Hogyan láthatunk át a falon?
2002. január 30. 18:56, szerda
A római idők óta high-tech anyag a beton, amikor felfedezték, hogy vulkánikus hamu hozzáadásával a keverék víz alatt is megköt. Akkoriban úgy hitték, hogy lószőr hozzákeverésével a beton kevésbé hajlamos az összezsugorodásra szilárdulás közben, ha pedig vért kevernek bele, akkor az fagyállóvá teszi. A modern időkben a kutatók más anyagokkal próbálkoztak, melyek új tulajdonságokkal ruházhatják fel, és olyan betont állítottak elő, ami képes az elektromosság vezetésére. Ha feszültség éri felmelegszik, az így készült járdák ezáltal képesek önmaguk hótól való megtisztítására.

Bill Price a Houston Egyetem munkatársa most egy ambiciózus tervvel állt elő, ami még furább tulajdonsággal látja el a betont: azt szeretné, ha átlátszó lenne. Dr. Price-ban akkor merült fel először az ötlet, amikor egy koncertterem építészeti modelljét tanulmányozta, melyet áttetsző anyagok használatával készítettek, hogy ezáltal áttekinthetőbbé váljon az építmény szerkezete. Ekkor kezdett gondolkozni, vajon meg lehetne-e építeni a valódi koncerttermet, úgy hogy az hasonló legyen a modellhez. A dolog nem olyan őrültség, mint amilyennek hangzik. Technikailag a beton három összetevő egyszerű keveréke: egy nagy adag durva adalékanyag (mint a kavics), kisebb adag finom adalék (mint a homok) és a kötőanyag vagy cement, hogy mindezeket szilárddá változtassa.

Így elméletileg elég könnyű elkészíteni különböző méretű műanyag vagy üvegdarabokból, átlátszó ragasztóval. Az év eleje óta Dr. Price különböző receptekkel kísérletezik. Mivel a betont gyakran erősítik acél rudakkal, ezért neki is átlátszó műanyag rudak után kellett néznie hasonló célzattal. A tesztek azt mutatják, hogy szerkezetileg az áttetsző beton épp olyan jó, mint a hagyományos, árban azonban közel ötszöröse. Dr. Price elsőként tapasztalhatta meg, hogy az áttetsző igen messze van az átlátszótól. Célja hogy megvalósítsa ötletét és a teljesen átlátszó beton valósággá váljon.

Mindenesetre munkájának híre széles körben terjed az építészek között, sokan érdeklődnek az áttetsző vagy átlátszó beton kereskedelmi forgalomba kerüléséről. Ez állítólag még várathat magára néhány évet, bár Dr. Price már előrehaladott tárgyalásokat folytat egy jelentős beton gyártóval, mialatt finomítja az általa elképzelt anyagot és megpróbál engedélyt szerezni az anyag használatára egy San antonioi magánház építésénél.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2005. jún. 01. 01:57 | válasz | #28
Nemrég? Várjunk csak! Ez egy 2002-es hír... Akkor... ;)
2005. máj. 31. 14:58 | válasz | #27
Bazz, ezzel egy magyar egyetemista nyert valami díjat nemrég és szabadalmaztatta is... Dr. Price plagizál, mint állat?
2003. márc. 08. 22:39 | galéria | válasz | #26
hát ez szar poén volt.
2002. okt. 02. 12:06 | válasz | #25
Üdv.

Mit mond a rakéta, amikor eltalálja az átlátcó házat?

- Bocs, nem láttalak.
2002. okt. 02. 09:09 | válasz | #24
A női WC is ilyenből lesz?
M  
2002. ápr. 16. 23:39 | válasz | #23
Minek lássunk át ?
Axe  
2002. feb. 21. 09:28 | válasz | #22
magyar ember: ez volt eddig a legjobb. :))))
gz8  
2002. feb. 02. 23:31 | válasz | #21
Kicsit elkéstél vele... Nézd meg a 9-es hozzászólást, és láss csodát, mókamiki!
2002. jan. 31. 22:52 | válasz | #20
Hogyan "láthatunk át a falon"? Pofonegyszerű: Felrajzolunk egy "á" betüt a falra...
2002. jan. 31. 21:41 | válasz | #19
Hat meg a C64. ^ ^
2002. jan. 31. 18:06 | válasz | #18
nekem bejon, igy szinesebb egy peppet
2002. jan. 31. 09:01 | válasz | #17
c16 - 4x erősebb mint a c4 :D
2002. jan. 31. 07:24 | válasz | #16
Tobb napaj, szinte teljesen atolvasom a supergamez hireit. Es meg kell allapitanom, egyre kevesebb a szamitogeppel, szamitastechnikaval, jatekkal, super-rel kapcsolatos hir. Vagy tan rossz helyen keresem ezeket itt?
Gabest  
2002. jan. 31. 05:49 | válasz | #15
Ez az áramot vezető betonjárda elég gáz, elég ha csak belecsap a villám egy forgalmas sétálóutcában...
b  
2002. jan. 31. 03:15 | válasz | #14
nem tudom mi ezen a kunszt, körk kapitány már vagy 20 éve használja az átlátszó alumíniumot. :)
GR  
2002. jan. 31. 01:10 | válasz | #13
Nekem is a Neolux jutott először eszembe, de már volt hasonló (Totya000) :)))
Amúgy látom, nemcsak a barlangi mentőknek ez a legnagyobb gondja...
Kelta  
2002. jan. 30. 23:33 | válasz | #12
Kurva eccerü:)) már rég feltalálták : Ablak!:))
2002. jan. 30. 23:28 | válasz | #11
Hogy látok át a falon? nemtom talán lyukat furok mint tarzan mindketten erősek vagyunk:)
hugi_0  
2002. jan. 30. 22:46 | válasz | #10
Muldi csak igy tovabb
2002. jan. 30. 22:33 | válasz | #9
rajzolunk ra egy "Á"-t
2002. jan. 30. 22:29 | válasz | #8
Sehogy :)
2002. jan. 30. 21:57 | válasz | #7
Aze a hazamat nem epitenem ebbol. A haloszobat es a furdot legalabbis tuti nem :)

Viszont a noi oltozo es a noi tusolo alapanyaga lehetne :)))
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2002. jan. 30. 21:47 | galéria | válasz | #6
Beirjuk a consol-ba a cheat kódot !! hehe..
dodeka  
2002. jan. 30. 21:29 | válasz | #5
Teret görbítünk! ;o)
T.m  
2002. jan. 30. 19:44 | válasz | #4
megkeruljuk:]]
hmm  
2002. jan. 30. 19:36 | válasz | #3
Felteszünk csaló driver-eket :-)
2002. jan. 30. 19:26 | válasz | #2
Sámlira állunk.
Laci73  
2002. jan. 30. 19:21 | válasz | #1

Hogyan láthatunk át a falon?

Dinamittal.