Átrepülni egy hurrikánon
2002. március 7. 11:00, csütörtök
Képzeljük el az alábbi álláshirdetést: "Többhajtóműves repülőgép pilótát keresünk nagy szakértelemmel, aki hajlandó hurrikánokba berepülni". A NASA CAMEX-4 pilótái pontosan ezt csinálják. Óvatosan körülrepülik, vagy ha kell akár be is hatolnak a Föld legnagyobb viharaiba.

"Belépve a viharba forgó zivatar sávokkal kell szembenéznünk, mialatt 10500 méteres magasságba emelkedünk. A hurrikán csupán egy zivatar halmaz, ami egyetlen pont körül cirkulál, ezt hívjuk a vihar "szemének". Ha az ember berepül a szembe, akkor rendkívüli nyugalmat tapasztal, miközben megfigyelheti a körülötte kavargó zivatarokat" - mondta Gordon Fullerton, kitüntetett pilóta és egykori űrhajós, aki egy DC-8-as repülőgéppel vizsgálja a hurrikánok belsejét.


A vihar közepét nyugalmi zónának is hívhatnánk, azonban acélidegek kellenek, hogy valaki nyugodtnak ítélje meg a helyzetet, miközben a hurrikán legerősebb viharai tombolnak körülötte. Veszélyes foglalkozás, azonban az így nyert adatok nagyban segítik a hurrikánok modellezését és előrejelzését, ami életeket menthet. A gépek fedélzetén elhelyezett műszerek hőmérsékletet, nyomást, páratartalmat, csapadékot, szélsebességet, villámlást és jégkristály méreteket mérnek. Ezekből az adatokból kapnak a tudósok egyedülálló bepillantást a hurrikánok belső működésébe.

Hogyan lehet biztonságosan teljesíteni ezeket a repüléseket? Az egyik módszer, hogy jól ki kell nyitniuk a szemüket. Mivel a hurrikán zivatarok halmaza, ezért a pilóták szabad szemmel is ki tudják szúrni az erősebb viharokat, és egyszerűen elkerülik azokat. "Ha látok egy zivatart, ami 18000 méterig nyúlik fel, meg tudom mondani a vastagságából és a sötétségéből, vajon szeretnék-e közelebb kerülni hozzá" - mondta Fullerton. A felhők nehezíthetik a vizuális észlelést, ekkor kizárólag a DC-8 Doppler radaraira tudnak hagyatkozni, melyek folyamatosan tetőtől talpig pásztázzák a vihart.


"Rendkívül durvák tudnak lenni ezek a viharok. Az erős turbulencia mellett a jégkristályok felhalmozódása is nagyon gyors, a jókora jégszemek nem kis károkat tudnak okozni a gépen. Mindemellett nagy a zaj is" - magyarázta a pilóta. Időnként erős függőleges szeleken is át kell jutniuk, amik lefelé gyorsítják a gépet, majd hirtelen az ellenkező irányba változik az erőhatás, ami mind a pilótát, mind a gépet alaposan megviselheti.

A berepülés nem az egyetlen módszere a NASA-nak. Az ER-2 repülőgép magasan a hurrikánok fölé repül, már-már a világűr határait súrolva. AZ ER-2 az U-2 katonai kémrepülőgép civil változata, közel 20000 méter magasságba tud repülni, ahonnan műszerei - melyek megfelelnek a műholdakon találhatóknak - a vihar magasságát és méretét rögzíti.


Jan Nystrom ER-2 pilóta szerint a 18000 méteres magasság egyfajta homály zóna, mivel ott már sokkal sötétebb az égbolt, hiszen a légkör 90-95 százalékát maguk alatt tudhatják. Az ER-2 pilóták mind rendelkeznek katonai repülési tapasztalattal, és az űrhajósokéval megegyező szkafanderekkel vannak ellátva. 8500 méter felett a kabin nyomása elveszik, innentől az űrruha nélkülözhetetlen. A küldetések többsége a hurrikánok fölé repül, ám ehhez is alapos figyelem és felszerelés szükséges, hogy biztonságosan végre tudják hajtani azokat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
radical   2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 05. 02. óta regisztrált VIP fórumozó
2002. márc. 10. 10:55 | galéria | válasz | #12
Azért ezek a pilóták biztos nem 100-asok.
Efreet  
2002. márc. 09. 08:16 | válasz | #11
A hurrikán szó az indián „Urrikan”, azaz „Nagy Szél” szóból származik, a ciklon az angolból jön, amelybe egy görög szó átalakulásával került. Ázsiában a hasonló meteorológiai jelenséget a tájfun szóval jelölik, amely a kínai tafang – er?s szél – kifejezésb?l ered. A tornádó forgószeles légtölcsért jelent, amely jóval kisebb kiterjedés?, de rendkívüli a romboló ereje.

további info:
http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1999/9941/hurrikan/hurrikna.htm
CAD  
2002. márc. 09. 01:38 | válasz | #10
Tornado, Hurrikan, Tajfun... mi a kulonbseg? (tudom hogy van, de valaki magyraazza mar el pls:).

Egybknt erdekes cikk, egyszer majd ezt is kiprolbaljuk... meg jo hogy kicsiny dogunalmas orszagunkban ilyesmi nincs.
herrr  
2002. márc. 08. 19:56 | válasz | #9
En a helyedben nem ugatnek, a levego oxigen tartalma es a procigyartas/oxigentartalommal kapcsolatban tett megjegyzesed utan.
Meg sokan emlekeznek ra... vagy irjak linket is?

Lol..
2002. márc. 08. 13:53 | válasz | #8
bigwhite latom te is alaposan tajekozott vagy a hurrikan vs tornado temaban ... lol
2002. márc. 08. 09:03 | válasz | #7
Itt hurrikanokrol van szo, a legfelso kepen pedig egy tornado van ?! Azon azert nem hiszem hogy at mernenek repulni a pilotak. Meg talan Chuck Yaeger sem :-)
NasaTm  
2002. márc. 08. 01:56 | válasz | #6
Egyetertek veled.
Ezeknek csak az AMD vs. Intel topicok jonnek be :)
Amugy tisztelet a kivetelnek.
RpPRO  
2002. márc. 07. 20:42 | válasz | #5
Igen csolatasu kockafejuek vagytok. Kiraly a cikk, ilyesmi lehetne tobb is.
2002. márc. 07. 16:29 | válasz | #4
majd a videokhoz a linket lecci, a felrobbant gepekrol... kurva jol nezhet ki a hurrikan mellett
Gabest  
2002. márc. 07. 14:17 | válasz | #3
na és
Vulpes  
2002. márc. 07. 12:10 | válasz | #2
Mit és?
pff  
2002. márc. 07. 11:13 | válasz | #1
jó, és ... ? :)