A MirCorp saját űrállomást tervezget
2001. szeptember 14. 11:53, péntek
Az a cég, amely a Mir űrállomás kereskedelmi működtetésével próbálkozott, kedden bejelentette, hogy saját űrállomást terveznek felküldeni a világűrbe.

A MirCorp képviselői állásfoglalásukban elmondták, hogy megállapodást kötöttek az orosz űrhivatallal és az RSC Enyergijával a "Mini Station 1" kifejlesztéséről, felbocsátásáról és üzemeltetéséről, mely egy olyan keringő létesítmény lesz, ami a kereskedelmi tevékenységek széles körét szolgálná ki.


A 2004-re tervezett állomás három ember befogadására lesz alkalmas, ellátását mind a pilóta nélküli Progressz, mind a személyzettel rendelkező Szojuz biztosítaná, ez utóbbi a "taxi" szerepét is ellátná, mint azt most is teszi az ISS felé. A MirCorp részéről további részletekre azonban októberig még várni kell. A weboldalukon látható illusztrációk alapján az állomás egy átépített Szojuznak tűnik, leginkább a szovjet idők Gammájára emlékeztet, ami egy gamma sugarú obszervatórium volt. Az állomás hasonló pályán fog keringeni, mint az ISS, így a nemzetközi űrállomás mentőhajóiként szolgáló Szojuzokat is rendszeresen tudnák cserélni, a Mini Station 1-re látogató űrhajók tovább haladnának az ISS-re, ahonnan az ott álldogáló régi gépekkel térnének vissza a Földre. A költségekről sem esett még szó, egyes források szerint 100 millió dollár körüli összegre lesz szüksége az amszterdami főhadiszállású cégnek, melynek többségi tulajdonosa az Enyergija. Először 2000 februárjában kerültek reflektorfénybe, amikor bejelentették, hogy kereskedelmi célból bérbe veszik a korosodó Mirt. Második megmozdulásukat már tett is követte, mivel ők utaztatták Titót az ISS-re, valamint az állomáson elkészített reklámfilmek mögött is ők állnak. Hasonló dolgokat szeretnének megvalósítani az új létesítményben is.

"A MirCorp Mini Station 1 egyezmény megalkotja az első kereskedelmi űr infrastruktúrát, mely repülési lehetőségeket kínál a mi felügyeletünk alatt egy olyan célpontra, amit teljes egészében a magán szféra támogat"- nyilatkozott Jeremy Manber a MirCorp elnöke. "Megmutattuk, hogy van piaca tevékenységünknek, legyen az turista, tudós, filmkészítő vagy bárki, aki egészséges és egy űrutazásról álmodik. A mini-állomás kielégíti ezeket az igényeket".

Hirdetés

Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2001. szept. 14. 23:48 | válasz | #8
"Ha ez bejön üzletileg, akkor hatalmas lökést adhat az emberiségnek."

Ja, vagy a MirCorp anyagi helyzetének...
2001. szept. 14. 20:42 | válasz | #7
HAJRÁ MIRCORP!!! :)
2001. szept. 14. 20:07 | válasz | #6
Király, remélem menni fog nekik.
2001. szept. 14. 19:06 | válasz | #5
Csuhasnak igaza van, kicsit elfeledtük az ürt, pedig nagyon nagy lehetőségek vannak benne. Csak fejlődjön már az a *** technika.
Babylon 5: Csillagból lettél, csilagá leszel. Ne feledd!:)
csuhas  
2001. szept. 14. 15:11 | válasz | #4
Végre, már itt az ideje, hogy az ürhajózás egy kicsit fellendüljön.
Ha ez bejön üzletileg, akkor hatalmas lökést adhat az emberiségnek.
Mint anno Amerika felfedezése. Az is csak egy merész próbálkozás volt királyi (állami) támogatással...
2001. szept. 14. 14:24 | válasz | #3
Az amerikaiaknak eleg sok penzt hoznak a filmek is. Azokra is el tudnak kolteni 100 milliokat, es be is jon az aruk.
hehe  
2001. szept. 14. 12:48 | válasz | #2
mar nem kell sok es oroszok otyognak majd az egbol....
De mindenesetre erdekes, hogy az amerikaiak nem elnek a lehetosegekkel....Nekik is sok penzt hozhatna...
elso  
2001. szept. 14. 12:25 | válasz | #1
elso