 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
De egyébként azt sem mondom, hogy ha tényleg valahogy így volt, akkor ezek a személyek nem számolták egy kicsit el magukat eme feltételezett médiahack ügyében.
BTW, médiahack: Médiahack miatt perel az MTI Itt Koltai Robi akart egy kis ingyenreklámot az új filmje miatt. Még szerencse, hogy nem szálltak rá a történészek vehemensen, hogy félre akarja vezetni az egész országot. (Talán volt humorérzékük.)
|
Most te kivel beszélgetsz? Csak magaddal? El sem olvasod, amit én írok?
Vagy nem tudod, mit jelent az a kifejezés, hogy média hack, és utánanézni is lusta vagy? Az azt jelenti, hogy valamilyen célból magunkra vonjuk a média figyelmét (persze többnyire átverve őket), majd amikor megvan az elérni kívánt cél (ingyenreklám, stb.), szépen beismerjük, hogy nem egészen úgy van az a dolog.
Én arról beszélek, hogy akár ez is történhetett, v. történhetett volna: 1. Nem forradalmi olyan szinten, amit egy fizikus annak nevezne. 2. Viszont újdonság lehet a kapcsolóüzemű tápok között, akár egy új alaplapcsolás a néhány ismert között. 3. De ebből önmagában nem él meg a kitaláló. (Lásd az okokat alább.) 4. Ha előnyösebb valamilyen tekintetben, mint a korábbi megoldások, akkor piacképes lehet. 5. De ehhez az is kell, hogy sorozatban gyártható legyen, mert a konkurens termékeket is sorozatban gyártják. 6. Ehhez tőke kell. 7. Ahhoz meg hype és reklám. 8. Ezt hogy érjük el (előzetesen befektetett milliók nélkül)? Csináljunk felhajtást! 9. Ennek legegyszerűbb módja? Szenzációkeltés, médiahack!
Aztán ennek hatására tegyük fel előkerül pár befektető, elindul a dolog. No ekkor (tehát még a piacra kerülés előtt) már be lehet ismerni, hogy nem is olyan fantasztikusan forradalmi a dolog, csak egy hasznos újítás. És ha piacképes, akkor mehet is az üzlet, senki sem "ég le", a befektetők is jól járnak, egy szavuk sem lehet. Stb.
Még egyszer: nem azt mondom, hogy az egész biztos pontosan így volt, és az illető személyek biztos pontosan így gondolták az egészet, csak azt, hogy ez is egy lehetséges forgatókönyv.
Továbbá, mint már utaltam rá (és nem szeretném ezt is 20x leírni): nem valószínű, hogy hamarabb került volna piacra a dolog, mint hogy nyilvánosságra kerül a szabadalmi leírás, amiből "bárki" láthatja, miről is van szó. Tehát, arra nem igazán számíthattak, hogy a forgalmazást is ezekre a halandzsákra tudják majd alapozni. Azaz, az átverés nem terjedt volna ki a vevőkre, mert addigra vagy így, vagy úgy, de már rég kiderült volna a dolog. 
|
"hanem arról, hogy egy új kapcsolásról, a kapcsoló üzemű tápok családján belül egy új működési módról, amit eddig - publikáltan - senki nem alkalmazott." Csak itt "publikálásról", "senki által nem használásról" szó sincs. csak a RTL-KLUB Fókusz című műsorában és az MTI által közreadott hírben való cirkuszról. Ha a kapcsolás annyira forradalmi, annyira új lenne, akkor szaklapokban jelent volna meg és nem "semleges áramokról" esne szó - a feltaláló meg jól megélne ebből. De mégsem ez van, hanem a cirkusz. Ergó a kapcsolás nem annyira forradalmian új - csak ilyen tudományosnak ható maszlaggal lehet "eladni".
"Na és?" Akkor szerinted ez z eszköz bolhafinggal is mehetne, és ezt így kéne eladni. A fene esne bele a fizikusokba, a közoktatás színvonala úgyis alacsony az emberek egy Banyátok közt epizód előtt ezt is beveszik. Aki meg nem hisz benne aztat meg csókolja meg Kiszel Tünci. Így van-e?
Mi a ménkűért kell lealacsonyodnia egy "műszaki értelmiségnek" (bár ez a kifejezés is erős) arra a szintre, hogy "tudományosnak ható" színes maszlagokkal (amiről egy technikumi hallgató simán látja, hogy hablaty) adja el a termékét? Mert talán nem is annyira "új" az ötlet? Mert talán csak így adható el az átlagtermék? Vajh miért nem állt ki a feltalálók közül, hogy tisztázza a nevét (igen, ez nem semleges árammal működik, nincs köze a neutrínókhoz, csak síma DC/AC tápegység,bocsi,...)? Ja mert akkor leégnének?
De itt egy remek pályázat (Nem akarsz 3 és fél millát? Ráadásul a "MESTER" is ott van a pályázat kiírói között!): "FELHÍVÁS!
Bemutathatóan működő, örökmozgó szerkezet készítésére írunk ki pályázatot.
A pályázat összege 3 500 000 forint." http://www.ufomagazin-net.hu/ 
|
Kiegészítés az 1. ponthoz: nem csak néhány tranzisztor (amit még fel lehetne forrasztani egyesével egy panelra), hanem azok tucatjaiból álló analóg és digitális áramkörök is.
|
Látom, már nagyon fáradt vagy, aludnod kellene.
"Nem kell kifejezetten "újnak" sem lennie, lehet régi elemekből összerakott dolog is." Az elektronikában majd' minden régi elemekből épül fel. Ezen belül pl. a kapcsoló üzemű tápok ezekből állnak: 1. vezérlső elektronika, ez is a jól ismert elemekből (tranzisztorok, ezen belül FET-ek, diódák, stb.). 2. induktivitás v. trafó. 3. alacsony ESR-es kondik. Na de hogy ezek milyen rendszerben működnek, az nagyon nem midnegy. Erről beszélek már kb. 5 hsz óta.
Elég nehéz is lenne az elektronikában teljesen új elemeket kitalálni. Legutóbb pl. a memrisztor felfedezése világszenzáció volt. link
"A szabadalom csak az ötlet védelmét szolgáló jogi procedúra, semmi más. Nem kell még működőképesnek se lennie." Nem is erről beszéltem, hanem arról, hogy egy új kapcsolásról, a kapcsoló üzemű tápok családján belül egy új működési módról, amit eddig - publikáltan - senki nem alkalmazott.
"Jelen esetben egy tápegységről van szó, megspékelve galvanikus leválasztással. Ezek megvehetőek, összerakhatóak meglevő elemekből." Na és?
"Ilyet nem mondtam. Ne csúsztass." Egy szóval nem mondtam, hogy te mondtad.
"http://www.urbanelektronika.hu/ - látod ő is megél belőle." Jaj, te, ők boltban vásárolható, mások által gyártott, mások által kitalált működést megvalósító IC-kből építik a tápegységeiket. Ha egy új működési módot akarnának megvalósítani, bajban lennének. Megoldható lenne persze pl. CPLD-vel v. esetleg FPGA-val (vagy egy marék 74xxx-es IC-vel), de akkor drágább lenne a leves, mint a hús. Egyedi alkalmakra jó lenne, de sorozatgyártásra alkalmatlan lenne. (Egyes eseteket kivéve, amikor kimondottan egyszerű az áramkör, de a szab. leírásból, és a mellékelt képből nem ez jött le.) Tehát, mégegszer: egy új fejlesztlsű ASIC IC sorozatgyártásáról beszélünk. Nézz már utána egy kicsit... 
|
"Hogy megkapták a szabadalmi védettséget, arra vall, hogy tényleg az." Nem kell kifejezetten "újnak" sem lennie, lehet régi elemekből összerakott dolog is. A szabadalom csak az ötlet védelmét szolgáló jogi procedúra, semmi más. Nem kell még működőképesnek se lennie. Jelen esetben egy tápegységről van szó, megspékelve galvanikus leválasztással. Ezek megvehetőek, összerakhatóak meglevő elemekből.
"2. Ugyancsak laikus gondolat lenne, hogy "legfeljebb majd valamelyik elektronikai multi megveszi a szabadalmat"" Ilyet nem mondtam. Ne csúsztass.
"1. A kapcsolás része egy vezérlő elektronika, amit gazdaságosan csak ASIC formában érdemes gyártani. Ennek elkészítése és gyártása azonban jelentős befektetést igényel - 10 v. 100 milliós összegekről beszélünk." http://www.urbanelektronika.hu/ - látod ő is megél belőle.
|
Na ja, csak nálatok úgy jön le, hogy feltupírozott "semmi" - holott feltupírozott "valami".
"az egészben nincs semmi újdonság" Ez így egyszerűen nem igaz, értsd már meg. Ezt csak az mondja, aki csak tanult v. hallott valamit valaha arról, hogy léteznek kapcsolóüzemű tápok, van bennük valamilyen oszcillátor, induktivitás v. kisméretű trafó, kondi, és ennyi.
Holott, mint írtam, több féle megoldás létezik, a jelentősebbek mind szépen szabadalmaztatva, szép pénzt hozva a kitalálóknak. Egy új megoldás, ami valamiben v. valamilyen felhasználásban előnyösebb, mint a korábbiak, jelentős újdonság a területen.
"Nincs szó "új" fejlesztésről, csak a régi eszközök összekombinálásáról" Ez max. a "motorgenerátorra" igaz. A másik kettő nyugodtan lehet új fejlesztés. Hogy megkapták a szabadalmi védettséget, arra vall, hogy tényleg az.
"Ha ez a "találmány" mondjuk a Rádiótechnika hasábjain jelent volna meg - nélkülözve a Cserenkó-fényt, a neutrínókat, a gamma-sugárzást - akkor egy "ügyes iparosmunkának" lehetne betudni - ami aztán megvehető lenne az elektronikai boltokban"
Ilyet is csak laikusok gondolnak! Nagy valószínűséggel nem lett volna belőle termék. Ez nem így működik. 1. A kapcsolás része egy vezérlő elektronika, amit gazdaságosan csak ASIC formában érdemes gyártani. Ennek elkészítése és gyártása azonban jelentős befektetést igényel - 10 v. 100 milliós összegekről beszélünk. 2. Ugyancsak laikus gondolat lenne, hogy "legfeljebb majd valamelyik elektronikai multi megveszi a szabadalmat". Sajnos a tapasztalat az, hogy általában nem érdekli őket -- csak akkor állítanak konkurenciát a saját termékeiknek, ha kimondottan jelentős anyagi haszonnal kecsegtet a dolog. Ha "csak" némileg jobb, nem "vacakolnak" vele. 3. Ha mégis megveszik, nevetséges összegért - miközben ők jelentős összegeket keresnek vele (arról nem beszélve, hogy adót sem itt fizetnek utána). Könnyen elképzelhető, hogy a fejlesztők ezeket a kis akadályokat akarták áthidalni a túl jól sikerült felhajtással. +1. Cserenkov, nem Cserenkó. 
|
"Ugye itt a "szakma" alatt nem azt a tízenéves srácot érted, aki számára hatalmas felfedezés volt, hogy felismerte a kapcsolóüzemű tápokra jellemző kialakítást?" Nem csak őt, hanem több (szak)mérnököt és fizikust. Beszéltem személyesen villamosmérnökökkel, fizikussal a témáról, és mindnek az volt a véleménye, hogy az egészben nincs semmi újdonság, csak marketinggel, tudományosnak ható halandzsákkal feltupírozott dologról van szó.
"Mint írtam, egy valódi szakember előtt a szabadalmi leírásra pillantva azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy miről is van szó: a feltalálók egyfajta médiahackkal akartak tőkét szerezni néhány új fejlesztésű elektroniakai megoldás piaci bevezetésére." Nincs szó "új" fejlesztésről, csak a régi eszközök összekombinálásáról, csöpögős mázzal való tálalásáról (amit egy szimpla távközlési technikumi hallgató is észrevesz).
"Persze nem ártott volna, ha a szabadalmi leírás nyilvánosságra kerülésével egy időben maguk a feltalálók is a nyilvánosság elé álltak volna" Megtették. A szabadalom 2004-ben került közzétételre, az MTI-s cikk és az RTL Klubbos "riport" is 2004-re datálható. Ha ez a "találmány" mondjuk a Rádiótechnika hasábjain jelent volna meg - nélkülözve a Cserenkó-fényt, a neutrínókat, a gamma-sugárzást - akkor egy "ügyes iparosmunkának" lehetne betudni - ami aztán megvehető lenne az elektronikai boltokban (és a történet így bár unalmasabb, de boldogabb véget ért volna). De nem ez történt - így a reakció teljesen jogosan a felháborodás volt. 
|
"Csak ezzel a szakma előtt járatja le magát a "feltaláló"." Ugye itt a "szakma" alatt nem azt a tízenéves srácot érted, aki számára hatalmas felfedezés volt, hogy felismerte a kapcsolóüzemű tápokra jellemző kialakítást?
Mint írtam, egy valódi szakember előtt a szabadalmi leírásra pillantva azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy miről is van szó: a feltalálók egyfajta médiahackkal akartak tőkét szerezni néhány új fejlesztésű elektroniakai megoldás piaci bevezetésére.
Tehát, a szabadalmi leírás nyilvánosságra kerülése után mindenképp kiderült volna a dolog. De jó esetben addigra már találtak volna egy befektetőt (akinek végülis mindegy, miről van szó, csak visszahozza a pénzt).
Persze nem ártott volna, ha a szabadalmi leírás nyilvánosságra kerülésével egy időben maguk a feltalálók is a nyilvánosság elé álltak volna, és mindezt elmondták volna.
A valódi szakma (értsd: szakmérnökök, akik számára nem csak "egy kapcsolóüzemű táp", és nem pedig fizikusok, vagy épp tinik, akik annyit tudnak a kapcsolóüzemű tápokról, hogy képesek felismerni a fő vonásaikat, de mindet egy kalap alá veszik) ebben az esetben annyit mondott volna: ügyes.
Azt kizártnak tartom, hogy a feltalálók arra apelláltak volna, hogy még a szabadalmi leírásból sem lesz másolnak nyilvánvaló, hogy miről is van szó.
Szóval, én azt gondolom, ez nem úgy csalás, ahogy ti gondoljátok.
"ha a szakma előtti hitelességét meg kívánja tartani" Úgy tűnik, nem érted a lényeget. Egy átmeneti ideig ez mellékes volt.
"Csak hogy az ilyen hír a egyszeri honpolgár megtévesztésére alkalmas. Mint minden médiahack...
"Rosszabb esetben ha ez kereskedelmi forgalomba kerül a termék, akkor ez a fogyasztó tudatos megtévesztése - ami bűncselekmény." Addigra rég kiderült volna a dolog, és már csak az számított volna, hasznos-e a cucc, jobb-e, mint a korábbiak, vagy sem.
"Másrészt a riporter nem önmagától találta ki ezeket, valakinek mondania kellett neki hogy ilyesmiket állítson (különben a riporter lesz hiteltelen)." Most ez vagy része volt az egésznek, vagy csak elbeszélgettek vele erről-arról, és ennyi maradt meg. 
|
*"Mellesleg ezt nem csak egy média " vette át.
|
"6. Mellesleg a neutrínókat és a többit csak egy riporter emlegette. " Akkor a feltaláló - ha a szakma előtti hitelességét meg kívánja tartani - kérjen helyesbítést a média képviselőitől (ha ezt a műsor leadása előtt nem tette volna meg). Másrészt a riporter nem önmagától találta ki ezeket, valakinek mondania kellett neki hogy ilyesmiket állítson (különben a riporter lesz hiteltelen). Mellesleg ezt nem csak egy média
"5. Ezt az igazi szakemberek hamar átlátták, csak az okostojások nem." Csak hogy az ilyen hír a egyszeri honpolgár megtévesztésére alkalmas. Rosszabb esetben ha ez kereskedelmi forgalomba kerül a termék, akkor ez a fogyasztó tudatos megtévesztése - ami bűncselekmény.
"4. Nem lehet tagadni, hogy tetten érhető itt a szenzációkeltés, ködösítés, azonban fel lehet fogni az egészet úgy is, mint médiahack, ami a figyelemfelkeltést szolgálta, hogy így csináljon ingyenreklámot az egésznek, elősegítve a gyártás beindításához szükséges tőke előteremtését." Csak ezzel a szakma előtt járatja le magát a "feltaláló".
Mellesleg a szabadalom nem biztosíték semmire - csak jogi procedúra az ötlet védelmére. 
|
No azért a másik oldalon sem kellene szabadon csúsztatgatni, frissen érettségizett tízenéveseket szakmérnöknek beállítani, és az általuk elvégzett felületes és a közelebbi témában laikus "vizsgálatok" alapján súlyos ítéleteket mondani.
1. Az "egy kapcsolóüzemű tápegység" nem egy pontos meghatározás, mivel ezeknek számos fajtja van, melyek mindegyike külön-külön szabadalmaztatva van! Az, hogy ezt az új megoldást is sikerült szabadalmaztatni, azt mutatja, hogy mások (más gyártók) eddig nem alkalmazták. Ha hatékonyabb, és/vagy egyéb előnye van a létező megoldásokhoz képest, akkor igenis értékes és hasznos dolog lehet! 2. A fénycsőgyújzó sem csak egyszerűen "egy fénycsőgyújtó", mivel ebből is több féle megoldás létezik, szintén szabadalmaztatva vannak. Hogy ebből is sikerült az ő megoldásukat levédetni, megint csak azt mutatja, hogy egy új megoldásról van szó, ami ha megintcsak jobb valamiben, mint az eddigiek, az hasznos és értékes dolog. 3. Az a motorgenerátor egy meglévő megoldás továbbfejlesztésének tekinthető. Hogy ez mennyire hasznos, azt nem tudom. 4. Nem lehet tagadni, hogy tetten érhető itt a szenzációkeltés, ködösítés, azonban fel lehet fogni az egészet úgy is, mint médiahack, ami a figyelemfelkeltést szolgálta, hogy így csináljon ingyenreklámot az egésznek, elősegítve a gyártás beindításához szükséges tőke előteremtését. 5. Ezt az igazi szakemberek hamar átlátták, csak az okostojások nem. 6. Mellesleg a neutrínókat és a többit csak egy riporter emlegette. 
|
ha az alternatív megoldások kiépített hálózattal fognak rendelkezni, és a technológiák kiforrottak lesznek; no akkor szűnhet meg a függőség. Lényegében nem az olaj a probléma, hanem a függőség. Hogy ez a zseniálisan kiépített hálózat olyan csapdába hajszolja a mindennapi embert, amibe amúgyis kénytelen belelépni, ha élni akar. Arról van szó, hogy nincs a benzinkútnak reális alternatívája, nem tudsz otthon "benzint csinálni" olcsóbban, kisebb nagyobb eltéréssel pedig az olajszármazékok ára az olaj világpiaci árát követi és a hétköznapi ember nem tud mit tenni ellene, hogy kizsebeljék ezekkel az árakkal. Ellenben ha a kormány 5x-ös autópályaár, több tízmilliárdos szerződés a Microsoft-tal (és még lehetne sorolni) marhaság helyett arra költené a pénzt, hogy támogassa Magyarországon a villanyautók elterjedését, amire biztos vagyok benne, hogy lenne igény, akkor felszámolhatnánk az olajfüggőség egy nagy részét. Az elektromos áramot pedig már mindenki úgy termeli meg ahogy akarja, így a függőség egy nagyobb érdekcsoporttól nagyrészt kiküszöbölhető. Ez a lényeg igazából, nem az, milyen energiahordozóról beszélünk. Ha elfogy az olaj, lesz helyette más: hidrogén, biodízel, biogáz, stb. és azok fogják átvenni a hatalmat ezek fölött, akik most az olajjal húzzák le rólunk a bőrrétegeket. Vagy ha nem is ők, ugyanilyen tisztességtelen módon fogják csinálni, mint most az olajcégek. 
|
"Merész kijelentés az, hogy csak a fejlesztők/feltalálók (vagy ezek szerint most már kuruzslóknak is nevezhetjük őket) tehetnek találmányuk sikertelenségéről." Olvastad a belinkelt anyagokat? Értelmezted őket? Olyan pontatlanságokat, valótlanságokat állítanak ezek kuruzslók, hogy az már fáj: * Egy kapcsolóüzemű tápegység (kb. olyan mint a számítógépedben van) nem Cserenkó-fénnyel (ez a reaktoroknál tapasztalható jelenség) működik, nincs köze a neutrinókhoz, gamma sugárzáshoz. * A mosógolyó hatástalan, ráadásul nem bocsát ki extra sugárzást. * A vízbontásnál nem beszélhetünk nukleáris jelenségről.
Az olaj meg még azért lehet egyeduralkodó, mert "relatíve egyszerűen" hozzáférhető, az elosztóhálózat kiépített, a használat kitaposott ösvényen halad, az olajra épülő technológiák némileg megbízhatóak, ja és más iparágaknak is szüksége van rá. Ha elfogyóban lesz az olaj, ha erőteljesen megnövekednek a kitermelési/szállítási/feldolgozási költségek (olyannyira, hogy jobban megérik az alternatív megoldások), ha az alternatív megoldások kiépített hálózattal fognak rendelkezni, és a technológiák kiforrottak lesznek; no akkor szűnhet meg a függőség. 
|
Ha adott lenne egy ingyen energiát előállító szerkezet, az adott multinak kincsesbánya lenne, amivel a többit elsöpörhetné a színről. Hülyék lennének eltitkolni, a feltalálót elhallgattatni. Az adott multi felett pedig az olajcégek állnak. De ha az adott multival esetleg egy olajcégre céloztál, nekik pedig nem járható út egy ilyen találmány, mert adott esetben ehhez csak a technológiát kell ellopnia a konkurenciának és megépítenie a szerkezetet valamely távolkeleti országban töredékáron. Aztán az adott multi vagy a felvásárló olajcég már tönkre is ment volna. Olajat viszont - hiába van meg a technológia, nem lehet bárhonnan "bányászni", csak onnan, ahol van, az pedig már ki van osztva az érdekeltségeknek (illetve folyik a kiosztás, lásd Irak). Picit más a kettő azért, a szóban forgó energiacsináló mobilizálható.
Merész kijelentés az, hogy csak a fejlesztők/feltalálók (vagy ezek szerint most már kuruzslóknak is nevezhetjük őket) tehetnek találmányuk sikertelenségéről. Ezek szerint nem is annyira szar a rendszer, mint látszik, pedig annak kell lennie ha csak magunkat mérgezve tudunk energiát előállítani, illetve a mindennapi közlekedést megoldani. Az előbb említett okból már hatalmas érdeke az olajcégeknek, hogy megakadályozzák egy ilyen elterjedését. Nem tudnák uralni, az pedig nem nyerő, mert lemondanak a bejövő mocskos milliárdjaikról. 
|
"Vagy nem hagyták őket." Egy fenét nem hagyták őket. Ha adott lenne egy ingyen energiát előállító szerkezet, az adott multinak kincsesbánya lenne, amivel a többit elsöpörhetné a színről. Hülyék lennének eltitkolni, a feltalálót elhallgattatni.
Pláne hogy az Internet korában egy ilyen találmány piszokgyorsan elterjedhetne.
Nézd meg Egelyt, Gróf Spanyol Zoltánt, a Cserenkó-fénnyel működő transzvertert - mind-mind sületlenségek, becsapások; a magyar közoktatás hiányosságaira építő, az emberek hiszékenységét kihasználó "csodák" - természetesen a szakma előtt kiderűl a csalás.
"Semmiből nem áll odaszólni bármelyik intézetnek, hogy valamilyen szar indokkal cáfolják meg a találmányt. Igen és ez az a pont ahol kezdenek hülyének nézni az emberek - nem képesek elhinni, hogy így működik." Nem, nem, nem. Ez nem így működik. Ha a feltaláló egymástól függetlenül reprodukálva, hiteles mérésekkel, fizikai képletekkel levezetve bizonyítaná igazát, akkor mindez elfogadható lenne. De jelen esetben ez nem áll fenn, mindenféle összefüggéstelen dolgokat kapunk (a víz nukleáris energiája, vízplazma; Cserenkó-fénnyel/neutrínóval/gamma sugárzással működő kapcsolóüzemű tápegység; infravörös sugárzást használó, mosószert nélkülöző mosógolyó). meg a "meg nem értett, elhallgattatott feltaláló hőseposzát".
Hiteles, jó mérési metodikával elvégzett kísérletekre, rendesen levezetett fizikai összefüggésekre, semmi marketingszövegre van szükség. Aki ezt nem tudja produkálni, az kókler, kuruzsló, csaló.
Nincs mese, ki kell lépni a repülő szőnyegek világából. 
|
Tévedés. Ezek a "meg nem értett feltalálók" nem voltak képesek reprodukálható, független mérési laboratóriumok által hitelesített, hivatalosan igazolt kísérleteket produkálni. Vagy nem hagyták őket.
Nemrég még ma elismert feltalálókat öltek meg azért, mert nem képviselték az akkori egyik hatalmi csoportosulás (az egyház) álláspontját (pl. a föld nem gömbölyű). Azt nem értem miért tartják oly sokan elképzelhetetlennek hogy ugyanígy van ma is csak más szereplőkkel?
Nem olajmaffiáról beszéltem, hanem a világot uraló olajcégekről és mágnásaikról, akik legálisan tevékenykednek. Nem kell hogy maffia legyen, elég ha az elhárítómódszereik azok. Semmiből nem áll odaszólni bármelyik intézetnek, hogy valamilyen szar indokkal cáfolják meg a találmányt. Igen és ez az a pont ahol kezdenek hülyének nézni az emberek - nem képesek elhinni, hogy így működik.
Helyette vannak homályos videók, áltudományos értekezések (mindenféle tudományosnak ható szövegekkel), alapítványok, VHS kazettán megvásárolható "építési leírások". Mivel máshogy nem engedték elterjedni, csak mítoszként. Mintahogy az amerikai WTC rombadöntése is egyértelmű, hogy nem az Al Kaida által elkövetett terrortámadás volt, mégis mítoszként kezelik az ellenvéleményt és olyan viták folynak róla a köztudatban, hogy maga a lényeg veszik el benne - hogy mire törekszik az amerikai vezetés. 
|
"Sokan feltaláltak már ilyesmit és valahogy ismeretlen okokból mind "eltűntek", leégett a labor, koncepciós perrel kicsinálták őket, felhagytak a fejlesztéssel" Tévedés. Ezek a "meg nem értett feltalálók" nem voltak képesek reprodukálható, független mérési laboratóriumok által hitelesített, hivatalosan igazolt kísérleteket produkálni.
Helyette vannak homályos videók, áltudományos értekezések (mindenféle tudományosnak ható szövegekkel), alapítványok, VHS kazettán megvásárolható "építési leírások".
"Például kíváncsi vagyok mond-e valakinek bármit is az, hogy Gamma Kft." A cég pontos neve: GAMMA Manager Kft. Hallottam róluk, de folyamatosan csak ígéreteket hallok felőlük, hogy majd jön a nagy áttörés. Állítólag van valami prototípus, de a legutóbbi információk szerint nincs működő prototípus; nem önmagától futó, azaz nem overunity, vagyis nem termel több energiát, amennyit belefektetnek. Bővebben.
"A TV2 is beszámolt róla még annak idején" Egy ilyen média eléggé hiteltelen. Ha a Természet Világában, az Élet és tudományban, a New scientistben publikáltak volna, talán hitelesebb lenne.
"Az olajmocskok mindent meg fognak tenni, hogy az ilyen találmányokat ellehetetlenítsék" Nem kell ide "olajmaffia", a csalók előbb vagy utóbb maguktól tünnek el a csodamasinériájukkal egyetemben (hála a jó égnek vannak még Magyarországon jól képzett mérnökök, fizikusok akik gyorsan észreveszik a csalást). 
|
Ja egyébként ha valaki mélyebben ért a témához... akár mágneses generátorok... írjon privátot, szeretnék egyet itthonra építeni, vagy valami howto jól jönne..
|
A hidrogéncella a következő zsákutca a benzintank után. Csak nem veszi észre senki, hogy az egész azért megy, hogy függővé tegyék az embereket egy cégtől. Mindig kelljen benzin/hidrogén/biodízel-kútra (mindegy is, melyik) járni és fizetni a tankolásért, amikor már rég otthon, a garázs konektorából éjszaka mindezt megtehetnénk. 1996-ban az Egyesült Államokban csináltak ilyen autókat, amik villannyal működtek, aztán bezúzták, a létüket előíró rendeletet visszavonták (javaslom a Who Killed The Electric Car című filmet, természetesen ezt sem szinkronizálták le magyarra, mert a Transformers és a Mission Impossible fontosabb az emberiség jövőjének szempontjából). Fel kéne lépni ezellen az üzletpolitika ellen, ami a fogyasztók ilyesfajta kizsigerelésére játszik már évtizedek óta, főleg az energiahordozók terén.
Ja és a találmányról, hogy azért ne legyek off-topic... Sokan feltaláltak már ilyesmit és valahogy ismeretlen okokból mind "eltűntek", leégett a labor, koncepciós perrel kicsinálták őket, felhagytak a fejlesztéssel vagy csak egyszerűen nem terjedt el. Például kíváncsi vagyok mond-e valakinek bármit is az, hogy Gamma Kft. Most senki ne nyisson új ablakot és Google-zzon, mert nem sok mindent fog találni. Úgy 2001-ben ez a !MAGYAR! cég fejlesztett ki egy mágneses elven alapuló, többletenergiát termelő generátor, amit sikeresen eladtak 2 milliárd (!) forintért egy kanadai cégnek. A TV2 is beszámolt róla még annak idején. Aztán szépen eltűntek. Egyik pillanatról a másikra. Egy ott dolgozót ismertem is és a bezárásakor csak ennyit közölt velem: rájöttünk, hogy hülyeség volt, amit csináltunk. Azóta nem hallottam eme ismerősöm felől és sehol nem találtam meg (telefon, iWiW, myVIP, Skype, stb.).
Az olajmocskok mindent meg fognak tenni, hogy az ilyen találmányokat ellehetetlenítsék. Ismerjük a taktikáikat: felvásárlás -> zárolás, elterjedés ellehetetlenítése, feltaláló megfenyegetése, kinyírása.
Aki pedig nem gondolkodik szkeptikusan az olaj működtette gazdaságban, az szerintem ne is válaszoljon erre a hozzászólásomra, mert kötekedni nem akarok senkivel az csak a lényegről terelné el a figyelmet, amit ha valaki nem ért, akkor már úgyis mindegy. 
|
Akik olvasgattak Tesláról, vagy a HAARP-ról, érdekes lehet ez a hírecske (persze a hitelessége - tekintve az újságot - erősen kétséges): http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=15735
|
Ez igen örvendetes hír!!!
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek
Lao-Ce
|
Egy megjegyzés: Én úgy tudom, hogy az arabok (legalábbis néhány helyen) komolyan gondolkodnak új jövedelemforrásokon, mert látják, hogy az olaj nem tart örökké. A múltkor egy teljesen más témával foglalkozó dokumentumfilmben egy nem épp szegény sejk mondta, hogy úgy számítják, hogy már csak néhány évtizedig élhetnek meg az olajból.
|
Lehet, hogy az illető feltaláló(?) véletlenül jött rá a dolgokra,(vagy megálmodta)mert ha valaki fizikusnak készül, az alapból elutasítja az ilyen 'energiát a semmiből'. Annak idején mit várt Faraday amikor állandó mágnest mozgatott egy tekercsben? Azt kérdezte: mi történik akkor,ha...és kipróbálta. Az a találmány amit a magyar villmérnök 20 évig fejlesztett valszeg létezik, mert azt mondta, hogy több repülőtér is rendelt ilyet, és külföldi kórházak is. 1kW=>be 1,5KW ki.. Lehetségesnek tartom, hogy a "semmiből" csatolja ki ez a generátor is a Feszültséget, csak a mérnök úr azt mondta, hogy ez egy mágneses rezonancia-erősítő közben meg 0ponti energiakinyerő. De ez még hihetőbb, mert "csak" 0,5kW keletkezik, nem a "semmiből" jön a Power..Lehet, hogy az olajmaffia ezért engedte elterjedni ezt a találmányt. Amúgy elég nagy szerkezet, kb 5X5X% méteres fémházban volt, és hallani lehetett a ventilátorok zúgását. Mondta a mérnök úr, hogy igyekeznek egy kissé csendesebbé tenni. Na és arról a találmányról mit tudtok,ami lehetővé teszi, hogy pl 1 kád vízbe dobott hajszárító tovább működjön, és a víz nem is ráz?? A manus vígan pancsikált benne, és ezzel is energiát lehet megtakarítani....
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek
Lao-Ce

|
az jo hely, par eve en is voltam ott is.
|
Sziasztok! Csak veletlenul csoppentem ide, meg tudna valaki mondani hol olvashatnek a magyar talalmanyokrol?
|
Ezzel csak az a problema, hogy a tagulast lokalisan legyozi a gravitacio, vagyis lokalisan nincs tagulas. Tovabbi gond, hogy a pozitiv es negativ toltesek egyforman oszlanak el a terben, igy semlegesitik egymast. Ez azt is jelenti, hogy a mozgasuk nem kelt aramot. Azert erdekes otlet.
|
Az áram fogalma : töltések egyirányú áramlása. Az univerzum tágul (elektromos töltések egyirányba áramlanak) A nulponti energiakicsatoló, ezt az energia áramlást csapolja meg. hasonlóképen energia szálitásrol van szó mint a hütőgépeknél a höszivatyúk 4× szorzoval szálitják a meglévő hőt a hő leadófelé.
|
véleményem szerint is az egyetlen járható út a szabadenergiát hasznositó gépek elterjedésében az,hogy a terveket fel kell tenni a netre mert tudomásul kell venni hogy az egyént megölik viszont sok sok ezer embert nem ölhetnek meg és akkor végük mármint az olajkartelleknek.
|
Nahh megint hozzászólok. Nem vagyok fizikus, de ha az lennék biztosan kiröhögném, ezt az ingyen energiát. Sajnos a legtöbben ezt csinálják, azért, mert a mai napig nem hinném, hogy a fizika minden részét értenénk. És mivel amit nem ismerünk attól félünk, ergo hülyének titulálják, az akit esetleg nem nézi hülyének az ilyen dolgokat is. Mielütt azonban bárki is elitélne és elkezdené harsogni, hogy baromság ilyen nincs. Gondolkodni kéne. Mi van ha igaz? És mi van ha nem? Ekkor őrült lenne, hogy a hirnévért ilyeneket csináljon? Talán. De ha nem őrült, és esetleg olyanra jött rá amire még eddig soha senki? Vagy olyanra ami minden nap előttünk van és nem tudjuk megmagyarázni? Itt nem a fizikáról van szó. Egyszerüen meg kel vizsgálni, hogy tényleg müködik -e vagy nem. De a vizsgálatot nem igy értem, hogy néhány okostojás, mint mi elkezdünk vitázni, hogy ez nem lehet, mert.... Lehet mert.... Szóval ha mindenki csak azzal jön, hogy nem lehet mert a fizika kimondja az energiamegmaradás törvényét.Baromi jó. de mi van ha nem mindenhol érvényes. Vagy mindenhol érvényes ahogy a törvény mondja csak más hol van a bibi. Relativitás elmélet. Baromi jó, de a vlóságban nem lehetett eddig azt sem beibzonyitani 100% -osan. Olyan mintha a tudósok megrögzötten kapaszkodnának ahhoz amit megtanultak, ée el sem tudják képzelni, hogy van amit esetleg nem tudnak. Mivel mindent tudnak ezért az ilyen dolgokat meg sem vizsgálják. Mert minek ilyen lehetetlen.
Szóval ha valaki teljesen elutasitja za nem jó. Meg kel nézni. mi az. Az rendben van, hogy kicsit kétkedve halljuk a dolgot, hiszen uj.
Az sem jó, ha elsőre elhiszük. Mi van ha tényleg csak egy hülye próbálozás volt arra, hogy megismeréj a tudós nevét és nem egyéb.
Ha viszont igaz akkor az elektromosági müvek biztosan tenne ellene. Mivel ez neki egyáltalán nem kifizetődő. Az arabokról nem is beszélve. Az oljaból élnek. Ha megszünik akkor vége mindennek. Számukra. Most maga a paradicsom. 
|
Szerintem sem elhinni,sem elutasítani nem kell elsőre ezeket a dolgokat. Pontosan lentebb írtad,hogy símán megtalálhatják és kinyírhatják ezeket az embereket , valamint van egy csomó sarlatán kamuzós is ! Szóval tényleg nehéz eldönteni,hogy mi igaz és mi nem, de semmiféleképpen nem szabad felvenni a szemellenzőt!
|
Nem, en ezt nem neveznem naivsagnak...
Tudod te hany ilyen 'vilagmegvalto' talalmanyrol hallottam? A korites pedig mindig ugyanez (hasonlo) volt, csak most van az internet, ennyi valtozott. Es tudod mi valosult meg ezekbol, mi az, ami nem kamu volt? SEMMI.
A "magassagos egyetemi fizika konyvet" eleg gyakran frissitik, kepzeld nem 300 eves keziratokbol tanulunk, meglepodnel, mennyire 'mai' dolgokrol esett szo az orakon...
Szoval szerintem az a naiv, aki elsore elhisz mindent, csak azert, mert az szep lenne, ha mukodne...
|
Hihetetlen naiv vagy. De sebaj, meg fejlodhetsz! :)
Egyebkent a magassagos egyetemi fizika konyved az ettol a pillanattol kezdve orok idokig ervenyes es serthetetlen? :) Ha ez igaz, akkor igaz volt 100, 200, 300, x*100 eve is? Vagy csak matol kezdve igaz? :)
Ettol fuggetlenul tenyleg lehetseges, hogy ezek a dolgok kamuk. De az nagyon bebaszna!!!
|
Nem mondtam, hogy ERTEK a fizikahoz, csak szeretek a dolgok moge nezni... Es nem bedolni mindennek...
Uzlet? Kepzeld ertek hozza! Jobban, mint a fizikahoz.:)
Csakhogy itt joval tobbrol van szo, mint a penzrol. Itt az emberiseg jovojerol van szo. Nagy szavak, tudom. De gondolj bele, te mit tennel, ha feltalalnal egy ilyet?
-vilagga kurtolod, hogy LETEZIK, de valodi bizonyitekot nem adsz rola, penzre varsz. Ekkor nagy valoszinuseggel, felkeresnek nem tul kedves emberek (hidd el, megtalalnak), es ha valoban mukodik a dolog, valoszinuleg halott vagy, a talalmannyoddal egyutt.
-masodik esetben viszont nem varsz penzsovar modon a legnagyobb lovera, hanem felteszed a netre, szetkuldod minel tobb helyre a leirast... Ebben az esetben mindenki boldogan el, mig meg nem hal, az olajkartell pedig beszopta.:)
Hat igen, hallottam mar, hogy tulsagosan optimista vagyok, rossz korba szulettem, stb... De ugy velem, ameddig vannak olyan velemenyek, mint nehany itt a forumon, meg sokat kell tenni egy szebb es jobb jovoert... 
|
Kellin. De biztos ertesz a fizikahoz, es en ezt nem is akarom megcafolni. De hogy az uzlethez nem konyitasz egy fikarcnyit sem az kiderul fenomenalis otletedbol. Ha valamit felteszel a Net-re, akkor abban a pillanatban lemondhatsz a penzrol. Ami viszont igen csak szukseges ahhoz, hogy nagyszeru talalmanyod megepitsd. Ez az a pont ahol megbukik az egyszeru ember felfedezese. A Magyar ember nagyon okos es talalekony. De nincs penze talalmanyai megepitesere es tesztelesere. Es itt jon a gazdag nyugati "szakbarbar" aki ugyan nem nagyon vagja, hogy mi a dorges, de van sok-sok penze. Ui.: Egy talalmany bejegyzesi ideje 1-4 evig is eltarthat, mertott nem csak bejegyzik, hogy a TE talalmanyod, hanem feltarjak minden reszet, nem-e lopott az otlet. Es csak az uj talalmany szamit sajat talamanynak. Valamilyen eszkoz tuninngolasa nem. Azaz csak a tuning szerepet betolto alkatresz szamit annak, amivel nem ersz semmit.
Es azert mert mi nem ertunk ugy a fizikahoz mint te, nem vagyunk butak.
Barna.
|
De sok buta ember van itt... Felelmetes.
Ti mind ovodasok vagytok (ebben az esetben megbocsajthato, hogy semmit sem tudtok a fizikarol), vagy csak szimplan BUTAK?
Nem kell am mindent elhinni azert, mert le van irva! Mert konyvben olvastad! Aki egy kicsit is melyre asta magat a fizikaban, tudhatja, hogy az Egely egy sarlatan, aki a techoblablajaval sikeres meg tudja gyozni az embereket a median keresztul...
Kicsit gondolkozzatok el: ha feltalalnatok vmi hudejo pluszenergiat termelo kutyut, valoban arra varnatok, hogy vki megvegye? Szerintem az a trivialis, hogy ezerrel szetkuldod a vilagban az internet segitsegevel... Aztan ha mar biztositva van, hogy a talalmanyod es a neved OROKKE fennmarad (felteve, hogy muxik:)), es elosegitetted az emberiseg fejlodeset, na akkor lehet kezdeni a penzen gondolkozni...
De ez a mosogepes cucc is... Erosen kamu gyanus...
De ti tudjatok... Szojjetek csak az osszeeskuves elmeleteket, ahelyett, hogy kinyitnatok nehany egyetemi fizika konyvet, es utananeznetek a dolgoknak. 
|
HA létezik az tételesen megcáfolja a törvényt,legalábbis a jelenlegi állapotát!
|
Én hiszek az energia megmaradásban nem gondolom hogy létezik ilyen szerkentyű, de ha igen először tételesen cáfolják meg a fenti törvényt!
|
Namost Szaudarábiában egy (azt hiszem 12. életévét betöltött) férfi havi 2000 dollárt kap azért mert van. Épp ezért senki nem dolgozik mégis ferrárikkal rohangálnak. A nőknek meg tilos dolgozniuk. Ebből adódik hogy semmit sem gyártanak, mert ahhoz piszok sokat kellene fizetni a munkaerőnek=> nagyon drágák lennének a dolgok => olcsóbb importból. Ez a 22-es csapdája, ha valaki azt hiszi hogy ezt a gazdagságot harc nélkül odaadják az nagyon téved.
|
A baj a hatalmas olajipar miatt van.Ha valaki ilyen szerkezetet talál ki, azt elkapják vagy megveszik a tervet és megsemmisítik, és ebben az állam is benne van.. Gondoljuk csak el mekkora bevétele van az államoknak az olajból. Szinte államérdek, hogy ne kerüljön ilyen a napvilágra....
|
Először is, az energia nem olyan drága dolog. Ami miatt sokat fizetünk érte (pl. a benzinért), azok az állami adók. Ezek akkor is léteznének ha sima csapvízzel rohangálnának az autók, ergo nem sokkal járnánk jobban.
Persze lehet, hogy nem szennyezné annyira a környezetet, de ennek eldöntésére fontos tudományos kísérleteket végezni.
Vagy ott a hidrogén-üzelanyagcella esete, fel lehetne tölteni egy autót kb. 5 évre elegendő energiával, de mennyibe kerülne egy ilyen kocsi? És mennyi adót vetnének ki rá? 400%?
|
Olvastam a Tértechnologia könyveket. A gyorsulva táguló világegyetemet is ugyanaz az energia mozgatja, mint ami anyagot is összetartja. Ezeket kutatókat is rabul ejtette az uj energia felfedezese és nekik kell győzniük.
Ez lesz az emberiség jövője ha képes lesz időben felfogni, mielött még elpusztulna a mocskában.
One Energy Rule Them All.
|
Nahh a sok kételkedőnek. Mielőtt nem hiinének el semmit. Mielőtt valamire rámondod, hogy baromság, előtte talán meg kéne vizsgálni, hogy baromság -e vagy nem. Csak azért mert valaki nem érti. Ami sajnos egyetlen esetben sem igazán történt meg eddig. Mármint a vizsgálat. Vagy ha mégis, akkor ügyesen titkolták. Aki meg nem olvassa el normálisan a könyvet hanem csak azt ami neki fontos, és a részletekre nem figyel az ne kritizáljon. Mégvalami ajánlanék egy könyvet. Egely György : Tértechnológia.
|
http://www.jasker.com
Megjelent valami érdekes tudományos halandzsa az oldalon, a Termodinamika főtételeivel meg az entrópiával kavar.
|
szerintem két út van: 1. a hír nem igaz -> nem történik semmi, elfelejtjük az ír srácot 2. a hír igaz -> az ír srácot szintén elfelejtjük, mert a nagy áramszolgáltató cégek vagy csendben megöletik vagy ellehetetlenítik
|
Egy hasonlót a Fókuszban is bemutattak. Azt magyar ember gyártotta és ott az volt a lényeg, hogy a generátorból kijövő kakakó több volt, mint amit beleeresztettek. Meg is vette valami kanadai cég... persze a magyar ELMŰ-t nem érdekelte...
|
Egy futurisztikusnak indult találmány, ami nagyon rövid időn belül tömeggyártásra kerülhet (üzemanyagcellás-hidrogénnel hajtott motorok):
http://index.hu/gazdasag/vilag/cella0128/
|
en is megcsinaltam mar hasznaltam 3 napig mire rajottem jobb elni mint "tepsiben" a fold alatt es gyorsan osszetotem
|
Egyetertek Peter-el nagyon szep es romantikus dolog mindent a vilagot behalozzo csunya rossz gonosz olaj kartell-ekre fogni de amig a sajat szememel nem latom hogy ez a szerkezet minden kulso beavatkozas nelkul ellat engem energiaval nehany honapig(ami meg mindig nem bizonyit semmit mert lehet hogy csak egy egyszeru mini atomreaktor szabadalomrol van szo)addig nem hiszek a kosza hireknek.
|
Csak azt nem tudom, hogy a Dogmeat nevu es hasonlo hitetlen arcok ilyenkor merre vannak? :)
|
Felek "ha a hir igaz", egy heten belul ugyanitt olvashatjuk majd a prof. rejtelyes halalhiret..
|
Itt valami nagy félreéréts van szerintem ... az ilyen találmányok elterjedés (hosszútávon) nem az olajtermlőknek lenne rossz hanem az értékesítési piac résztvevőinek! Oda lenne a kis 4-500%-os hasznuk :) Ha hirtelen minden autó (és gép) ilyen energiával menne, mi lenne az olajkitermelőkkel? Semmi! Jól felnyomnák az olaj árát, hiszen kenőanyagok nélkül nem sokra menne a sok elektromos autó, ráadásul az olajból kb. még egymillió fontos dolog készül, amiknek szintén felmenne az ára.
Ha meg vizzel menne az autód, akkor meg a desztilált víz lenne 300Ft/l. :)
|
Egely Tiltott tallmanyok cimu konyveben szamaos hatalmas butasag jelent meg. Pl. leir egy magnesekbol allo szerkezetet, es kozli, hogy a mukodesehez nem igenyel kulso energiat, amennyiben allando magneseket hasznalunk. Csakhogy az allando magnes csak a neveben allando. A valosagban fokozatosan elvesziti a magnesesseget. Ahhoz, hogy magneses legyen kulso energiabefektetesre van szukseg. A legjobb esetben is csak arra lenne jo, hogy ezt az energiat kicsatolja. Tovabba, nem tudom, hogy egy energetikus (marmint Egely) mennyi elektrodinamikat tanul, de ha csak egy keveset, akkor is tudnia kellene, hogy egy csak magneseket tartalamazo szerkezet nem alkalmas mechanikai energia eloallitasara. Magyaran nem jon mozgasba. Nem ertem, hogy miert adott ki a kezebol ilyen baromsagot.
|
Ajánlom figyelmetekbe Erich von Daniken: Űrutazás a múltba(régmúltba) című könyvét. A mannáról szóló résszel kezdjétek. Ugyanolyan meredek, mint ez a téma -és ugyanolyan érdekes
|
Tesla hasonló masináját az akkori egyik amerikai nagy áramszolgáltató megvette, szabadalommal cakk-pakk, majd a működő prototipushoz odarendeltek egy munkást egy megfelelő méretű kalapáccsal és izzé porrá törették az egészet. Talán még emlékeztek azokra a magyar feltalálókra akik olyan adalékot fejlesztettek ki, amivel a vizet a benzinhez lehett keverni, ezzel jobb teljesítményt és 30% üzemanyagmegtakarítást értek el. Nos ezek az "emberek" (azért az idézőjel, mert önös kicsinyes pénzsóvár tetves banda volt) szaré hugyé eladták egy kuvaiti olajbuzinak, aki szépen berakta a széfjébe, mi meg tankolhatjuk a 200Ft-os benzint. Ha egy kis eszük lett volna, akkora vállalkozást csinálhattak volna belőle, hogy egész magyarország úgy élne mint a kuvaiti manusok, de neeeeeeeeeeeeeem ők magyarok voltak és leszartak magasról mindenki mást. Remélem azóta megnyúvasztották már őket az arabok. Volt régebben egy magyar feltaláló páros, azoknak meg vízzel ment a járgányok, kimentek valahová a találmánnyal, és az egyik autóbalesetet szenvedett, a másik meg merő véletlenségből kiesett valami igen magas épület ablakából, a kocsi meg eltűnt...... hogy mik vannak... Szóval amíg az olaj jó üzlet, és egész országok jóléte függ tőle (mert egyébként a sok arab legeltethetné a kecskét a sivatagba, és örülne ha kajára jutna, nem fegyvereket venne, meg magashegyi luxusvillákat, hogy legyen majd hol szívnia a friss levegő amig mi itt fuldoklunk lent) addíg itt semmi nem lesz. Az Egely egyébként közkincsé tett egy ilyen ketyere leírást pontos paraméterekkel, állítólag egy búvárszivattyú teljesétményű, de ellopták a mobilomat, a madarászutcai gyerekrendelőben abban volt a cím ahol a leírást tartalmazó könyvet meg lehet rendelni, de as tiltott találmányok könyvének végén ott van nézzétek meg egy könyvesboltban. 
|
Ahhh, Romantika es Paranoia, mily szepek is ezek!
Hogy a fenebe mindig annyira kapzsi feltalalok alkotnak ilyent, akik inkabb megoletik magukat, mint nyilta teszik?
Szep lenne egy ilyen, csak hat az a csuf gonosz vilag es a sok gazember benne...
Tenyleg volt sok ilyen talalmany. Latott mar barki egyet belulrol? Latott mar barki egyet ugy mukodni, hogy tobb napon at? (Mialatt egy mosogeppe zsufolt kb. 20 db akumlator is lemerul?)
Az erdeklodoknek pedig figyelmebe ajanlom a termodinamika masodik fotetelet, mely szerint nem lehet olyan periodikuasan mukodo gepet szerkeszteni, amely egyetlen eredmenye, hogy egy hotartalybol hot vesz fel, es ezaltal munkat vegez. A vakumenergia is felfoghato egy hotartalynak.
|
Még mindig kisebbet tévedtem, mint a feltaláló :)
|
Boccs Rive, de 3 db 100 W-os izzo 2 ora alatt csak 600 Wh-t fogyaszt :-)
|
Az alapjan, amit reszecskefizikabol tanultam egyaltalan nem biztos, hogy ki lehet nyernia a vakuumenergiat. Az biztos, hogy azok a modszerek, amelyekrol eddig olvastam elvileg nem mukodhetnek. Ha ez a talalmany komoly, akkor jo lenne, ha legalabb a mukodesi elvet kozze tennek. Ez a feltalalonak sem jelentene hatranyt, hiszen az elv es a szabadalmaztathato talalmany kozott fenyevek vannak.
Azert hadd jegyezzem meg, hogy jelenleg senki sem tudja, hogy mivel jatszik az, aki a nullponti energiat akarja megcsapolni. Egy ilyen szerkezet rossz esetben akar az egesz Vilagegyetemre kihato katasztrofat is eloidezhet. Az alkalmazas elott intenziv (alap)kutatasokat kellene vegezni.
|
>> utóakkumulátorok becsült összteljesítménye meghaladhatja a 4,5 kilowattot.
Eddig OK, értem, tényleg ca. ennyi a max. leadható energiamennyiség. (4*12V*100Ah).
>> Az izzók fogyasztása miatt, minden létező technológia bevetésével másfél perc alatt le kellett volna merülniük - emlékeztetett a feltaláló.
Ez gáz.
>> három 100 wattos izzó
... az összesen 300W, ment 2 órát: 900Wh... Miért kellett volna lemerülniük az akkuknak???
|
Ha igaz a dolog, őt is eltüntetik majd akár a többi alternatív energiaforrással foglalkozó embert. Nagy még az olajbiznisz. Sokak elemi létérdeke, hogy az is maradjon.
|
Okoska: "... a feltaláló azt mondja, hogy egyszer beindítva a készülék korlátlan ideig képes működni, vagy legalábbis addig, amíg el nem kopnak az alkatrészei. Mint hozzátette, otthonának valamennyi energiaigényét már 17 hónapja ebből a forrásból fedezi. ... A Reuters számára tartott bemutatón a mosógépnyi méretű prototípus mintegy 10 percen keresztül működött, indító energiaforrásként 4 darab 12 voltos autóakkumulátort használva.
Folyamatos zümmögés mellett a szerkezet három 100 wattos izzót táplált egész működése alatt. Az akkuk összesített kapocsfeszültségét ellenőrző műszer a Jasker beindítása előtt 48,9 voltot jelzett, a kikapcsolás után pedig 51,2 voltot, jelezve hogy valahogy töltődni tudtak.
Ezután a szerkezet mintegy két órán keresztül működött, mialatt fényképek készültek róla. Az izzók nem mutatták jelét az elhalványodásnak, és akkor is égve maradtak, amikor a külső akkumulátorokat rövid időre lekapcsolták a Jaskerről.
Az autóakkumulátorok becsült összteljesítménye meghaladhatja a 4,5 kilowattot. Az izzók fogyasztása miatt, minden létező technológia bevetésével másfél perc alatt le kellett volna merülniük - emlékeztetett a feltaláló." az indexes cikkben ez van/volt, egy kicsit több, mint a semmi, de kb ugyanazt tudjuk meg.

|
Itt meg szabadalmakat lehet keresni: http://ep.espacenet.com/
Szöveg, száma, vagy szerzője alapján
|
Ha valaki szabadalmaztatni akar: http://www.mszh.hu/Magyar/
|
Tesláról jut eszembe: http://www.mall-usa.com/BPCS/tesla.html
|
Ha L-A-S-S-A-N M-O-N-D-A-N-Á-M, mint Lendvai, akkor hazudnék!... :o)
www.mars3696.hu
|
Várjatok, csengetett valaki!... Ilyenkor éjjel?...
Ha L-A-S-S-A-N M-O-N-D-A-N-Á-M, mint Lendvai, akkor hazudnék!... :o)
www.mars3696.hu
|
Tesla-ról jut eszembe: Nem érdekes, hogy ő is diliházban végezte?
Az internetes összeesküvéselmélet pedig nem hülyeség: a nagy olajkarteleknek lehet rá pénzük, hogy néhány száz jól képzett szakemberrel, csúcsgépekkel és préci, erre kihegyezett programokkal még azelőtt elcsípjék a deviáns tudóskákat, mielőtt tükrözni lehetne a webet. (Gondoljatok bele, ez kicsit nagyobb tétű dolog, mint Csisztu pornófilmecskéje...)
Ha L-A-S-S-A-N M-O-N-D-A-N-Á-M, mint Lendvai, akkor hazudnék!... :o)
www.mars3696.hu
|
Mondjuk arról nem esik szó, hogy a mosógépnyi szerkezet mennyi energiát termel... Lehet, hogy 1 W-ot, és akkor nem vagyunk kisegítve vele...
|
az a baj, hogy minden évszátadban legalább 1 ilyet kitalálnak, csak valahogy az alkalmazása mégsem jön össze
A hiedelmeid teremtik a valóságodat. - Seth
|
Ha tudtok jó linkeket a témával kapcsolatba akkor ne titkoljátok! :-) Engem főként magyarok érdekelnének. De ha más van az is jöhet.
|
Állítólag Tesla bácsi volt az első, aki ilyen szerkezetet készített. Speciel hiszek benne, de az arabok nem repesnek az örömtől. Persze azok sem, akik a jelenlegi rendszer haszonélvezői. Marhára kíváncsi vagyok mi lesz ebből. A honlapjukon egy 24-ei bejegyzés az utolsó, és ezzel zárnak:
Be Patient!
All will be revealed presently!
Szóval legyetek türelmesek, hamarosan minden napvilágra kerül majd. De nem rossz gondolat letenni a pincébe egy ilyen kis gépezetet, aztán nincs villanyszámla, és gáz se, persze:) És a szünetmentes tápot is ki lehet vágni az ablakon.
|
Szegény ördög!! Nem ő az első,de nem is a századik aki felfedezte ezt. Ha nem tud eltávolíthatatlan mérőórát rászerelni -az adóztatáshoz és ellenőrzéshez az "állam" részére,- akkor soha nem fog érvényesülni, sőt az életébe is kerülhet!!
|
"elképzelhetitek az olajcégeket, meg a bányavállalatokat, mennyire repesnének az ilyen ötletekért"
Persze hogy repesnének. Jó üzletet csinálnának belőle. Mint vhogy az elektromos autókkal. Tudtommal olyan horribilis adót vetnek ki rá, hogy rosszabbul jársz mintha 98-ast tankolnál. Ne féltsétek őket, megoldják.
|
Egy magyar feltaláló már 3-4 éve csinált hasonló szerkeztete, ami működés közben több energiát termelt, mint amit elhasznált, de sajan az sem terjed el. Azért elképzelhetitek az olajcégeket, meg a bányavállalatokat, mennyire repesnének az ilyen ötletekért. Amikor egy-egy ország olajkészletéért képesek háborúkat kirrobbantani... Szóval, ha tényleg működik a cucc, akkor nem lennék a tudós helyében.
|
Hát érdekes dolog. Csak az a baj, hogy ilyen és ehhez hasonló találmányok tömege tunt már el a süjjesztőben. Az hogy ebből mennyi volt igaz, vagy éppen hamis azt nem lehet tudni, mivel egyiket sem vizsgálták meg. Hanem egyből hülyének tartották a feltalálókat. Pedig nem ártott volna megnézni mit is alkotott. Hátha mégsem volt hülye. Dehát a pénz beszél a kutya meg ugat. És elsőre nem tuntek használható ötletnek mivel a fizikusok nem tudták, hogy mi az. Rengeteg könyv megjelent már -e témában. pl Tiltott találmányok, hogy csak az egyik legismertebbet emlitsem. Ez az amit még komolyabb fizikai tudás nélkül is meg lehet érteni. Az iylen és ehhez hassonló témákkal foglalkozó web oldalak ahogy megnyilnak, minden előjel nélkül előbb utóbb megszünnek.
|
Lehet hogy szegyen es nagyon hulye vagyok de ertette valaki az Efreet altal megadott oldalon a magyarazatokat ugy az oldal kozepetol fogva?Mert hogy en nem az biztos...
|
Inquisitor: vagy ö nem vett észre valamit, vagy a fizika nem az általunk ismert törvények alapján müködik, vagy... :)
|
|