A technológia szerepe a terrorcselekmények elhárításában
2001. szeptember 16. 20:19, vasárnap


A szeptember 11-ei, USA elleni terrortámadást követően egyértelművé vált a világ számára, hogy a terrorizmus ellen lépni kell. A sokak által előnyben részesített katonai beavatkozásoknál a megelőzésben többet segíthet a technológiai környezet.

Hirdetés

2001. szeptember 11. fekete napként vonul be a világtörténelembe. Bár az Egyesült Államokat ért tragikus kimenetelű terrortámadás áldozatainak számát egyelőre nem lehet tudni pontosan, annyi biztos, hogy ez a szám, mint ahogy New York főpolgármestere mondta, "több, mint elviselhető". Mindez különösen igaz a katasztrófában elhunytak hozzátartozói és ismerősei számára.


A még mindig füstölő Manhattan madártávlatból

Az Egyesült Államok soha nem látott erőket mozgósított az elkövetők felderítésére, és a szörnyű tett megtorlására. Mindez nem véletlen, hiszen az óriási emberáldozatok mellett a világ legerősebb nemzete megszégyenült, a terrortámadást a katonai erő, a hírszerzés és a technológia együttes csődje tette lehetővé. A történtek súlyosságát ráadásul tovább fokozza az a tény, hogy a terrortámadást a feltételezhető irányító, Oszama bin Laden emberei gyakorlatilag fegyverek felhasználása nélkül vitték véghez.

A szeptember 11-ei öngyilkos merényletek hosszú idő óta az első olyan támadást jelentették, amely az Egyesült Államok szárazföldi területeit érte. Sajnos, mint a világ legerősebb katonai hatalma, az USA a jelek szerint nem vette igazán komolyan azokat a fenyegetéseket, amelyek az ország ellen irányultak. Bár az Egyesült Államok egyértelműen a világ vezető katonai ereje, és éppen ezért egy esetleges direkt katonai támadás esélye nem túlzottan nagy, könnyen lehet, hogy a 21. században olyan új harcmodorok válnak dominánssá, amelyek ellen az erős hadsereg sem biztosít védelmet.


Bush elnök Bob Beckwith tűzoltó társaságában a romokon

A közelmúltban az USA figyelmét az interkontinentális, ballisztikus rakéták elleni védelem, az úgynevezett rakétapajzs megvalósítása kötötte le. Bár a rendszer - ha elkészül - a ballisztikus rakéták ellen valamilyen fokon védelmet fog biztosítani az ország számára, a 21. században olyan fegyverek kerülhetnek a támadók kezébe, amelyek ellen csak indirekt védelem létezik. Ebben az indirekt védelemben pedig az elsődleges szerep a technológiáé.

A technológiára támaszkodó védelem három fő területre tagolódik: a megelőzésre, az elhárításra és mentésre. A megelőzésben igen fontos szerepe van a titkosszolgálati hírszerző eszközöknek, vagyis azoknak, amelyek ezesetben teljesen csődöt mondtak. Az elhárításban szerepet kapnak azok a technológiai eszközök, amelyek a határokon, repülőtereken, és minden olyan területen, ahol a megforduló emberek száma magas, kiszűri a gyanús személyeket. A támadások elhárításában rendkívűl fontos a passzív védekezés, amely elsősorban a fokozottan veszélyeztetett létesítmények struktúrális kialakítását jelenti, valamint a katonai erő jelentősége sem elhanyagolható. A mentésben olyan technikai eszközök lehetnek hasznosak, mint például a mobiltelefonok.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. szept. 14. 18:55 | válasz | #45
jh
2011. aug. 17. 18:50 | válasz | #44

2011. aug. 17. 18:43 | válasz | #43
[flash]<object width="640" height="390"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/DHYvQ4f3XII?version=3&hl=hu_HU&rel=0&hd=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/DHYvQ4f3XII?version=3&hl=hu_HU&rel=0&hd=1" type="application/x-shockwave-flash" width="640" height="390" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true"></embed></object>[flash]
2011. aug. 17. 18:38 | válasz | #42
o
2011. aug. 13. 14:31 | válasz | #41
jgj
2011. aug. 01. 21:44 | válasz | #40

2011. aug. 01. 21:40 | válasz | #39
<object width="560" height="349"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/Q_ye_uPEgTU?version=3&hl=hu_HU&rel=0&hd=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/Q_ye_uPEgTU?version=3&hl=hu_HU&rel=0&hd=1" type="application/x-shockwave-flash" width="560" height="349" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true"></embed></object>
2011. aug. 01. 21:38 | válasz | #38
[flash]http://youtu.be/Q_ye_uPEgTU[flash]
2011. aug. 01. 21:33 | válasz | #37
"560" height="349" src="http://www.youtube.com/embed/Q_ye_uPEgTU?rel=0&hd=1" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
2011. aug. 01. 21:33 | válasz | #36
<iframe width="560" height="349" src="http://www.youtube.com/embed/Q_ye_uPEgTU?rel=0&hd=1" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
Klub   "Rest in Peace Klub" 
2011. jan. 08. 22:02 | válasz | #35
fingj
2010. okt. 09. 20:13 | válasz | #34
hfgj
2010. okt. 08. 10:57 | galéria | válasz | #33
ez nagyon nagy valami.
2010. szept. 26. 19:12 | válasz | #32
hfg
Klub   "Rest in Peace Klub" 
2010. szept. 10. 21:19 | válasz | #31
2010. aug. 03. 22:52 | válasz | #30
.ll
2010. jún. 26. 13:59 | válasz | #29
2010. márc. 03. 20:04 | galéria | válasz | #28
Úgy látszik az.
2010. jan. 29. 17:40 | válasz | #27
bsab
2009. ápr. 02. 09:57 | galéria | válasz | #26
Nagyon elszállt már a ló itten.
2009. jan. 10. 07:20 | galéria | válasz | #25
:)
2007. nov. 12. 23:00 | galéria | válasz | #24
2006. jún. 19. 21:10 | galéria | válasz | #23
wow
2006. máj. 28. 16:35 | válasz | #22
[IMG]
2005. dec. 30. 13:33 | galéria | válasz | #21
pffffff
2005. máj. 07. 17:41 | galéria | válasz | #20
LOL :D
Dead  
2005. máj. 03. 22:28 | válasz | #19
Ez faxa volt!
4 éves topic.
Elkaptuk!
2005. máj. 02. 07:58 | galéria | válasz | #18
Elkaptuk! Éljen!!
2001. szept. 25. 00:14 | válasz | #17
Hallottátok, hogy 1 milliárd dollárt tűzött ki a Bin Laden fejére egy USA üzletemberekből álló konzorcium?? Élve, vagy halva! Már szerveződnek a magánhadseregek, állítások szerint, már van amelyik ott is van. Azért ez nagy lé!!
unsure  
2001. szept. 22. 17:08 | válasz | #16
A gépen lévők még nem tudták, hogy meg fognak halni. A terroristák meg nem szórakoztak, mert ez nem film volt. Leszúrták az első 2-3 embert, aki eléjük került, aztán a pilótákat is. Egy ilyen sokkhatás után normális ember 10-15 percig tehetetlen. Az utasok meg nem öngyilkos terroristák, hogy a halálba vigyék magukkal a terroristákat, amíg van valami esélyük a túlélésre - vagy csak azt hiszik - addig nem tesznek ellenük semmit.
Shaman  
2001. szept. 20. 19:12 | válasz | #15
Amugy Laden is hulye volt,mert sokkal egyszerubben is el lehet teriteni egy gepet!
Menet kozben megszolalsz,hogy elteritetted a gepet,s felmutatod a mobilodat!Ha ellenkezni akarnak,akkor bekapcsolod!!!:))) Az ugyis megbolonditja a gep elektronikajat!:))) Ezert nem szabad bekapcsolt mobillal gepre szallni!:)
Shaman  
2001. szept. 20. 19:08 | válasz | #14
Arab felszall a gepre...Megy-megy a gep....Elorantja a kest a levegobe emeli es kozli,hogy mostantol el van teritve a gep.....esetleg,ha a pilota nem ert egyet vele,akkor az egyik utas nyakahoz szoritja!
Es akkor mi van kerdem en???Ha igy is ugy is meghalnak,akkor hagy nyiszalja el a nyakat,addig legalabb a pilota lezuhantatja a gepet!
unsure  
2001. szept. 20. 15:02 | válasz | #13
Mit csesztek szét, Frank?
Drebin  
2001. szept. 20. 13:22 | válasz | #12
Az eddig senkinek nem jutott eszebe hogy nem az agy szelen ulve talalta ki Laden: " Unatkozom! Oljunk amerkiaiakat.... ".
Masik : Eddig EGY konkret bizonyitekot sem mondtak arra vonatkozolag hogy ki tette. Nincs meg a tettes vagy tettesek. Ugyanugy lehetett a srki fuszeres zsido, mint Te vagy En.

HA KI AKARNAK DERITENI KI AZ MIERT NEM KULDENEK ENSZ ALAKULATOT? MIERT KELL EGYBOL SZETCSESZNI MINDENT A MAGUKAT ISTENNEK HIVO AMERIKAIAKNAK ????
MaDFoX  
2001. szept. 19. 18:15 | válasz | #11
Húbazz most olvasom: "egyes társaságok belföldi gépeire akár 10 cm-es késsel is fel lehet szállni" ez szörnyű... ...nevetséges. :S
Ha 2 héttel ezelőtt olvasom akkor marhaságnak tatom, most meg már a fogpiszkálóhoz is FBI ügynök ugrik a nyakába az utazóknak...
Bár esetleg naturista járatok indulhatnának, ismerve egyes utaskísérők dimenzióit, biztos siker lenne... ;D
unsure  
2001. szept. 19. 09:14 | válasz | #10
A németek meg halálra röhögik magukat (a száz halottól eltekintve) - hiszen a "bin Laden" jelentése: "vagyok bolt". Pontosabban "bolt vagyok". Így nem csoda, hogy rafinált kereskedő-tőzsdecápa.
kopasz  
2001. szept. 19. 08:24 | válasz | #9
hogyan kapta binladen a nevét?
az apja éppen kártyázott a születésekor, amikor a következőt mondták neki: osszámá' binláden!
2001. szept. 18. 21:39 | galéria | válasz | #8
egyaltalan nem biztos hogy az arabok volt !! nem vedem oket de nem is gyanusitom amig kinem derul tenylegesen hogy o volt! Az is lehet hogy amerikaiak voltak es azert tettek hogy haboru legyen! vagy barmi megtortenhet!
Shaman  
2001. szept. 18. 20:36 | válasz | #7
Miert a World Trade Center? Amerikan akartak bosszut allni,nem?Akkor miert olyan epuletbe csapodtak,ahol Europaiak,Azsiaiak,stb. is vannak?
Hiaba minden vedekezes,ha a tamadok otletesek.Legkozelebb titokban alagutat asnak Amerikaig!:)
2001. szept. 18. 12:16 | válasz | #6
hahahaha
F@nt@  
2001. szept. 18. 12:01 | válasz | #5
Pusztuljon az osszes arab!!!
Ladennel az élen!!!
2001. szept. 18. 01:45 | válasz | #4
A technika ugyebár megold mindent! Nagyon nehéz ez az egész helyzet. Csak nem lesz háboru! Én nem örülnék neki. Rá kell küldeni egy - két bérgyolkost! Vagy egy totális támadást inditani bin Laden csoportja ellen. Persze ez diohéjban megfogalmazva.
Bilux  
2001. szept. 17. 22:38 | válasz | #3
gondolom moderálták.. nem??
Yv@n  
2001. szept. 17. 22:05 | válasz | #2
Hová is tüntek az előző hozzászólások...
2001. szept. 17. 16:07 | válasz | #1
Ezek ellen nem lesz könnyu fellépni!