IMpersona, a beszélő virtuális fej
2001. október 6. 05:40, szombat
Az úgynevezett instant messenger szoftverek napjaink egyik legszélesebb körben használt internetes alkalmazásai, melyek az eddiekben talán egy kicsit túl egysíkúak voltak, azonban a Melbourne-i székhelyű Blaze International által kifejlesztett IMpersona névre hallgató vadonatúj kliens szoftver sokkal személyesebbé varázsolhatja az interneten keresztüli kommunikációt.

Az IMpersona lényege, hogy egyfajta egyszerű videotelefon-szolgáltatást valósít meg, persze csak "szegény ember vízzel főz" módon, ugyanis a rendkívül komoly sávszélességigényű video streaming megoldások helyett az IMpersona a számítógépek számítási teljesítményét használja fel arra, hogy egy beszélő emberi fejet ábrázóló grafikát jelenítsen meg a képernyőn. A készítők szerint az IMpersona legnagyobb előnye, hogy még a 28,8K-s interneteléréssel rendelkező felhasználók is minden gond és fennakadás nélkül használhatják.

Klikk ide!

A fejlesztők elmondása szerint a szoftver az interneten keresztül bejövő szöveges üzeneteket a Microsoft text-to-speech engine-e révén átalakítja számítógépes beszédhanggá, ezzel párhuzamosan pedig a szövegnek megfelelő módon mozgatja a képernyőn megjelenő virtuális fej száját, illetve arcizmait. Amikor egyébként a virtuális fej nem beszél, véletlenszerű mozdulatokat csinál, pislog, vagyis a fejlesztők a lehetőségekhez képest megpróbálták minél élethűbbé tenni a megjelenítést.

Az ingyenes szoftverhez számos fotorealisztikus és fantázia arc tartozik, de a Blaze tervei szerint hamarosan kiadják azt a pénzért megvásárolható programot, melynek segítségével házilagosan megszerkeszthető a kívánt emberi fejforma, erre pedig aztán akár a saját, vagy csevegőpartnerünk fényképeit is ráhúzhatjuk.

A Blaze ebből a szerkesztő szoftverből szeretne bevételi forrásokhoz jutni, valamint a cégek számára lehetőséget nyújt, hogy azok bizonyos fejeket szponzorálhassanak, valamint az IMpersona ablakában megjelenő online reklámok is pénzhez juttathatják a kis ausztrál céget. Mindenesetre elég érdekes lenne, ha például a Microsoft szponzorálná, hogy Bill Gates hiteles képmása is belekerüljön a szoftverbe, de tény hogy ennek sincs semmi akadálya. A Blaze további tervei között szerepel egyébként, hogy a nagyobb vállalatok számára sokkal komolyabb szolgáltatásokat nyújtó, de hasonló jellegű szoftvereket adjon el, és valószínűleg ez jelentené a legkomolyabb bevételi forrásokat a cég számára.

Hirdetés

Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. okt. 08. 10:22 | válasz | #5
Ajánlom mindenkinek a Matrox G550-es kártya tanulmányozását. Hihetetlen, hogy milyen szépen lehet dolgokat koppintani.
Ja! A Matrox megcsinálta a fényképek alapján történő 3D-s modell felépítését:)))
b  
2001. okt. 07. 02:21 | válasz | #4
jaja, mindeki bekapcsolná a kis házi 3d scannerét aztán csók. és utánna felébrednél? :)
Gabest  
2001. okt. 06. 15:25 | válasz | #3
Ez az arcot előállíthatnák a túloldali gyerek fejének 3d megscennelésével is :)
2001. okt. 06. 11:27 | válasz | #2
Mi ez az AntiwinXP-s szarság??
2001. okt. 06. 07:06 | válasz | #1
Probald ki inkabb a WinXP-ben levo WinMessenger 4.0-t. Akassz a gepre egy kamerat es csodalkozz :)