A beszédgén Darwin elméletét igazolja
2001. október 7. 16:17, vasárnap
Újabb gént azonosítottak, ezúttal azt, ami az ember egyik egyedülálló képességének kifejlődéséért felel, a beszédért.

Brit tudósoknak sikerült pontosan meghatározniuk azt a genetikai hibát, mely egy ritka örökletes beszédzavar okozója, ez eddig a legfőbb bizonyítéka annak, hogy az emberiség legkifinomultabb kommunikációs készségét is a DNS határozza meg. Az Oxford Egyetem genetika professzora, Tony Monaco által irányított csapata valószínűleg egészen új módszer felé vezeti az orvosokat, mellyel még korai gyermekkorban kiszűrhetőek a beszéd rendellenességei. Emellett fontos nyomokat ad az evolúcióval kapcsolatban. A beszéd olyan képesség, amit az állatvilágban nem lelhetünk fel, a gén megtalálása pedig Charles Darwin 130 évvel ezelőtti megfigyeléseit igazolják.

A Fajok Eredete szerzője 1871-ben így ír: "Az embernek ösztönös hajlama van a beszédre, amint azt láthatjuk kicsiny gyermekeink gagyogásából is, míg egyetlen gyermek sem mutat ösztönösen hajlandóságot a sütésre, főzésre vagy az írásra". A kutatócsoport, melyben a londoni Gyermek Egészségügyi Intézet tudósai is részt vettek, egy olyan brit család három generációját vizsgálták, melyben több családtag súlyos beszéd és nyelvi zavarban szenved, innen sikerült kiválasztani a gént. A 37 főből 15 érintett van, akiknek rendkívül nehezére esik az artikulált beszéd. A betegségben szenvedőknek a beszéd hangjainak felismerése is gondot okoz, nem beszélve a mondatok és a nyelvtan megértéséről. A családtagok genetikai kódjának átfogó összehasonlítása és a Human Genome Project által rendelkezésre bocsátott adatok megvilágították a problémát. Egyetlen gén - melyet SPCH1 vagy FOXP2 néven ismernek - kémiai rendellenessége okozza ezt az állapotot.

Egy, a családtól független, rendellenességgel rendelkező fiúnál is elvégezték a vizsgálatot, mely ugyanazt az eredményt hozta.

Hirdetés

Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. feb. 25. 01:58 | válasz | #14
Nem félsz hogy szétrúgják a segged a moderátorok, hogy 20 helyre beírod ezt a szart ?
2007. feb. 25. 00:20 | válasz | #13
http://www.azevolucioscsalas.com
2001. okt. 08. 22:10 | válasz | #12
Darwin mély vallásossága ateizmusba csapott át, mikor kislánya meghalt.
Ez az ateizmus is segítette abban, hogy evolúciós elméletét kidolgozza.

Egyébként ez nem a beszéd gén, csupán a beszédzavarért felelős gén. A beszéd képességét ehhez a génhez társítani elhamarkodott ítélet lenne.
2001. okt. 08. 22:07 | válasz | #11
Köszi a tippet, legalább ott eredeti forrást is el tudom olvasni, mivel mindig feltüntetik az angol elérhetőséget is.
2001. okt. 08. 20:14 | válasz | #10
halflife-ereknek
meg shotgun kezelőgénjük van ezerrel...
sanya_  
2001. okt. 08. 12:05 | válasz | #9
A forumlátogatóknak pedig a billentyűzetkezelő génje fejlődött ki, az állatoktól eltérően. :)
AweX  
2001. okt. 08. 01:40 | válasz | #8
Elég power ez az SG elég sok értelmes cikek vannak amik csak nem a gagyi számitó gépekről szólnak hanem érdekes dolgokrol az élet más területeiről is .
Grats SG igy tovább
CAD  
2001. okt. 07. 22:40 | válasz | #7
Igy igaz, lamaval ertek egyet, hogy sg szűr, most nem vagyok sg mellet, mert igy eleg konnyu cikket "irni" - dehát na, nem vagyok origos, szla nem erdekel.

Cikkhez: Jurrasic Park: "az isten megteremti az embert, az ember elpusztitja istent, az ember megteremti..." - isten halott?: darwin-isten: 1:0? - durva, de eleg sok az ellentmondas es a nagy kerdes... melyik igaz? - senki sem tudja... remenykedek, hogy egyszer meg halalom megtudok valami kis foszlányt az igazságról ;>.
Láma  
2001. okt. 07. 22:20 | válasz | #6
SND: de a Supergamez azért jó, mert itt 80%-ban olyan cikkek vannak, amik engem érdekelnek... és nincs kedvem és időm 8-10 másik oldalt is végignézni...
SND  
2001. okt. 07. 22:10 | válasz | #5
Origo mar 3 nappal ezelott kicsit reszletesebben cikkezett errol a tudomany rovatban.
_RudY_  
2001. okt. 07. 20:18 | válasz | #4
Najó, az kísérlet volt ;)
2001. okt. 07. 18:09 | válasz | #3
hihető ez a darwin, rokonát vette feleségül de elötte még kitalálta ez ev. elméletet, eléggé hihető
Tpe  
2001. okt. 07. 16:52 | válasz | #2
Egy biztos:
Torgyánnál ez a gén tuti túlfejledt és elnyomja a többit. :-)
sy  
2001. okt. 07. 16:46 | válasz | #1
Arra azért kíváncsi lennék, hogy egyes politikusainknak hogy áll a szénájuk genetikailag? Gondolok itt a Kisgizdákrak.