Új digitális technológia a hadviselésben
2001. november 4. 17:38, vasárnap
A legújabb digitális technológiák lehetővé teszik az amerikai bombázópilóták számára, hogy a veszélyes afganisztáni küldetések előtt egy próbamissziót hajtsanak végre a hegyvidéki terep fölött.

Hirdetés

A rendkívül valósághű szimuláció előkészítésekor a műholdképeket, illetve a kémrepülőgépek által készített légifelvételeket különféle kísérőinformációk mellett a számítógépes rendszerbe töltik. A rendszer egy speciális, bonyolult szoftver segítségével háromdimenziós térrácsba építi a célterületet, lehetővé téve, hogy a pilóta egy szimuláció keretében előre megismerje az akció környezetét, és kiválassza a támadás végrehajtásához leginkább megfelelő taktikát.

Az új, TOPSCENE elnevezésű számítógépes rendszert Bob Mace, az Anteon Corp. programmenedzsere mutatta be egy napokban megrendezett konferencián. Mace elmondta, hogy beszélt egy amerikai bombázópilótával, akinek a TOPSCENE segített egy olyan célpont megsemmisítésében, amely csak igen körülményesen volt megközelíthető. "Olyan volt, mintha jártam volna már ott korábban" - idézte Mace a pilótát, aki sikeresen végrehajtotta a szóbanforgó küldetését. A TOPSCENE rendszert már a jelenlegi afganisztáni küldetésekhez is alkalmazzák az amerikai pilóták.

Szakértők elmondása szerint az afganisztáni küldetések egyértelműen rávilágítottak arra a tényre, hogy az újfajta hadviselés ellen újfajta fegyverek, korszerű módszerek szükségesek. Az új módszerekben az eddigieknél is fontosabb szerepet kapnak a műholdas- és légifelvételek, illetve a hírszerzési információk. - Ez olyan, mintha láthatatlan ellenféllel szállnál szembe a boxringben - mondta egy ipari szakértő a konferencián.

Jerry Tuttle nyugalmazott altengernagy, aki a TOPSCENE rendszert fejlesztő Anteon Corp. vezetője, elmondta, hogy az elkövetkezendő években újabb, jelentős innováció várható a területen. - Az információ kora jelentős behatást gyakorol az amerikai hadviselésre - mondta. - Egyre inkább a high-tech- és a cyberháborúk felé fordulunk.

A szeptember 11-ei terrortámadás-sorozatot követően az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma sokkal nyitottabbá vált az ellenség felderítését és ártalmatlanná tételét megkönnyító technológiák felé. A különféle katonai célú eszközöket és rendszereket fejlesztő társaságok pedig megpróbálják kihasználni az adódó lehetőséget.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. nov. 05. 09:17 | válasz | #7
És ezen túl minden afganisztánba induló katona köteles lesz legalább egyszer végigvinni a Soldier of Fortune-t :)))
2001. nov. 05. 08:02 | válasz | #6
Kiru kell nekem is ez a software.
2001. nov. 04. 21:36 | válasz | #5
2001. nov. 04. 21:11 | válasz | #4
Állítólag van olyan része is, ahol utasszállítót kell vezetni, neki egy toronynak :)

"Olyan volt, mintha jártam volna már ott korábban"
Sajna az afgán pilótákat már nem tudták megkérdezni, de minden bizonnyal ugyanezt mondták volna :)

Vásároljon ön is TOPSCENE softwaret!
Laci73  
2001. nov. 04. 20:47 | válasz | #3
Reméljük nem Windows alapú rendszer...
Okoska  
2001. nov. 04. 19:35 | válasz | #2
De
ByP  
2001. nov. 04. 17:56 | válasz | #1
És ezt a szimulátort nem lehet vhonnan letölteni?