Macworld Expo 2002: Az Apple kilapította az iMac-et
2002. január 23. 22:46, szerda
Az elemzők szerint az Apple iBook hordozható PC-i tradícionálisan jól fogynak, amikor áruk a konkurens, hasonló tudású x86-alapú notebookok áránál legfeljebb 100 - 200 dollárral magasabb. Amikor az első iBookok tavaly májusban forgalomba kerültek, áruk hozzávetőleg megegyezett a konkurencia hasonló termékeivel. Az eszközök ennek megfelelően jól is fogytak, a társaság mintegy negyedmilliót adott el belőlük 2001 harmadik negyedévében. 2001 végefelé azonban változott a helyzet, az Apple hordozható számítógépei egyre inkább lemaradtak a folyamatosan gyorsuló, Intel-, illetve AMD-alapú notebookoktól, és az árkülönbség is nőtt. Az Apple ráadásul az egyetlen gyártó volt, amely még a 12,1 colos kijelzőket reklámozta.

Hirdetés

A piac azonban jelentősen átalakult az új iBook modellek megjelenésével. "Az Apple notebookok az árat illetően immár sokkal inkább versenyképesek a Dell, Compaq, és HP gyártók ajánlataival, mint korábban" - mondta Alan Promisel, az IDC piackutató cég egyik elemzője. "A 14 colos kijelzőkkel, illetve a CD-író meghajtókkal az Apple jó úton halad" - tette hozzá Promisel.


Steve Jobs beszéde után egy nappal a Macworld Expo látogatói már tesztelhették is az új monitorral szerelt számítógépeket.

Az Apple közelmúltban bemutatott iBook modelljei már kivétel nélkül a Mac OS-X operációs rendszert tartalmazzák. A notebookokhoz emellett jár az iTunes digitális zenei alkalmazás, az idei Macworld-ön bemutatott iPhoto képszerkesztő program, valamint számos egyéb, hasznos szoftver.

Az iPhoto alkalmazás egy teljes egészében Apple fejlesztésű képszerkesztő szoftver, amely többek között lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy a társaság új szolgáltatásán kersztül nyomtatott fotókat rendeljenek a számítógépükön lévő képekből, amelyek akár egy kemény borítású albumban is megrendelhetőek. Bár az online fényképészet a közelmúltban problémásnak bizonyult több cég számára, az Apple szerint az iPhoto szoftverhez kapcsolódó szolgáltatás a bevételek egy új forrása lehet.

Az iPhoto alkalmazás az elemzők szerint jól illeszkedik az Apple "digitális központ" terveibe, amelynek célja a Mac számítógépek otthoni célú felhasználási területének kibővítése, a gyakran használt multimédiás funkciók beépítése.


Az Apple iPhoto szoftverének bemutatója

A Macworld Expo 2002 kiállítás és konferencia középpontjában természetesen minden alkalommal a Mac számítógépeket gyártó Apple Computer, illetve az óriáscég termékei állnak, a rendezvényen azonban rendszerint számos hardver- és szoftvercég is megjelenik legújabb termékeivel. Mindez nem volt másképp az idei Macworld Expo-n sem. A többszáz kiállító társaság között nem számítottak ritkaságnak az olyan óriáscégek sem, mint például a Hewlett-Packard.

Bár a nagy várakozással övezett, LCD kijelzővel ellátott új iMac számítógépek jelenleg még nem kaphatóak, a Mac gépek rajongói az eszközök bemutatását követően immár tudhatják, következő számítógépük valóban futurisztikus külalakkal, korszerű belsővel, és viszonylag elfogadható árral büszkélkedik. A legújabb iMac rendszereket a kiállításon megtekinthető és kipróbálható számos egyéb érdekességgel együtt mintegy 80 ezer látogató vehette szemügyre testközelből.


<< Előző oldal  1 2 [3] 
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2002. feb. 13. 16:04 | válasz | #17
zero: már eddig se lehetett CRT-vel kapni Mac-et, kivéve az iMac-et. Azt meg most is megtartotta az Apple.

Mondjuk tényleg nem értem mire jó a TFT képernyô.
sanya_  
2002. feb. 12. 11:02 | válasz | #16
Bocs félreérthető a gép összárához képest nem nagy eresztés az MX egyébként ár/teljesítmény verhetetlen.
sanya_  
2002. feb. 12. 11:01 | válasz | #15
Na ja arról nem is beszélve hogy GF2MX-el szálitják ami az árához képest nem nagy eresztés, és az átlaghalandó sokkal könyebben szerez PC-s játékot mint MAC-eset. Nálunk egy kicsit odébb van szerintem a MAC forradalom.
zero  
2002. feb. 05. 10:39 | válasz | #14
""Ez ma a katódsugárcső hivatalos halála" - mondta Jobs a konferencián tartott kétórás beszédében egyértelműen arra utalva, hogy az Apple Computer új iMac modelljei már kivétel nélkül folyadékkristályos (LCD) kijelzővel készülnek."

Es ezt megbeszetle a profi grafikusokkal is???

Eddig minden MAC fanatikus azt mondta, hogy a MAC a legjobb a DTP-re, de most mi lesz ha csak LCD-vel lehet MAC-et kapni???



mir  
2002. feb. 02. 19:45 | válasz | #13
ha konzervatív gép kell, akkor vegyél powerMacet, annak még viszonylag hasonlít az alakja 1 téglatesthez, és vannak síkfelületei is...:D
Shelby  
2002. jan. 29. 02:26 | válasz | #12
Jók ezek a gépek szeressük meg minden, csak egy bajom van az apple-el.
Mégpedig az hogy gyárthatna számítógép formájú számítógépet is. nem ártana a konzervatív stílus is a kínálatba.
2002. jan. 25. 15:57 | válasz | #11
Izom jól néz ki, tudásáról nincsenek személyes ismereteim, de amit olvastam az meggyőző.
2002. jan. 24. 17:02 | válasz | #10
I.C.ram:
Hát azért manapság semmi sem beszerezhetetlen magyarországon sem.
Csak jó helyen keresd... ;-)

Ráadásul pl. a Diablo II ha megvan eredetiben, akkor az megy Mac-en is (a LoD is), a Blizzard általában mindkettô verziót (Windows+Mac) ráteszi a cd-ire.

A játékokkal való ellátottság igaz hogy roszabb, és csak késésekkel jönnek ki. (pl. most fogják bemutatni az Undyingot, de Red Faction már van rá...)

Mondjuk én is gondolkodóba estem, hogy lecseréljem az iMac-emet egy ilyen újra...
2002. jan. 24. 15:31 | galéria | válasz | #9
de mi nem is a munka miatt veszunk pc-t hanem a jatekok miatt!! mert jatekra sokkal idealisabb egy pc mint egy mac! nekunk vagy 2 macunk is es kb eddig 1-2 jatekkal jatszottam rajta! es azokat is csak azert mert hozza adtak! lehetlen hozza beszerezni feketen jatekokat es raadasul dragabbak a maces jatekok mint a pc-sek! :(
bocs  
2002. jan. 24. 14:53 | válasz | #8
Csatlakozom az előttem szólóhoz. Sokkal jobb és stabilabb - mint egy PC - nem beszélve a gyorsaságáról.

Sajna az ára nekünk egy kicsit borsos. (még az olcsóbb változat is kb. 3 x annyi mint egy magyar átlagfizetés - igaz amerikában az átlagnak naggyából csak a fele!!!)

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az OP. rendszert, mint megannyi mást is Ők maguk készítik. (absz. optimalizálni tudnak mindent!!!)

Ha nyugateuurópai fizetésem lenne - mint ahogy sajna nincs, Én is MAC-et vennék - már rég azt vettem volna.....
Troll  
2002. jan. 24. 13:18 | válasz | #7
A külalkja nem igazán tetszik, de ami benne van, az brutális. Kis picsa P4 1,6 meghúzhatja magát mellette :-) (és ebben még csak SDRAM van...)
Nemsokára meg jönnek a G5-ösök, most már DDR memóriákkal, 1 Ghz frekiröl indulva... Nem lesz az az x86-os rendszer, ami megállna elöttük.
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2002. jan. 24. 12:01 | galéria | válasz | #6
bestialisan jol nez ki, mindigis szerettem a mac-okat .... de ez onmagaban is atomjo
2002. jan. 24. 11:37 | válasz | #5
megbizhato, stabil es nem magyarorszagi penztarcanak terveztek
2002. jan. 24. 10:02 | válasz | #4
Veszett ugy... Biztosan nagyon jo a helykihasznalasa :))
Laalee  
2002. jan. 24. 09:28 | galéria | válasz | #3
ronda es draga...
Troll  
2002. jan. 24. 08:52 | válasz | #2
Két kiegészítés: az új iMac már a megjelenés utáni héten kapható volt, igaz csak online lehetett rendelni.
A másik az, hogy nem DVD-író van benne, hanem SuperDrive (DVD-R/CD-RW).

mir2: mit értesz POWERMAC alatt???
mir2  
2002. jan. 24. 08:37 | válasz | #1
király:)
nekem is kell 1 iMAC, de scak ha POWERMACot is adnak hozzá:D