Egy éves az űrállomás, de vajon van-e rá szükség?
2001. november 5. 04:53, hétfő
2000. november 2-án foglalta el helyét az Expedition One, a Nemzetközi Űrállomás első legénysége. Az amerikai űrhivatal "történelmi mérföldkőként" értékeli az ISS első évfordulóját.

"Az állomás a legnagyobb nemzetközi műszaki projekt, amit valaha tető alá hoztak az űrben, valamint az első igazi átfogó űrkutatási eszköz" - mondta Tommy Holloway, az ISS igazgatója. "Példátlan pályamérete és képességei a jövőben egyenesen arányosak lesznek azokkal a kutatásokból származó előnyökkel, melyeket a Földön alkalmazhatunk" - tette hozzá.

Felmerül azonban a kérdés, vajon az emberi űrutazásoknak valóban van kihatása a tudományra és a gazdaságra?

Sir Martin Rees, a Királyi Csillagászati Társaság egyik vezetője szerint nincs. "Véleményem szerint nincs gyakorlati vagy tudományos indoka - egyre jobban háttérbe szorul a miniatürizálás és a robotok fejlődésével. Ennek ellenére hosszú távon én személy szerint támogatom az ügyet az 'űrkolóniák' végett, bár ebbe inkább független vállalkozások kockázatvállaló kalandorai fognak belevágni, nem egy kormányprogram" - nyilatkozta a BBC News-nak.


Maarten Meerman, a Surrey Satellite Technologies főmérnöke az "adjunk alá lovat" nézetet vallja.

"Ha tényleg valóra akarjuk váltani a Star Trek szerű űrutazást, akkor rengeteg tanulmányt kell elvégeznünk... Azzal, hogy emberek vannak odafent gyorsabbá tehetjük a fejlesztést, nem lassítják a távirányítás okozta komplikációk. Próbálták már valakinek megjavítani a számítógépét telefonon keresztül?" - kérdezett vissza. "Másrészről egy embernélküli űrhajó is sok tudományos munka elvégzésére alkalmas, vannak olyan feladatok, amire egy kis műhold ugyanolyan jó vagy jobb, mint egy űrhajós. Egy ember feljuttatása rendkívül költséges, ezért érdemes végig gondolni mi az, amit egy ember jobban el tud végezni, mint egy több éven át keringő műhold." Az Economist napilap sokkal egyértelműbben fogalmaz: "Embert küldeni az űrbe értelmetlen. Veszélyes, költséges és tudományos szempontból is hasztalan" - mondja az egyik vezércikk, hozzátéve, hogy az ISS leginkább egy show műsorra hasonlít. Az amerikaiak így baráti kapcsolatot tarthatnak fent Oroszországgal, távol tartva az orosz tudósokat a zavaros vizektől és több milliárd dolláros leplezett anyagi támogatást szereznek az űripar számára.

"Talán nincs kézzelfogható szükség egy űrállomásra, de régen sem látták hasznát a Wright testvéreknek vagy a mobil telefonoknak. Manapság már nehezen képzelnénk el az életet ezek nélkül, és ki mondana nemet egy űrkirándulásnak." - mondta Meerman. Időközben az Egyesült Államok kormánya is bejelentette költségcsökkentési előirányzatát, ami egyszeri 8,3 milliárd dolláros összegben jelentkezik, ebből kell befejeznie a NASA-nak az űrállomással kapcsolatos munkálatait az elkövetkezendő öt évben. Csökkentik az űrsiklók repülését évi hétről négyre, ez évi 668 milliós megtakarítást jelent, ami nem is nagy összeg, ha azt vesszük, hogy a tervezett költségeket majdnem 100 százalékkal lépték túl, ez közel 12,5 milliárdra rúg.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. nov. 06. 01:32 | válasz | #17
Pár szám: a Föld egészében 700 milliárd dollárt költött 96-ban fegyverekre (ez szerencsére szépen csökken). Az USA katonai kiadása 276 millárd USD volt 99-ben. A NASA 2001-ben 13 milliárd dollárt kért, ennek a nemzetközi űrállomás csak 1/6-a. Ez alapján egyszerre 60-70 NASA-t simán el tudna tartani a Föld. Ennyiből szerintem lehetne nagyobb vállalkozásba fogni, akár egy kinti kolóniába is.

A technikát tényleg viszi a haditechnika, de az űrhajózás még jobban viszi. Rengeteg olyan találmány volt, amit az űrkutatás céljaira fejlesztettek ki. A haditechnika eredményei szerintem kevésbé használható polgári célokra, főleg, hogy az űrkutatásban óriási a kutatás+fejlesztés részaránya, míg a hadseregben ha kitaláltad a repülőgép technológiáját, utána az kerül rohadt sok pénzbe, hogy legyártod 3000 példányban, aztán 20 év múlva kidobod.

Az hogy mi lesz velünk később, tényleg nem érdekes nekünk, de engem nem nyugtat meg, hogy az ükunokáink a belélegezhetetlen légkörben fognak turkálni a mai szeméttelepeken valami használható fém után.
2001. nov. 06. 01:12 | válasz | #16
Jogos, de szerintem sajnos hamarabb fogunk a Naprendszerben rendesen űrhajózni, mint hogy itt a Földön meglesz az egyenlősdi Kánaán.
2001. nov. 06. 01:09 | válasz | #15
De, csak a dühömet akartam kiírni... :-)
CAD  
2001. nov. 06. 00:53 | válasz | #14
En elolvastam... Balint azert tagolj ;> - azt konnyeb elolvasni.

Imho, ugye miert fejldott mi kis szazadunkban a technika? 1. kapitalizmus 2. haboruk (vagy fordítva?) - naszoval ez a legfobb ok. Sztem egy holdi kolonia meg most nem ferne bele egy allam koltsegvetesebe sem, mert egyreszt eleg messze van a dolog, masreszt az ellatmany potlasa eleg nehezkes lenne.

Egyet kell, hogy ertsek azzal, hogy amig nem fenyget valami kulso veszely (marpedig jelnleg kb 0 erre az esely), szoval ez ugy van, hogy lacika addig nem csinalja amit mondtak neki, amig segbe nem rugjak... csak aztan nehogy keso legyen akkor mar.

Jol mondta az arc, hogy sok segg szuklatokorou barom van odafenn... pl edisont, vagy kadot normailis embernek tartottak... asszem ido kellet hozza, hogy felismerjek, hogy hoppa!!!

Egybknt meg engem igy nemigazan erdekel, hogy ki hal-e az emberiseg vagy sem... marmint halalom utan, amig elek nekem jo, aztan lesz ami lesz... ha a hinduizmus megis igaz, akkor ez a bekezdes visszavonva ;>.

Fegyverkezesi dologgal egyet kell hogy ertseg, ábár, valahogy ugy all a dolog, hogy amit ma azt hasznaljuk, amit a katonasagba kb 20-30 éve :) - szal nemrosz az... bar lehet nem raketa pajzsra van szukseg, hanem egy ugyesebb fbi-ra vagy cia-ra.
2001. nov. 05. 22:27 | válasz | #13
Balintkam,arra nem gondoltal, hogy ezt a hosszu bullshitete senki nem fogja elolvasni...
2001. nov. 05. 20:24 | válasz | #12
3. világ.
Azoknak se ártana valami...
Balint  
2001. nov. 05. 20:10 | válasz | #11
Szerintem részben az itt a gond, hogy a jelenlegi technológiák kifulladtak. Ha pl. most fenyegetné valami a Földet, és minden erőforrást erre összpontosítanánk, talán néhány év alatt fel lehetne költöztetni a jelenlegi technológiákkal is néhányszor tízezer embert a Holdra. De rohadt sokba kerülne, és joggal kérdezhetjük, ha nincs veszély, minek? Tudományos hozadéka sokkal több lenne, de a költségek mondjuk 3 nagyságrenddel lennének nagyobbak, amit egy kormány sem vállal. Amit az űrhajósok fent bohóckodnak, azt néhány automata is éppolyan jól meg tudja csinálni kevesebb pénzből. Az viszont igaz, ha nincs fent ember, az emberes űrrepülések fejlesztése lelassul, de a "csupasz" emberes űrrepülésről már majdnem mindent tudunk: életben tudunk tartani egy embert az űrben több éven át, ez már bizonyított. A Star-Trekes terjeszkedés felé sokkal nagyobbat dobna egy jó kis fúziós hajtómű. Másrészről nevetséges, hogy az USA míg növeli a fegyverekre fordított irdatlan pénzmennyiséget, a NASA kiadásaiból ott farag, ahol tud, pedig a fegyverkezés tudományos hozadéka, bár nagy, de biztosan kevesebb, mint az űrhajózásé (gazdasági hozadéka pedig még inkább 0). Szóval 1. fegyvermentes világot (én kis naiv :-) )2. azt a pénzt az űrhajózásra költeni 3. alapjaiban új technológiákat kifejleszteni. Bocs, ha hosszú voltam, gyorsan ennyi jutott eszembe.
Laci73  
2001. nov. 05. 18:16 | válasz | #10
Kedves Filo és pesszimista társai!

Ilyen alapon fel is köthetnénk magunkat. Igenis fontos a túlélés, és ehhez kell hogy az űrbe lépjünk.
2001. nov. 05. 12:12 | válasz | #9
" Egy éves az űrállomás, de vajon van-e rá szükség?"
Szerintem az, hogy egy eves nem szukseg kerdese...
2001. nov. 05. 12:11 | válasz | #8
" Egy éves az űrállomás, de vajon van-e rá szükség?"
2001. nov. 05. 10:06 | válasz | #7
Igaz, Troll. Semmire nincs szükség ami nem itt és most hoz hasznot a zsírfejű multiknak. Amúgy ha már itt tartunk: köztudott, hogy csak sz*rásra meg evésre van szükség.
Troll  
2001. nov. 05. 08:44 | válasz | #6
Semmi sem fontos, ami nem noveli a penszt a fonokok zsebeben.
2001. nov. 05. 08:27 | válasz | #5
Azért látszik, hogy nem a tudomány fontos. 1969-ben leszáltak az amerikaiak a holdra. Ha csak olyan kis mennyiségű anyagot juttattak volna fel oda, mint amennyit lehoztak, már a Holdon lehetne kolónia. Azonkívűl egy Holdon lévő bázisról sokkal egyszerűbb lene az űr kutatása. Nagyobb hajókat lehetne építeni, a kísérleti hajtóműveket könnyebben lehetne kipróbálni, mivel nincsen környezetszennyezés.
Nem a Marsot kéne megcélozni, hanem a Holdat.
ilyr  
2001. nov. 05. 07:39 | válasz | #4
Megjegyzem a kihalas veszelye nem a Bin Laden felek miatt fenyeget, hanem a tobbi 5-6 milliard f.szok miatt... (gy.k. Nem bin Laden gepkocsija fogja eloidezni az uveghazhatast, stb.)
Nkeke  
2001. nov. 05. 07:32 | válasz | #3
Elmunlt az emberek urkorszak-erzese. Mi helyettesitette? A mai fiatalok inkabb fantasy fele fordulnak es nem nagyon erdekli oket az ur. Ez lesz a halala az ur programnak. Hogy mert lenne az jo? Mert egy urallomas csak az elso lepes ahhoz, hogy kilepjunk az urbe, hogy esetleg a megvedjuk magunkat, hogy esetleg csokkentsuk a zsufoltsagot, hogy kesztetes legyen arra, hogy ujabb technologiat kelljen kitalalani. Le fog lassulni az emberi haladas mert csak a piac lesz a motivalo ero. Kinos lesz, nem is picit! Megfigyeltetek mar, hogy manapsag nincsennek nagy epitkezesek, monumentalis vallalkozasok? Ha neha akad is, akkor tobben ellenzik mint tamogatjak? Skacok, igy nagyon Neuromanceres lesz a jovo! Nekem azert jobban tetszene a StarTrek-es megoldas!
Filó  
2001. nov. 05. 07:00 | válasz | #2
És az miért lenne jó?
Laci73  
2001. nov. 05. 05:46 | válasz | #1
Ha a Földön maradunk akkor egy kozmikus katasztrófa vagy Bin Laden kaliberű f.szok miatt komolyan fenyeget minket a kihalás veszélye.
Ha szét tudnánk szóródni a Naprendszeren belül ill. később az űrben (WARP yess!)
az gyakorlatilag a túlélésünk záloga lenne.