, de a JVM nem a Windows része. 5.5-ösig az InetExporerrel adták, 6-ostól meg nem. Szíved joga, hogy a SUN-os JVM-et rakd a 6-os IE mellé. De ugye ki az a hülye, aki nem a MS-ost teszi oda? :-PPP
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
"nem kell hozza plugin"... , ja, csak egy java virtual machine.Ha a flash beepitenek a windows-ba, ahhoz sem kene plugin... www.kaon.com -> jopofa, de inkabb ezt nezzed meg: http://www.sumea.com/6_0/engine.html . Kar kinezni "kedvenc" ceget, "ellenseges" ceget, itt minden business, mindenki ott fingatja a masikat ahol birja, mindenki nyomul. Minek szellel szemben pisilni? Na mar varom az ifju lazado Jedi-k valaszait :))).
A JAVA nagyon jó dolog! "FLASH-forever" Hát mit mondjak neked? Az Action Script full JAVA implementáció megspékelve egy két grafikus paranccsal! JAVA forever! :)
Az az igazság, hogy nehéz elismerni sok embernek, ha a MS csinál vmi jót. Igazából újabban szinte mindig jó irányba indul el, ha developról van szó. A Java pedig azért fog megdögleni, mert a hülye SUN nem hajlandó leszállni róla. Márpedig az ő verziója SOHA nem lesz támogatva a MS által. Ez kérem kemény üzlet, semmi más.
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
"Én hülye vagyok és szeretem látni mit garázdálkodik a böngészöm" És szerinted most tudod? Ne viccelj már! Az open source neked sem jelentheti azt, hogy mindent kézzel fordítasz, soronként végignézel, megérted és csak akkor használod. Az az igazság, hogy réges-régen fogalmad sincs róla mit garázdálkodnak a programjaid. Ja és a JScript ugye nem enged lemezműveleteket, stb. Szóval ha vmi veszélytelen, akkor az a JS. A rendes Java már más, de honnan tudod, hogy a szabványos SUN-os Java Engine mint csinál? Ugyan!
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
a .net technológia szerintem hatalmas durranás lesz, mi már most kezdünk átállni rá, eszméletlen miket lehet megcsinálni vele minimális energiabefektetéssel. A köztudottan nem jó ms szerverek is merész kijelentés, mert vállalati szinten nagyon súlyos részesedésük van. Világos, hogy az NT-k (4.0 -ig) nem voltak túl megbízhatóak bár rendesen megpatchelve ki lehetett belőlük hozni sok mindent, viszont a 2000 server-ek atomstabilak, bazi sokat tudnak és patchelve nagyon biztonságosak. Egyébként ma gyakorlatilag bármely elterjedt rendszer (win2k, linux, unix stb) biztossá tehető hozzáértéssel és rendszeres patcheléssel. A funkcionalitás már egy másik kérdés amiben jelenleg a ms nagyon elhúzott a mezőnytől.
Hogy mennyire nem "szar" a java csak tekints ide. http://www.kaon.com/gallery.html
Nem kell plugin stb. Azert az sem semmi..., ami itt van pedig az csak csucs szerintem - osszevetve az osszes probalkozassal eddig. Magam is csinaltam egy kettot es pofon egyszeru osszerakni oket.
Egykbnt erdekes, hogy java-t be akarjak epitettni, de ie-t meg ki akarjak szedentni, tehat ez kb olyan mintha ki szeretnenk szedetni a gyari radiot az autobol mert vegyem meg a juzer valami mas gyarbol, de viszont azt szeretnenk, hogy a >>mi<< gumijainkon guruljon, es az alapba be legyen epitve... eleg erdekes ez a per mit modnjak.
Egybknt meg .net technolgoia ms szerverekre epulve nehezen hiszem hogy olyan nagyon el fog terjedni :) - ms szerverek koztudottan nem a legjobbak, bar ha frissek hozza a patchek, akkor nem rosszak.
IE egybknt a legjobb, opera meg a tobbi lamasag meg nem er tul sokat...
1. Nem ellopta a Java-t hanem elbaszta ... nem ugyan az. És igen is szabvány, MS-nek is be kell tartania, hiszen erről szól a per igazából. 2. Én hülye vagyok és szeretem látni mit garázdálkodik a böngészöm, és az a mániám, hogy az Opera jó! Ja és nem mindenki használ Windowst.
hmmm ja hogy nem kötelező se win-t se ie-t használni? ezek után a sunnak mi köze van hozzá, hogy a microsoft hogyan írja meg a programjait semmi most pont az a 1 peták hiányzik nekik
Már megint ez a "microsoft lopta a grafikus megjelenítést", de arról miért nem beszél senki, hogy az Apple is lopta, ha jól tudom a xeroxtól, úgy ahogy az egeret is. Ezen a piacon mindenki lop mindenkitől. Ezt már el kéne felejteni. A java meg szerintem egy rakás sz*r, Flash forewer. :-)
modik szégyene|meglátszik hogy szeretsz bünteto pontokat adni ezt bátyámis megmondta mikor neki adtál
na ved le szépen büntetopontot|hola vip pénzem ... erol nem volt szó hogy ezért fizettek
Tök "vicces" amikor bemész mondjuk a primpostára Operával (original és egyetlen hiteles SUN Java motorral!!!!!) és nem megy! Utána meg elmagyarázzák neked "okos" emberek, hogy az Opera a szar mert "nem kezelik normálisan a java-t"! Az nem számít, hogy az Internet Explorer egy Microsoft Super Uncompatible Java-t használ és, hogy néhány "nagyonhozzáértő" direct csak ez alatt futó appleteket hoz össze :( Szakértelem rulez!