Összefoglaló a 2001. év történéseiről
2001. december 30. 05:05, vasárnap


Gigantikus méretű összefoglalónkban megpróbáltunk kerek képet alkotni 2001. év informatikai, hardver és játék történéseiről. A kissé rendhagyó szerkesztésű cikkben megkérdeztünk 14 a témában jeleskedő szakírót is.

Az év utolsó napjaiban, az év végi ünnepek közepette szokás összegezni az elmúlt év történéseit, és persze fogadalmakat tenni a következő, várhatóan minden eddiginél jobb esztendővel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ezen összegzést érdemes elvégeznünk itt a SuperGamezen is, azonban már itt az iromány elején megnyugtathatok mindenkit, hogy a cikkben nem arról lesz szó, hogy a szájtunk az elmúlt esztendőben hány ezer cikket, elemzést és miegyebet nyújtott kedves olvasóinak, mennyi konstruktív és kevésbé konstruktív kritikát kaptunk látogatóinktól, és hogy milyen, jövőre vonatkozó terveink vannak. Szóval ilyen száraz adatokkal és öntömjénezéssel most nem terhelünk benneteket, hiszen Ti úgyis tudjátok, hogy a SuperGamez a legjobb informatikai internetes portál :) Na tessék, máris megszegtem fenti ígéretemet, de ígérem, ennél több szót ezen cikkemben már nem ejtek házunk tájáról, vagyis csapjunk is gyorsan a lovak, akarom mondani a bitek közé!

Hirdetés

Processzorok

Úgy vélem, érdemes a processzorokkal kezdenünk képzeletbeli év végi kirándulásunkat, hiszen talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy eme számítógépes alkatrész a PC-s világ egyik központi szerepet betöltő részegysége, mely sok esetben még arra is képes, hogy indulatos véleményeket gerjesszen az emberekben. Mondom ezt azért, mert sajnos az idei év sem telt el anélkül, hogy a processzorok kapcsán igencsak megosztott PC-s társadalom egyik, illetve másik oldalra szakadt partizánjai ne dobálták volna az általuk talán ellenségesnek vélt oldalra a sarat, persze azért ez ügyben említést kell tennem arról a józan paraszti ésszel gondolkodó és szerencsére egyre nagyobb társaságról is, melynek tagjait egyszerűen nem érdekli, hogy milyen márkanév van ráírva arra a szerencsétlen processzorra. Ezen emberkéket természetesen nem azért nem érdekli ez a dolog, mert esetleg nem lennének tisztában azzal, hogy mit jelent az, hogy AMD, Intel, vagy tán VIA, hanem azért, mert egyszerűen arra a chipre adnak ki pénzt, mely szerintük elsősorban megfelelően nagy teljesítményt nyújt, stabilitás terén nincsenek vele gondok, és ráadásul relatíve még az ára is kedvező. Ennek tudatában az ember ugye nem nagyon tehet mást, mint hogy vesz egy számára szimpatikus processzort, ami nagy valószínűséggel vagy az AMD, vagy az Intel gyártósorain készült, és teszi mindezt azért, mert adott pillanatban éppen az adott lehetőség tűnt számára a legkedvezőbbnek. A józan paraszti ésszel gondolkodó embert az különbözteti meg a valamely chipgyártó céggel szimpatizáló úgymond "fanatikustól", hogy az okosan gondolkodó ember a következő processzor vásárlásánál nem vesz "csakazértis" ugyanolyan gyártmányú chipet, mint amilyen gyártmányú az előző chipje volt, hanem józan ésszel mérlegel, és esetlegesen nem röstell átpártolni egy másik gyártóhoz, ha a körülmények éppen úgy alakulnak. Erről most ennyit, alább pedig röviden tekintsük át az idei év processzorpiacának történéseit némi kis, a jövő évre vonatkozó kitekintéssel egyetemben.

AMD

Szigorúan ABC sorrendben haladva vegyük először az Advanced Micro Devices nevű céget, illetve annak termékeit. Úgy vélem nem tévedek, ha azt állítom, hogy az AMD napjaink egyik sikervállalkozásává nőtte ki magát, hiszen processzorai egyre kedveltebbek a felhasználók körében, és ezen jelenséget az egyre javuló eladási adatok is alátámasztják. Az AMD a 486 fronton elért sikereit követően igazán a K7-es termékcsaláddal durrantott nagyot a processzorpiacon, mely termékcsalád tagjaival immáron több éve összefuthatunk a számítástechnika kereskedések árlistáin, azonban az ebben a piaci szegmensben tapasztalható rendkívül gyors fejlődésnek köszönhetően nem szabad meglepődnünk azon, hogy az egy évvel ezelőtt még felettébb versenyképesnek számító Duron, illetve Athlon chipek a low-end kategóriába csúsztak le, illetve, hogy talán már nem is gyártják őket. Magyarul ez azt jelenti, hogy az újabb gyártástechnológiával készülő, új maggal rendelkező, minden eddiginél magasabb frekvenciájú Duronok és Athlonok kiszorítják a lassabb és nem utolsó sorban nagyobb hőtermelésű elődöket, mely jelenségnek tulajdonképpen örülnünk kell, hiszen ennek következtében az 1 GHz-nél gyorsabb processzorok ára mára már teljesen elérhető szintre süllyedt.

Az AMD az olcsóbb számítógépekbe szánt low-end kategóriás processzora, a Duron esetében sokáig kitartott az eredeti processzormag mellett, azonban a közelmúltban debütált magasabb frekvenciájú Duronok már az újabb Morgan magra épülnek, mely váltás nem hozott ugyan egetrengető változásokat, azonban pontosan illeszkedett az AMD roadmapjébe, azaz ütemtervébe. A Morgan mag még köztudottan 0,18 mikronos gyártási technológiával készül, ám várhatóan már nem kell sokat várnunk a 0,13 mikronos csíkszélességgel rendelkező Appaloosa magos Duronok megjelenésére, melyek igazából már a 1,5 GHz-es és afeletti frekvenciarégiókba lesznek pozícionálva. Említésre méltó a duálprocesszoros szerverekbe szánt Duron MP chipek története, ezen chipeknek ugyanis decemberben kellett volna megjelenniük, azonban az utolsó percben az AMD elhalasztotta a hivatalos bejelentést.

Az AMD felsőbb kategóriába tartozó Athlon processzorai is szép folyamatos fejlődésen mentek keresztül a 2001-es esztendőben, melynek következtében a jó öreg Thunderbird magra épülő Athlonok 1,3, illetve 1,4 GHz-es változatai a nyár végére már felettébb emberi árakon kerültek forgalomba. A Palomino magra történő átállást szinte már mindenki úgy várta, mint a messiást, és ezen átállás októberben meg is történt, ugyanis az AMD ekkor jelentette be az erre az új, ám még mindig 0,18 mikronos magra épülő új processzorát, az Athlon XP-t. Az AMD az XP chipek esetében újfent bevezette a PR, azaz teljesítmény viszonyszám jelölést, mely röviden azt jelenti, hogy egy AMD Athlon XP 1900+ jelzésű proci a valóságban nem 1900 MHz-en működik, hanem ennél lassabban, azonban az alkalmazásokban nyújtott teljesítménye körülbelül egy 1900 MHz-es Intel Pentium 4 teljesítményével van egy szinten.


A tesztek azt mutatták, hogy az AMD egyáltalán nem a levegőbe beszélt, amikor egy chipjére ráírta, hogy 1900+, ugyanis egy ilyen jelzésű AMD chip sok esetben még a 2 GHz-es P4-et is kétvállra fektette. A Palomino magos Athlon XP frekvenciáját az AMD természetesen a jövőben tovább kívánja emelni, egészen addig, amíg a 0,13 mikronos csíkszélességű Thoroughbred magos procik meg nem jelennek, ekkor ugyanis ezen chipek villámgyorsan átveszik majd a stafétabotot a Palomino magos XP-ktől. Említésre méltók még a szerverekbe szánt Athlon MP processzorok, melyek elsősorban áruk miatt nem igazán terjedhettek el, valamint az elsőként Palomino maggal szerelt, hordozható számítógépekbe szánt Athlon 4 chipek, melyek áramfelvételét az AMD a körülményeknek megfelelően egész szépen visszafogta. Szót ejthetnénk ezen kívül a sokak által várva várt Hammer termékcsaládról, azonban úgy vélem, hogy erről a témáról inkább a jövő év végén írandó hasonló cikkemben reagálnék, addigra már sokkal tisztábban látunk majd ez ügyben.


 [1] 2 3 4 5 6 7 8 9 10  Következő oldal >>
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
aaaa  
2002. jan. 21. 14:01 | válasz | #56
en semmi roszra nem gondoltam....lehet, hogy lelkiismereti problema?:)Vagy csak a mult kisert?:)
liquid  
2002. jan. 16. 22:44 | válasz | #55
És az index is egyenlő az internettoval, a Guru pedig továbbra is diskmag...
aaaa  
2002. jan. 08. 12:08 | válasz | #54
"Az SG-röl mást nem is nagyon tudnál letölteni... :-)"

- aaa ugyan mar...ezt senki sem gondolta...

(superwarez, superwarez..ohmm hmm boff)
2002. jan. 07. 00:02 | válasz | #53
Hoppá, az előző válasz Anee-nak szólt, nem a gonosz bácsinak.:)
2002. jan. 07. 00:00 | válasz | #52
Ugyan, hadd warezoljanak csak... Majd mi, olvasók összefogunk (a kínaiakkal), és megvédjük őket.:)
liquid  
2002. jan. 06. 20:14 | válasz | #51
Hehehe. A kolléga természetesen a játék demojára gondolt. Az SG-röl mást nem is nagyon tudnál letölteni... :-)
Anee  
2002. jan. 06. 18:53 | válasz | #50
"eredetileg csupán egy gyorsteszt kedvéért töltöttem le a játékot"
HIRDESSÜK HOGY WAREZOLUNK!!!!!!!!!!!!
majd 2-3 hónap mulva:
sajnos a supergamez illegális cuccok tartása miatt 4 évig szünetel
2002. jan. 05. 00:25 | válasz | #49
Na N'sync-ből se sokat fogunk látni, leginkább semmit... szerencsére.:)
NeTz  
2002. jan. 04. 20:18 | válasz | #48
Rincewind
Planetside valóban cool LESZ. :)
Igi  
2002. jan. 04. 08:13 | válasz | #47
Az Ep 2-őt én is várom, de egyet értek abban, hogy az a Jar Jar-os baromság nagyon elkurta az elsőt. Akinek megvan a dvd, és látta a vízeséses jelenetet (ami kimaradta a filmből), az egyet érthet Lucassal, hogy miért is hagyta ki. Abban a legidétlenebb az a nagyfülü izé. Hála az égnek, hogy ki lett hagyva.
rfrt  
2002. jan. 04. 02:20 | válasz | #46
majd lesz n'sync
baz
2002. jan. 04. 00:40 | válasz | #45
Ezúttal szerencsére Jonathan Hales is segített Lucasnak a forgatókönyv megírásában. Egyébként az Episode II-ben nem sok Jar Jar lesz, hála az égnek.:)
2002. jan. 03. 23:41 | galéria | válasz | #44
Biztos jó a HALO! De ennél tuti nem jobb ;))
2002. jan. 03. 23:38 | galéria | válasz | #43
Ja biztos, mint az Episode I. :P
Talán kap Lucas egy szélütést és elfelejti JarJar-os germóságait és áttér inkább a virágkötészetere! A Star Wars-okat meg rendezze olyan, aki nem kurja el és csinál belőle egy 5 éveseknek való gyerekmesét! Lucas suxx :P
2002. jan. 03. 21:49 | válasz | #42
Köszi, jó látni, hogy néha valakinek másról is van valami véleménye, nemcsak arról a sok cuccról, játékról és hasonlókról, amit "hozzánk vágnak".:)

Egyébként amire én pl. kíváncsi leszek 2002-ben, az a Jedi Knight II: Jedi Outcast című FPS lesz a Lucasartstól, illetve az Elite Force készítőitől. Remélem ez tényleg király lesz, ahogy ígérik, az eddigi Lucasarts produktumok többségével ellentétben... De a Star Wars Episode II biztos, hogy kegyetlenül jó film lesz, bátran ajánlom mindenkinek.:)
NeTz  
2002. jan. 03. 20:37 | válasz | #41
Darth. E sötét név ellenére örülök a gondolataidnak. Sokmindenben egyetértünk.
NeTz  
2002. jan. 03. 20:36 | válasz | #40
Gyerekek nem verem a nyálam, de hozattam egy xboxot amerikából karácsonyra.

Egyet mondok : HALO
Hihehtetlenül ultradurva ( a szó nemes értelmében) FPS
Ha nem láttad még, úgysem hiszed el.

Tényszerünek tünik és lehet hogy szentségtörésnek tünik, de magasan s*ggbeveri mind az AVP2-t, mind az Undyingot, mind a Wolfiet.
Igi  
2002. jan. 03. 09:41 | válasz | #39
Megnyugodhatsz! Megedződtem az AvP-n :)))
2002. jan. 03. 09:36 | galéria | válasz | #38
Hát az Undyingban nem fogsz csalódni az tuti! De, ha szívbajos vagy, akkor sötétedés után már ne játsz vele ;))
Igi  
2002. jan. 03. 08:17 | válasz | #37
Igazad van, még nem próbáltam multiban, igérem meg fogom tenni. Csak én nem ilen oldalról néztem a dolgot, hisz ez a játék nem kifejezetten multira készült. Mint pölö a HL, a NOLF vagy az AvP. Ezért hasonlítottam ezekhez a játékmenetet. A felsoroltakhoz képest viszont sajna nagyon elmarad. Lehet hogy élvezném a multi részét, hisz ott én alakítom a játékmenetet, nem pedig egy előre leprogramozott sztoriszál. A játék egy másik nagy hibáját még nem is említettem. Rettentően lineáris. Egyszeráen el sem tévedhetsz, nem mehetsz más utakon, nincs miért végigjátszani újra. És ez egy FPS-nél elég nagy hiba. Anno a Max Payne is ezért nem kapta meg a max-ot az PCs újságoktól, mert a története nagyon lineáris, rákényszerít egy bizonyos útra. Azt sem lehet újra játszani, max a játékélményért. Mert a Max Payne-nek az legalább van. :)
Tegnap tettem fel az Undying-ot. Remek hangulata van! De sajna a játékvezetése ennek még lineárisabb, mint a RTCW-nek. :(
2002. jan. 03. 00:23 | válasz | #36
Rincewind: Valójában nem én vagyok az, akinek szegényes a PC-s játékfolhozatal.:) Bár az tény, hogy nem próbálok ki túl sok játékot, egyrészt mert nincs rájuk pénzem (már ha fizetni akarnék értük, ill. nem lenne más mód a beszerzésükre:)), másrészt mert én nem falom őket, viszont eggyel-kettővel is elvagyok egy jó ideig. Egyébként pedig éppen hogy a játékkonzolok szükségességét kérdőjeleztem meg, nemhogy még X-box-ot vagy PS2-t akarnék venni.:)

Winszebe: Gondolom hozzád hasonlóan sokan vannak, akik arról akarnának meggyőzni, hogy a világot nem kell megváltani. Ebben részben igazad is van, mert az embernek (vagy akár a cyborgnak:)) valamilyen szinten el kell fogadnia a dolgokat úgy, ahogy vannak, és azokból kell megpróbálni a legtöbbet kihozni. Végül is valamilyen szinten én is ezt teszem, csakhogy véleményem szerint a világnak igenis szüksége van valamiféle "megváltásra". Most abba nem akarok belemenni, hogy miért is gondolom így, de talán egy oldalon összefoglalva le tudnám neked vezetni.:) A lényeg, hogy a gazdasági érdekek szinte kizárólagos dominanciája szerintem egyre nagyobb veszélybe sodorja az emberiséget, ami könnyen akár ahhoz is vezethet, hogy hamarosan kipusztítjuk saját magunkat. Nekem pedig úgymond semmi kedvem egy olyan, állítólag intelligens és értelmes fajhoz tartozni, ami a saját vesztét okozza önnön primitívsége és rövidlátása által. Lehet, valaki erre azt mondja, hogy akkor miért nem nyírom ki saját magam (LOL), csakhogy miért tennék ilyet, amikor tudom, hogy nem bennem van a hiba, amikor ilyen igényeim vannak. Na mind1, ez egy átkozottul összetett probléma, melynek megértéséhez mindenkinek alaposan magába kellene néznie és talán szállnia is. Csak hát ugye mindenki leginkább a saját kisebb-nagyobb dolgaival, valós vagy vélt érdekeivel van elfoglalva, és sajnos a legtöbb ember nem lát túl egy szűk kis "burkon", ami őt körülveszi...

Oops... i did it again!:)) Ismét bocsi a szófosásért...
2002. jan. 02. 20:12 | galéria | válasz | #35
Ti hülyék vagytok :))
Pc-re nincs színvonalas játék??? Nyitott szemmel kell járni a világban! Rengeteg német, orosz és egyéb cég ad ki olyan játékokat, melyek színvonala messze megelőzi a nyugati társaiét, csak nincs akkora reklám mögöttük és ezért méltatlanul elfelejtik! Remek példa rá a Gothic nevű német RPG. Messze megelőzi a most piacon lévő társait, de megfelelő reklám nélkül a legtöbb ember nem is hallott róla :(
Ez a szép a Pc-ben, hogy bárki írhat jó játékot, ha elég tehetséges, abban pedig nincs hiba, ettől ne félj! Ha pedig tényleg ütős, akkor ki is adják!Csak nem szemellenzővel kell a világra nézni! :)

u.i.: És ne felejtsd el azt, amit az online játékok nyújtani tudnak neked. Ne felejsd el az Evequestet, az SWG-t a Nevewinter Nights-ot és társaikat! Vagy csak egyszerűen az online FPS-eket! Ehhez fogható élményt egyedül a PC-d nyújthat (meg talán az X-box jövőre)! Ha neked emelett szegényes a PC-s játékfelhozatal, akkor jobban jársz, ha eladod és veszel egy X-dobozt vagy egy PS2-t...
MaDFoX  
2002. jan. 02. 18:21 | válasz | #34
lgi: próbáltad multiban is?? ;D Tedd meg, meg fogsz lepődni... Nem véletlen az a fene nagy éltetés...
Igi  
2002. jan. 02. 14:15 | válasz | #33
Nem értem miért éltetitek annyian a Return the Castle Wolfesteint. Az AvP 2-höz képest sehol sincs. Se hangulatban se játékélményben. Sőt. Engem csak felidegesített a blődségeivel és az agyatlen durrogtatásával. Semmi extra. Szép, de ez kevés az üdvösséghez. Leht sokan megveszik és ezért a toplistán lesz, de a játékosok becsapva fogják érezni magukat. Mint ahogy én is. Akinek bejönnek az agyatlan és idétlen, megyel előre és adagolok FPS-ek, annak ajánlom. Aki ennél többet szeretne kapni és élvezni is szeretné a játékot, annak pedig az AvP 2-őt. Az a király!
2002. jan. 02. 02:42 | válasz | #32
Darth Vader, ne akard mar megvaltani mindig a vilagot...
2002. jan. 01. 23:27 | válasz | #31
OK, én nem is mondtam azt, hogy ne csinálj olyasmit, ami jó neked.:)

Azért két dolgot szeretnék a figyelmedbe ajánlani:
1. Éppen ez a szomorú, hogy azt mondod, az utóbbi 2 évben PC-n nem sok jó játékkal játszottál. Mert hát bizony lehetne sokkal több jó PC-s játék is, ha a játékfejlesztők elsősorban a PC-re koncentrálnának. Hiszen a HW ma már adott hozzá, ami szükséges a jó és korszerű játékokhoz, vagy tévedek? Vagyis szerintem a PC gyakorlatilag minden multimédiás (és sok egyéb) funkció ellátására alkalmas, tehát lassan nem lesz szükség külön CD-lejátszókra, asztali DVD-kre, a régi videomagnókra, sőt elvileg nem lenne szükség játékkonzolokra sem. Csak hát éppen azért gyártanak többféle játékkonzolt és mindegyikre különféle játékszoftvereket, hogy az emberekről még több bőrt lenyúzzanak, és ebből (főleg a multik fejesei) még több hasznot tegyenek zsebre. Amit persze végül is nem tilt a törvény, de azért valahol én szemétségnek tartom. Egyébként te talán nem tudnád a pénzedet máshová tenni, ha nem kellene játékkonzolt venned, mert PC-re is sok színvonalas játék készülne?
2. Az a kijelentés, hogy egy konzol nem luxus egy családnak, általánosságban biztosan nem állja meg a helyét. Az elsődleges mégiscsak a számítógép kell legyen, hiszen a hétköznapokban az ember használhatja a munkájához és sok más hasznos dologhoz is a játékkonzolhoz képest. Másrészt pedig vannak olyan régiók is, ahol még PC-re sem telik az embereknek, nemhogy mindenféle luxusmasinákra... Na jó, vannak helyek, ahol még jól elvannak a lándzsával és a kapával is, meg max egy labdával, de azért sok fejlődő országban hasonlók az igények az ún. nyugati kultúrákban élők igényeihez képest, vagyis ők már tudják, miről maradnak le, csak hát éppen pénzük nincs annyi mindenre. Arra akarok kilyukadni, hogy talán nem kis igazságtalanság, hogy míg sok amerikai, kanadai, nyugat-európai, ausztrál stb. kölöknek esetleg több játékkonzolja is van a PC mellett, addig az előbb említett emberkék többnyire csak sóvároghatnak. És velük szemben pl. elég nagy kitolásnak tartom, hogy a fejlesztő cégek nem arra törekednek, hogy minél több jó játék legyen PC-re, hanem szépen felosztják a piacot többféle konzol között. Valaki erre azt mondja, hogy ha csak PC-s játékokat írnának, akkor nem lenne verseny, ezért nem is nagyon fejlődnének? Hát én ezt nem vagyok hajlandó elhinni, mert egyrészt igény nagyon is van a minél színvonalasabb PC-s játékok iránt, másrészt pedig az egyes játékok és fejlesztők közötti rivalizálás továbbra is fenntartaná a versenyt.

Na mind1, ezek csak az én szerény gondolataim, azoknak is csak egy töredéke.:D

Ui: bocsi a hosszúra nyúlt sorokért!:)
2002. jan. 01. 19:19 | válasz | #30
SG!
Csak így tovább!
Efreet  
2002. jan. 01. 10:52 | válasz | #29
Darth Vader: a konzolok világában nem büntetendö állapot a többnejüség, söt... (Dreamcast mellé XboX, stb... igenis vennék ha lenne rá, mert szeretek egy igazán jót játszani (akár 5 percben is), amit az utóbbi 2 évben PC-n nem sikerült (kivéve most a civ3-al meg a wiz8-al egy kicsit...), ellenben április óta Dreamcast tulaj vagyok, és jókat szórakozok, minden forintot megért amit kiadtam rá.) meg... nem érdekel hogy melyik cég gyárt valamit, ha jó és tetszik megveszem, ha meg nem tetszik valami, akkor lehet bármilyen ultramulticsodadivatcég, akkor se veszek belöle. Egy konzol meg nem luxus egy családnak. illetve nem jobban, mint egy mai követelményeknek megfelelö számítógép. mindez persze csak egy szerény vélemény így újév hajnalán 11 óra elött pár perccel. booyake mindenkibe! (és jöjjön már az Orion3 meg a Heroes4 :) )
2002. jan. 01. 05:18 | válasz | #28
Hat akkor most en is benyujtom "jokivansagaimat" habar itt meg messze nincs ejfel, USA OHIO... :) Hajra Microsoft az X-Box fantasztikus, nameg az XP, az INTEL szedje ossze magat es rugja szet az AMD, az NVDIA megjobb legyen es hagyj fustoljon az ATI. Ja es a FIDESZ-t ott egye meg a fene ahol van a kovetkezo valasztasokon, ha elfogadtatja ezt az uj nyomoronc foldtorvenyt, ha ez igy lesz en mindent bevetek, hogy a szocik visszajojjenek... MSZP! Innen is tudok am szavazni! hahaha!
Na meg mit, jatek en meg mindig az AGE OF buvoleteben elek, az uj mar jon... AGE OF MITHOLOGY! Hadj legyen 2002 sikeres strategiai jateka...
2002. jan. 01. 02:27 | válasz | #27
BÚÉK, és csak így tovább! Bár a helyesírásra néha nem ártana picikét jobban odafigyelni.:)

Azokhoz, akik X-box-ot vesznek:
Egyrészt irigyellek benneteket, amiért annyi lóvétok van, hogy egy PC mellé még egy olyan, leginkább csak játékra alkalmas gépre is telik, ami kis hazánkban igencsak luxusnak számít.:) Másfelől viszont "gratulálok" ahhoz, hogy ilyen készségesen kiszolgáljátok a pénzéhes, mocskos, monopolista cégeket (elsősorban a Microfost)azzal, hogy játékkonzolt vesztek. Ha mondjuk a GameCube és a PlayStation2 is ugyanannyira tetszene nektek (HW+SW), mint az X-box, akkor talán azokból is vennétek egyet-egyet?
Laci73  
2002. jan. 01. 01:11 | válasz | #26
Boldog Új Évet Nektek!

A tavalyi évről:
A legjobb játék PC-n messze a CivIII volt, utána nyomulgat a Max Payne és a Red Faction...
ADSL helyett inkább kábelt kívánok erre az esztendőre, Hammert ameddig befut az első jó Intel prockó (?) szőke és kék szemű az a feleségem volt, de azzal Te nem fogsz sokra menni, és nem utolsó sorban köszönet a Super Gameznek a sok jó parázs vitáért és a cikkekért :)
Csókolom az összes mosolyotok.
bejgli  
2001. dec. 31. 23:39 | válasz | #25
Az ev "citrom dijat" meglepo modon a matavnak ajanlanam azert amitt csinalt azzokal az emberekkel akikbol el.
Masodik helyezett tobb ezer merfoldel lemaradva ...... nem tudok tobbet :)

A legjobb gamma konzolon a gt3
pc-n sok jo volt a legjobb talan rtcw,red faction
A legnagyobb csalodast az iden az ajtos gammak szinvonala hozzta pc-n egy ertelmes vromm vroom game nem jott :(
Remelejuk majd 2002ben vege lesz az rts minden mennyisegben cimu musornak:)
Gratulalunk a sg-nek a sok sok jo es tartalmas cikkert es sok sikert az uj esztendoben is :)
P4-et adsl-t es szoke kek szemu lanyokat mindenkinek ez legyen az uj ev jelszava ;D (nem feltetlen ilyen sorrendben ;)
BUÉK! :D
Dikkma  
2001. dec. 31. 18:47 | válasz | #24
Ezen nem veszünk össze, BUÉK. :)
Laa-Yosh nevét is kötöm azért oda :P

ytse  
2001. dec. 31. 16:12 | válasz | #23
A HWSW csapatában kizárólag Erasmus használ NVIDIA chipes kártyát, de az sem a sajátja :). Jómagam Matroxot bámulok, Krinyo Kyro II-t, Sammer és Eg ATi-t.

BUÉK,

Ytse.
Birdy  
2001. dec. 31. 15:58 | válasz | #22
A kokkolinokommando meg majd jol szetrugdalja az arcodat b-m :)
2001. dec. 31. 14:59 | galéria | válasz | #21
Azt hiszem kicsit még várok vele. Egyelőre nagyon drága :((
De ami késik nem múlik :)
Dante  
2001. dec. 31. 13:05 | válasz | #20
www.X-multimediashop.hu
Dikkma  
2001. dec. 31. 07:06 | válasz | #19
A cikk szokásosan király, így azt külön nem is, de az egész évben nyújtott kiemelkedő, végig egyenletes teljesítményeteket ennek a cikknek az alján köszönöm meg, merthogy év vége van, és öntömjénezős cikk nem készült :).
SG rulzik, és rulzani fog, csak így tovább!

2001. dec. 31. 04:18 | válasz | #18
Csak megemlitenem: a Half-Life es a Counter-Strike NEM 2001 es jatekok, tehat nem kene nagyon emlegetni.

Furcsa hogy a HWSW-sek mekkora GagyVidiaBuzik. Kicsit ranezhetnenek a monitoukra, es rajonnenek hogy "szarimadok" :) Szerintem meg nem is lattak ATi termeket, de hat egy "ilyen hardware laptol" nem is lehet elvarni :)

Latszik azert hogy az SG-s szerkesztok sokkal jobban kepben vannak. :)

Egyebbkent Return To Castle Wolfeinstein RULEZ!!!!
2001. dec. 31. 01:51 | válasz | #17
Én is szeretném kifejezni hálámat a lap készítőinek azért, amit több éve nyújtanak nekünk olvasóknak. A lap évről-évre, mitöbb hónapról-hónapra jobb, valahogy mindig tudnak újítani valamit, amitől nem laposodik el.

Külön kiemelendő a hírekhez és cikkekhez készülő képillusztrációk, amik néha finoman humorosak, jó minőségűek és egyediek. (Bill Gates és Steve Ballmer fotókért külön gratula) :)

Veletek vagyunk SG! Boldog új esztendőt!
liquid  
2001. dec. 31. 01:45 | válasz | #16
Hamarosan egyébként - ha a Jóisten, és St is úgy akarja :-)- kimeritö cikket is olvashatsz majd kis kedvenceid viselt ügyeiröl. Rossz hirem van: az én okosfejü, hozzá nem értö tollambol.
liquid  
2001. dec. 31. 01:41 | válasz | #15
Kedves ö (micsoda nick!)
Az Ion Stormot juniusban hivatalosan is bezérta az Eidos (a kiadójuk, tudod), a cég austin-i részlege ( a Warren Spector féle) pedig már korábban, saját kérésére levált az IS-ról, és nevet is változtatott. ?k készitik a DE2-öt, meg a T3-at, és SEMMI közük nincs már az ION-hoz.
Üdvözöllek a való világban.


Az okosfej? supergamezes.
b  
2001. dec. 31. 01:35 | válasz | #14
nos, engedjétek meg, hogy jómagam meg minősítsem a ti, cikkírok listáját. tulajdonképpen egyedül st-ét tartom elfogadhatónak, a többieké sekélyes, alpári, földhözragadt, egyszerű izlésről tanuskodik. :) dixie-ét csak azért nem emlitem, mert aki lehúz egy egy bredli gamét az megérdemelné, hogy kipontozzák a neve helyét.

egyébként meg köszi az egész éves munkátokat és boldog új évet kedves mindannyiónknak. :)
ö  
2001. dec. 31. 01:34 | válasz | #13
Szeretném megvédeni a ION Stormot, valamelyik okosfejű supergamazes szerint ugyanis meghaltak.

Nos ezek az élőhalottak jelenleg a Deus Ex 2-t, és a Thief III-at fejlesztik Unreal Warfare motorral :) Ütősek lesznek! :Đ
2001. dec. 31. 01:08 | galéria | válasz | #12
Honnan szereztél Xboxot??? Külföldön vagy? Ha itthon, akkor honnan???
Dante  
2001. dec. 31. 00:39 | válasz | #11
1.
hát az először is a kihagyhatatlan Max Payne, ami szempillantás alatt kultjáték lett.
Aztán a másik a Fifa 2002, mert igazi jó fociprogram lett, isteni grafikával, kiváló játszhatósággal, és egy csomó apró újítással!
Végére hagytam a Halot, ami felejthetetlen játék lett, hangulatban, hangban, grafikában is tarol, és azért, mert újrajátszhatóság terén is a magaslaton áll! (az AI borzasztó jó, legnehezebb fokozatban tiszta öngyilkosság:)

2.
Moto Racer 3 - félkész játékot kiadni.. gusztustalan, menüje mintha nem is lenne.

3.
XBOX, vitathatatlanul király gépezet, a nappalim dísze.

4.
Geforce2 MX, mint hogha használódna el folyamatosan a gépben, amikor megvettem szuperált, most meg egyre több hibát vét. (lehet, hogy beépített időzített feature, hogy gef3at vegyünk?)

5. Röviden, mit vársz az új esztendőtől?
Project Ego, és mégtöbb jó Xbox & PC gamma!
xyz  
2001. dec. 31. 00:20 | válasz | #10
tényleg klassz összefoglaló! köszönjük az ezévi munkátokat ill. nem kevésbé sikeres és happy új évet kívánok minden sg szerkesztőnek, olvasónak! :)
xyz
2001. dec. 30. 23:43 | galéria | válasz | #9
2001. dec. 30. 23:29 | galéria | válasz | #8
Egy kis kiegészítés:

Rincewind a Star Wras Galaxies Fun Site Főszerkesztője és SG fórumozó:
1.Gothic, mert nem találkoztam még ennyire összetett és magával ragadó CRPG-vel, mint ez. Végre nincs olyan érzése az embernek, hogy a világ, amiben játszik csak és kizárólag az ő kedvéért létezik. Itt egy élő-lélegző világban kalandozhatunk, ami nélkülünk is tökéletesen működne! És csodaszép a grafikája! Nálam ez az év rpg-je.
FPS-ben vitathatatlanul az Undying a legjobb! Semmilyen más játéknak nincs olyan hangulata, mint ennek! Aki végigjátsza egy életre nem felejti el!
Half Life - Counter Strike, mert a best és nem lehet megunni :))

2. SW - Galactic Battlegrounds szégyen, hogy ilyen játékot ki mertek adni 2001-ben!

3. Életemben nem gondoltam volna, hogy az X-box ilyen sikares lesz! És azt sem, hogy megtetszik majd...
És sikerült leszokni a cigiről! :))

4. Én egy szerencsés ember vagyok, mert elkerültek a csalódások :)

5. Star Wars Galaxies, Neverwinter Nights, rengeteg sör :)

Break  
2001. dec. 30. 21:42 | válasz | #7
yó ez az összefoglaló, yól sikerült...:)))))
_Greg_  
2001. dec. 30. 16:47 | válasz | #6
Érdekes, hogy csak 1 ember választotta a B&W-t a legjobb játékok közé...
Ninju  
2001. dec. 30. 16:33 | válasz | #5
Na igen a Max Payne-el tényleg nagyot alkottak a srácok. Nem véletlen, hogy majdnemmindenki megemlíti mint legjobbat!
Efreet  
2001. dec. 30. 10:28 | válasz | #1
hmm... nice összefoglaló :) mindenkinek odabent és idekint vidám új évet kívánok!