X-38: újabb sikeres próbaút
2001. december 18. 13:47, kedd
A NASA által fejlesztett X-38 mentőűrhajó 2001. december 13-án végrehajtotta az eddigi leghosszabb és legnagyobb sebességű próbaútját, minden eddiginél nagyobb magasságból indulva.

Történt mindez annak ellenére, hogy a nemzetközi űrállomás, az ISS számára tervezett mentőűrhajó megépítését későbbre halasztották. A próbaút során először a NASA B-52-es repülőgépe 13,700 m magasba emelte a makettet, és onnan engedte útjára. A hozzávetőlegesen egy percig tartó szabadesés alatt 4800 métert zuhant, miközben megközelítette a hangsebességet. Az aerodinamikai fékezés után 800 kilométeres óránkénti sebességnél kinyitotta az ejtőernyőjét, aminek a segítségével 100 km/h-ra lassult le. A fékezéshez használt ejtőernyő felülete 19,200 m2, így ez a valaha készült legnagyobb ejtőernyő, és csaknem másfélszer nagyobb, mint egy Jumbo szárnyfelülete. A 12 percig tartó siklórepülés után kevesebb, mint 65 km/h sebességgel ért földet Edwards légibázison.


A fejlesztési költségek csökkentése végett az X-38 építéséhez számtalan korábban tervezett, vagy félbeszakított űrrepülő program elemeit átvették. Ilyen volt például az amerikai X-24, ami a ma is rendszerben lévő űrrepülőgép előkísérleteihez készült, vagy az X-20 katonai űrrepülőgép. De nem csak a saját fejlesztéseket használták fel. Amikor a szovjetek elkezdték Spirál nevű, szintén katonai űrrepülőgépük próbarepüléseit, az amerikai felderítés számtalan fényképet készített a repülőgépről. A fényképek alapján a NASA elkészítette a gép modelljét, és aerodinamikai vizsgálatoknak vetette alá. Az így szerzett tapasztalatokat szintén felhasználták az X-38 fejlesztésekor.


A fejlesztések célja egy olyan mentőűrhajó kifejlesztése, ami hét főt tud visszahozni az űrállomásról, és az élettartama legalább két év. Jelenleg a mentőűrhajók szerepét az orosz Szojuzok töltik be, de ezeknek csak három fő a befogadóképességük, ráadásul csak félév a szavatossági idejük. A tervezett jármű hossza 8,7 m, szárnyfesztávolsága 4,4 m, tömege pedig 8163 kg.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
imre  
2001. dec. 27. 18:32 | válasz | #15
Igazad van. Valamit nagyon elszamoltam. Az ejtoernyo felulete 7500 negyzetlab, ami kb. 700 negyzetmeter.
aua  
2001. dec. 20. 16:32 | válasz | #14
Naneee:

A fékezéshez használt ejtőernyő felülete 19,200 m2, így ez a valaha készült legnagyobb ejtőernyő, és csaknem másfélszer nagyobb, mint egy Jumbo szárnyfelülete.

A kisf@szomat akkora!
Meg ha 19,200 m2 is lenne (ami azert egy picit eros lenne: mondjuk 192 x 100 m!!! :-))) azert a Jumboe nem ennek a 2/3-a... Mingya utananezek, hogy mekkora is volt ez az ernyo.
A masik meg, hogy nem 800 km/h-nal nyitottak a foernyot, az k.isten! :-))
NasaTm  
2001. dec. 20. 03:10 | válasz | #13
A New Yorki taxi-k rendszaman mar nem New York felirat van vagy USA. Hanem Empire !
Na ez azert eros :)
Laci73  
2001. dec. 19. 18:38 | válasz | #12
Még mindig jobb mint mondjuk egy "Buy Microsoft Windows XP - Call now!" felirat...
z.p.e  
2001. dec. 19. 13:15 | válasz | #11
b  
2001. dec. 19. 13:10 | válasz | #10
sajnos nem nyert, mivel a terrorista muszlimokat sem kedvelem. mint ahogy a cionista zsidókat, a fasiszta jenkiket és a neonáci germánokat sem. én már csak ilyen konformista liberálbolsi vagyok. :)
imre  
2001. dec. 19. 10:15 | válasz | #9
Jelenleg a mentourhajo szerepet a legenyseget szallito Szojuz urhajo tolti be. Persze, ha egy nagyobb tuz ut ki, vagy hirtelen elkezd nagy sebesseggel szokni a levego, akkor igy is gond van. Egy ilyen helyzetben az X-38 sem segitene.

Az urhajozas tortenete folyaman eddig a Apollo-1, Szojuz-1, Szojuz-11 es a Challenger balesetei koveteltek embereletet. Szamszerint 3+1+3+7. Az urhajos kikepzes folyaman meg nehany urhajos vesztette eletet.
busa  
2001. dec. 19. 09:00 | válasz | #8
Azért az nem lehet semmi tudat, hogy ha gáz van, mentőhajó sehol az állomáson. Elég ha egy nagyobb tűz üt ki és nem tudják elérni a siklót vagy kapnak egy kisebb meteoritot a hátsójukba. Bár több is veszett már az űrrepülés során mint 7-8 űrhajós.
rács  
2001. dec. 19. 08:59 | válasz | #7
Kedves B talán ment lakni a ToraBora-ba.
b  
2001. dec. 18. 23:57 | válasz | #6
egyre kisebbek ezek a junájted sztéc feliratok. birom ezeket a jenkiket, alig fasiszták. :)
[Cifu]  
2001. dec. 18. 19:02 | válasz | #5
Nekem még van pár linkem :)))
WWW.ASTRONAUTIC.COM: Minden elérhető információ, adatok, kronológia, stb.
X-20 (DynaSoar)- http://www.astronautix.com/craft/dynasoar.htm
Spiral (Mig-105)- http://www.astronautix.com/craft/mig10511.htm

WWW.DEEPCOLD.COM: Szép képek + animációk:
X-20 (DynaSoar) - http://www.deepcold.com/deepcold/dyna_main.html
Spiral (Mig-105) - http://www.deepcold.com/deepcold/spiral_main.html
kovga  
2001. dec. 18. 16:05 | válasz | #4
vagy még egy kis x-20: http://www.patprojects.org/LiftingBody/ap_a_1.htm

Kérdezni ne kérdezz róluk ezeknél többet én sem tudok(tudtam)
kovga  
2001. dec. 18. 16:03 | válasz | #3
Ez előző a Spiral -ról

ez pediag az x-20-ról:
http://users.dbscorp.net/jmustain/x20.htm
kovga  
2001. dec. 18. 16:01 | válasz | #2
http://www.fas.org/spp/guide/russia/piloted/spiral.htm
2001. dec. 18. 14:35 | válasz | #1
X-20? Spirál? Érdekes hivakozások, még soha nem hallottam róluk. Mondjuk nem töltök órákat az űrrepülésről szóló cikkek fekutatásával, de hogy még egyszer sem hallottam ezekről, az azért meglep...
Tud valaki valami linket ezekhez?