Egy lépés a polgári űrrepülés felé
2001. november 15. 20:43, csütörtök
Egy kezdő légi és űrrepülési cég újabb lépést tett a magáncélú űrrepülések megvalósítása felé, mivel rakéta-meghajtású repülőgépük átlépte a 2700 méteres magasságot a Mojave sivatag felett tartott próbarepülés során.

Az Xcor Aerospace EZ-Rocket névre hallgató konstrukciója, melyet dupla 180 kilogrammos rakétahajtóművekkel szereltek fel hétfőn lódult neki a felhős égboltnak a Mojave reptér kifutópályájáról, csillámló forró gázcsíkot hagyva maga után a közel száz látogató számára tartott bemutató-repülésen.

Dick Rutan vezette a gépet, aki 1986-ban írta be nevét a repülés történelmébe, mint az első leszállás és újratankolás nélküli földkörüli utat teljesítő gép másodpilótája. A hajtóművek perceken át hatalmas robajjal égtek, míg a gép a terület felett körözött több mint 340 kilométeres óránkénti sebességgel, majd pilótája lekapcsolta és csend borult a sivatagra. A gép hosszú percekig siklott majd magabiztos leszállást hajtott végre.


"Ez volt az első apró lépés a polgári űrrepülés felé" - mondta Rutan, amikor kimászott a módosított Long-EZ repülőgép pilótafülkéjéből, melyet bátyja, Burt Rutan tervezett. A kísérleti Long-Ez ugyanaz a kétüléses gép, amivel 1997-ben John Denver énekes és dalszövegíró lezuhant és életét vesztette. A módosított változat már kifejezetten az Xcor rakéta hajtóműveinek tesztelésére lett kialakítva. A hétfői volt az EZ-Rocket ötödik repülése, melyet kevesebb, mint félmillió dollárból sikerült megépíteni. A hajtómű izopropil alkoholt és folyékony oxigént éget el, ami repülésenként körülbelül 75 dollár értékű üzemanyagnak felel meg. A cég reményei szerint olyan gépet szeretnek építeni, ami képes tartósan repülni közel 100 kilométeres magasságban, így használható lenne a tudományos mikrogravitációs vizsgálatokhoz és turistacsalogatónak sem lenne utolsó egy űrrepüléshez.

Az Xcor vezetői azt szeretnék, ha jövőbeli repülőgépük, amire több tízmillió dollárt szánnak, a lehető legnagyobb rendszerességgel repülne, ezáltal bevételt termelve. A rakéták általában egyszeri felhasználásra vannak tervezve, azok, melyeket többszöri használatra szántak az indítások között számottevő munkát igényelnek. Az előirányzat szerint az EZ-Rocket 30 és 50 alkalom közötti repülést hajtana végre, naponta 5 úttal, demonstrálva ezáltal a hajtóművek "indítok és megyek" képességét.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. nov. 16. 20:40 | válasz | #14
Promo:

"Fizessen be ön is fantasztikus űrutainkra, ahol megközelítjük a már-már elképzelhetetlen, szavakkal alig leírható, szédítő kétezer-hétszáz méteres magasságot, ahol a csodálatos kilátás mellett asztronautákról szóló filmeket vetítünk önöknek. Egyedülálló ajánlat, csak most, csak önöknek, csak mitőlünk, csak 15000 dollárért. Gondolja meg, itt a soha vissza nem térő alkalom!"
Azt hiszem elmegyek reklámszakembernek:))))))))
[Cifu]  
2001. nov. 16. 20:02 | válasz | #13
A lényeget a készitők a következőlben foglalták össze: Safe. Routine. Reliable. Maintainable. Reusable. Nontoxic propellants.
Vagyis Biztonságos, Mindennapos (használatra), Megbízható és nem toxikus hajtóanyaggal üzemelő rakétahajtómű. A nemtoxikus hajtóanyaggal kapcsolatban annyit kell tudni, hogy a jelenleg üzemelő mindkét emberi szállitásra tervezett űrhajó (az Űrsikló és a Soyuz) egyes hajtóművei toxikus hajtóanyaggal működnek - pl. ezért kell a Soyuz-okat cserélni az ISS-en félévente, tudnillik az üzemanyag szép lassan szétmarja a vezetékeket...
[Cifu]  
2001. nov. 16. 19:56 | válasz | #12
A repülés lényege a hajtómű tesztelése, le van írva feketén-fehéren, idézek:
"Az előirányzat szerint az EZ-Rocket 30 és 50 alkalom közötti repülést hajtana végre, naponta 5 úttal, demonstrálva ezáltal a hajtóművek "indítok és megyek" képességét."
Walaki  
2001. nov. 16. 19:06 | válasz | #11
Az bizony nem 27 000 méter volt. 9 000 feet azaz kb. 2700 méter, mint megtudható a cég honlapjáról.
2001. nov. 16. 18:47 | válasz | #10
Mi itt lent ropogósra sülünk a kiváltságosak szórakozása miatt:)
A 2700 m szerintem meg elírás, ezért nem érte volna meg elindítani a gépet. És különben is mi értelme lenne az űr határára tervezett rakétát a földhöz ilyen közel tesztelni... Inkább 27000m az a magasság, nem?
SzP.  
2001. nov. 16. 09:55 | válasz | #9
Persze ez nagyon super, csak eddig legalább az ürrepülök nem rombolták az ózonpajzsot, de minden jónak vége szakad egyszer...
2001. nov. 16. 09:31 | válasz | #8
"A hajtómű izopropil alkoholt és folyékony oxigént éget el, ami repülésenként körülbelül 75 dollár értékű üzemanyagnak felel meg."

Szerintem ez a 75 $ a nagy dolog!!!
2001. nov. 16. 09:07 | válasz | #7
Én már 4000 m-en is repültem, mindenféle hajtómű nélkül sárkányrepülővel :) Tök ingyen :))
Tomika  
2001. nov. 16. 07:35 | válasz | #6
hát ha űrrepülni akarnak, ez elég sovány performance volt. ha jól tévesztek, az Egyesült Királyságban van egy faszi, aki rakétákat bocsájt fel, és közel van, vagy már el is érte a világürt (forrás: Spektrum or Discovery Ch. vagy ilyesmi)
2001. nov. 16. 00:10 | válasz | #5
az alacsony magasag azzal magyarazhato, hogy meg csak az elso probalrepules volt, lehet hogy hamarosan joval megnovelik ezt a magassagot
Nyiri  
2001. nov. 15. 22:53 | galéria | válasz | #4
yper
NasaTm  
2001. nov. 15. 22:39 | válasz | #3
A francokat pont az a durva, hogy olyan emberek mint mi csinaltak ezket. Szerintem hamarebb lepnek ok a Mars felszinere mint a Nasa vagyis en :)
yper  
2001. nov. 15. 22:04 | válasz | #2
ezt én se értem...2700m elég messze van 100km-től.Ha ez az első lépés akkor még jó messze vagyunk a polgári űrrepüléstől.
2001. nov. 15. 21:08 | galéria | válasz | #1
2700 meter magassag miert olyan sok???? hisz egy vadaszgep magasabban repul vagy egy utasszallito