Európa legnagyobb műholdja útnak indul
2001. november 14. 18:35, szerda
2002. elején indul utjára a legnagyobb és legfejlettebb Európában épült bolygónkat vizsgáló műhold, melyet egy Ariane 5 rakéta állít pályára. A kilövés helyszíne a Francia-Guyanában található kourou-i Európai Űrkikötő. 800 kilométeres magasságból küldi majd felvételeit az Envisat, mely segíthet a Föld hatásosabb megóvásában. A gigantikus műholdat 2,3 milliárd eurós költségvetéssel az ESA szakértőinek felügyelete mellett fejlesztették ki az Európai Űrkutató és Technológiai Központban (ESTEC), a holland Noordwijk-ban. Jacques Louet, a program vezetője "az ESA és Európa hatalmas próbatételének" nevezte a minden eddigieknél nagyobb mérőműszer arzenállal felszerelt műholdat.

Az 1988-as "Polar Platform" tervezeten alapuló Envisat figyelemmel kíséri és jelenti a Föld helyzetét, beleértve az algák teljes életciklusát, de képes előre figyelmeztetni a közelgő természeti katasztrófákra is. Működését egy 14x4,5 méteres napcella-tömb biztosítja, mely 6,6 kilowattnyi energiát termel. Az Envisatot egy orosz Antonov és két Boeing 707-es szállította a kourou-i kilövőálláshoz.

Az 1988-as "Polar Platform" tervezeten alapuló Envisat

Az űrlaboratórium adatait az ESA földi állomásai, a svéd Kiruna és az olasz Fucino, valamint a Földtől 36000 kilométerre keringő Artemis műhold rögzítheti. A "szuperműhold" feljegyzi a legkisebb felszíni mozgást is, és előre figyelmeztet az áradásokra, sár és hótömegek lezúdulására és viharokra. Vizsgálja a sarkköri jeget és az óceánok szintjét, felismeri az El Nino-t mielőtt felépítené veszélyes hullámait a Csendes-óceánon, méri az ózonréteget, azonosítja a bozót és erdőtüzeket, és pontosan megállapítja a sivatagi vízlelőhelyeket.

Michael Rast, az ESA Föld Megfigyelési Igazgatóságának tudósa jóval a Riói és kiotói környezetvédelmi tárgyalások előtt figyelmeztetett, a politikusok igen vékony jégen siklanak, amikor az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásáról vitáznak. "Az emberiség nem érti kellőképpen a környezetünk alapjait képző folyamatokat. Több mérésre és kutatásra van szükség, ehhez minőségi adatok és nagy mennyiségű elemzés szükséges." Ezt biztosítja az Envisat, melyet Kirunából irányítanak, naponta tizennégyszer kerüli meg a Földet és háromnaponként képes teljes térképet készíteni bolygónkról.

A műhold fedélzetén lesz a németek egyik büszkesége a SCIAMACHY, mely a légkörben keresi gázok, ózon és hasonló anyagok nyomait, felhő és por részecskéket, megállapítva azok mennyiségét különböző magasságokban. Bemutatja az erdőtüzek következményeit, az ipari szennyezéseket, porviharokat és vulkán kitöréseket. Ez lesz az egyik legkifinomultabb műszer a fedélzeten.

Európa űrszeme a planktonok mozgásának megfigyelésével felmérheti az óceánok biológiai termelékenységét, mely a halászati kvóták meghatározásánál játszik szerepet, megakadályozva egy esetleges túlhalászást. Ezeken felül a földfelszín legkisebb változására is odafigyel, jóval előre jelezve a vulkán kitöréseket és földrengéseket.

Hirdetés

Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ted  
2001. nov. 15. 21:06 | válasz | #7
Nincs róla nagyobb kép? Feltenném háttérképnek!
z.p.e  
2001. nov. 15. 11:10 | válasz | #6
Nagyon fullos ez a műhód !
Tomika  
2001. nov. 15. 07:36 | válasz | #5
" segíthet a Föld hatásosabb megóvásában "
Van rajta egy bazi nagy plazmaágyú, oszt jól lelövi a környezetszennyezöket.
NasaTm  
2001. nov. 15. 00:59 | válasz | #4
Szerintem ettol mar egy UFO is beparazna :)
dewdew  
2001. nov. 14. 22:16 | válasz | #3
pont mint egy muhold :)
2001. nov. 14. 20:49 | válasz | #2
Jaja... És milyen jó kis futurisztikus kinézete van :)
Gugu  
2001. nov. 14. 18:46 | válasz | #1
dzép, és hát ezt se az amcsik csinálták... :)
Amugy örülök hogy végre valahára sikerült valami olyat is csinálni, ami tényleg hasznot hoz, és nem csak a politiku/menedzser stb-k zsebébe... Ez jo.