Szabályozás előtt áll a csengőhang-piac
2001. november 2. 20:39, péntek
Azok a médiapiaci csoportosulások, melyek a Napster és az MP3.com elleni peres ügyekben felperesként szerepeltek, várhatóan a közeljövőben is a híradások főszereplőivé válnak majd, hiszen most a mobiltelefonok csengőhangjaival kapcsolatban kívánnak pereskedni az ügyben érintett cégekkel. Szakértők szerint ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Európában és Ázsiában nagyon nagy üzletet jelent a mobiltelefon csengőhangjaival való kereskedés, hiszen az ezekben a régiókban élők előszeretettel szokták lecserélni mobiltelefonjaik gyári csengőhangjait népszerű zeneszámok dallamaira, mely dallamok szerzői jogaiért az eddigiekben természetesen nem túl sok cég fizetett.

A csengőhang-piacról sok mindent elmond az az adat, miszerint Japánban az elmúlt évben 300 millió dolláros forgalmat bonyolítottak le ebben a piaci szegmensben, a mobiltelefonok gyártásával foglalkozó Nokia előrejelzései szerint pedig 2005-ben már több milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak le világszinten. Szakértők szerint a csengőhang-piac meglepő módon jelenleg még teljesen szabályozatlan, ennek köszönhetően pedig a csengőhangok legalább 65 százaléka számít illegálisnak, vagyis ezekért nem fizették ki a szerzői jogdíjakat. Mostantól azonban gyökeres változásokra lehet számítani, ugyanis a Harry Fox Agency, az American Society of Composers, valamint a művészeket és kiadókat magába tömörítő ASCAP szervezet harcba kíván szállni az illegális csengőhangokat terjesztő cégekkel.

"Úgy gondolom, hogy az emberek mostanság elkezdik kizsákmányolni a zeneipart. A zenészek és a kiadók általában keményen dolgoznak, így egyáltalán nem csoda, ha szeretnének hozzájutni a munkájukért járó szerzői és kiadói jogdíjakért, éppen ezért kijelenthetem, hogy a jövőben legyen szó akár a Napsterhez hasonló vállalkozásokról, vagy a mobiltelefonos csengőhang-piacról, minden irányban komoly vizsgálatokat, sőt, ha kell, pereket indítunk" - nyilatkozta Gary Churgin, a Harry Fox Agency vezérigazgatója.

Érdekes módon az Egyesült Államokban a csengőhang biznisz még újdonságnak számít, pedig Európában már régóta divat a mobiltelefonok csengőhangjainak személyre szabása, kedvenc dallamokkal történő lecserélése. Amerikában egyébként jelenleg átlagosan 1 és 10 dollár közötti összegeket kell kifizetni a csengőhangok darabjáért.

Hirdetés

HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. nov. 03. 19:40 | válasz | #10
Lassan azért is kell majd fizetni, ha elénekeljük a dalt ,mi?
Szerintem itt tipikusan a nyúl viszi a puskát. Mint a Coca-colás telefon el?lapoknál. Ezeknek a kiadóknak kellene fizetni a reklámért, ugyanis önmagában egy csng?hangnak zenei értéke nincs, mint m? nem élvezhet?.
A modern világ lassan megint a feudalizmus felé megy, csak itt a multik a földesurak.
Luis  
2001. nov. 03. 19:17 | válasz | #9
A torveny ugy irja,hogy az atirt tehat nem eredeti notaert nem kell fizetni!!
Igy ez a dolog is meg van oldva!!
A csorgesnek nem sok koze van az eredetihez!!
OTomi  
2001. nov. 03. 16:40 | válasz | #8
Ja, ezeket csak a pénz érdekli. Legjobb munka pereskedéssel pénzt keresni: nem csinálsz semmit és jön a gempa.
Mixi  
2001. nov. 03. 10:07 | válasz | #7
:-))
2001. nov. 03. 06:20 | válasz | #6
"A zenészek és a kiadók általában keményen dolgoznak,"
Anyád! A favágó az keményen dolgozik vazze, ti csak léhűtők vagytok!

CAD  
2001. nov. 03. 02:12 | válasz | #5
Sztem is az nem az a szam, csak hasonlo... egyknt amit ezek ott fent muvelnek az azert sokk, mindenbol penzt akarnak. El fogunk oda jutni, hogy azert is jogdijat kellesz fizetni, ha egy forumon vagy ircen megemlítjük kedvenc elődaónk legújabb zeneszámát, vagy csak a nevét.
Ninju  
2001. nov. 02. 22:40 | válasz | #4
Most nem azért, de szerintem egyericson vagy nokia mobilonlejátszott zeneszám csak emlékeztet az eredetire!
Majd ha azt a számot hallom a csengésnél akkor vergődhetnek!
Szerintem a legjobb csengőhangja a panasonic mobiloknak van!
Ted  
2001. nov. 02. 22:11 | válasz | #3
Ez azért durva.
JT  
2001. nov. 02. 22:10 | válasz | #2
Nem a zeneiparrol van itt szo, hanem a kiadokrol. Ezt mindenki nagyon jol tudja. Paraznak is rendesen, hogy kimaradnak a terjesztesi lancbol, holott eddig Ok nyeltek le a bevetelek nagy reszet. Szar erzes lehet, hogy az eddigi husos osszegek helyet egy petakot sem latnak, akar mar rovid idon belul is...
WGL  
2001. nov. 02. 21:10 | válasz | #1
es ha en a zenet hallgatva potyogom be aztan elkuldom valakinek akkor 1 nap megjelennek fekete oltonyos emberkek es felszolitanak a holmim osszepakolasara?

kizsakmanyolni a zeneipart? aham...belolunk elnek konyorogom