Nyerd meg életed nagy utazását
2001. december 7. 14:22, péntek
Nem mindennapi fődíjjal ösztönzik egy játéksorozat résztvevőit. Jutalmuk, hogy követhetik Dennis Titot. A rendkívüli nyereményt, azaz egy űrutazást egy orosz rakéta fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra egy amerikai központú média társaság és az űr kereskedelmi hasznosításáról híressé vált magáncég, a MirCorp jelentette be.

A MirCorp elmondta, hogy sikerült megállapodniuk az orosz űrhatóságokkal két általuk kiválasztott ember feljuttatásáról a világűrbe. "Az Image World Mediával közösen sikerült megszereznünk a jogokat két helyre a Szojuz expedíciókban" - nyilatkozott a MirCorp szóvivője Gert Weyers a BBC Online-nak. Az egyik helyet az Ancient Astronaut névre hallgató show-műsor nyertese tudhatja majd magáénak. Ez egy 13 részes televíziós vetélkedősorozat, mely a földönkívüliek látogatásainak az emberiség történelmére gyakorolt hatásának elméletein alapul. A két Szojuz expedíció a szokásos "taxi" út lesz a Föld és az ISS között, ugyanolyan, mint amin az első űrturista is részt vett. Az utazások 8-10 napnyi űrben tartózkodást ígér, az idő nagy részében az űrállomáshoz kapcsolódva. A másik hely egy későbbi vetélkedő sorozat számára van fenntartva.

A Nemzetközi Űrállomás

Az amerikai űrhivatal rendkívüli rosszallással fogadta Dennis Tito áprilisi látogatását az állomás fedélzetén, ám az utolsó pillanatban megállapodtak az orosz űrhatóságokkal, hogy ez csupán egy kivételes eset volt. A fentebbi nyilatkozat az imént leírtak fényében nagy valószínűséggel ellenséges fogadtatásra talál a NASA részéről, különösen, hogy az egybeesik az orosz űrhivatal bejelentésével a második űrturistáról, aki a 28 éves dél-afrikai Internet milliárdos, Mark Shuttleworth lesz. Bár egyszer már elutasították Shuttleworth-t, most újra szerződni látszik a fiatalember a Roszavijakozmosszal és az RKK Enyergijával, szintén egy Szojuz utasaként, tette közzé hétfőn az orosz űrhivatal, a Roszavijakozmosz. Suttleworth az "Afrikai az űrben" című weboldalán már be is jelentette, hogy 2002. áprilisában vág neki az űrutazásnak.

Visszatérve a show-műsor adta lehetőséghez, a MirCorp és az Image World Media még csak most kezdte meg a játékosok toborzását. Az űrturista jelöltek a contestant@imageworldmedia.com e-mail címre írhatnak szándékuk jeleként.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. feb. 24. 18:10 | válasz | #4
De nem űrkomppal mennek, hanem egyszerhasználatos űrhajóval...lehet, mégsem lesz szerencséje...
2005. feb. 24. 14:58 | galéria | válasz | #3
Persze, te voltál ott, na ne szédíts...
2001. dec. 08. 00:59 | válasz | #2
Micsoda véletlen, hogy a fickó neve éppen Shuttleworth, ami kb. "kompra érdemes"-t jelent:))
KeFe  
2001. dec. 07. 19:02 | válasz | #1
En mar voltam es korantsem olyan a szoba mint ahogy a prospektusban leirtak...