MPF 2001: Páratlan innováció válságos helyzetben
2001. október 24. 13:28, szerda


Hirdetés

A félvezetőipar a közelmúltban soha nem látott mélyponti helyzebe került a piac túltelítettsége, és az USA gazdasági visszaesése miatt. Az idei Mikroprocesszor Fórum azonban megmutatta, hogy a fejlődés ennek ellenére töretlen.

Bár az Intel Developer Forum-ok, a Microsoft-féle WinHEC és Siggraph mind rendkívül érdekes konferenciák, illetve kiállítások, a Mikroprocesszor Fórum az a rendezvény, ahol a chipipar minden jelentős képviselője bemutatja fejlesztései legújabb gyümöcsét.

A korábbi évek hagyományának megfelelően San Jose-ban (Kalifornia) megrendezett, immár három és fél naposra bővített idei Mikroprocesszor Fórumon, ahogy az már az évek folyamán megszokható volt és általánossá vált, számos új chip és processzor jelent meg, illetőleg került bemutatásra. A költséghatékony és nagyteljesítményű asztali chipektől a mobil és munkaállomás/szerver megoldásokig, a beágyazott és hálózati rendszerekig számos újítás napvilágot látott a konferencián, amely a félvezetőipar eddigi lesúlyosabb válsága kellős közepén került megrendezésre.



A Mikroprocesszor Fórum 2001 a gazdasági recesszió közepedte is szükségszerűen fenntartott, óriási fejlesztési ütemről és innovációról szólt. Mivel a mikroprocesszorok kifejlesztése, akár egy PC, PDA, vagy bármilyen más területre szánt megoldásról legyen is szó, általában évekbe telik, a szakértők szerint egy ideiglenes visszaesés nem hathat ki a fejlődés ütemére.

"A társaságok költségcsökkentési célzatú lépései csak renkívül kis mértékű hatással lehetnek a fejlesztésekre és az innovációra" - mondta Nathan Brookwood, az Insight 64 elemzője, aki már a kezdetektől figyelemmel kíséri a processzoripar fejlődését. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy az elbocsátott fejlesztőmérnökök általában hamar új munkát találnak a chipipar feltörő, új képviselőinél, vagy éppen a konkurens cégeknél, újabb innovációt ösztönözve ezzel.

Emellett a legtöbb szakértő úgy véli, a félvezetőipar rövid időn belül ismét fellendülésnek indul, amint a gazdaság helyzete stabilizálódik. - Valamikor 2002-ben várhatóan végetér a visszaesés, a gazdaság újból fellendül, és az emberek ismét vásárolni kezdenek majd - tette hozzá Brookwood.

Az IC Insights piackutató cég szerint 2001-ben hozzávetőleg 34 százalékkal fog visszaesni a chipipar, ami a korábbi negatív csúcsnak számító 1985-ös év 17 százalékos visszaesésének kétszerese. Bár idén az ipar nem fog túlzottan fényes évet zárni, mégis a mostani volt az első olyan Mikroprocesszor Fórum, amikor a gyártók több, mint 30 különféle mikroprocesszort, hálózati processzort, routert, switch-et és DSP-t mutattak be, állítja a kiállítást szervező In-Stat/MDR. Az In-Stat/MDR (MicroDesign Resoureces) a Cahners Business Information csoport tagja, amely a holland kiadóóriás Reed Elsevier Plc tulajdona.

A kiállító cégek, amelyek most bemutatták új processzoraikat, a legtöbb esetben csak egy-két év múlva jelennek meg azokkal a piacon. A jelenlévők közül a legjelentősebek talán az Advanced Micro Devices (AMD), az ARM Holdings Plc, az International Business Machines Corp.-féle IBM Microelectronics Group, az Intel Corp., a MIPS Technologies Inc. és a Sun Microsystems Inc. cégek voltak.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
fbi  
2001. okt. 31. 12:39 | válasz | #12
Na most az optikai processzor
technológia már ki van fejlesztve, csak pihentetik egy kicsit :)). A optikai integrált "áramkör" szabadalmazott cucc...Pénzbe kerül, és nem az Intel találta ki.. Akit érdekel nézze meg.. www.nanovation.com
b  
2001. okt. 30. 06:12 | válasz | #11
> fejlesztései legújabb gyümöcsét.

no most ezt vagy gyümőcsnek vagy gyümölcsnek írjátok de semiképpen sem gyümöcsnek. :)
Laci73  
2001. okt. 27. 02:12 | válasz | #10
Nem biztos hogy egy új tecnika hamar elterjed. A videók 20 éve használják a VHS
rendszert, holott az már rég elavult. Mégis, a mai napig gyártanak VHS videókat meg kazettákat. Sőt...
ixyon  
2001. okt. 26. 20:46 | válasz | #9
hát én nagyon hiányoltam a cikkből a MIPS újdonságait... jól jötetk volna...
és a nagy váltásról meg csak annyit, hogy a fényprocesszor biztosan nagyon jó, meg minden, de mindeddig még soha senki sem tudott akár 1et is eléőállítani... szal vagy bejön, vagy nem. 50%
és nem hiszem, hogy a pentiumon akkora nagy előrelépést jelentettek volna, hogy új korszak kezdődött.... talán a 80386osokkal, ahol jött a 32bit, jött a SMTS utasítás, meg jött 1 új memórianodel(amit ma is használunk)
a pentiummal meg nem jött semmi érdekes, csak +2.5milió tranzisztor, meg a 64bites busz... ezt nem igazán nevezném összemérhető újításnak...
2001. okt. 26. 20:06 | válasz | #8
Lehet hogy 15 éven belül egy váltás megy végbe a számítógépek terén? szerintem, igen. Amikor bejöttek a Pentium proceszorok, akkor is egy váltás történt. Nem szó szerinti váltásra gondolog csak arra, hogy elvben elhagytunk egy nagy korszakot (hiszen a procik mindig fejlődnek, nem lehet igazábol egy névvel lezárni egy korszakot). Szerintem a következő korszak a fény chippek korszaka lesz...
Sanyi Golem baw@freemail.hu
2001. okt. 26. 09:10 | válasz | #7
még szerencse, hogy a lámpa, hütőszekrény vagy mosógépgyártók nem igy gondolkodnak :)
Gabest  
2001. okt. 25. 22:27 | válasz | #6
Hiába takarékoskodnánk az árammal otthon, mivel nem lehet tárolni. Ezért amit nem fogyasztunk el, az el is veszik. (persze nem a pénztárcánknak, hanem a "köznek" :)
duke.  
2001. okt. 25. 20:05 | válasz | #5
", hogy az a több száz millió asztali gép is ezeket a technológiákat alkalmazná, nem pedig csak egy szűk kör"

Szerintem igen,egesz egyszeruen celszerutlen alacsonyabb fogyasztasu es dragabb procit hasznalni az asztali gepekben,amikor ott nem kell az energiaval takarekoskodni.
Persze kornyezet vedelmi szempontbol lehetne eppen energia takarekos procit hasznalni,de a kornyezet vedelem meg senkit sem erdekel annyira,hogy ketszer annyit fizesen a prociert.
2001. okt. 25. 13:58 | galéria | válasz | #4
Jó, akkor úgy teszem fel, hogy ha lehet alacsony fogyasztású eszközöket tömegesen előállítani, akkor miért nem használjuk ezeket az asztali gépekben?
Lehet azt mondani, hogy drága meg izé, de akkor is drága lenne, hogy az a több száz millió asztali gép is ezeket a technológiákat alkalmazná, nem pedig csak egy szűk kör (notebook)?
Laci73  
2001. okt. 25. 04:48 | válasz | #3
Garfield:
A mobil prockók drágábbak (a kisebb méret miatt) az áramfogyasztás pedig nem igazán kompenzálja ezt a külömbséget. Nem a prockó zabálja az áramot. Egy 17 colos monitor 120W körül zabál, a gépben lévő trafó
200-250W körül. Tehát ott vagyunk hogy mindent le kéne csökkenteni, nem csak a prockó
fogyasztását... de hát éppen ezt hívják notebooknak.
2001. okt. 24. 23:20 | galéria | válasz | #2
Egy nagyon naiv kérdésre válaszoljon már valaki: ha egy proci fogyasztása lecsökkenthető 10%-ra, akkor az asztali változatnak miért kell 10-szer annyit fogyasztania? (Ez nem az Intel ellen irányul, egy amolyan globális jellegű kérdés.)
MuldR  
2001. okt. 24. 23:06 | válasz | #1
"Az UltraSPARC IIIi tulajdonképpen a SPARC vonal Celeronja, vagyis költséghatékony változata, amellyel a társaság az Intel-féle McKinley és (Pentium 4) Xeon processzoroknak kíván konkurenciát állítani. "

Ez mekkora beszolas :)
Teccik
11