Felemelkedett az egyszemélyes légi-robogó
2002. január 21. 05:26, hétfő
Amikor több millió dollárt és közel hat évet szánsz egy személyi repülőmasina elkészítésére, minden apró fejlődésnek nagy jelentősége van. Így talán érthető, hogy a SoloTrek feltalálója milyen örömöt érzett, amikor 150 kilós gépe 19 másodpercre és néhány méterre elemelkedett a földtől.

Először meg kell tanulnunk járni, mielőtt futásnak erednénk" - mondta a feltaláló Michael Moshier, a haditengerészet egykori pilótája. "Egyre biztosabbak vagyunk és már nincs messze, hogy elégedetten hátradőlhessünk."

A Buck Rogers történetekre emlékeztető jetpack, a közel 2,5 méteres, teljes nevén SoloTrek Exo-Skeletor Flying Vehicle benzin üzemű motorral rendelkezik, mely két jókora ventillátort hajt meg. Pilótája álló helyzetben repül a géppel és két botkormány segítségével irányítja mozgását. A masina óránkénti 120 kilométeres sebességre képes, egy tank benzinnel 240 kilométert tud megtenni. Moshier tevei szerint hamarosan egy, a navigációt segítő átfogó pozícionáló rendszerrel és egy ejtőernyővel ellátott katapultüléssel látja el a repülőszerkezetet. Az eszközt számos területen szeretnék használhatni, az elaknásított vagy járhatatlan utakon való átkelő katonáktól a közlekedést figyelő riporterekig bárki, akár turisták is használhatnák.

Hirdetés


Moshier és 10 alkalmazottja a Millenium Jet Inc. főhadiszállása előtt néhányszor beindították a SoloTreket, bámulatba ejtve a járókelőket. Bár riportereket még nem hívtak, hogy bemutassanak egy felszállást, azonban felvették a leghosszabb próbarepülést, ami december 18-án történt. A videofilm Moshier-t mutatja amint sikeresen elemelkedik a földtől jó egy méterre. A szerkezet biztonsága érdekében - mivel csak ez az egy működő prototípus létezik - egy daruhoz és több tartórúdhoz volt kipányvázva, ám Moshier legközelebb már póráz nélkül szeretne repülni.


"Azt kell mondanom, hogy figyelemre méltó haladást produkált, amíg eljutott idáig, viszonylag rövid idő alatt" - mondta William Warmbrodt, a közeli NASA Ames Kutató Központ főmérnöke. Warmbrodt csapata segítette Moshier kutatásait és rendelkezésére bocsátották a központ szélcsatornáját is. "Úgy vélem nagy ígéretet rejt a projekt." A Védelmi Minisztérium három év alatt 5 millió dollárral támogatta Moshier-t abban a reményben, hogy a SoloTrek segítheti a katonák veszélyes pontokon való gyors átjutását. Moshier elmondta, hogy tartja az ütemtervet, és 2003 végére leszállítja a különleges erőknek szánt prototípust, de hisz benne, hogy a fogyasztói társadalom is használhatja egy nap.

Paul Saffo a Menlo Park Jövő Intézetének igazgatója nem ennyire biztos a dologban. Kétségei vannak afelől, hogy a SoloTreket elég "idióta-állóvá" tudják-e tenni, hogy azt a szabályzatok a mindennapi ember számára is biztonságosnak minősítsék.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
galhed  
2003. dec. 01. 19:21 | válasz | #36
sárkányhoz subaru motorra keresek bordásszíjas v. fogaskerekes áttételt v. bármilyen infót
gz8  
2002. jan. 24. 01:40 | válasz | #35
Dehogynem láttam ilyen mutatványt, bölcs barátom. Ha hézagos műveltséged nem csal, akkor valószínűleg azt is tudod, hogy a siklóernyőnek sebességre van szüksége a felhajtóerő létrehozásához, tehát a helyben lebegés (lásd: helikopter, VTOL gépek, etc.) az általad említett kombinációval, ó borzalom!, sajna nem működik.

Kishitűeknek idézném Ralph Waldo Emerson egy mondását: Hitch your wagon to a star!
2002. jan. 23. 14:29 | válasz | #34
gz8: miert ez pancelozott?
amugy helybol felszallsz egy seggeden rotor es sikloernyo komboval ha ugyes vagy. ilyet meg nem lattal?
ez egy baromsag
amugy megnezem hany km-t tesz meg full tankkal egy 120 kilos katonaval es akar csak egy fel menetfelszerelessel lassan fel tonnanal jarunk.
2002. jan. 22. 12:45 | válasz | #33
Még mindig senki sem válaszólt ...
Nektek a két "minihelikopter" ugyanezen oldalon hogy tetszik?
Kicsit több bizodalmam van bennük (-15C után), mert zártak!
Brutus! Én a minihelikopterekről beszéltem, annak kb. 300KG a tömege a plussz tartály nélkül.
2002. jan. 22. 08:59 | válasz | #32
Nemtom, ha a fejem mellett bőgne két ilyen bázikus méretű rotor, nem biztos, hogy örülnék neki...
Shaman  
2002. jan. 21. 22:31 | válasz | #31
dogni=dobni
gz8  
2002. jan. 21. 22:30 | válasz | #30
Ja, amiről a 27-es hozzászólásban beszéltem, megtalálható itt: http://www.solotrek.com/mjet/dream/platform.html
Shaman  
2002. jan. 21. 22:30 | válasz | #29
Nem tom miert szolja le mindenki ezt a projektet? Ha ezt miniaturizalva is meg tudnak csinalni,akkor ki lehet dogni az osszes gepjarmuvet (busz,auto,motor,stb.). Lehet,hogy pont ezert fogjak lefujni a projektet.:)
gz8  
2002. jan. 21. 22:29 | válasz | #28
Szia eszkimóka!

Szép a sárkányrepülő, de azzal nem tudsz helyből felszálni (VTOL v. Vertical Takeoff and Landing, azaz Függőleges Fel- és Leszállás tulajdonsága nincs meg), ami pl. egy aknamező környékén nem elhanyagolható.

Láttál te már páncélozott sárkányrepülőt? :))
gz8  
2002. jan. 21. 22:26 | válasz | #27
A nemz.szoc. érzelműeket nem ártana kickbannel jutalmazni. Hol vannak ilyenkor a moderátorok?! Hunter! Néped érted kiált!

**********************

Egyébként nem rossz, csak ennek volt egy olyan őse, ami két kontrarotációs rotorra épült szerkezet, amin állt az emberke, és dőlésszögének változtatásával irányította. 1955-ben született az eszme, használták is egy ideig.
joco_  
2002. jan. 21. 22:22 | válasz | #26
ujabb halva szuletett otlet...
brutus  
2002. jan. 21. 22:09 | válasz | #25
a gép összsuja mindössze150 kg hova fér annyi benzin?
2002. jan. 21. 21:33 | válasz | #24
Most miért, a motoros sárkányrepülőket már kitalálták, vagy sztrájkolnak ellene a kereszteslovagok ?
A ferj  
2002. jan. 21. 20:45 | válasz | #23
...es ne igyál mer' f
A ferj  
2002. jan. 21. 20:44 | válasz | #22
Itt vagyok dragam...
2002. jan. 21. 15:07 | válasz | #21
...megyek iszom valamit majd megkeresem a férjem.
2002. jan. 21. 13:55 | válasz | #20
ja, mégsem sporolták ki a képet a cikkből, csak oly' kicsi voft, hogy nem vettem észre
2002. jan. 21. 13:54 | válasz | #19
1ébiránt:

-alig láttam róla képet, csak terveket

-könnyen előre lehet esni vele, (pl. landolásnál), és a 4.os biztonsági öv se véd + ilyenkor
2002. jan. 21. 13:49 | válasz | #18
personal messzidzs:
Hiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
BinG0!
Bingo, Bingo the clown'o!!!!

Ha ilyennel járnék suliba, nem sokat késnék. Vagy nem oda mennék...

És ebből a cikkből is kispórólták a képet, vazzeg..
2002. jan. 21. 13:48 | válasz | #17
Csak hát 150KM/180liter kicsit húzós ... :(
2002. jan. 21. 13:47 | válasz | #16
Szerintem is megerdemelnek, ha ilyet akarnanak hasznalni...
2002. jan. 21. 13:40 | válasz | #15
Ezeket a lap alján néztétek?

http://www.solotrek.com/mjet/duotrek.html
http://www.solotrek.com/mjet/mule.html

Azér egy ilyen kissámli méretű egyszemélyes helikopterrel inkább járnék dolgozni (-15C rulez!) mint a SoloTrek-el! :D
Javoll  
2002. jan. 21. 13:10 | válasz | #14
A Rocketeer című filmet nem láttad kisfiam? :)

Sieg heil!
Laalee  
2002. jan. 21. 12:52 | galéria | válasz | #13
megnezem azt a birka hadsereget aki ilyennel szereli fel a katonait...
2002. jan. 21. 12:00 | válasz | #12
"Mi ebben az ujdonsag?"

Pont ez, hogy ez mar elvileg mukodik, meg a technika is fejlodott annyit, hogy a stabilizalast meg lehessen oldani fejlett elektronikaval, igy mar loni is lehet rola...stb

http://www.solotrek.com/mjet/index1.html
Viza  
2002. jan. 21. 10:56 | válasz | #11
Mi ebben az ujdonsag?
A Spektrumon vagy egy eve mar ment egy musor ilyen gepekerol (sot valami sugarhajtasurol vagy mirol). Az amerikai hadsereg kiserletezett vele valamikor 70-es evek vegen, vagy 80-as elejen. Nem jott be mert tul hangos volt, meg nem lehetett rola rendesen loni, ugyhogy toroltek a projectet.
d4n  
2002. jan. 21. 10:25 | válasz | #10
szerintem majd ha kb negyed ekkora sulyu valamit talalnak fel annak lesz erteleme. 150 kgos cuccost aze nem fogok kirandulashoz cipelni ha esetleg egy kidolt fan kellene athatolnom...
FloatR  
2002. jan. 21. 10:21 | válasz | #9
... és ha bedöglik tolhatod hazáig 8)
2002. jan. 21. 09:42 | válasz | #8
Aham, csak egy helikoptert nem fogsz a hátadon cipelni, hogy akkor használd csak, amikor szükséges valamin átkelni. Meg az talán 240 km-nél messzebb is el tud repülni.
Ez viszont csak 150 kg, szóval simán belefér a szabványos menetfelszerelésbe:)))
Laalee  
2002. jan. 21. 09:15 | galéria | válasz | #7
aztan majd jatszhatunk elöben landert :) csak itt nincs uj jatek ha kicsit gyorsabban szallunk le...
2002. jan. 21. 09:07 | válasz | #6
Mért?! Alapjában véve nem rossz ötlet :)
dewdew  
2002. jan. 21. 09:00 | válasz | #5
...abban a reményben, hogy a SoloTrek segítheti a katonák veszélyes pontokon való gyors átjutását


arra mar kitalaltak a helikoptert, nem?

stewe  
2002. jan. 21. 08:41 | válasz | #4
http://www.solotrek.com/mjet/index1.html
bundee  
2002. jan. 21. 08:19 | válasz | #3
ehh

baromsag :)))
2002. jan. 21. 07:27 | válasz | #2
A videót?
2002. jan. 21. 07:26 | válasz | #1
Hól lehet letölteni?