Volvo: az ízetlen tréfálkozó e-mailek betiltva
2001. október 31. 04:42, szerda
A leginkább elsőosztályú biztonsági megoldásairól ismert autóiról híres svéd autógyár, a Volvo a napokban belső vizsgálatokat indított, mert a cégen belül a közelmúltban rendkívül nagy port kavart, hogy az alkalmazottak azzal próbálták meg szórakoztatni egymást, hogy George W. Bush amerikai elnökről, valamint az elsőszámú közellenségről, Oszama bin Ladenről készült fényképeket és különböző, általuk humorosnak talált irományokat küldözgettek egymásnak e-mailben.

A Volvo vezetősége természetesen már korántsem találta humorosnak a dolgot, sőt ehelyett ízetlen tréfálkozásnak minősítették az ügyet, és a cég vezetői azon nyomban elrendelték, hogy tiltsák le azon munkatársak elektronikus levelezését, akik olyan "tréfás" leveleket küldözgetnek egymásnak, mely levelek a szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatba hozhatók.

A svéd autógyár körlevélben értesítette alkalmazottjait, hogy a gyár teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja a New York-i és Washingtoni terrorcselekményekről, az afganisztáni bombázásokról, valamint az amerikai elnökről és az ismert terroristavezérről, Oszama bin Ladenről szóló, egyesek által viccesnek talált irományok és képek elektronikus levelekben való terjesztését. Az eddigi belső vizsgálatok rámutattak, hogy a Volvo számos munkatársa azzal szórakozott az elmúlt hetekben, hogy képretusáló szoftverekkel eltorzította Bush elnök és bin Laden képeit, majd az így elkészült képeket szétküldözgette a cég többi alkalmazottjának.

"A belső kommunikációs hálózatunkban számos olyan anyag keringett a közelmúltban, mely ízetlen tréfának bizonyult. Mi a Volvonál úgy gondoljuk, hogy az Egyesült Államokban a közelmúltban elkövetett terrortámadások semmilyen viccnek, vagy tréfálkozásnak nem képezhetik alapját, és szeretnénk, ha alkalmazottjaink tréfálkozás helyett inkább részvétet éreznének az amerikai áldozatok iránt" - nyilatkozta egy svéd lapnak Ingmar Hesslefors, a Volvo szóvivője.

Hesslefors elmondta, hogy az említett figyelmeztető körlevelet még a Volvo magasabb beosztású menedzserei is megkapták, és az ígéretek szerint a Volvo nagyon következetes lesz a tekintetben, hogy minden munkatárs betartsa a körlevélben megfogalmazott alapszabályokat. Aki egyébként ezt esetleg mégsem tenné meg, az ellen azonnal belső fegyelmi eljárást indít a cég.

Hirdetés

Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
marque  
2001. nov. 04. 19:59 | válasz | #19
Mert bízom abban hogy előbb-utóbb "elhullik a férgese" az SG-ről is [moderálás, etc]. Ld HwSw-n kevesebb az ilyen úttörő prolimozgalom. Vagy csak csöndesebbek mint itt, de az is okés.
2001. nov. 03. 18:29 | válasz | #18
Akkor minek is vagy itt? :)
marque  
2001. nov. 02. 19:14 | válasz | #17
b: ne örülj: messziről kerülöm a prolikat. Itt az SG színvonaláról van szó.
2001. nov. 02. 05:37 | válasz | #16
Volvo: mindent jól el kell rontani?! :(
b  
2001. nov. 02. 02:19 | válasz | #15
ja. még szerencse, hogy isteni fényességed ránk veti tekintetének sugarát.
marque  
2001. nov. 01. 04:54 | válasz | #14
Micsoda szuperproli kis szimpózium verődött itt össze..
duke.  
2001. okt. 31. 19:23 | válasz | #13
Buta alszentseg.Naponta kb 150 ezer ember hal meg a vilagban mindenfele okbol.
Ilyen alapon az egesz eletemet azzal tolthetnem hogy ismeretlen emberek halala miatt sirankozom.

Nem azt mondom,hogy az 6 ezer ember nem erdemelne meg a sajnalatot,vagy a tiszteletet,de banjuk mindekivel egyforman.

Mar pedig ha a napi 150 ezer embert nem sajnalom,akkor miert sajnaljam pont azt az 6 ezer embert aki szeptember 11-en halt meg amerikaban ?
Okoska  
2001. okt. 31. 18:38 | válasz | #12
Miert alszentseg az, hogy nem hajlando mas halalan rohogcselni???
zYkL0n  
2001. okt. 31. 18:14 | válasz | #11
ki nem?
123456  
2001. okt. 31. 13:07 | válasz | #9
Nem hiszem, hogy csak ingyenreklam - nem vet feltetlenul jo fenyt a cegre. Egyebkent nalunk is letitlhatnak par embernek ez alapjan, es szemely szerint en is izlestelennek tartom, foleg, hogy mar masnap jottek "humoros" levelek, meg kepek, szinte mielott a hullak kihultek volna. En letorlom oket. Es ha valamelyiktek veszitett volna ott el hozzatartozot, megkerdem en, akkor is olyan viccesnek talalnatok ezeket?
:(
2001. okt. 31. 12:40 | válasz | #8
Satan: Akkor nálunk az összes cégnél letilthatnák szinte mindenkinek a levelezését. :-)
2001. okt. 31. 11:11 | válasz | #7
mert az
dewdew  
2001. okt. 31. 10:34 | válasz | #6
Szerintem a magas beosztasu managerek ugyanugy jokat rohogtek a leveleken.
Miert erzem ugy, hogy ez az egesz felhajtas csak egy ingyenreklam a Volvonak?

SATAN  
2001. okt. 31. 09:03 | válasz | #5
Még jó, hogy nálunk nem tiltják be.
MuldR  
2001. okt. 31. 05:46 | válasz | #3
Volvo suxx
Terrorman Rulez !!
:)))
NasaTm  
2001. okt. 31. 05:42 | válasz | #2
De meg mennyire :)
lola  
2001. okt. 31. 05:19 | válasz | #1
Nevetséges.