Viták az emberi klónozás körül
2001. november 27. 08:11, kedd
A bejelentést, miszerint egy amerikai cég emberi embriót klónozott igen vegyes érzelmekkel fogadta a közvélemény. Egy részről elképesztő tudományos vívmányként üdvözölték, másrészről felelőtlen és veszélyes lépésnek minősítették.

Bár nem ez az első eset, hogy ilyen megnyilatkozás történt, viszont először rukkol ki ilyen bejelentéssel egy sejt technológiákban és klónozásban kikövezett úton haladó kutatóintézet. AZ Advanced Cell Technology (ACT) hangsúlyozta azon célkitűzését, hogy az embriót őssejtek forrásaként használja, nem emberi lény előállításához. A hírek heves tiltakozást váltottak ki a vallási és politikai vezetőkből, mint Tom Daschle, a szenátus többségi vezetője, aki szerint "a hír nyugtalanító".

A Massachusets állambeli ACT elmondta, a klónozási technológiát kizárólag őssejtek előállításához használják. "Tudományosan és biológiailag az előállított lények nem egyének. Ezek csupán sejtszintű létformák, nem emberi életek" - mondta Michael West, az ACT vezetője. Az őssejtekből jó eséllyel kialakítható a test összes sejtje. Ezáltal, a cég reményei szerint számos kóros elváltozás kezelhetővé válik, mint a leukémia vagy a cukorbetegség.

Az "első emberi embrió klón"

Az Egyesült Államok törvénye tiltja, hogy az adófizetők pénzét emberi klónozásra fordítsák, az ACT azonban magán tőkéből finanszírozott szervezet, ezért kívül esik a szabályozáson. Richard Shelby republikánus szenátor az NBC-nek adott nyilatkozatában leszögezte, mindent megtesz a teljeskörű tilalom bevezetése érdekében. Persze nem mindenki fogadta ilyen negatívan a hírt.

"Ez egy valódi mérföldkő a terápiás klónozás területén" - mondta Mary Ann Liebert, az e-biomed internetes magazin kiadója, mely elsőként közölte a riportot. Robert Lanza az ACT orvosi és tudományos fejlesztésének alelnöke szerint az eredmények rendkívül érdekesek voltak.

"Nincs szándékunkban klónozott emberi lényeket előállítani, sokkal inkább széles körben használható életmentő terápiákat akarunk kidolgozni, beleértve a cukorbetegséget, a szív rendellenességeket, a rákot, továbbá ide tartozhat az AIDS és az agy rendellenességeivel kapcsolatos betegségek, mint az Alzheimer és a Parkinson kór"

1998. decemberében a dél-koreai Kyunghee Egyetem kutatói jelentették be a világ első emberi embrió klónozását, azonban meg is semmisítették, miután az többször is szétvált, bár a tudós társadalom szerint a kísérlet soha nem zajlott le.

Hirdetés

Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. nov. 30. 10:40 | válasz | #24
Szerintem jó is ez meg nem is.
Mindennek megvan a maga előnye és hátránya is.
Lehet, hogy háborús célokra is felfogják használni az így szerzett tudást, de ahány embert megölnek ezzel a technológiával annyit meg is tudnak majd menteni a betegségektől.Sajnos tömegben az ember úgy is pusztít, ha lehetne még a WC papírral is rombolna v. ölne.Ezzel nem lehet mit csinálni...elöbb v. utóbb a jó részét is észreveszik a "töltelékek".
Axe  
2001. nov. 30. 10:31 | válasz | #23
Arról ne is beszéljünk, hogyha az egyszerű közemberek számára elérhetetlen (gyógyítási célokra), attól még "rossz" célokra ugyanúgy használhatják. A hadsereg nem fog etikai problémákkal küzködni, ha már van egy ilyen megoldás. A gennyes politikusokról meg ne is beszéljünk...
Red1  
2001. nov. 29. 00:33 | válasz | #22
Sajnos nem tudok alternativ gyogymodokrol sem a gerincveloserules sem a cukorbetegseg ellen. Igaz, hogy a cukorbetegseg kezelheto, es lehet vele elni, de tobb mas betegseg okozoja is lehet, pl. lataskarosodas vagy vaksag.
Tovabba nem letezik alternativ gyogymod meg a fentebb emlitett es tovabbi "nehany" betegseg ellen sem.
bocs  
2001. nov. 28. 10:04 | válasz | #21
Úgy gondolom mindannyian egyetértünk abban, (nem csak ezen a fórumon) hogy ha csak gyógyítás lenne a cél, a további kutatásokra áldozzanak pénzt, energiát. DE az is egyértelmű hogy mindenki a rendkívüli anyagi és politikai befolyással rendelkező emberektől, érdekcsoportoktól tart joggal. Milyen jó lenne, ha ezen "sötét" csoportoknak is CSAK a gyógyítás lebegne a szemük előtt. Persze ez nem így lesz. Nekünk meg marad a félelemmel teli bizakodás - ha egyszer nekünk, vagy rokonainknak, barátainknak egyszer szüksége lenne ilyen beavatkozásra/segítségre, legyen olyan orvos,-kórház aki ezt meg is teszi. Tán inkább a kutatásokba kéne az államoknak több pénzt nyomni, mint sem Bin Ladent hajkurászni.
2001. nov. 28. 09:21 | válasz | #20
Phil-co, nem a gyogyszerrol van itt szo. Ez nyilvanvalo. Ezt a technologiat valamilyen mocskos celra fogjak hasznalni, mint ahogy minden mast is. En azert aggodom emiatt.

Vannak alternativ kezelesi modok a problemakra amit irtal. emailezz ha erdekel zplayer@freemai.hu
2001. nov. 28. 06:27 | válasz | #19
Persze: lehet erölködni hogy veszélyes és lehet fegyvernek használni - de hát a késeket sem tiltják be pedig fogadni merek hogy több embert késelnek meg mint ahány anthraxban végzi. Mit gondoltok?
wick  
2001. nov. 28. 01:22 | válasz | #18
Minden nézőpont kérdése. Etikailag min den oldalról támadható. Mellesleg én megértést tanusítok.
2001. nov. 28. 00:32 | válasz | #17
Nagyon jó meglátás!
Aki ellenzi az nem beteg és nincsenek beteg hozzátartozói!
Nekem van egy nagyon jó barátom aki balesetben gerincvelősérülést szevedett(25 éves),és egy lány aki súlyos cukorbeteg(23 éves)!Mindkettő gyógyítható lenne!
Én NAGYON örülók ennek a hírnek!!!
A politikusoknak nem brtiltani kellene,hanem szabályozni és megakadályozni a visszaéléseket!
A vallási,emberjogi,stb. szervezetek ez ügyben le vannak ...!
Red1  
2001. nov. 27. 23:57 | válasz | #16
A maghasadas/fuzio mar eleve fegyvernek indult. Az elso hasznositasa annak, hogy van maghasadas, az atombomba volt kozvetve(kozvetlenul az a kiserleti reaktor, amit azert hoztak letre, hogy tenyleg lehetseges-e az onfenntarto lancreakcio, es ezaltal letre lehet-e hozni az atombombat). A fuzioe pedig a H-bomba...
Az elso szamitogep komoly feladata, pedig ezek szamitasa volt... (www.atomeromu.hu, nagyon jo oldal)
Na de ez felig off, inkabb a velemenyem:
Aki klonozni akar valakit, vagy magat, az a elegendo penzmennyiseggel meg is fogja tudni csinalni, tehat a veszelye mar akkor megvolt, amikor Dollyt klonoztak.
Felelmetes, de ugyanakkor lenyugozo is:
A cukorbetegek uj hasnyalmirigyet, a najbetegek uj majat, az egesi serultek uj bort, a szivbetegek uj szivet stb. stb. stb. kaphatnanak.
Lehet, hogy vakokat is gyogyitani tudnanak, vagy gerincserulteket, akik maskepp toloszekbe lennenek kenyszeritve.
Betegek millioin lehetne segiteni, es nem csak az eletuk meghosszabbitasaval vagy konnyitesevel, hanem a gyogyithahatlan betegseg teljes megszuntetesevel.
Nos ezt nem tudjak az emberek, es ami meg szomorubb, a politikusok sem.
Joguk van emberek, betegek millioitol megfosztani a gyogyulast vagy az eletuket?
A veszelyeire inkabb megoldast kellene talalni, es nem tiltani azonnal. Ez viszont tenyleg a jogaszok, politikusok, kutatok es orvosok egyuttes feladata lenne.
2001. nov. 27. 20:28 | válasz | #15
Veszélyes.
Mint a maghasadás/fúzió is. Egyik kutatás se fegyvernek indult. Ez van. Ebben a világban élünk, amit szerintem mind természetesnek veszünk. Villanyáram, belső égésű motor, műanyagok, távközlés, internet.
Melyiket nem használják "rossz" célra? A klónozás egyetlen ide nem illő tulajdonsága az, hogy hatalmas hírverés övezi, sok ember hall ezt-azt, és általában ezek nem jó dolgok, hiszen a rossz hírekre kapósabbak, többet lehet velük keresni.

Én személy szerint félek tőle, de az unokáim számára már tán természetes lesz. Ez a dolgok rendje.
Laci73  
2001. nov. 27. 19:18 | válasz | #14
Pont száz évvel ezelőtt ugyanilyen vita folyt a Darwinizmusról. Az evolúciós
elmélet mára bevett és elfogadott alapja a biológiának. És nagy jövője lesz a géntechnikának (így a klónozásnak is).
2001. nov. 27. 19:04 | válasz | #13
Most már mindegy, mint csinálnak, elkéstek. A lavina elindult. Jövő májusban úgyis ki fog törtni a klónok háborúja. :)
2001. nov. 27. 19:03 | válasz | #12
a klónozás is supergame, banyek?
JTBM  
2001. nov. 27. 18:14 | válasz | #11
Mondok egy példát, hogy mindenki számára világos legyen: Téged baleset ér és levágja a kezed a villamos. Ezután megmentenek, és elvisznek egy klón kórházba, ahol a saját sejtmintád alapján "növesztenek" neked egy új kezet. Szerintem ez ellen csak igen elvakult, szűklátókörű emberek lehetnek, de ugye vannak ilyenek is, sőt a többség ilyen.

Ellenérv: Igen, mint mindent, ezt is fel lehet használni gonosz célokra, például sebesült katonák visszaküldésére a frontra, 1-2 hét "pihenő" után.
b  
2001. nov. 27. 17:03 | válasz | #10
én tudok két magyar klónozott emberről. úgy hivják őket, hogy csurka meg torgyán. ilyen "embereket" anya nem szülhette.
kako  
2001. nov. 27. 16:06 | válasz | #9
Amikor az ember elkezd olyanban kotozni, amiben nem kellene, akkor mindig azt hangoztatjak, hogy "ha nem lett volna XY, akkor meg mindig banan alakunak hinnenk a foldet". Pedig a ket dolog meg csak nem is hasonlithato ossze. Abban mindenki biztos volt, mar ezelott 20 evvel is(!), hogy embert lehet klonozni (ertsd: kepes ra a tudomany). Azonban ennek vannak igen nehezen feloldhato etikai vonatkozasai.

Pl.:
- Ki szamit egy klon szulojenek? (hagyateki, es egyeb jogi szempontbol egyaltalan nem mindegy)
- A klon szempontjabol ugyszinten nem mindegy, hogy a kutato a szuloje -aki letrehozta- vagy pl. egy hajlektalan.
- A DNS-vizsgalatot, mint akar donto bizonyitekot nem regota fogadjak el a birosagok. Ha klonok rohangalnak mindenutt, akkor ez ismet borul, mert akkor az eredeti es a klon kozul melyik az igazi?

Igaz nem arra akarjak hasznalni a technologiat, hogy embereket gyartsanak vele, hanem gyogyitasra, de a lehetoseg adott, tehat szamolni kell vele.

Peldabeszed:
A "C"-vitamin felfedezeseert Szent-Gyorgyi Albert Nobel dijat kapott. A jeles alkalombol azt talalta mondani, hogy "vegre egy olyan felfedezes, amit nem lehet rossz celok erdekeben hasznalni".
Aztan a kutya nem erdeklodott a felfedezes irant. Kiveve a nemeteket (vilaghaboru), akik rendszeresitettek a hajokon, tengeralattjarokon, igy sokkal ritkabban kellett friss gyumolcs miatt partraszallni.
ergo: A kezdeti hevben gyakran lehet megfontolatlan kijelenteseket tenni, ezert csak ovatosan a velemenyekkel, es a klonozassal!!!
2001. nov. 27. 15:32 | válasz | #8
Gallilei-t anno majdnem megégette az inkvizíció mert azt állította hogy a Föld nem lapos.

Szerintem nem véletlenül lettek kitalálva a betegségek (mondom ezt én akinek szívproblémái vannak).
Mit gondoltok?
2001. nov. 27. 13:54 | válasz | #7
Gyógyítás OK.
De hol húzod meg a határt?
Mi a betegség?

Joggal mondhatná valaki, hogy az, hogy neki kisebb az IQ-ja, az betegség. Vagy mert lapos a melle. És kezeljék őt...
Red1  
2001. nov. 27. 13:37 | válasz | #6
A politikusoknak tajekozodni kellene egy dolog reszleteirol es jelentosegerol is mielott velemenyt mondanak.
2001. nov. 27. 12:21 | válasz | #5
Szerintem a tudományos haladásnak hosszú távon felette kell állnia az ismeretlentől való félelemnek. Nem szabad hogy vallási - politikai - személyes érdekek és elvek megakadályozzák egy olyan eljárás kifejlesztését amely több millió ember hasznára válhat. Vonjunk csak párhuzamot a sötét középkor és a sötét politikusok között... :-)
bocs  
2001. nov. 27. 09:52 | válasz | #4
Mindíg minden nagy technikai, vagy tudományos (orvosi) áttörés így kezdődik. Az orvosok biztos vagyok benne, hogy pusztán tudományos szempontból, a (cikkben) fent említettek miatt szeretnék a további kutatásokat és kisérleteket folytatni. De sajnos ahogy az lenni szokott - és már ez többször előfordult a történelem folyamán - mindíg vannak "rossz oldalon" állók... És akkor az állitólagos katonai érdekekről nem is beszéltünk. Szóval gyógyítás OK!!! A többi szemétség már nem. Márpedig az utóbbiból lesznek a gondok - és ez tuti boritékolható.
2001. nov. 27. 09:49 | válasz | #3
Szerintem egyáltalán nem aggasztó.
A tudománynak fejlődnie kell és fejlődni is fog, még akkor is, ha ellenzik.
Az más kérdés, hogy a szűk lárokörű közvélemény, hogy viszonyul ehhez. Az emberek viszonyulása hasonló ahhoz mint amikor máglyán égették el azokat akik azt merték mondani, hogy nem a föld a világ közepe...
...sok primitiv ember.. nem érik fel ésszel, hogy mit jelent a fenti felfedezés a tudomyány és a haladás számára! :(
2001. nov. 27. 09:42 | válasz | #2
Szerintem már régóta klónoznak embert is, csak nem mondják el a közvéleménynek...
2001. nov. 27. 09:11 | válasz | #1
aggasztó!